Ha elromlik, nem javítom, hanem újabbra cserélem. Ez nem csak a fogyasztói társadalom jellemzője, így viselkedik a párok több mint fele akkor is, ha a házasságáról van szó.

Mikor érdemes házasságot kötni és mikor nem? Áthidalható probléma egy kapcsolatban, ha az egyik fél hívő és a másik nem? Miért bomlik fel a házasságok több mint fele? – erről is beszélgettünk Mihalec Gábor teológus, családterapeutával, a Károli Gáspár Református Egyetem doktori iskolájának hallgatójával, a Gyűrűkúra című könyv szerzőjével.

Ha nincs beteljesedés, jöhet a válás

Évente 44 ezer házasságot kötnek Magyarországon, ebből 24 ezer válással végződik. Miért magas a válások száma? Mihalec Gábor szerint a házasságtól negyven évvel ezelőtt az anyagi stabilitást és a gyerekek felneveléséhez szükséges biztonságos légkört várták a párok. Ma már inkább az érzelmi beteljesülést remélik, és egészen mások a fokmérői egy kapcsolat sikerének vagy kudarcának. A múltban a funkcionalitás, most pedig a beteljesedés a fontos – ha ezt nem élik meg a párok, akkor kényelmetlennek érzik a házasságot, és váltanak. –  Mivel a házasságra a többség nem készül és nem éli meg tudatosan, ezért a felbontása is sokkal könnyebben megy. A fogyasztói társadalom is azt sugallja, hogy ha megveszem a kenyérsütő gépet és elromlik, akkor nem javíttatom meg, hanem visszaviszem, és kicserélik. A házasságra is rávetíti ez a gondolat a hatását: ha elromlik, nem javítom, hanem cserélem. Ugyanakkor minden csere után sokkal hamarabb jönnek ki a hibák, és ez a házasságban is megfigyelhető: minden többedik házasság után hamarabb következik be a válás, mint az előzőben – osztja meg tapasztalatait Mihalec Gábor. A szakember szerint léteznek életfeladatok, amelyekkel meg kell küzdeni, mert ha ez nem történik meg, akkor ugyanazok a problémák mindig visszatérnek majd valamilyen formában.

Inkább otthon mondunk nemet

A statisztika azt mutatja, hogy napjainkban minél több gyereke van valakinek, annál szegényebb. A lelkész szerint ez visszahat a házasságra is. Harminc évvel ezelőtt ha valaki megtanult egy foglalkozást és azt jól végezte, akkor akár onnan ment nyugdíjba. – Ma élethosszig tanulunk, gyakran váltogatjuk a munkahelyeket, a főnökünknek pedig nagyon nehéz nemet mondani anélkül, hogy az egzisztenciálisan ne veszélyeztessen, ezért a nemet inkább otthon mondják ki az emberek, ebben pedig sérül a házasság.

Házasodni lehet csak úgy…

– Sokat tehet az egyház azért, hogy jó házasságok köttessenek, kultúrát kell teremteni ebben a témakörben – véli Mihalec Gábor. A lelkész az autóvezetés és a jegyesoktatás közötti hasonlatról beszél. – Ha valaki autót akar vezetni, akkor természetes folyamat, hogy elmegy egy képzésre, ahol megtanulja a vezetés fortélyait, és utána kap egy tanúsítványt, amivel vezethet. Ha valaki aranyhörcsögöt szeretne, elmegy a könyvtárba, kikölcsönöz három könyvet az aranyhörcsögtartásról, megtanulja, és utána megveszi az állatkát. Házasodni lehet csak úgy… Semmi nem kell hozzá, és az emberek nem is készülnek a házasságra. Egész iparágak épülnek arra, hogy az esküvőre készüljenek a párok, minden erre irányul, viszont nem tudják, hogy másnap hogyan lesz. Ebben az egyház nagyon sokat tehet a társadalom asztalára azzal, hogy megteremti a házasságra készülés kultúráját.

Hagyjuk a rémképeket!

– Természetesen ezt nagyon jól átgondolt, pozitív üzenetekkel tudjuk elérni. Nem fenyegető rémképekkel, nem negatív üzenetekkel, hanem inkább pozitív példákkal bemutatva, hogy milyen előnyeik származhatnak a házasságból. Ebből a célból indítottuk el a gyűrűkúra projektet, amelyet az adventista egyház szponzorált. A Gyűrűkúra című könyv húszezer példányban jelent meg azért, hogy az anyakönyvi hivatalok ajándékba adják a házasságra bejelentkező pároknak tekintet nélkül arra, hogy vallásosak-e vagy sem – mondja a kötet szerzője. A könyv tartalma egyházi hovatartozástól független, a hitet mint erőforrást kezeli. A könyv szakmai lektora Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, valamint a közelmúltban elhunyt pszichológus, Ranschburg Jenő.

A biztos pont

– A házasságra készülődésben az egyháznak sokkal nagyobb lehetősége van, mint bármely más szervezetnek a világon, ugyanis a legtöbb pár még ma is akar magának egyházi szertartást az esküvőjén – véli Mihalec Gábor. – Mi, lelkipásztorok olyan fontos ponton kerülhetünk közel a párokhoz, ahova nincs belépési jogosultsága sem a pszichológusnak, sem a nőgyógyásznak, sem a tanárnak, sem bárki másnak. Ha ügyesen meg tudjuk ragadni ezt az alkalmat, akkor valamit elültethetünk a pár szemléletében. Akkor a felkészítési folyamat nemcsak a szertartásról fog szólni, nemcsak az egyházi elvárásokról vagy az egyháztagság gyakorlásának feltételeiről, hanem egészen konkrétan kapcsolatdinamikai kérdésekről. Az a tapasztalatom, hogy ha ezt jól végzi el egy lelkipásztor, akkor ő mindig biztos pont lesz, akihez vissza fognak térni a párok. Megfigyelhető, ha valakinek jó házassági felkészítése volt, akkor az első adandó házassági válságban is visszamegy ahhoz a személyhez, aki őt felkészítette. Természetesen ez az egyháznak is jó, mert ez által fontos befolyása van a társadalomra az egyes párokon keresztül, másrészt a pároknak is jó, mert mindig lesz valaki, akire számíthatnak.

Mitől fél a pszichológus?

Spirituális szükséglete mindenkinek van, még akkor is, ha nem templomba járó társadalomban élünk. Mihalec Gábor szerint ezt jelzi az is, ha ezt a szükségletet például a horoszkópokban vagy valamilyen ezoterikus irányzatban élik meg az emberek. Egyházi hovatartozás vagy egyházi háttér nélküli tanácsadó általában nem tud mit kezdeni az emberek spirituális szükségletével. Froma Walsh amerikai szerző írt arról, hogy a pszichológusok kifejezetten félnek a vallásosság kérdésétől, hiszen sokan közülük nem hívők, és attól tartanak, hogy hitelüket veszítik a pácienseik előtt. Félnek attól is, hogy a spiritualitás kérdésével beleavatkoznak a pár magánéletébe, és ezzel az intimitás határait sértik. – Ez az, amit a legkevésbé tudok megérteni, hiszen egy felkészítési folyamatban szexualitásról, pénzkezelésről beszélünk, ha ez nem magánterület, akkor micsoda – kérdezi a szakember. Egy lelkipásztorral sokkal könnyebb erről a témáról beszélni, mint egy pszichológussal, akiről nem tudja a kliens, hogy mi az álláspontja a hit kérdésében. Egy lelkipásztorról pontosan lehet tudni, hogy ebben a témában otthon van és bátran kérdezhetik.

Az egyik hívő, a másik ateista

Számos házasulandó párnál konfliktust jelent, hogy az egyik fél hívő és szeretne részt venni az egyházi életben, a másik pedig nem. Ilyenkor az első dolog, hogy a hitét gyakorló félnek el kell döntenie, képes-e a házasságát úgy megélni, hogy egy nagyon fontos részét az életének nem oszthatja meg a párjával. Ez elsősorban a hívő fél számára sarkalatos kérdés, mert ha egy kapcsolatban mindenről beszélhet, csak arról nem, ami neki mélyen fontos, akkor kérdés, hogy valóban működőképes-e a kapcsolatuk. – A kérdésem ilyenkor a nem hívő fél felé az, hogyha a párja elköteleződése nem az egyházi életre irányulna, hanem mondjuk egy foltvarró klub felé, akkor is hevesen ellenezné-e. Általában ilyenkor gondolkodóba esnek az emberek, hogy miért is van a hit területén ez a kettős mérce, és a tisztelet kérdése felszínre tör. Ha valaki tiszteli a párját, akkor tiszteli azt is, ami neki fontos. Tudja azt, hogyha támogatja őt abban, ami társának fontos, akkor egy mosolygósabb, kedvesebb, felszabadultabb partnert kap vissza, nem pedig egy szorongós, morcos valakit. A nem hívő félnek is jobb, ha a társa elmegy a templomba, még akkor is, hogyha ő nem akarja oda követni.

Boldogító igen helyett boldogító nem?

Ki lehet-e mondani, hogy bizonyos különbségek esetén nem érdemes összeházasodni? – Nagyon-nagyon óvatos vagyok az ilyen kijelentésekkel, mert minden statisztikában van egy kisebbségi szám is – magyarázza Mihalec Gábor. Példaként mondom, hogy ha száz párból kilencvenkilenc esetében váláshoz vezet a nagy korkülönbség, ez akkor sem egzakt szám, mert még mindig van egy pár, akinek sikerülhet így is, hogy jó házasságban éljen. És lehet, hogy éppen az az egy pár ül az asztal másik oldalán, ezt sosem tudhatom. Azt viszont elmondhatom, hogy nekik a korkülönbség miatt sok küzdelmük lesz és dönteniük kell, hogy vállalják-e a harcot. Akár igen, akár nem a válasz, az már a pár tudatos döntése. Sokan úgy döntenek a nehézségek ismeretében, hogy nem akarnak ennyi energiát fektetni bele és nem házasodnak össze.

Amit nem tudtak eddig

Jobb, ha a házasságkötés előtt kerülnek felszínre a fontos különbségek, mint az esküvő vagy akár a gyerekek születése után. A jegyesoktatáson olyan dolgokra derülhet fény, amiről addig nem tudtak, sem egymásról, sem magukról, sem a kapcsolatukról, a kettejük együttes működéséről. Mihalec Gábor azt is pozitív eredménynek tartja, ha a pár így jön rá arra, hogy mégsem egymáshoz valók. A szakember beszélget, meghallgat, teszteket írat, és sokszor nyilvánvaló számára, hogy nagy valószínűséggel nem fog működni a kapcsolat, de soha nem mondhatja ki, hogy egy pár nem összeillő. – Egyszer követtem el ezt a hibát, aminek az volt az eredménye, hogy nagyon szorosan összetolták a székeket a fiatalok, szorosan megkapaszkodtak egymásba, és legközelebb nem jöttek el. Sajnos azóta elváltak. A felkészítő szakembernek arra kell odafigyelni, hogy olyan közeget teremtsen, ahol maga a pár szembesülhet a különbözőségeikkel, és ennek folytán újragondolhatják, hogy akarják-e egymást így is. Ha ezek után is igent mondanak, az is egy nagyon fontos eredmény, mert megtudtak valamit egymásról, megtudtak valamit a kapcsolatukról, és tudatosan választották ezt az új helyzetet is.

Fekete Zsuzsa