belépés | regisztráció RSS

2012. március 12., hétfő Nyomtat

Szerkesztő

Egy pince félúton

A börtönévek kárpótlásából felújított pincehelyiség az iskola és az otthon között mostantól biztonságos és olcsó kikapcsolódási lehetőséget nyújt a fővárosi fiataloknak.  

Az ősz első igazán zord napján nyitották meg a kilencedik kerületi Angyal utca 30. szám alatt a Pince A30 nevű keresztyén ifjúsági klubot. A frissen festett falak illata hirdette a vendégek számára, hogy az önkéntesek megfeszített munkával varázsoltak korszerű, mégis otthonos környezetet a magára hagyott belvárosi szuterénből. A beruházásba önerőből fogott bele három nagy múltú keresztyén szervezet, a Bethánia CE Szövetség, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület és a Vigasztaljátok Népemet Alapítvány.

A Pince A30 nem a sötétség helye
Volt már példa arra, hogy keresztyén ifjúsági egyesület keresztyén kávézót működtessen a fővárosban, ám a kezdeményezés néhány évet élt csak meg. Azóta többen is tervezték, hogy újra vállalkoznak a feladatra. Végül a Bethánia CE Szövetségnek és az általa felkeresett másik két szervezetnek teljesülhetett az álma. A szövetség egyik tagja ugyanis nekik adományozta azt a pénzösszeget, amelyből a pincehelyiséget felújították. A román államtól kapott kárpótlást, miután a hite miatt letöltötte börtönbüntetését, és még a Duna-deltába is száműzték.
– A pince azért óriási lépés, mert lehetőséget ad arra, hogy a fiataloknak továbbadjuk az evangéliumot – fogalmazott megnyitó beszédében Bacskai Bálint református lelkész, a Bethánia CE Szövetség elnöke.
– Az egyháznak meg kell újulnia, és inspirálni kell abban, hogy többet foglalkozzon a fiatalokkal – tette hozzá.
A lelkipásztor szerint a Pince A30 alkalmas helyszín a lelki vezetők következő generációjának kinevelésére. A szervezők olyan hellyé akarják tenni a pincét, ahol a fiatalok megváltoznak, és ami alkalmassá teszi őket arra, hogy hosszú távon szolgáljanak.
– Itt apró dolgokkal kezdhetnek, áteshetnek a szolgálati tűzkeresztségen, és elkövethetik az első nagy baklövéseiket is.
A lelkész szerint a gazdasági, érték- és adósságválságban az emberek lelkére sötétség ereszkedik, és akik nem hisznek a világosságban, azoknak nincs reménye.
– Ez a hely a lelki világosság helye lehet a mai fiatalok számára – zárta gondolatait Bacskai Bálint.
 

Kreatív misszió ma
– A század eleji ébredés idején a keresztyén szervezetek kreatív módon mindig újabb és újabb lehetőségeket kerestek, hogy minél több fiatalt elérjenek – hívta fel a figyelmet Bogyó András, a Bethánia CE Szövetség ügyvezető igazgatója. Megnyitó beszédében az igazgató elmondta, mind a Bethánia, mind a többi szervezet fennállása óta megelőzte az egyházi megmozdulásokat, forradalmian új eszközöket alkalmazva az ifjúsági és a gyermekmunkában, az egyházzenében, valamint a csendes hetek és az evangelizációk bevezetésével. Kitűzött céljaik ma is a valós igényekhez igazodnak.
– Találkozási pontokat kell biztosítanunk a fiatal nemzedéknek. Ma az az egyik problémájuk, hogy nincsenek kulturált szórakozóhelyek, ha pedig vannak, megfizethetetlenek – fogalmazott.
A Pince A30 célja a hiánypótlás mellett, hogy a magukat keresztyénnek valló fiatalok a nekik szánt programok alkalmával megismerjék, és személyes Megváltójukként fogadják el Jézus Krisztust, valamint felkészülten álljanak be a szolgálatba. A Bethánia elnöke szerint ugyanis a legnagyobb veszélyt a fiatalokra a formális keresztyénség jelenti. Bogyó András utalt arra, hogy az egyházi fenntartású középiskolákban a diákok 20 százaléka kötődik valamilyen keresztyén közösséghez, és 3 százaléka vallja magát újjászületett keresztyénnek. Hozzátette, a Pince A30 célja, hogy a fiatalok ne ugyanúgy térjenek haza a programok után, ahogy bejöttek. Portálunknak adott interjújában a Bethánia CE Szövetség elnöke elmondta, a klub nevének megjegyzése segít a helyszínét is megjegyezni.
– Azért Pince A30 a klub neve, mert szuterénhelyiség, benne van a szóban a szövetség nevéből a CE, az A30 pedig az Angyal utca 30-as számra utal.

Kulturált és nem kerül pénzbe
Bogyó András elmondta, keresztyén és nem keresztyén fiatalok előtt egyaránt nyitva áll a pinceklub ajtaja. A CE Szövetség programjai elsősorban gimnazistáknak szólnak, ám főleg a 12–24 éves korosztályt várják. A Bethánia szerda délután 2-től este hatig várja iskola után a diákokat.
– Kötetlen időtöltésre adunk lehetőséget. A kávézóasztalokra, padokra leülhetnek, bekapcsolhatják a számítógépet, ingyenesen internetezhetnek, lesznek könyvek, amelyeket levehetnek a polcról. Beszélgethetnek velünk és az önkénteseinkkel. Úgy alakítottuk ki a helyiséget, hogy jól érezzék itt magukat. Aki pedig szeretne még maradni, az bekapcsolódhat egy biblia körüli ifjúsági beszélgetésbe.
Bogyó András elárulta, a szövetség önkénteseivel terveznek reggeli programot is. Iskola előtt is szeretnék megnyitni a helyiséget, ahol a diákok elfogyaszthatnának egy péksüteményt és egy kávét. Mindezt ingyenesen, hiszen adományokból működtetik a klubot. Ehhez kapcsolódóan önkéntes programot is indítottak, így imádsággal, önkéntes szolgálattal és pénzzel is lehet támogatni a fiatalok között végzett missziót. Egyelőre nincs elég önkéntes, aki a pult mögött állna, és míg a fiatalok szabadidejüket töltik a helyiségben, készítene teát, kávét és imádkozna értük. A szervezők célja ugyanis az, hogy egész nap nyitva legyen a keresztyén ifjúsági klub ajtaja.

Elhozhatják zsidó barátaikat
– Az egyház missziójának a szíve a zsidóság felé végzett szolgálat. Ha feléjük nincs üzenetünk, akkor senki felé – fogalmazott köszöntő szavaiban Kozma Ferenc református lelkipásztor, a Vigasztaljátok Népemet Alapítvány vezetője. Az alapítvány minden pénteken délután 4-től este 10-ig szervez programokat a Pince A30-ba. Céljuk, hogy a fiatalok ismerjék meg jobban Jézus Krisztus földi életét és kulturális környezetét, illetve a mai zsidóságot. Kozma Ferenc kincsesbányának nevezte a bibliai ünnepeket, amelyeket tanulmányozva szerinte a keresztyének is többet megtudhatnak saját magukról. A református lelkész szeretné, ha a keresztyén fiatalok zsidó barátaikat is elhoznák a Pince A30-ba. Úgy véli, egy klubhelyiségbe könnyebben elfogadhatják a meghívást, mint egy templomba.
A Vigasztaljátok Népemet Alapítvány szervezésében péntekenként este 6 órától bibliatanítás kezdődik, 7-től pedig táncházat, máskor önvédelmi bemutatót tartanak. Idővel szeretnének nyilvános interjúfelvételt is készíteni egy rádióműsorba. Az első alkalommal kreatív szukkótot fognak tartani, ahol a lombsátorünnepet ismerhetik meg az érdeklődők, és izraeli táncokat is tanulhatnak. 

Pince A30 a Facebookon

Jakus Ágnes

2024. április 20., szombat,
Tivadar napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 228
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57799528

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat