|
SZEMÉLYES ÜDVÖSSÉG, Farkas József református lelkipásztor -
ISTEN ORSZÁGA Budapest Klauzál téri egyházközség imatermében
(ÚJRA STARTVONALON) (VIII. Gyulai Pál u. 9.) elhangzott igehirdetése
KÉZIRAT, 1998. február 1. vasárnap
Pál apostol Korinthusi 1 levél 3. fejezet 3 -11.
Pál apostol Filippiekhez írott levele 3. fejezet 12 - 14.
Kedves testvérek!
Gyülekezetünk olyan gazdag, hogy két születésnapja is van. Február elseje is születésnap, de még inkább február nyolcadika. Visszatekintve a történelemre, ötven esztendővel ezelőtt pontosan február elsején - akkor is vasárnapra esett ez a nap, - mentem fel a Kálvin téri templom szószékére, s ott prédikáltam; a prédikáció után bejelentettem, hogy új gyülekezet van születőben. Akik ezen a területen laknak, azok ezen a vasárnapon, tehát nyolcadikán jöjjenek a Gyulai Pál utca 9 - be, mert itt indul el a gyülekezeti élet. Jövő vasárnap már nagy jövés-menés, mozgás lesz. Ünnepeljük az emlékezés napját, a február 8-át, amikor igehirdetéssel megkezdődött a gyülekezet élete.
Most elseje van, ez még nyugodt vasárnap délelőtt, a jövő vasárnap már mozgás lesz. Most még alkalmunk van arra, hogy csendesen, szinte azt mondom kényelmesen, áttekintsük ezt az ötven esztendőt, és valami világosságot kapjunk belőle az elkövetkező időkre, feladatainkra nézve. Bevezetésül hadd mondjak egy kis kedves családi statisztikát: Február 8-án prédikáltam ezen a helyen először; aztán a következő vasárnap volt az első keresztelő a gyülekezetben, amelyen keresztvíz alá tartottam a tulajdon negyedik gyermekemet; Onnan ugrunk egy nagyot, és ma, ötven év után, aki akkor keresztvíz alá tartott kicsi baba volt, az ma háromszoros nagymama. Ötven év alatt ez történt: akkor kicsi baba, megkereszteltem; most három gyönyörű unokája van. Még tovább is mondhatnám az adatokat. 5 leányom van, az ötből négy nagymama. Ezek alapján már lehetnék hosszú szakállú pátriárka, aki kegyesen jár az utódok között.
De, testvérek, az az igazság, hogy nem vagyok hosszú szakállú pátriárka, hanem a startvonalnál álló kezdő. Ötven év után oda megint egy startvonal elé jutottam, és kezdek valamit. Ezt akarom elmondani ebben az igehirdetésben: hogyan van ez, hogy ötven év után még mindig csak kezdő vagyok. Ez alatt az ötven év alatt nagyot fordult a világ, Magyarország, és fordultam benne én is. Emlékezzünk a fő vonalakra: ötven évvel ezelőtt kétpólusú volt a világ, és fenyegetett az atomháború; azóta gyakorlatilag egypólusúvá lett a világ, és ezzel a nagy világkatasztrófa rémsége kicsit távolabbra került; Megnőttek, és bőven voltak ez alatt az ötven év alatt helyi háborúk; Békesség nincsen, csak a nagy világégés közvetlen veszélye kicsit elhárult a mi fejünk felől. Így fogalmazok - majd a történészek kiigazítják, ha nem jól mondom -: meggyőződésem szerint 1948-ban, akkortájt halt meg a történelmi Magyarország. Onnan kezdve valami más van, nem egyenes folytatása az előzőeknek. Szinte 1948-ban lezárult az ezeréves Magyarország, és most valami új kezdődik, de ez már egészen más, mint volt az ezeréves, állítólag keresztyén, nemzeti. Mindenképpen ötven évvel ezelőtt valami nagy fordulat volt a népünk életében is.
Ha az egyházunkat szemléljük, az egyházunkban is nevezetes változások történtek az ötven év alatt. Nálunk az a helyzet, hogy Budapesten zajlik igazában az egyháztörténelem. Itt vannak új dolgok, itt vannak új kezdemények, itt adnak ki könyveket, stb. Van másik három egyházkerület, Debrecen, Sárospatak, Pápa környékén, ott nem változott gyakorlatilag semmi. Hűségesen végzik a papok a munkájukat; azt kell mondani, hogy hűségesen folytatják a régit, mintha semmi sem, 1948 sem, 1990 sem lett volna; a gyülekezetekben még a népegyházi élet szép csendesen, kisebb létszámmal, de folytatódik. Budapesten történtek, amik történtek igazán. Két dolgot mondok, ami Budapesten, és így végül is az egész országra kisugárzóan történt ezalatt az ötven esztendő alatt.
Az egyik az, hogy az ortodox kálvinista egyházból, mert az volt ötven ezelőtt az egyházunk gyakorlatilag - pietista, fundamentalista egyház lett, Budapesten főként. Ez a pesti hangadás egyfelől. Másfelől a valóban népi, paraszti, nemzeti református egyházból inkább olyan nemzetieskedő, aszfalton tenyésző egyház lett, sajnos időnként antiszemita felhangokkal. Ez van most, ez az a helyzet, amelyben nekem végig kellett élnem ezt az ötven esztendőt. Megvallom, nem tudok gyönyörködni sem abban, hogy a kálvinista ortodoxiából pietista fundamentalizmus lett, sem abban, hogy az igazi paraszti egyházból itt, Budapesten tenyésző nemzeti program és egyház lesz. Nem tudok különösen örülni, nem tudok lépest tartani ezzel a mozgással. Akkor mit csináltam ez alatt az ötven év alatt? Amit sokszor elmondottam már, még egyszer elmondom: két szerelmem volt, a teológia és a pszichológia. Ez megmaradt. Azóta is szívesen teológizálok, minden új lélektani szakkönyvet elolvasok, ha hozzáférek. Ez az alapállásom változatlanul megmaradt: a teológia nagyon tud lelkesíteni, és a pszichológiából nagyon sok gyakorlati hasznot tudok hajtani. Ez maradt.
Mi az, ami változott? A változást három címszóval jellemzem; persze részletezni kellene, de akik velem együtt járták az utat, tudják miről van szó. Az egyik: magam is ötven évvel ezelőtt szigorú kálvinista hitvallású voltam, pietista színezettel; nem szégyellem, vallom. A kálvinizmus előnyeivel a bástyáit védelmeztem; terjeszteni akartam ezt a gondolatvilágot. Menet közben ökumenikussá lettem, ami azt jelenti, hogy a testvér keresztyén egyházak értékei felé is nyitottam. Ökumenikussá lettem, s még onnan is léptem egyet, és ahol most vagyok, azt így lehet szakmailag hitelesíteni: interkulturális teológus lettem. Ezt nem én találtam ki; más, okosabb ember kitalálta; Boldogan ismerek rá: ez vagyok én. Az interkulturális több, mint ökumenikus. Ökumenikus, hogy a keresztyénségen belül egymást is végre elfogadják a felekezetek. Az interkulturális azt jelenti, hogy a kultúrákat is elfogadjuk, az ökumenénél is nagyobbra nyitunk; ahol a kultúrában valóságos érték van, akár a vallásos vagy a művészi világban, arra rányitottam; nemcsak én, és én boldogan vagyok ezek között, akik felekezetiségből, az ökumenikusság lépcsőfokán át eljutnak az interkulturális gondolkodásra. Valamennyi kultúra számára nyitottak vagyunk, és örömmel tanulunk bármiféle kultúrából.
Ennek az új magatartásnak a vezérszava: szabadság, magasság, tágasság, gazdagság. Ide jutottam ötven év után, és boldogan mozgok ebben az interkulturális vallásos világban. Igazában néhány évvel ezelőttig azt gondoltam, hogy ez szép út volt, ezzel be is fejeződik a dolog, itt lecseng a szolgálatom. Ebben a boldog, kedves tágasságban, az interkulturális egységben szemlélem a világot, és hirdetem Isten Igéit. Boldogan emlékezem a szép út minden szakaszára. Voltak sötétebb korszakok, apályok, de most ezt hagyjuk; a lényeg: ide eljutottam, és ebben megbékéltem. Számomra is meglepetés volt, hogy nem lehetett itt letenni a lantot; Ahogy Pál apostol is mondja: nem mondom, hogy már elértem, mintha már célnál volnék. Azt hittem egy ideig, hogy már elérkeztem a célhoz, de kiderült, hogy nem szabad itt megállni. Valami új kezdődött. Kicsit talán hálátlanságnak tűnhető, igenis vallom, amit Pál apostol mond: ami mögöttem van azt elfelejtve, ami előttem van, annak nekidőlve futok. Nem vagyok hálátlan, ezt sokszor szeretném elmondani: nagyon hálás vagyok minden állomásért, mindenkiért, aki velem együtt jött ezen az úton. De most oda jutottam, hogy ezeknek hátat fordítván valami cél felé indulok el. Így értettem azt, hogy nem hosszú szakállú pátriárka vagyok, hanem a startvonalnál álló kezdő. Mit jelent ez? Mi az új abban, ami az életemben még történhet? Nagyon egyszerű. Tavaly kiadtunk egy kötetet az írásaimból, és meglepő visszhangja támadt ennek a könyvnek. Felfigyeltek rá többen, svájci atyánkfiai is felfigyeltek, és azt mondták: ebben a könyvben olyan gondolatok vannak, amiket le kéne tenni az asztalra, és arról beszélni kellene. Isten látja lelkemet, hogy ebben nem tettem egy lépest se, de ők erős lépéseket tettek, és besodortak valamibe; most már megyek boldogan. Ez az a bizonyos startvonal. Azokat a gondolatokat, amik tulajdonképpen summázzák az ötvenéves igehirdetési menetemet, azokat jónak látják ezek a svájciak, hogy tegyük le az asztalra, és együttesen beszélgessünk erről. Most már megvan ennek a szervezeti része is. Húsvét után lesz egy konferencia, aminek a témája ezeknek a gondolatoknak a tovább ébresztése. Testvéreim, ezt újra meg újra elmondom: nem tekintem ezt a könyvet remekműnek, hanem - ez az én hasonlatom - ez a könyv egy trambulin, olyan ugródeszka, amelyről lehet jól lendületet venni, amelyről elúszunk a teológiai mélyvízbe. Ez a jelentősége a könyvnek, hogy ezen lehet teológiai problémákat nevükön nevezni, és aztán együttesen az igazi, elmélyült teológizálásba lendületet venni. Ez történik tovább. Úgy tűnik, az Isten kikényszerít, kiszólít engem a magam csendes, patriarkális ambícióimból, és azt mondja: álljak oda a startvonalra, és vegyek részt ebben a dologban.
Hogy jobban értsétek, elmondok valamit. Azt hiszem, ez az igehirdetésbe tartozik. Együtt megyünk; kérem, menjünk együtt, mint gyülekezet is, nem úgy, hogy én a lelkésztestvéremmel, hanem együtt menjünk az úton. Tudni kell, mi az az út, amelyen menjünk. Ennek a megvilágítására röviden a következőket; szerintem nagyon rossz rendszer, amelyik egypólusú. Nagyon rossz, mert az azt jelenti, hogy ott diktatúra van, agresszivitás van, ott nincs szabadság. Egypólusú volt a kommunizmus, egypólusú volt a fasizmus; egypólusú rendszer a római katolikus egyház, egypólusú rendszerek a kis szekták, nagy gyülekezetek. Mindenütt kísért az, hogy egypólusú. Van egy Pápa, egy Császár, egy Führer; az megmondja, mit kell csinálni, s a többieknek csinálni kell. Ez rossz. Ez van pillanatnyilag a mi egyházunkban is: pietista fundamentalista egy pólus van. Áldja meg őket az Isten; szó sincs róla, hogy helyettük, ellenük szóljunk valamit. Kétpólusú egyházat szeretnénk. Van az egyik pólus, és hiányzik a másik. Ez nagy baj; ebből egyoldalúság, önhittség, agresszivitás, sok baj származik. Kell egy másik pólus, amely elkezd valami testvéri beszélgetést az egyik pólussal. Az, ami most kezdődik ebben a magyar református egyházban, ez: egy másik pólus köré kezdünk gyülekezni, s azt mondjuk: mi így hiszünk, így gondolkodunk, vallunk emberről, Bibliáról, világról, ti másként; tegyük össze a bölcsességünket, és tisztázzuk a dolgokat! Nem kell magyarázni, hogy több ígérete van a kétpólusú rendszernek, mint csupán az egypólusúnak. A magyar református egyház soron következő feladata, hogy ezt a második pólust valami módon megfogalmazzuk, nevesítsük; először csak magunk között, aztán kezdődhet a dialektikus beszélgetés, vagy más szóval a dialógus a kettő között. Ebben a fejlődésben vagyunk, ebben vagyok én is kezdő. Itt egy startvonal van.
Most tavasszal összegyűlünk, megpróbáljuk megfogalmazni, hogy mit hiszünk, mit vallunk. Jellemző - itt a gyülekezetben nem feltűnő -, hogy három nagy témája lesz a húsvét utáni konferenciának. Az egyik: az Isten nem olyan; A másik: az ember nem olyan; A harmadik: a Biblia nem olyan;..., mint amilyennek általában a vallásos emberek gondolják. Mind a három területen nagyon új gondolatokat kell elmondani; az Istenről, az emberről igazabb gondolatokat, és a Bibliáról hasznosabb gondolatokat, mint amiket az egypólusú világban hirdetnek. Azt hiszem, így érthető; de bizonyára érdekel; nem tudnám-e egy kicsit közelebbről megfogalmazni, hogy mi az ütközés? Hol van itt, mi az, amiről beszélni kell? Nem kell meggyőzni az egyiknek a másikat; csak amiről beszélni kell, erről mondok még valamit. Egy csepp vízben a tenger szerkezetét meg lehet ismerni.
Ebben az egy problémában, amit most idehozok, meg lehet érteni az egész problémavilágot. Most egy ponton mutatom meg, hol van ütközés az egyik pólus és a megalkotandó másik pólus között. Ez a gyülekezet a másik pólus az igehirdetéseit hallja. Egy kicsit tudatosítsuk, hogy hol van a feszültség a kettő között; mi az, amit meg kell alkotni, és ami után el kell kezdeni egymással beszélgetni. Ismét mondom, nem győzöm hangoztatni, hogy nem arról van szó, hogy kizárni valakit -: itt van az igazság, ott meg nem -, hanem arról van szó, hogy ott is van igazság, de kiegészítésre szorul az az igazság, úgy érezzük. Csakis kiegészítésről van szó, nem lehengerelésről. Isten oltalmazzon, ha netán minket le akarnának hengerelni, akkor sem szabad nekünk ezt cselekedni. Szívem mélyén akarom ezt, szeretném munkálni, hogy nem helyette egy másik valamit, hanem kiegészítésül még valamit, ahhoz, amit ott hirdetnek. Mi ez? Egy ponton megmutatom. Nagyon friss, meleg az ügy. A feleségemmel tegnap Móron voltunk; Fehérvár közelében van ez a kedves kis város. Ott volt egy körzeti konferencia; amire meghívtak minket, és engem felkértek, hogy beszéljek a misszióról. Nagyon kedves napot töltöttünk vadidegen tagokkal, akik soha életükben nem láttak, hallottak minket. Nagyon kedves ilyet átélni. Nektek, akik már évtizedek óta itt vagytok, mondhatok akármit, itt nincs nagy probléma; de érdekelt, hogy idegenek hogyan hallgatják ezeket. Elmondtam a második pólust. A misszióról beszéljek - kérték. Misszió, evangelizáció. Mi a misszió célja? Igazában Jézus Krisztus a misszionárius, egy igazi misszionárius van: Jézus. Ő az Atyától jött, és végezte a misszióját ebben a világban. Ő hitelesen jól csinálta, jól csinálja, mert Szentlelkével ma is munkálkodik közöttünk. Ez az alapállás: Jézus a misszionárius, és az Ő küldetésében járunk mi is, és végezzük a missziót. Ide érkezünk: az ember viszi Jézus misszióját. Mi a misszió célja?
Akkor idéztem azt a prédikációt, amit az egész ország hallhatott az elmúlt szerdán a rádióban. Egy kiváló prédikátor meggyőző prédikációt mondott annak, akit meg tudott győzni; engem nem. Érdekes prédikációt mondott arról, hogy üdvösség. Ez azért jó, mert ez mutatja, hol különbözünk, és hogyan lehetne mégis testvéri együttlétben külön, de másként gondolkozni. A prédikáció bevezetése az volt, hogy valaki listát készített az értékek rangsoráról: legfőbb érték, nagy érték, kis érték. Kiderült, hogy ebben a rangsorban az üdvösség az utolsó helyen van. Ez rossz, mert az üdvösségnek az első helyre kell kerülni; a többi: pénz, dicsőség, étel, ital, művészet mögötte van. Az első az üdvösség kérdése. Megtanította a hallgatókat, hogyan lehet üdvözülni, benne foglaltatott, hogyan lehet elkárhozni. Nem is kell külön, már kárhozatban van az egész világ. Hogyan lehet kilépni a kárhozatból? Az egész rész lényege: az üdvösség az első; és ember igyekezzél, mert lekéshetsz az üdvösségről, és akkor jaj neked! Ez volt a prédikáció.
Azt mondottam ott Móron tegnap: nagyon tiszteletreméltó dolog, hogy a misszió célja a lelkek üdvössége; Jól hangzik; Ez nagyon szép; Mi más lehetne? De engem Jézus vezérel, és Jézus szolgálata - egyértelműen kiolvasható az evangéliumokból - nem az volt, hogy a lelkek üdvözüljenek. Jézus missziói szolgálata teljesen egyértelmű, csak egy kicsit kell odafigyelni az evangéliumokra. Jézus szolgálata e két szó jegyében történik: Isten országa. Isten országa és a lelkek üdvössége - ez nem azonos! Nem zárja ki egymást, de itt hangsúlyos különbségek vannak. Jézus azért jött, hogy Isten országát hirdesse, amennyire lehet: Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa! Új erők törtek be a világba. Ezekkel az új erőkkel lehet élni, de persze nem a magam kis üdvösség érdekében. Azt is lehet, de az már visszaélés. Ebbe a világba betört új erőkkel lehet segíteni ezt a világot. Jézus küldetése Isten országa jegyében volt. Erről szóltak a példázatok; egyik példa, hogy a szőlőmunkásokat keres a gazda. Egyik célja a lelkek üdvössége, a másik az Isten országa. Ismét mondom: nem zárja ki az egyik a másikat, és mégis más az egyik és más a másik. Ha a lelkek üdvössége a cél, akkor gyerünk kifele ebből a világból, mert romlott, nyomorult ez a világ; Minél messzibbre ki ebből a világból, ahol csend, tisztaság, szentség van; Fussatok ki Babilonból! Ha az Isten országa a cél, akkor nehezebb a helyzet. Akkor az például ilyesmit jelent, hogy Magyarországon nézzünk szembe a cigánykérdéssel. Isten országa, nem a lelkek üdvössége. Benne van ez is, de majd később. Isten országa ilyen: ez a nép pusztul, kihal, nincs benne élniakarás; ez az Isten országa kategóriájába tartozik; A világot beszennyezik, megmérgezik; álljon meg ez a szennyezés! Ez mind Isten országa, nem a lelkek üdvössége. Tessék egy kicsit elgondolkozni: fontos, de egy kicsit kellemes az, hogy a lelkek üdvössége; keserves, nehéz az, hogy Isten országa terjedjen ebben a világban. Itt van a lényege különbség. Ha az Úristen nekem valami új küszöböt és új startállást adott, akkor erről van szó: fogjuk össze azokat - mert nem egyedül vagyok -, akik így gondolkoznak, és hallassuk a hangunkat, hogy az Isten országa nekünk az első számú kérdés.
Szoktam mondani, Móron is mondottam, amikor a boldogságról beszéltünk: a boldogság az én meggyőződésem szerint egy melléktermék, ráadás; aki csinálja az életet, akinek van élete, aki az életet szenvedve, örülve csinálja, annál a boldogság állandó mellékjelenség. Az üdvösséggel is így vagyunk. Ahogy a boldogságot hajszolva valaki pontosan boldogtalanságra jut; hasonlóan: ha valaki az üdvösséget hajszolja, csakis az üdvösséget, és semmi mással nem törődik, az elveszíti az üdvösséget; Aki meg akarja tartani az üdvösséget, elveszíti. Felolvastam Móron is Pál apostol megrendítő vallomását a Róma 9-ből: nagy az én szívem szorongása, keserűségem az én népem miatt. Inkább odaadnám magam, átokká legyek, csak hogy a népem békéljen már meg a Názáreti Jézussal. Nem a lelke üdvösségét akarta; odaadom a lelkem üdvösségét, csak ezen a nyomorult zsidó népen tudnék segíteni! Ez a jézusi gondolat, ez Isten országának a gondolkodása.
Testvéreim, dönteni kell, állást kell foglalni! Harmadszor, sokadszor mondom: az is lehet; áldja meg az Isten a fundamentalistákat, pietistákat; csinálják, mentsék a lelkeket, amennyire tudják; nekünk, nekem a Biblia ezt adta: Jézust követni megalkuvás nélkül! Mindenféle emberi toldás, levonás nélkül Jézust követni, aki eljött, hogy az Isten országát munkálja. Ebben benne van a zsidóság sorsa, benne van a cigányok sorsa, benne van a magyarok sorsa, a világ ökológiája, minden benne van. Abban a boldog reménységben csináljuk ezt, hogy a végén győztes lesz az Isten! Nem holnap, nem a huszonegyedik században, a harmadik évezredben, de a végén győzni fog Isten. Ő lesz minden mindenekben. Ő lesz, ez azt jelenti, hogy a szeretet lesz minden mindenekben. Ez az Isten országának a programja. Ennek a szolgálatára hívott el az Úristen. Most, mint egy küszöbnél kezdem; a lelkésztársaimnak mondom: fogalmazzuk meg, a mi küldetésünk nem a lélek üdvössége elsőrendűen, a mi küldetésünk Isten országának a szolgálatára szól.
Ezek után egy végső kérdést még. Ötven év alatt végigjártam ezeket a lépcsőfokokat, és elérkeztem ide. De mit szóljunk ahhoz a jámbor atyánkfiához, aki az utcáról bevetődik közénk most, 98 februárjában? Mindezekről nem tud semmit, és most itt ilyenfajta prédikációt hall. Mi legyen ezekkel? Nekik is végig kell járni ezt az ötvenesztendős utat, amit én végigjártam? Nyilván nem tudják, nem lehet. Mit csináljunk ezekkel az emberekkel? Bejönnek az utcáról, és egyszer csak szembetalálják magukat ilyen prédikációval. Testvérek, elmondom, hogy csodálatos élményeim vannak; Nem százával, de azért néhány ilyen élményem van; bejönnek vadidegenek az utcáról, és csatlakoznak a menethez. Sőt, ne haragudjatok, de így mondom, aki bejön az utcáról, az néha jobban tud lépést tartani velem, mint azok, akik húsz, harminc éve hívő emberek. Ez így van. Tudatosítsuk. Aki vadidegenül jön be, azt mondja: ez az; itt van egy ember, aki érthetően beszél. Az a meglepetés, hogy nem lemaradnak, tétováznak, akik most kapcsolódnak a menetbe, hanem boldogan tudnak lépést tartani. Van sok drága hívő testvérem, aki az ötven év alatt valahol megállt, és azt mondja: ott elérkeztem a végső igazsághoz. Így fejezem be: ha akarunk nagy szavakat használni, mondhatjuk, forradalmár vagyok. De nem vagyok az. Ha akarnak, ilyen bélyeget is üthetnek rám. De mi a lényege ennek a forradalomnak? Egyszerű. Tulajdonképpen döbbenetes, hogy ez forradalmárság? A forradalmár voltom abban áll, hogy a szent tegnapból beléptem a szentségtelen mába. Nem a holnapba; a mába. A szentséges tegnapból beléptem a szentségetlen mába. Ez nem forradalom, és mégis ahhoz képest, hogy a szent tegnap, ahhoz képest forradalom. Szentségtelen, de a ma lüktetése, a ma problémája van abban, amit mondok, és igazában tegnap és ma nem akarunk mást, mint Jézus Krisztust hirdetni. A tegnapi Krisztust ma hirdetni - idejétmúlt. A tegnapi Krisztusból erőt venni, hogy ma az örök Krisztussal találkozzam, és megfürösztve az én avatag gondolataimat az ő szentségének a tiszta vizében, és aztán azt fürdetni, amit lehet szorgalomnak nevezni; de azt hiszem, ez igazából nem más, mint egyszerű engedelmesség.
Testvérek, csak annyit utoljára, hogy ehhez, amit mi csinálunk, mert a lelkésztestvérem velem együtt csinálja, azt gondolom, teljes gondolati azonosságban csináljuk ezt, mögénk kell gyülekezet! Kell! Ez ti vagytok. A papok azt mondják sokszor: á, barátom, ha mi ott falun azt hirdetnénk, amit te prédikálsz, akkor kiürülne a templom. Ez a legfőbb érvük ellenem. Ha ők azt prédikálnák, mint ma itt én, akkor kiürülne a templom. Erre nem lehet mást mondani: hála Istennek itt nem ürül ki, vannak, akik értik ezt, és ezek ti vagytok, testvéreim! Ti tudjátok hiteltelenné tenni a dolgot, ha sarkon fordultok, s azt mondjátok: nem! Én inkább a tegnapi prédikációkat akarom. Ti tudtok nekünk erőt adni azzal, hogy felzárkóztok, s azt mondjátok: mi ezt akarjuk, senki ellenére, senki ellenében, hanem az igazság iránt, az igazság felismerésének az örömében.
Amen!
|
a karhozat valosaga pedig vegig vonul a Biblian. Ha ez nem lenne valosag es az emberi letre a legnagyobb veszely, Isten nem akarta vola es nem engedte volna aldozatkent bemutatni az egyszulott Fiat.