GECSEMÁNÉ

Alkonyatba némuló olajfák;
tanítvány-szem és -szív nehezül...

Fölzúg az éj, izzó, tüzes fáklyák:
Júdás jön, de nem csak egyedül.

(Árvai Emil)

NAGYPÉNTEK ESTE

Bár sziklasír várta végső pihenésül,
s őrök vigyázták, pecsét, félelem;
már győztesnek járó koszorúja készült,
hervadhatatlan és tövistelen.

(Árvai Emil)

ZÁKEUS
(aki látni akarta Jézust)

Fára kapaszkodván, megpillantja végre.
Életébe kerül: régi életébe.

Rosszallja a jónép (ilyen csoda nem kell?) :
hírhedt fővámszedő vendége a Mester!


(Árvai Emil verse)

Áprily Lajos: Menedék

S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,
egyetlenegy kőszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.

"ÉN VAGYOK AZ ÚT"
(János ev. 14:6)

Rongyosan bár, de énekelve
menetelnek tékozló fiúk,
vissza, vissza, boldog reménnyel:
van már az atyai házig Út!

(Árvai Emil)

Háló Gyula: A költészet feladata

https://www.baptist.hu/a-kolteszet-feladata/

Lackfi János: Meddig?

https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/meddig/

Lackfi János: Törékeny

https://777blog.hu/2021/12/21/lackfi-ja ... loadasban/

Reményik Sándor: CSENDES CSODÁK

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Kerekes Ernő: ÓVÓRENDSZABÁLYOK

A végtelen fényesség
szükségszerűen
elvakítja a szemünket.
Ezért Isten úgy döntött, hogy
kizárólag
a szeretet szűrőjével szemlélhető.

A végtelen tágasság
szükségszerűen
iszonnyal tölt el minket.
Ezért Isten úgy döntött, hogy
kizárólag
saját személyével mérhető.

A végtelen gazdagság
szükségszerűen
eltorzítaná lelkünket.
Ezért Isten úgy döntött, hogy
kizárólag
cserépedényekbe tölthető.

AZ IMÁDKOZÁS HASZNOS VOLTÁRÓL

Az ima ellen nincsen fegyver,
imának nem lehet ellenállni;
egész világot általölel,
csukott ajtókat, szíveket tár ki.

Magányos embert vesz pártfogásba,
nem adja föl, nincs reménytelen;
vigasztalásért esd közbenjárva,
könnyeket szárít, békét teremt.

Sok betegségre legjobb gyógyszer,
sok szomorú arc még felderül;
éjjel és nappal szorongást old fel,
háborgó szívünk elcsendesül.

Sok nehéz ügynek megoldó kulcsa,
több tévelygésből haza segít.
Bizalmas társ az ajtót becsukva;
s veled marad, ha kimégy megint.

Mert összeköt és nyújt életet,
köldökzsinór a Mennybe át;
friss levegő egy fojtó légkörben,
oázis, ha beszorít pusztaság.

Mentsvár, ha ellenség kerítené be
igazságért vívott harcodat;
sorsdöntõ fegyver rossz ellenébe:
ne tedd le hát e kardodat!

Mert csend, ha zaj van; és szól, ha kell;
egyedül nem vagy már sohasem;
benne a magányos barátra lel,
üldözött vad itt megpihen.

Nincsen határa, mindenki bátran
fordulhat hozzá szüntelen:
térítésmentes szolgáltatást ad,
kifizetett a hívott Fél mindent.

Címzettet terhelte összes költség,
Ő minden számlánkat rendezi;
ebben az esetben nincsen különbség,
hatalmas összeg se gond Neki.

Régi adósság, nagy tartozás
Nála most ingyen letudható.
Nincs lehetetlen, mert van megoldás,
hiszen Ő volt a kölcsönadó.

Akinek tartozunk, ő dönthet úgy is:
törli az összes követelést.
S mi tiszta lappal állhatunk úgy itt,
mint aki most kezdi életét.

Adósság helyett a boldogságban
lehet már úszni, örülni végre,
és könnyű szívvel szeretni mást, ha
beléd rúgott, de nem vette észre.

Mert gyógyír a sebre a jó imádság,
mikor a más javát keresed:
szíveden viseled mások bús sorsát,
s közben a magadét feleded.

Hisz megvigasztalt a mennyei Atya,
nagy szeretettel magához ölelt:
kisírtad minden bánatod Nála,
szemedben már csak örömkönnyek.

Ilyen az imádság. Mindenre gyógyír;
Teremtőnk kezébe visszavisz;
legszakszerűbben, tartósan gyógyít;
s már most a Mennybe ablak is.

(Szilágyi Révész József)

Reményik Sándor:
LEFELÉ MENET
Máté 17:2

1

"Elváltozék...” Köntöse mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, –
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sápad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad,
Jézus a völgyben is Jézus marad,
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát,
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban,
Nem látjuk többé az Isten fiát.

2

Testvérem, társam, embernek fia,
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én,
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Reményik Sándor:
Mi mindíg búcsuzunk


Mi mindíg búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.


Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Fegyelmezettnek kéne lenni,
beosztani az órát-percet,
beénekelve énekelni,
ritmusra élni, mint a kertek,
kirakni a szemetet kedden,
számolni a kalóriákat,
tornázni, de rendszeresebben,
kerülni mindent, mi megárthat,
elviselni a szomszéd nénit,
nem ordibálni a gyerekkel,
s ha a pánik néha lebénít,
óvatos lenni gyógyszerekkel;
ha gyászhír sokkol katatonra,
fix pontot találni a tájban,
ha hervad szívem rózsacsokra,
vagy rák zabálja fel a májam,
ha a házam hurrikán tépi,

szökőár rántja el családom,
fegyelmezettnek kell maradni,
ahogy csillag megy, bármi áron,
és akkor is majd, hogyha kéri
az Isten vissza kósza lelkem,
hogy elmondhassam, nemcsak élni,
de halni is fegyelmezetten
tudtam, nem ám hörögve-rángva
(mint aki önnön káoszából
fuldoklik át a másvilágra),
hanem mint hősi rendtől bátor,
hűvös bölcs, kit citálnak okkal,
s zengenek róla verseket
precíz ötödfél jambusokkal,
s nem tudja más talán, csak egy,
hogy mennyi szörnyű szertelenség
lakott is benne, s mennyi hit
kellett, hogy mégiscsak szeressék,
míg poklok poklát járta itt.

(Balavány György)

Joó Sándor:
NEM VAGY FELESLEGES
(Az Istenre hagyatkozás boldog időszaka)

Fejed felett hát elszálltak az évek,
s az ifjúság olyannak tekint,
mint kit itt felejtett az idő.
Ne bánd, most élted legszebb kora jő.
Az idő, ama nagy aranymosó,
a hétköznapok homokjából
mosta ki a lelked aranyát,
s most szelíd, de sugárzó fényivel övezi
még hátralévő éveid sorát.

Az aranyérc nehéz, s te ezért
érzed hát az öregség súlyát.
Ne bánd, csak dalolj vígan, boldogan.
Az Úrnak érett gyümölcsre is szüksége van.
Tavasz, nyár - ősz nélkül mit sem ér,
de legszebb a tél: ruhája hófehér.
Virág, kalász, gyümölcs kezdet csupán,
A szemlélődő pihenését az életfán
A tél halk hóesése hozza meg.
Hidege nem gyötör, ha a szíved meleg.

S ha öreg csontjaid oly gyakran fájnak,
Ez is csak ígérete egy újabb csodának.
Gyerekkorodban is fájt a növekedés,
Most belső, drágább lényed növekszik.
Lelked nemsokára szárnyát bontogatja,
S hogy merre szállj, az utat megmutatja.

Ne bánd, ha munkaerőd nincsen,
Csak szemlélődj a drága kincsen,
Mit az Úr adott az aranykorhoz néked,
Ne irigyeld, ki hasznos munkát végez,
Napjaidhoz büszke célt, ó, ne keress!
Míg szeretni és imádkozni tudsz,
Nem vagy felesleges!

(internetről)