„Buktatókkal, borzalmakkal teli életutak. Vendégeink valaha gyenge, ma életerős férfiak, akik megszabadultak függőségüktől" – vezette fel a beszélgetést Fekete Zsuzsa. A Parókia portál újságírója néhány tényszerű adattal körvonalazta a drogfogyasztás súlyosságát és elterjedésének mértékét hazánkban: „Az állami gondozottak közül majdnem mindenki szerhasználó, sokan közülük már öt-hat évesen füves cigit szívnak. A legtöbben közösségekben anyagoznak, ahol megtanítják nekik a szerhasználat mikéntjét. Legkönnyebben az iskolákban lehet drogokhoz jutni, sokan kábítószer befolyása alatt mennek érettségizni" – sorolta. „A fiatal drogfüggőkből viselkedészavaros felnőttek válnak, ha nem halnak meg előbb túladagolás miatt vagy nem követnek el a tudatmódosult állapotban öngyilkosságot."

Ezek a veszélyek leselkedtek az Adna Caféban rendezett kerekasztal résztvevőire is. Németh Misi, Rüll Feri és Smitola Gyuri a szerencsések – vagy inkább áldottak – közé tartoznak, hiszen mindhárman megszabadultak a drog fogságából, méghozzá Ráckeresztúron, az MRE KIMM Drogterápiás Otthonában. Addig azonban rögös út vezetett.

Korai vágy
Misi 13 évesen kezdett el inni, füvezni, hasist szívni, azt mondja, kereste a szerét. Végül a heroin lett a „nagy szerelem". Végiganyagozta a szakközépiskolát, a saját ballagására is a szer hatása alatt ment el. Feri 14 éves volt, amikor vágyat érzett arra, hogy valamiképpen elbóduljon. Inni akart, de félt, hogy megérzik otthon a piaszagot. Hallott egy Ecstasy tablettáról, amitől nem lehet másnaposnak lenni. „Egy nap ott álltam a játszótéren egy elefántos tablettával a kezemben. A következő kép, hogy egy szórakozóhely közelében nagydarab férfiak ütnek, és azt kérdik, kitől van a szer" – emlékszik vissza.

Miért?
Vajon miben szenvedtek hiányt, mégis miért kezdtek el anyagozni? – kérdezi Fekete Zsuzsa. Gyuri úgy véli, a családi mintát kezdte másolni önkéntelenül is. „Édesapám alkoholista volt, édesanyám társfüggő, gyógyszereket szedett. Megtanultam, hogy ha bármilyen problémám adódik, bedobok egy Xanaxot vagy elmegyek inni, elnyomom ezeket a negatív érzéseket, hátat fordítok a bajnak."

Feri elmondása szerint összetartó családban nőtt fel, igaz, édesanyja korán kilépett az életéből. „Én voltam a Ferike, aki pénzt kaptam, ha hármast vittem haza. Jó módban éltünk, ha betörtem egy ablakot, apám csak annyit mondott, nem gond, kifizetjük. Az igazi odafigyelés viszont nem volt meg. A stikliket azért csináltam, hogy felfigyeljenek rám."

„Az én apám is alkoholista volt, édesanyám meg próbált mindenért kárpótolni. Majomszeretettel szeretett, kompenzált, mindent elnézett, mindenben támogatott – még a drogozásban is" – számolt be Misi.

Az élet császárai
Miután rendszeres szerhasználók lettek, valamiből finanszírozniuk kellett költséges szenvedélyüket.

Feri azt mondja, megpróbálta becsületes úton előállítani a szükséges anyagiakat, de az építési vállalkozóként szerzett jövedelem nem volt elég. És a többi sem, mert szórta a pénzt, azt sem tudta megítélni, mennyit ér ezer forint. Azt mondja, „igazi hülyegyerek" volt. Jogsi nélkül vezetett, a rendőrök folyton megverték. „A kábítószer miatt azt hittem, én vagyok a legjobb, pedig áttiportam mindenen. Becsöppentünk színészkörökbe, ahol szintén anyagoztak, és elhittük, hogy mi is menők vagyunk. Utólag már egy bohócnak látom az akkori önmagam."

Gyuri saját bevallása szerint piti utcai drogos volt, biciklit lopott, csirkét, könyvet, vagy ami épp befért a hóna alá. „A drogosokra jellemzően zónabűnöző voltam: először a saját dolgaimat adtam el, aztán a közvetlen, majd a tágabb környezetemtől kezdtem el lopni, végül bármit elemeltem, amit csak tudtam."

Misi egy határ menti településen nőtt fel, cigit, kávét csempészett, aztán embereket. „Éjszakai bárt üzemeltettünk, ahol prostituáltakkal foglalkoztunk. Nappal aludtunk, éjszaka éltünk. Az élet császárának éreztük magunkat. Megvolt mindenünk: haverok, csajok, jó kocsik, pénz, a kinyitható jogsiban benne a kenőpénz, a rendőrök ismertek minket. Tényleg úgy éreztem, érinthetetlen vagyok. Eközben kizsákmányoltam másokat."

A mélypont
Misi saját bevallása szerint csupán öt-tíz évig érezte jól magát az anyagtól, azután szabadulni akart tőle. Csakhogy ez nem ment olyan könnyen. Eleinte gyógyszerrel és alkohollal váltotta fel a kemény drogot, de akkor szembesült vele, hogy még mindig nem szabad, amikor az intenzív osztályon kötött ki, mert balesetet szenvedett. Az orvosa figyelmeztette, hogy hagyjon fel életmódjával, különben meghal. Több rehabilitációs próbálkozás után Misi Ráckeresztúron szabadult meg függőségétől – immár több mint ezer tisztán töltött nap van mögötte.

Feri saját magától undorodott meg. Abban a pillanatban lett elege magából, amikor az elvonási tünetek miatt annyira remegett és elerőtlenedett, hogy a lift hívógombját sem tudtam megnyomni. „Sokan kerestek, sokkal tartoztam, éhes voltam, büdös is. Zárt osztályra kerültem, ott láttam meg a református Válaszút Misszió felhívását."

Gyuri azt mondja, sokszor túladagolta magát, és amikor magához tért, azt sem tudta, mi történt vele. „Többször előfordult, hogy összeestem és valaki rám hívta a mentőt. Arra eszméltem, hogy cső lóg ki a számból és le vagyok kötözve." Az igazi mélypontot azonban nem saját lecsúszása, hanem barátai halála jelentették számára. „Olyan barátaim is meghaltak, akiket én vittem ebbe bele. Nem tartottam ugyan pisztolyt a fejükhöz, mégis bűntudatom van miattuk."

Ne asszisztáljunk
Arra a kérdésre, családtagként hogyan érdemes viszonyulni a szerfüggőhöz, Gyuri azt mondja, tíz éve keresi a választ, de segítő szakemberként is csak azt tudja biztosan, mi az, amit biztosan ki tud zárni. Szerinte nem szabad fenntartani a másik függőségét azzal, hogy hozzátartozóként pénzt adunk neki, pusztán azért, hogy ne álljon elő konfliktushelyzet. „Minél tovább marad valaki a szeren közmegegyezéssel, annál inkább beleragad a drogos szerepébe. És ha visszaesik, akkor evidens lesz, hogy őt el kell tartani, mert valahogy a függőségét fenn kell tartani."

A droghasználat egyik leggyakoribb kiváltó oka a szülő–gyermek közti bizalom megrendülése – teszi hozzá Feri. „Ha bíztam volna az édesapámban, ha megkérdi, hogy hogy vagyok, nem csak a külsőségeket ellenőrzi, másképp alakult volna minden. Amikor a családi mediáción megkérdi a szülő a gyerekétől, hogy mi van veled, sokszor olyan kifejezés ül ki a gyerekek arcára, mintha kínaiul kérdezték volna őket."

Misi szerint minden ember más, ezért egyéni esetkezelésre van szükség, amelyet minél előbb el kell kezdeni, és szakemberre kell bízni. „Mindig meg kell nézni, mi működik rosszul a családban. Az a szülő, aki úgy gondolja, na, majd ő helyrerakja a gyereket, kudarcra van ítélve."

Alacsony küszöb
A fiúk egyetértettek abban, hogy a bizalom és a rendszeres kommunikáció nélkülözhetetlen minden kapcsolatban, és hogy megelőzni mindig egyszerűbb a problémát, mint kezelni. „Ennek ellenére, amikor valaki már függő, legjobban teszi, ha igénybe veszi az ún. alacsony küszöbű szolgáltatásokat: a kórházi méregtelenítést, a tűcserét, az ártalomcsökkentés különböző formáit, ráadásul így az illető bekerülhet a rendszerbe" – érvelt Gyuri.

Lehullnak az álarcok
Hogy miért éppen Ráckeresztúr nyújtott számára teljes gyógyulást, arról Feri beszélt. „Olyan keretrendszert adott" – mondta – amely egész életemben hiányzott. Időben fel kellett kelni, ha nem jól mostam fel a padlót, még egyszer fel kellett mosni. A csoportokban egy idő után mindenki megnyílt, segítettek nekem is levenni az álarcaim és megismerni magam. Eleinte megfelelni akarásból voltam ott, egy idő után pedig már saját magamért. Őszinteséget, saját magam és a tetteim iránti felelősséget és szeretetet kaptam ott."

Misi megerősíti az elhangzottakat. Miközben számos eredményes terápia és program létezik, szerinte sok múlik azon, hogy mindenki a neki megfelelőt találja meg. Ő maga is járt olyan intézményben, ahol frissen műtött heggel kilométereket kellett futnia, majd egy gödröt ásattak vele – feltételezi, hogy az a saját sírját szimbolizálta volna, de már nem várta meg, hogy kiderüljön, valóban így van-e. „Nekem másra volt szükségem, egy kevésbé konfrontatív terápiára. Ráckeresztúron szeretettel fogadtak, megöleltek, énekeltek, gitároztak. Segítettek, hogy fel tudjam ismerni az érzéseim, és tudjak én is beszélni róluk olyan őszintén, ahogy a többiek."

Aki értem halt meg
A református rehabilitációs intézetben nemcsak szakmai alapokra és emberi helytállásra hagyatkoznak, hanem az isteni gondviselésre is.
Gyuri elárulja, eleinte nem értette, mi szükség áhítatokra, istentiszteletekre, bibliaórákra és bibliaiskolára. „Mi köze ezeknek a helyzetemhez? – kérdeztem. „Nálunk tabu volt Istenről, a vallásról beszélni. Proli családból származom, a szüleim rengeteget dolgoztak, és úgy szocializálódtak, hogy mindenért az egyházat kell okolni. Ezt szoktam meg, ezért rémisztően hatott, hogy az otthonban Istenről rendszeresen beszéltek. Egy idő után mégis elkezdtem oldódni."

Feri úgy került közelebb Istenhez, hogy kitalálta, ír egy dalt a menyasszonyának, amit gitáron ad majd elő – így kér tőle bocsánatot. „Dicsőítő dalokon kezdtem el gitározni tanulni, ennek köszönhetően tértem meg. A terápia végén már az istentiszteleteken gitároztam, és azóta is zenélek két gyülekezetben" – mondja.

Misi a balesete után lett istenkereső.
„Az intenzíven azért imádkoztam, hogy ha egyáltalán van Isten, valahogy szabadítson meg. És meg is szabadított. A pszichiátrián kezdtem istentiszteletekre járni, ott került a kezembe egy könyv Ráckeresztúrról. Bár nem volt részem vallásos neveltetésben, Bibliát is először Keresztúron olvastam, elkezdett érdekelni, ki az a Jézus, aki meghalt értem. Ahogy kezdtem az evangéliumot megérteni, úgy könnyebbültem meg. Úgy kerültem be, hogy a saját szemembe sem tudtam belenézni, de lassan lehullott rólam a szégyen. Azóta is iránytű számomra a keresztyén hit."

Ki irányít?
A változás szembeötlő. Feri azt mondja, tíz évig nem nevetett, még csak kinyitni sem tudta rendesen a száját. „Roppant idegesítő figura voltam a saját magam szemében is. Megláttam magamat, és azt mondtam, ha bármi köze is van ehhez Istennek, ezt akarom."

Gyuri azt mondja, ezért ülhet most itt ő is, és ezért jutott el oda, hogy nemcsak végig tud hallgatni egy áhítatot, de már ő is tart ilyet. Szerinte a legnagyobb változás az életében az, hogy elfogadta, hogy a legtöbb helyzetben nem az övé az irányítás, hanem Istené.

Új utakon
De hogyan maradhat tiszta valaki? Miközben ők megerősödtek, környezetük nem változott. Munkájuk, pénzük nincs, környezetük elfordult tőlük – vetette fel munkatársunk. Gyuri helyzete rendkívüli, mert kikerülve a Válaszút Misszió önkéntese lett, amelyet Isten gondviselésének tart – mondja. Ha eltávolodna Istentől és a céljaitól, a munkahelyi közeg mindig visszarántja.

Feri stratégiát változtatott: elhatározta, amennyi pénzt korábban a kábítószerbe ölt, annyit fordít a józanságára. A legnagyobb megtartó erő számára az, ha reggelente kinyitja a kislánya szobájának az ajtaját, és ő rá mosolyog. „Nincs olyan szer, ami többet adna ennél a mosolynál" – jegyzi meg.

Misi szerint fontos a pénz, a munka, de nem a legfontosabbak. „Az én megtartó erőim, hogy rendszeresen foglalkozom magammal, a fejlődésemmel." Misi kitűnő eredményekkel végzi a középiskolát, és állítása szerint keresi, hogy tudná visszaadni, mindazt, amit kapott. Önkéntesként hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik. Egy ilyen otthonban ismerte meg leendő feleségét is. Azt mondja, függőségét sikertelenül próbálta felcserélni másikra, csak Isten tudott egyensúlyt vinni az életébe.

Tanári tréningek
A fiúk a hallgatóság soraiban ülő hozzátartozók kérdéseire is választ adtak. Mint mondták, igen hamar, akár már magzati korban eldől, hogy egy gyermek mennyire válik hajlamossá a függőségre. Ha csak az egyik szülő addikt, gyermekének már akkor is harminc százalék esélye van arra, hogy ő is valamilyen káros szenvedély rabjává váljon. Rendkívül fontos tehát nemcsak a szülői odafigyelés, de az is, hogy a pedagógusok az iskolában idejében észrevegyék, mi áll a gyerekek viselkedési zavarai mögött. Ennek érdekében a szabadult drogosok tanári tréningeket is tartanak.

További információk:
MRE KIMM Drogterápiás Otthona (Ráckeresztúr)
Válaszút Drogkonzultációs Iroda (Budapest)
MRE Újváros Drogambulancia (Dunaújváros)

Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás