belépés | regisztráció RSS

Nyomtat Archívum Elküld Hírek

2016. május 25., szerda - Fekete Zsuzsa

Ima, zene, találkozás

A reformáció 500 éves évfordulója jegyében szervezik meg az idei Református Zenei Fesztivált. Ezen a hétvégén, május 27. és 29. között Budapesten nyolc helyszínen várják az érdeklődőket hitéleti és kulturális programokkal. Zenés áhítat, fáklyás felvonulás, ötszáz fős ökumenikus kórus, jó koncertek, beszélgetés Bogár Lászlóval és Bagdy Emőkével, Márai Szalon és papgyerek-találkozó is szerepel a fesztivál kínálatában.

 

A szervezők szándéka az volt, hogy minél nagyobb közösségeket, hívőket, keresőket, valamint az egyháztól távol állókat is megszólítsanak a fesztivállal – fogalmazott Böszörményi Gergely. A Magyar Örökség Díjas fesztiváligazgató elmondta, hogy a programok alapját – az elmúlt évekhez hasonlóan – a minőségi zene jelenti.

 

Nyitásként május 27-én, pénteken diák-tanár menet indul a Kálvin térről a Ráday utcán át a Bakáts térig.
– Az összes református oktatási intézményből várjuk a diákokat, és tanárokat. A felvonulók a Veszprémi Légierő Zenekar kíséretében dobpergés közepette sétálnak el a megnyitó helyszínéig, közben természetesen a rendőrség biztosítja a forgalmat. Azok a fiatalok, akik itt voltak az előző években, mindig vissza akarnak jönni, ők úgy mondják, hogy jó buli.

A szabadtéri nyitó áhítatot Steinbach József dunántúli református püspök szolgálatával tartjuk a Bakáts téri katolikus templom előtti nagyszínpadon pénteken délután fél négykor. Az alkalmon évek óta részt vesz Ferencváros polgármestere is. Bácskai János szerint a Református Zenei Fesztivál a főváros egyik legszínvonalasabb fesztiváljává nőtte ki magát.

 

Pénteken este tartják az egyik leglátványosabb programot: a fáklyás felvonulás 9 órakor indul a Bakáts térről, majd a résztvevők megtöltik a gyönyörűen felújított Kálvin téri református templomot, ahol Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a zsinat lelkészi elnöke tart áhítatot a Kaláka együttes szolgálatával.

 

A zenei fellépők – a teljesség igénye nélkül – a Muzsikás együttes, a Vujicsics együttes, a Borzavári népzenekar, a Sebő együttes, Pál István Szalonna és bandája, a Kaláka, a Misztrál, a Parapács együttes szolgáltatják a kiváló zenét a fesztivállátogatóknak. A Református Zenei Fesztiválon azonban nemcsak zenét hallgatni lehet, évek óta népszerűek a Ráday utca 28-ban tartott kerekasztal-beszélgetések. Visszatérő vendég Bogár László közgazdász, akivel péntek este hét órakor találkozhatnak az érdeklődők. Vasárnap este fél hattól pedig Bagdy Emőke pszichológus a kerekasztal-beszélgetés vendége. Szintén a Ráday 28. dísztermében tarják a Márai Szalont, szombat este fél hétkor Szigethy Gábor író nemcsak értékes gondolatokkal, hanem borkóstolóval is várja a vendégeket.

 

 

A zenei fesztivál egyik kiemelt programját a Nemzeti Múzeum kertjében tartják. Idén először rendezik meg az ökumenikus ének- és igeszolgálatot. Böszörményi Gergely reményei szerint sikerül majd hagyományt teremteni belőle. Öt felekezet képviselőit kérték fel szolgálatra.
– A reformátusokat Zsengellér József, a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karának dékánja, az evangélikusokat Gáncs Péter elnök-püspök, a baptistákat Mészáros Kálmán főtitkár, a pünkösdi egyházat Pataki Albert egyházelnök, a metodistákat pedig Khaled A. László szuperintendáns képviseli – sorolta a fesztiváligazgató.

 

Idén is a Nemzeti Múzeum lépcsőjére sorakozik fel az ötszáz fős ökumenikus kórus. A kórust szombaton délután öt órától lehet meghallgatni. Vasárnap este hat órakor pedig a Központi Református Kórus debütál a Kálvin téri református templomban. A fesztivál egész ideje alatt kézműves vásár és ínyencfalatok várják a résztvevőket a 9. kerületben.
– A Kárpát-medencei reformátusság nagy kulturális találkozója jó alkalom arra, hogy együtt énekeljünk és imádkozzunk. Mindenkit szeretettel várunk!

Fekete Zsuzsa 

2017. május 27., szombat,
Hella napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 9486
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 37417993

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat