Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:21
Új

None

Lekció: Luk. 4. 16-21, 31-37
Textus: Luk. 4. 31-37

Jézus újdonsága

Először is boldog újévet szeretnék kívánni még egyszer mindenkinek, akár itt voltak a január elsejei Istentiszteleten, akár nem. Azt gondolom, hogy egy újesztendő attól is új, hogy új történések következnek. Kutatjuk a jövőt, hogy milyen események várnak ránk. Ilyenkor a vállalatok, vagy más közösségek vezetői új programokat dolgoznak ki, elkezdenek tűnődni, hogy miben újuljanak meg, milyen új feladatokat tűzzenek ki maguk elé. Megfogalmazzák azokat az új célkitűzéseket, amelyek az elkövetkező időszak irányát, erőfeszítéseit határozzák meg. Ilyenkor történnek - és ezt már tudjuk a médiákból - a különféle új változások bejelentései is, jók és rosszak egyaránt ilyenkor szoktak elkezdődni, ilyenkor tudatosítják bennünk, hogy mire számíthatunk, mi vár ránk emberi mértékkel kiszámítható módon a következő napokban.
Egy forduló, egy év, vagy egy esemény fordulója, mióta ember az ember, mindig azt jelenti, hogy egy kicsit számot vetünk a múlttal, és mielőtt valami új felé elindulnánk, előtte meg kell fogalmaznunk az új célokat, meg kell gondoljuk, hogy mibe fektetjük az energiáinkat, mire alapozzuk a jövendőt.
Amikor Jézus elkezdte a működését, bemutatta a maga munkáját, elmondta a maga programbeszédét. Ő is végig gondolta azt, hogy kicsoda Ő és mit szeretne elérni az emberek életében. Ha a Bibliaolvasó kalauz szerint olvassuk az Igét, akkor találkozhattunk az erre vonatkozó szakaszokkal az elmúlt héten. Olvashattuk Jézus programbeszédét, bemutatkozását, hogyan szeretne elkezdeni egy új időszakot a népe történetében, hogyan szeretne újat kezdeni mivelünk. A heti Igeszakaszunk közül a tegnapi volt a tisztátalan lelkek kiűzése.
Nos hát nézzük, mit is jelentett Jézus számára az új, Ő hogyan kezdte el? S mit jelentett az ember számára, ha Jézus kezd el megújítani valamit, ha Ő kezd újat az emberek között?
Jézus a názáreti zsinagógában, azaz a szülővárosában azt mondja, hogy “Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek-. Mindenekelőtt Jézus az újat otthon szeretné elkezdeni. Ott, ahol a hétköznapjai teltek, ahol gyermek volt és felnövekedett, ott, ahol ismerték, ahol látták az alakját, tudták, hogy kik a szülei, a testvérei. Ott akart Jézus újat kezdeni, ahol tudta, hogy kikhez tartozik. Otthon, a saját megszokott életterületében, életfeltételei között, ott, ahol eddig élt. Jézus éppen ott hirdeti meg ezt az újdonságot, a maga küldetését. Mintha ezzel is azt üzenné az akkori nemzedéknek és nekünk is, hogy az Ő küldetése nemcsak az ünnepnapokért, a különleges szép eseményekért, nemcsak a rendkívüli találkozásokért történik, hanem a hétköznapokért, a hétköznapokban megszokott élet-helyszíneinken, ahol Ő ott van, ahol Ő jelen van, sőt jelen volt eddig is. Bár lenne Jézus munkája és jelenléte a hétköznapjaink kincse, öröme, bár így történne ez az elkövetkezendő évben, hogy a vele való találkozás alkalma, eseménye tenné igazzá, széppé hétköznapjainkat, s ez tenné ünneppé az ünnepeinket is. Mert jelen van Jézus, mert itt van, mert valami újat szeretne kezdeni velünk. Bár lenne az előttünk álló év is Jézus jelenlétével teljes; őfelé fordulva éljünk, ahogy eddig is őfelé fordulva léteztünk.
Mit mond Jézus ennek az új szakasznak a kezdetén? A bemutatkozása így hangzott: “Az Úr lelke van énrajtam, mivel fölkent engem-. Ézsaiás prófétának a tekercsét adják a kezébe, és Jézus maga keresi ki ezt a szakaszt, s olvass fel ezt az Igét, tehát teljesen tudatosak, megfontoltak a szavai. Tudatosan önmagára alkalmazza ezt a kijelentést Ézsaiás próféta könyvéből. Ez akkor, ott, azt jelentette, hogy amit cselekszem, amit ezután mondok és teszek Krisztusként, Isten Megbízottjaként, Jahve, a kimondhatatlan nevű, Szent Isten küldöttjeként cselekszem, mondom, akarom. Jézus nem véletlenszerűen, nem valami fennkölt, nagyságos gondolattal, hanem pontos küldetéstudattal kezdte el a munkáját Isten képviselőjeként. Sőt, később annyira tudatosan önmagára alkalmazza ezt a küldetést, hogy - ha a hallgatóinak, a körülötte lévőknek nem lenne elég a Krisztus szó, az, hogy Ő Istentől kapott küldetésben jár el - magára alkalmazza az “Én vagyok- igéket is. Beszél épp úgy, ahogy az Élő Isten beszélt az Ószövetség idején a népével. Épp olyan közvetlenül beszél és határozza meg önmagát, ahogy az Élő Isten kijelentette, meghatározta önmagát. Ez azt jelenti, hogy amikor Jézus beszélni kezd a küldetéséről, igaz az, és megtörténik - ami Jézus első prédikációja is a Máté Evangéliuma szerint - elközelített hozzátok az Istennek országa, jelen van az Élő Isten az ember mellett, eljött a földre, keresi az embert. Az Élő Isten az ember mellé lép, ott van az övéi között, mellett; itt van Isten köztünk.
Jézus Izrael számára ugyanaz, mint az Ószövetség idején a tűz és felhőoszlop volt, amely a pusztában vezette népét. Ő a védelem, a jelenlét az eligazodás, Ő a pajzs, a kőfal, az oltalom, a világosság, a fény forrása is az övéi között és az övéiért. Őbenne jelent meg a titokzatos, láthatatlan Isten, a messzinek tűnő. Ennek fényében mondja tovább Jézus a maga programját: “Fölkent engem az Úr, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek, azért küldött el, hogy szabadulást hozzak a foglyoknak, a vakoknak szemeik megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat és hirdessem az Úr kedves esztendejét.- Jézus munkája kezdetén mondhatna forradalmi dolgokat, amit mond, lehetne valami zászlóbontás, valami radikálisan új, meglepő fordulat, lehetne extra teológiai tudatosság, csavarosság, különös meggondolás, hiszen új tanító kezdi működését. Bonthatna zászlót, kezdhetne új forradalmat, hívhatna egy minőségi életre a népét. Nem ezt teszi. E helyett a kegyelem Igéit hirdeti; az elengedés, a bűnbocsánat, az emberi élet megújulásának lehetőségét. Jézus így kezdi a maga újdonságát: új esélyt, új lehetőséget hoz, új állapotot kínál az ember számára. Jézus küldetése Isten kegyelmének kijelentése, meghirdetése és ennek megmutatása. Igazából nem új, hiszen a tűz és felhőoszlop Izrael korábbi, 1500-2000 éves történelmének része volt. Ezerszer élte már át Izrael eddig, hogy kegyelmes és megtartó Istene van. Számos élménye, benyomása lehetett erről. Tudta ezt Izrael eddig is. A kegyelem idejének meghirdetését számtalanszor átélte eddig is. Hogyan új az, amit Jézus elkezd?
Mi az újdonsága Jézusnak mégis? Az Úr testközelsége. A Sinai hegyen, amikor Mózes átvette a Tízparancsolatot az Úrtól, senki még csak a hegyhez sem érhetett, sem ember, sem állat. Ennyire érinthetetlen, ennyire messze lévő szentségben lakozott az Élő Isten. Eljött Jézus, érinthető, tapintható, kigúnyolható is majd, megverhető is, látni lehet, hallani lehet, egészen közelről, félreértések nélkül - ez az újdonsága Jézusnak. Ez a félreérthetetlen testközelség, ez az emberközelség, ahogy az Élő Isten igazodik, ahhoz az örök emberi vágyhoz, hogy hiszem, ha látom. Jézusban pontosan ez történik? Hiszem, ha látom. Jön az Úr, megjelenik az Úr, hogy higgye az ember, amit lát is, amit kézzel érinteni tud, ami a szeme előtt történik. Valami óriási tapintat, óriási szeretet van ebben, hogy olyan Istenünk van, aki lelepleződik, egészen ember közelbe jön Jézusban, hogy átélje ugyanazokat a fájdalmakat, reménységeket, örömöket, szenvedéseket, vágyakat, ami az ember életének része. Áldott az Úr, akinek ez a programja és ebben az évben is ez a programja: ott lenni, ahol mi vagyunk. Érinthető közelben lenni, leplezetlenül megmutatni, kijelenteni önmagát. Jézus újdonsága, hogy azt tegye érzékletessé, azt vésse az ember szívébe, ami eddig el volt takarva, rejtve az ember szeme elől. Legyen egészen nyilvánvaló, egészen közvetlen, valódi megtapasztalássá az ember számára. Jézus célja az emberek között a szabadítás, a gyógyítás. Zárójelben mondom, hogy amikor a foglyoknak szabadulást hirdet és visszautal az Ószövetség Igéjére, amelyben Ézsaiás sokkal durvább hasonlattal él: a fölnégyelt szívűek közé jöttem, hogy feltámasszam őket. Jézus erre utal; aki belehalt az életébe, azért jöttem, hogy megújítsam, talpra állítsam, megszabadítsam. Ez Jézus küldetése. Ez a lehetőség vágyként, reményként, mióta ember az ember és tud az Úristenről, ott van mindannyiunk szívében. Sokszor úgy gondolunk rá, hogy ez nagyon szép, de álom, vágy, reménység marad. Várva várunk a megvigasztalódásra, az Örömhírre, bilincsek lehullására és az élet nem úgy néz ki, mintha Jézus itt lett volna. Olykor a tulajdon életünk sem, olykor az emberiség élete sem úgy néz ki, mintha Jézus itt lett volna, mintha Jézus Messiása lenne ennek a világnak. Épp ezért Jézus első tette, lépése a reménység nyújtása fizikailag és valóságosan, mert tudja, hogy a szép szavak megrendítenek, az igaz hitvallás elgondolkoztat, de életté a szerint lesz, ahogy Jézus meg is cselekszi, mi közöttünk, mi bennünk. Életté a szerint lesz - és ez egy nagyon szép hitvallás - ahogy az emberrel megesik, ahogy ez megtörténhet Jézus közelében. Tudom, hogy Jézus szabadítása sokunk számára számtalanszor átélt történés.
Lukács Evangéliumának szerkesztésében Jézusnak nem véletlenül az, az első lépése, hogy amit mond, azt rögtön utána bemutatja. Illusztrálja, hogy mit ért Ő azalatt, hogy szabadulást hoz a foglyoknak, mit ért Ő az alatt, hogy a vakok szemének megnyílását hozza, mit ért Ő az alatt, hogy a felnégyelt szívűeknek új életet, feltámadást hoz.
Lukács Evangéliuma szerint Jézus, amikor Kapernaumban elmegy a zsinagógába, találkozik egy tisztátalan lelkű, ördöngös emberrel. Ez az állapot a mi huszadik-huszonegyedik századi fejünkkel nagyon idegen gondolat: ördöngösnek, tisztátalan lelkűnek lenni kicsit tétova dolog, meglepődünk rajta, s nem igazán tudjuk, mi az, pedig mégsem egészen idegen. Nézzük csak mit jelent ez az ördöngösség, tisztátalanság? Azon túl, hogy számos ember hívja ma is a sötétséget, varázslásokat, mindenféle okkult praktikákat az életébe segítségül, hogy önmagát megmentse, vagy rosszat okozzon másoknak, engem megdöbbent, amikor arról hallok, hogy Erdélyben gyakorlat az un. átokszlúzsba, amikor Isten segítségét kérik ahhoz, hogy megátkozzanak embereket. A sötétség elég nagy mi közöttünk az emberi világban.
Nézzük, mit jelent ennek a megszállott embernek a megszállottsága? Mi ez a titokzatos állapot, mi derül ki erről az emberről, itt, ebben a történetben? Mindenekelőtt ott van a zsinagógában, ott van a templomban, hallgatja, amit Jézus tanít. Ott van egész lényével, nyitott füllel az Istenre figyel. Ott van, és mégis nagyon-nagyon távol. Ott ül a padsorokban, figyeli, ami történik, mégis a szíve rendkívül messze jár onnan, a körülötte történtektől. Formálisan minden rendben van ezzel az emberrel. Micsoda klassz ember, hát elmegy és betartja a szombatnapi törvényt, mint minden zsidó ember abban a korban. Ott van az Istentiszteleten, hallgatja Isten Igéjét. És mégis, a lelkében nagyon-nagyon messze van, mert olyan lelkületű ember, aki szívében elutasítja Jézust, nem is akarja, hogy történjék vele valami, nem is akarja, hogy köze legyen Jézushoz. Ott van valaki, aki beszél az Isten akaratáról, kedvességéről, kegyelméről és ez az ember nem akarja, hogy bármi köze legyen ehhez a Jézushoz. Köszöni, nem kér belőle. Jó rajta elgondolkozni, rácsodálkozni, de, hogy folytatódjék valami az életébe, azt nem. Karácsonykor volt egy családlátogatásunk, s egy családtag elmondta, hogy olvasott egy statisztikát arról, hogy mennyi marad meg az Igehirdetésekből az emberekben, s össze is hasonlította a különböző felekezeteket. Volt olyan felekezet, ahol a templomból kijövők arra sem emlékeztek, hogy prédikációt hallottak, és mindössze húsz százaléka a hallgatóknak tudta, hogy miről volt szó, azaz csak minden ötödik ember. Megdöbbentő statisztika.
Közünk van, vagy nincs ehhez az ördöngös állapothoz? Hiszen ilyen egyszerű ördöngösnek lenni. Teli van a szívem mindenfélékkel, jelen vagyok, csak éppen van egy sorompó, egy roló a szívemben, s lehúzom azt keményen. Oda ne hatoljon be Jézus, ne lépjen azon túl, ne akarjon velem semmit. Jó, hogy figyelek rá, csak semmi ne történjék azután. Szabadítása, munkája rám ne legyen érvényes, ne akarjon újat kezdeni az életemmel, nekem jó az én kis összkomfortos világom, ahogy van. Mit akar ez a Jézus, miért akar túl lépni ezen a határon. Elég álmélkodni, elég gyönyörködni a szavain, elég fennkölt érzéseket érezni, gondolni, s azután ott megállni, nem menni tovább. Hogy egzisztenciális következménye legyen Jézus szavainak?
Lehet, kedves érd-parkvárosi gyülekezet, akik most itt vagyunk, lehet az életünkben egzisztenciális következménye, az egész életünkre, hétköznapjainkra és ünnepeinkre, a testi-lelki állapotunkra kiható következménye lehet Jézus szavának és jelenlétének? Az Ő Igéjének van folytatása és legyen folytatása? Akarjuk? Vagy hogyan vagyunk mi itten Ő előtte? Úgy gondolom, hogy legtöbbünk számára nem kétséges: persze, hogy azért vagyunk itt, mert azt szeretnénk, ha Jézus beleszólna az életünkbe, ha formálná azt, ha megajándékozna az önmaga örömével, ha hozná fényét a mi sötét világunkba, ha lenne örömtelibb a mi örömtelen világunk az Ő jelenlététől. Hiszem, hogy tényleg ezért vagyunk itt, és mindnyájan azért vagyunk itt. Nem kétlem. És mégis, ha becsülettel végiggondoljuk az életünket, időszakonként, bizonyos helyzetekben épp olyanok vagyunk, mint ez a tisztátalan lelkű, ördöngös ember. Időnként pont így viselkedünk, hogy eddig és ne tovább. Vannak bezárt részei a szívünknek, van az életünknek eltakart része, ahova nem szívesen engedjük oda Jézust, mert esetleg azt mondaná: nincs ez így rendben, abba kéne hagyni, vagy másként kéne tovább menni. És, hogy mely gondolatainkra, cselekedeteinkre, érzéseinkre mondaná ezt Jézus, s mutatná azt, hogy ez bizony tisztátalan, ez bizony a Sátán hatalma az életünkben, ezt bizony ki-ki maga kell meglássa, kiküszködje, megvívja. Az életünk attól újul meg igazán, ha ezek a foltok, szakaszok, események eltűnnek az életünkből, ha Jézus szabadítást hozhat ezekből számunkra. Pedig az ördöngösnek nagyon tiszta, szép a hitvallása, szuper, hiszen, amikor Jézussal találkozik, olyat mond, amit senki akkor még nem ismer, és nem tud. Mi közünk hozzád názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom ki vagy, az Istennek Szentje. Ez az ember mindent tud Jézusról, azt, amit még a tanítványai, később ellenfelei sem tudnak. Olyat tud, amit senki sem. S ennek lehetne örülni, hogy szuper ez az ember sok mindent tud. Csakhogy az ő elméleti tudása azt jelenti, amikor belekiabál az Istentiszteletbe, és ezeket elmondja Jézusról, amikor elkiáltja, kimondja Jézus nevét, ez azért történik, hogy akkor ő legyen az erősebb. Emlékezzünk csak arra a történetre, amikor Mózes tudakolja az Isten nevét a küldetésében, miért is, mert győzni akar e felett az Isten felett, ő akarja birtokolni.
Mi történik a tisztátalan lelkű ember és Jézus találkozásában? A tisztátalan lelkű ember erősebb akar lenni, mint Jézus. A maga istentelenségével le akarja győzni Jézust: tudom, ki vagy, Isten Szentje. Lám én ezt is tudom rólad, no majd én beosztom az életet, uralkodom fölötted. Jézus ezt nem hagyja. Ami itt elkezdődik előrevetíti Jézus egész küldetési küzdelmét a Sátánnal; mérkőzés az Isten hiányával, a szétdobálással, a zűrzavarral, az emberölés urával. Hiszen Jézus azért jött erre a világra - ami itt először megtörténik, s beteljesedik majd a kereszten és a feltámadásban -, hogy meghódoltassa a nagy emberölőt, a nagy hazugot, a nagy szétdobálót, a nagy zűrzavarkeltőt, az istentelenséget, a Sátánt és győzzön felette. És kimentse az embert ennek karjaiból, ebből az állapotból. Hozzon szabadulást az embernek, hiszen ez az első gyógyítás is ezt üzeni, ezt ábrázolja ki nagyon kézzel fogható valóságként: igen, ember, az életed két pólus között zajlik, s nem mindegy, hogy kinek kiszolgáltatott, kire hangolódik az életed. Engedünk a nagy becsapónak, a nagy emberölőnek, a pusztító erőket hozónak, az önpusztítónak, vagy oda adjuk magunkat az Élet Urának, a szabadítás, az öröm Urának. Egyfajta döntésre késztetés és hatalmának megmutatása, ami az első lépésben történik. S ugyanez történik újra, meg újra, minden gyógyításban, minden tanításban, az áldozatban, a feltámadásban: Jézus győzelme.
Mi történt tehát ebben az első találkozásban, mit üzen ezzel Jézus nekünk ma? Ahol Jézus jelen van, ahol szóhoz juthat, ahol Ő kerülhet középre, ahol engednek emberek neki nyílt szívvel, ott és akkor gyógyulások, szabadulások, életmegújulások történhetnek. Ha egyszer Krisztus megszólíthat, és szabad terepet kap, ott nyilvánvalóvá lehet Isten hozzánk forduló, ránk is érvényes, ránk is vonatkozó szeretete és kegyelme. Ha egyszer Krisztus szóhoz juthat, ha cselekedhet teljes szabadsággal az életünkben, ott megtörténhet, hogy az ember Életet nyer, Örökéletre talál, elvehetetlen békessége, gyógyulása lesz. Adja isten, hogy ilyen legyen ez az újév nekünk, ahol Krisztus teret kap, teljes figyelmet és gyógyul az élet vele, általa. Ahol kivirul, sugárzik az élet az Ő jelenlététől. Tehát BUÉK: bízd újra életedet Krisztusra, avagy boldog újévet. Ámen.

dr. Vassné Baki Ilona
2004. Január 04.
Érd-Parkvárosi Református Gyülekezet
(2030. Érd, Csurgói u. 4.)

























Látogatóink száma a mai napon: 4242
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850480

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat