Igehirdetések

  2009-04-27 20:05:55
Elment - de velünk van

Alapige:1Kor 15,1-11

Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, szeretnénk engedni felszólításodnak: Szeretnénk egy zajos nap vége felé itt a te házadban elcsendesedni előtted és elismerni, hogy te vagy az Isten. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten.

Bocsásd meg, valahányszor bálvánnyá nőtte ki magát valami az életünkben. Bocsásd meg, amikor magunkat bálványozzuk.

Köszönjük, hogy most előtted hódolhatunk, tőled várhatjuk, hogy annyi minden után, ami ma történt velünk, belsőleg is csendesíts le, és a te halk, szelíd szavaddal vigasztalj, bátoríts, tanácsolj kegyelmesen minket.

Köszönjük, hogy ismered mindannyiunk minden szükségét. Köszönjük, hogy tőled kérhetünk megoldást, útmutatást, szabadítást, bocsánatot, békességet - mindnyájunknak azt, amire szükségünk van. Kérünk, légy ajándékozó Atyánk ma este is.

Magasztalunk megváltó Urunk Jézus Krisztus mennybemeneteledért. Köszönjük, amikor otthagytad a mennyei dicsőséget érettünk, és köszönjük, amikor istenségedet ezáltal is megmutattad, hogy visszamentél oda. De köszönjük, hogy nem mentél ki ebből a világból, hiszen tudjuk, hogy hallótávon belül vagy most is. Megígérted, hogy velünk maradsz minden napon a világ végezetéig.

Engedd most is átélnünk jelenlétedet. Nyitogasd a szemünket, erősítsd hitünket. Taníts minket, mi pedig úgy szeretnénk figyelni az emberi szóra, ami mögött reméljük és kérjük is, hogy te magad szólíts meg minket.

Ámen.

Igehirdetés

Ebben az igében látszólag nincs szó az Úr Jézus mennybemeneteléről, de hiszem, hogy látni fogjuk majd, hogy az áldozócsütörtök nagy evangéliuma éppen úgy szólal meg ebben a mára kijelölt igénkben, hogy külön nem is említi Pál apostol. Három dolgot vizsgáljunk meg ma este. Először, hogy hol helyezkedik el Jézus útján az Ő mennybemenetele, másodszor hogyan történt pontosan a Biblia leírása szerint az Ő mennybemenetele, harmadszor hajoljunk a most hallott ige fölé, és örvendezzünk annak a nagy evangéliumnak, ami ebbe rejtve van.

1. Hol kezdődött Jézus útja?

Azt mondja a Biblia: nem kezdődött, nincs kezdete, mert Ő öröktől fogva mindörökké Isten. Jézus útja nem karácsonnyal kezdődött. A Biblia azt mondja, hogy Ő a világ teremtése előtt már mint Isten létezett, és a teremtésben részt vett. Csak egyetlen igét hadd idézzek a sok közül, ami erről szól. A Kolosséi levél első részében ezt olvassuk: “Ő benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden Ő általa és reá nézve teremtetett.”

Akkor mi történt karácsonykor? Az, hogy az Ő öröktől fogva meglevő isteni természete mellé magára vette még a mi emberi természetünket is. Neki mint Istennek ez lehetséges. Ez csak neki volt lehetséges. Tudjuk, hogy ennek az volt a célja, azért volt erre szükség, mert az ember bűnének a büntetését csak ember szenvedhette el. Ezért lett az Ige testté, ezért lett Ő emberré.

Az Ő testté lételével elkezdődött megalázásának az ideje. Egyre mélyebbre alázta magát. A Filippi levél második részéből jól ismert Krisztus-himnusz részletezi ezt: megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig. Ez az Ő földi életének a mélypontja. Mivel azonban Isten, a harmadik napon feltámadt. Így olvassuk: felmagasztalta Őt az Isten. Adott neki olyan nevet, amelyikre minden térd meghajol: mennyeieké, földieké, földalattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Feltámadása után negyven nappal pedig (ami alatt tanítványait készítette fel a szolgálatra) visszament a mennybe.

Most pedig így mondjuk a hitvallásunkban: ott ül az Atya Isten jobbján - vagyis mint az, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön - gyakorolja a maga hatalmát. De mi tudjuk, hogy egyszer újra megjelenik itt a földön, minden szem meglátja Őt, magához veszi a benne hívőket és ítéletet tart a világ felett.

Ez röviden összefoglalva Jézus életútja. Ha ezt ábrázolnánk, akkor egy egyenessel kellene kezdeni, amelyik a végtelenből jön (nincs kezdete), azután egy törés van benne, ahol Jézus felvette emberi testünket és elkezdi egyre mélyebbre megalázni magát, mélypont a kereszthalál, és onnan már a felszálló ág kezdődik, majd újra egy törés és folytatja mennyei dicsőségében az Ő örök istenségét. Az első töréspont a karácsony, a második töréspont áldozócsütörtök, a mennybemenetel. Az Ő mennybemenetele is egyfajta bizonyíték az Ő istensége mellett.

2. Hogyan történt az Ő mennybemenetele?

A Cselekedetek könyve a maga rövidségében is szemléletesen írja. Ezt olvassuk az 1. részben: “Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el Őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok Őt felmenni a mennybe.” (9-11)

Tehát Jézus felemeltetett és egy pillanat alatt egy felhő takarta el. Nem úgy ment fel a mennybe, hogy emelkedett, emelkedett és egyre kisebbnek látták, hanem egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a lába nem éri a földet. Ahogy ezen elkezdtek csodálkozni, már el is tűnt előlük. Visszalépett ebből a látható anyagi világból a láthatatlan világba, ahonnan jött. Visszaláthatatlanodott abba a világba, amelyikben Ő otthon van.

De nem szűnt meg létezni. Annyira nem, hogy több helyen olvassuk a Szentírásban, hogy szüntelenül esedezik, imádkozik érettünk. Hogy helyet készít a benne hívőknek az atyai házban. És hogy visszajön majd egyszer nagy hatalommal és dicsőséggel. Nem szűnt meg Jézus.

És nem is ment ki ebből a világból. Nem úgy hagyta itt a tanítványait, hogy egy időre, ki tudja milyen hosszú időre, mondjatok le arról, hogy bármilyen érintkezés lehet közöttünk. Ilyet nem mondott. Ellenkezőleg! Azt ígérte mennybemenetele előtt nem sokkal, hogy “ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” És a tanítványok azonnal az Ő mennybemenetele után és pünkösd után tapasztalhatták, hogy Jézus jelen van és munkálkodik.

A Márk evangéliumának az utolsó mondata különösen nagy örömhír ebből a szempontból. “Az Úr Jézus pedig, miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.”

Ez nagy evangélium ám! Nem ment ki a világból a mennybe ment Jézus, nem hagyta magukra tanítványait. Nem beszélve arról, hogy azt is ígérte nekik, hogy jön majd a másik pártfogó, a Szentlélek. És jött is! Kapták néhány nap múlva már a Szentlélek ajándékát. De Ő maga is velünk van minden napon. Ők engedelmesen elkezdtek prédikálni, és csodálkozva tapasztalták, hogy minden képességüket meghaladó erővel tudnak prédikálni. Úgy tudnak prédikálni, ahogy Jézust hallották. Akkor Jézus prédikál belőlük?

Pünkösd után értették csak meg, hogy pontosan ez a helyzet. Ezt ígérte Jézus: “Nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól általatok.” És azért van ereje, azért hat, amit mondotok (többségükben írástudatlan emberek voltak), azért van hatóereje és változtatja meg a hallgatók közül a hívőknek az életét, mert maga a feltámadott, mennybement, dicsőséges Úr Jézus Krisztus beszél rajtatok keresztül. Mert csak emberi testére nézve távozott el közülük, de itt maradt az Ő igéje és Szentlelke által. És ez nem valamiféle fikció, elképzelés, vagy halvány reménység, ez tény. Ugyanúgy hatott az általuk hirdetett ige, mint amit Jézus mondott, sőt ugyanolyan erőket is kaptak, amikor az Úr Jézus ennek szükségét látta.

3. Most hajoljunk a felolvasott ige fölé.

Ezt a tényt fogalmazza itt meg nagy örömmel Pál apostol. Miközben le sem írja ezt a szót: Jézus mennybemenetele, vagy a mennybe ment Krisztus, leírt egy fontos megfigyelést. Összefoglalja azt, amit Jézusról tudnunk kell. Ez őskeresztyén hitvallás, amit itt olvastunk tömören: Jézus meghalt, eltemették, feltámadt és megjelent, és akkor felsorolja a tanúkat, hogy ki mindenkinek.

Figyeljük meg, hogyan számol be erről. “Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. aztán megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre,” és sorolja a neveket, (...) “így lettetek ti hívőkké.”

Miről van itt szó? (Miközben megemlíti, hogy utoljára megjelent nekem is, de én vagyok a legkisebb az apostolok között, mert üldöztem a Krisztus tanítványait és a Krisztus egyházát.) Azt mondja: az élő Krisztus engem is megszólított a mennybemenetele után. Engem egy kicsit sajátos, egyedülálló módon, de aztán rajtam keresztül titeket szólított meg úgy, hogy nézzetek végig magatokon, mekkorát változott az életetek.

Miközben nem említi a mennybemenetelt, (ami közben volt a feltámadás meg Pál napjai között) úgy beszél Jézusról, mint aki jelen van, munkálkodik, megszólít embereket, megállít ilyen embereket is, mint amilyen Saul volt, gyűlölettől lihegve, olvassuk a Cselekedetek könyvében. Jézus azonban egy szelíd mondattal megállítja, ez a vadember megszelídül, leborul az Úr Jézus előtt, akiről azt sem tudja, kicsoda, mert kérdezi tőle: Ki vagy te, Uram, aki azt mondod, üldözlek? Jézus bemutatkozik neki: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Rövid gondolkozás és elhangzik a nagy mondat: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ezek után Pál visszavonul. A csendjében megismeri Jézust. Jézus gondoskodik arról, hogy küldjön hozzá embereket. Elkezd járni a gyülekezetbe. Visszavonul a pusztába. Át kell dolgoznia egész filozófiáját és teológiáját. Amikor ez készen van, beáll a szolgálatba.

És az ötvenes évek elején Korinthusban olyan erővel prédikál, hogy ott gyülekezet jön létre. Ezt a levelet pedig akkor írja, amikor még az evangéliumok nem voltak leírva. Ezért meri ide írni, hogy több mint ötszáz ember egyszerre látta és hallgatta a feltámadott Krisztust, kérdezzétek meg őket. Senki nem akadt eddig közöttük, aki azt mondta volna, hogy nem igaz, mesebeszéd, sőt mindnyájan tanúságot tesznek róla.

Tehát a feltámadott és mennybement Krisztus ugyanúgy dolgozik, ahogy akkor, amikor itt volt emberi testben közöttünk. Csak most vannak eszközei. A benne hívőkön keresztül dolgozik. Adja az Ő igéjét a szájukba, adja az Ő erejét a szónak, ami hangzik, és mivel ez sok ember szívéhez úgy érkezik meg, mint az Ő szava, azok a szívek megváltoztak. A bezárt szívek megnyílnak, a kőszívek meglágyulnak, a vademberek megszelídülnek. Saulból Pál lesz. Mindannyiunkból új embert tud formálni. Pál vagy Péter? Nem! Az a Krisztus, aki őket küldte, akinek a küldetésében egyszerűen elmondják, hogy Jézus meghalt a bűneinkért, eltemették, feltámadott, megjelent sokaknak, mennybement. De íme, itt van köztünk, Ő előtte boruljunk le, és majd meglátjátok, mit csinál Ő belőletek, hogyan változtat meg, teremt újjá egészen.

Ezzel a nagy reménységgel és bizonyossággal hirdette Pál is az igét. Nem azzal jelent meg Athénben sem, Korinthusban sem, hogy ő, az egyetemet végzett, diplomás ember neki gyürkőzik és majd meggyőzi ezeket a sötét pogányokat, hanem alázatosan és csendesen elmondta azt, amit az Írásokból Jézusról tudott, mert ő alaposan ismerte az egész Ószövetséget, és most már hitte, hogy az teljesedett be a názáreti Jézus életében. Valóban Ő a Krisztus, Ő a Messiás, Ő visz vissza minket Istenhez, Ő tanít meg élni ebben a hazuggá, önzővé, gyilkossá vált világban is harmonikusan, hálásan és boldogan. Gyertek hozzá, én már tudom, milyen volt nélküle, és milyen vele. Ezért tudom teljes meggyőződéssel ajánlani nektek.

Akik a hallgatók közül jöttek Jézushoz, azok vele találkoztak és nem Pállal, Péterrel, meg a többi szolgával. Ők csak mint útjelzők, mutatták az utat, hogy arra kell menni. De Ő az élet, az igazság, benne találjátok meg azt, ami hiányzik nektek.

A mennybement Jézus itt maradt igéje és Lelke által, de valóságosan érezhetően jelen van és munkálkodik továbbra is. Ahogy egyik szép áldozócsütörtöki énekünk mondja:

Bárha nem látunk szemünkkel,

De hitünkkel megtapasztalunk.

És a hívők felsorolhatatlanul sokféleképpen tapasztalják, tapasztaljuk az Ő jelenlétét.

Valóban el lehet mondani, amivel a mai igeszakaszunkat zárja az apostol: “...így lettetek ti hívőkké.” Így lett ő is hívővé, hogy a mennybemenetel után egyszer csak az Úr Jézus megszólította. Őt különös módon ott a damaszkuszi úton, közülünk sokakat egy-egy templom csendjében vagy a Bibliánk fölé hajolva, vagy egy nagy próbatételen gondolkozva. Rengeteg útja, módja, eszköze van Őneki a szívünkhöz. Mindannyiunkéhoz a kulcsot megtalálja, de a mennybement Krisztus munkálkodott eddig is az életünkben és munkálkodik ezután is.

Pál, amikor Jézus itt volt a földön, nem követte Őt. Az Ő mennybemenetele után üldözte Őt és a benne hívőket. De tanítványa lett egészen különös módon, és azután tanítvánnyá tett sokakat. Ő általa lettek a korinthusiak is szörnyű erkölcsi és lelki posványban élő pogányokból Jézus Krisztus tanítványaivá.

Hogyan végzi ezt az Úr Jézus? Úgy, ahogy már említettem: igéje és Szentlelke által. Ő ott van mindenütt, ahol a róla szóló információ hitelesen hangzik. Ahol valaki a belé vetett hittel mutatja az utat másoknak, vagy egyszerűen csak elmondja, hogy Ő az, aki meghalt a bűneinkért, eltemették, de feltámadott, ma is él, és számíthatunk rá.

Éppen ezért az áldozócsütörtök evangéliuma után, hogy tudniillik a mennybement Krisztus jelen van ebben a világban és munkálkodik az övéin keresztül, jön az áldozócsütörtök felszólítása, hogy mindenekelőtt légy hívővé és aztán tégy hívővé másokat. Mert ezt mondja itt az apostol: így lettem én is és így lettetek ti is hívőkké.

Ezt a feladatot bízta az Ő első tanítványaira is mennybemenetelekor: tegyetek tanítványokká minden népet, a pogányokat. Másokat tanítvánnyá azonban csak Jézus tanítványai tudnak tenni. Ezért kezdődik azzal: légy hívővé és folytatódik azzal: tégy hívővé mindenkit, aki csak az utadba kerül, akihez az Úr Jézus küld.

Az elejét nem lehet megkerülni. Azzal kell kezdődnie, hogy valóban a tanítványaivá válunk. Az akkori tanítvány együtt élt mesterével teljes életközösségben, és mindent a magáévá tett, amit az a mester tanított és igaznak tartott. Akkor nem voltak kritikus tanítványok, vagy ha kritikus volt, elment másik mesterhez. De aki egy mester mellett eltöltött egy bizonyos időt, az átvette az egész életszemléletét, hitét, gondolkozásmódját.

Jézus tanítványává lenni ezt jelenti. Teljes belső azonosulás Ővele. Ebből egyenesen következik, jó esetben nem is kell erőlködnünk, hogy következzék az, hogy mi is az Ő tanítványaivá akarunk tenni másokat. Aki a tanítványságnak a lelki gazdagságát, a Jézus melletti biztonságot, békességet, azt a reménységet, amit Ő az övéinek ajándékoz, átéli, az nem is tudja eltitkolni vagy magában tartani. Az szeretné mindenkivel megosztani ezt, és mindenkit részesíteni ebben az ajándékban.

Jézus jelenlétében él az, aki érti a mennybemenetel evangéliumát. Jézus jelenlétében élni pedig öröm akkor is, ha körülöttünk sok elkeserítő esemény történik. Jézus jelenlétében élni biztonságot jelent, védettséget, az Ő oltalmát. Jézus jelenlétében élni felelősséget is jelent, mert minden az Ő szeme láttára, színe előtt történik, még a legtitkosabb gondolatunk is.

Éppen ez a Jézussal való valóságos hitbeli közösség a mennynek az előíze. Valamit a mennyből éreztet meg velünk, ami mennybement Urunk. Ezt szintén mindazok tapasztalják, akik így, az Ő jelenlétében élnek.

A Heidelbergi Káté, a mi ősi szép hitvallásunk, gyönyörűen foglalja össze ezeket az igazságokat. Többször szoktuk idézni az egyházról szóló tanítását, ami szintén arról tesz vallást, hogy a mennybement Krisztus jelen van, itt munkálkodik tovább igéje és Szentlelke által. Így hangzik ez a kérdés: “Mit hiszel az igaz keresztyén egyházról? Hiszem azt, hogy Isten Fia a világ kezdetétől annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi.” (54)

Ezt a mennybement Krisztusról mondja. Ő folytatja ezt a gyűjtő munkáját itt, az egész történelem ideje alatt, a világ kezdetétől annak végéig, minden nép között. Magának gyűjti ezt a sereget, oltalmazza és megőrzi. Mivel ez személyes hitvallás, még egy mondatot hozzátesz: “Hiszem, hogy ennek én is élő tagja vagyok és örökre az is maradok.” Ez az a védettség, biztonság, amiről szó volt.

Amikor Jézus mennybemenetelének a célját és a részleteit próbálja megvilágítani, akkor ilyeneket mond: “Hogyan érted azt, hogy felment a mennyekbe? Úgy, hogy Krisztus a földről tanítványai szeme láttára emelkedett föl a mennybe, és a mi javunkra ott van, amíg majd ismét eljön, hogy ítéletet tartson élők és holtak felett.”

És akkor jönnek a “kötekedő” kérdések, hogy ezt jól értsük: “De nincs-e velünk Krisztus mind e világ végezetéig, amint azt nekünk megígérte, ha felment a mennybe? Krisztus valóságos ember és valóságos Isten; emberi természete szerint nincs többé a földön, de istenségére, felségére, kegyelmére és Szentlelkére nézve sohasem távozik el tőlünk.” Akkor tovább kötözködik: “Nem válik-e el ily módon egymástól a Krisztusban való két természet, ha az emberi természet nincs mindenütt ott, ahol az isteni természet van? Semmiképpen nem, mert az isteni természet megfoghatatlan és mindenütt jelenvaló lévén, ebből szükségképpen következik, hogy a magára öltött emberi természeten kívül is létezik, ugyanakkor abban magában is benne van, és azzal személy szerint egyesülve marad.”

Végül a praktikus kérdés: “Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele? Először, hogy Ő a mennyben az Atya színe előtt nekünk közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk a mennyben biztos zálog nekünk arról, hogy Ő mint a mi Fejünk minket, tagjait szintén fölvisz majd önmagához. Harmadszor, hogy Ő viszont zálogul Szentlelkét küldte alá nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján.” (46-49. kérdések)

És mind e mögött sok ige van, ami fel is van sorolva. Mert, hogy Jézus felment a mennybe, azt is jelenti, hogy még többet, vagy továbbra is ugyanolyan sokat akar nekünk adni, mint amíg itt volt emberi testben a földön. Mindenesetre számíthatunk az Ő közbenjárására, számíthatunk arra, hogy helyet készít a mennyben nekünk is, és közben számíthatunk arra, hogy velünk van minden napon a világ végezetéig.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy nem emberi csűrés-csavarás ez, hanem a tények bizonyítják számunkra, milyen közel vagy a benned hívőkhöz.

Köszönjük, hogy hallótávon belül vagy. Köszönjük, hogy sokszor válaszoltál már imádságunkra. Köszönjük, hogy a te kezed ma sem rövidült meg. Te nem nézed közömbösen bajainkat, gondjainkat, nyomorúságainkat, hanem szabadító hatalmaddal sokszor megmutatod irántunk való szeretetedet.

Bocsásd meg, valahányszor elfelejtjük ezt, vagy nem bízunk abban, hogy ez így van. Bocsásd meg, amikor elhagyatva éreztük magunkat, és még téged is vádoltunk, hogy magunkra hagytál.

Bocsásd meg, ha sötét dolgainkat úgy gondoljuk, a te hátad mögött is megcselekedhetjük. Köszönjük, hogy színed előtt zajlik az életünk. Köszönjük, hogy szemmel tartasz bennünket. Köszönjük, hogy te ma is jó Pásztor vagy, aki ismered, és számon tartod juhaidat.

Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan hadd váljunk a te juhaiddá. Hadd legyünk tanítványaid és hadd tudjunk másokat is azokká tenni.

Ámen.

Pasarét, 2003. május 29
(áldozócsütörtök)
Cseri Kálmán

Látogatóink száma a mai napon: 4136
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850374

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat