None

ZAKARIÁS NÉMASÁGA

Alapige:Lk 1,64
És egyszerre csak megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.

Imádkozzunk!
Istenünk, hálásan köszönjük, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy a te egyszülött Fiadat, az Úr Jézust elküldted, hogy segítsen rajtunk. Köszönjük, hogy minket is személy szerint külön-külön szeretsz, azért engedted meg, hogy most is itt legyünk és halljunk a te nagy tetteidről, az irántunk való szeretetedről.
Könyörülj rajtunk, hogy most, ez alatt a rövid idő alatt, csak rád figyeljünk. És az, amit hallunk, teremtsen a szívünkben hitet, hogy a szánk is megnyíljon, és tudjunk téged dicsőíteni, magasztalni.
Ámen.

Igehirdetés
Ez a karácsony előtti istentiszteletünk most már évtizedek óta családi istentisztelet, azért vannak közöttünk a legkisebbek is, a nagyobbak is, a még nagyobbak is, meg a nagyszülők is. Ilyenkor az igehirdetés a legkisebbekhez igyekszik igazodni, hogy ők is értsék, de mindannyiunk számára legyen az Isten üzenetévé.
Jó lenne, ha semmi látványosság nem vonná el a figyelmünket arról, akinek a születésnapját ünnepelni készülünk, az Úr Jézusról, és aki ma is mindannyiunkhoz szólni kíván.
Ma is megfelezzük az istentiszteletet. Az első felében a gyerekeken keresztül szól Isten igéje, a második felében szeretnék majd arról a történetről röviden szólni, ami a gyerekek menetrendjében most következik.
Hallgassuk meg először azt az igét, ami rajtuk keresztül szól.
(Az egyik hittanos csoportunk vállalta el ennek a gyermekeknek szóló kis műsornak az összeállítását.)



Azt szeretném kérdezni, hogy ha valamire gondoltok, és azt szeretnétek, hogy édesanyátok is tudja, akkor mit csináltok? Megmondjuk neki. Ez ilyen egyszerű. Egyszerű, mert tudtok beszélni. De van-e olyan, hogy valaki nem tud beszélni? Igen. Olyan is van. És akkor az mit csinál? Neki is vannak gondolatai és ő is szeretné, hogy a másik megtudja. Mutogat, vagy leírja. Igen. Megmutatja neki. Ahogy itt, ebben a kis színdarabban is láttuk.
De vajon az is olyan könnyű és kényelmes-e, mint amikor megmondjuk? Biztos, hogy nem. Ahogy azt ti mondjátok: az sokkal macerásabb, mert ahhoz kell papír, kell egy toll. Valahova le kell ülni, vagy valami keményet kell tenni alá. Aztán nem is lehet olyan részletesen leírni, ahogy az ember elmondja. Akkor odaadom a másiknak, de az nem tudja elolvasni az írásomat, akkor az visszakérdez, de én arra is csak írásban tudok válaszolni. Sokkal nehezebb, körülményesebb, fárasztóbb. Nagy ajándék az, hogy tudunk beszélni.
Ezért néha azzal is szokták büntetni egymást az emberek, hogy nem beszélnek egymással. Ha harag van, akkor nem szólok hozzád. Itt most egy olyan házaspárról láttátok a színdarabot, akik nagyon szerették egymást, és az egyikük mégsem beszélt a másikhoz egy ideig egy árva szót sem. Miért?
Ez a történet nem sokkal az Úr Jézus születése előtt, tehát nem sokkal karácsony előtt játszódott. Egy házaspárról szól. Még azt is tudjuk a Bibliából, hogy ez a házaspár a Júda hegységében lakott. Zakariásnak hívták a férfit, Erzsébetnek az asszonyt. Nagyon szerették egymást, és nagyon szerették Istent is. Meg van írva a Bibliában, hogy rendszeresen tanulmányozták azt és mindenben Isten igéjéhez igyekeztek igazodni. Egymást is erre bátorították.
Nagy ajándék az, ha egy házaspár közül mindketten tisztelik Istent, komolyan veszik igéjét, és aszerint akarnak élni. Együtt meg külön-külön is nagyon sokat imádkoztak. Volt egy kérésük, ami minden imádságukban benne volt. Ez pedig az volt: szerették volna, ha gyermekeik születnek, de nem születtek. Teltek az évek, és még mindig nem volt gyermekük.
Abban az időben azokat az asszonyokat, akiknek nem született gyermekük, a többiek kicsúfolták. Azt mondták: Isten büntetése. Nem is szereted te Istent! Ha szeretnéd, adna neked gyermeket. És ti ezért imádkoztok? Az teljesen hiábavaló. Gondoljátok, hogy Isten hallja az imádságotokat és meghallgatja? - kérdezték ezt többen tőlük.
Nem tudom, mit gondoltok: vajon hallotta Isten Zakariásnak meg Erzsébetnek az imádságát? Igen, igen. Biztos, hogy hallotta, mert megígéri a Bibliában sok helyen. Akkor miért nem teljesítette a kérésüket? Azért, mert Istennek terve volt. Ő hallotta az imádságot, sőt már meg is hallgatta, de még nem jött el az ideje annak, hogy válaszoljon rá. Csak ezt ők nem tudták.
Zakariás egyébként - amint az ki is derült itt - pap volt. Abban az időben a papokat beosztották templomi szolgálatra. Otthon végezték a hétköznapi munkájukat, és minden félévben egy hetet kellett Jeruzsálemben tölteniük. Tehát évente két hetet: az első félévben is egy, a másodikban is. Akkor összepakolták az útravalójukat. Elmentek gyalog a jeruzsálemi templomba, ott elvégezték a rájuk kiszabott munkát, és egy hét múlva hazamentek.
Sok munkájuk volt a papoknak. Voltak oltárok, különös asztalok, amelyeken állatokat áldoztak az akkori szokás szerint Istennek. Amikor az emberek összejöttek és imádkoztak, az volt a szokás, hogy valami kellemes illatot keltettek. Az is a papok feladata volt. Egyáltalán, hogy ott minden rendben menjen, különösen esténként.
Láttátok itt is, milyen sok ember összejött az esti imádságra, s olyankor a papok vezették az imádságot, ők kezdték el és felolvastak a Bibliából, mert akkor az emberek többsége még nem tudott írni-olvasni. Úgy, hogy volt munkájuk bőven.
Ez alkalommal is Zakariás összepakolta a holmiját. Elbúcsúzott Erzsébet asszonytól. A kiskapuban még egyszer jobbról-balról megpuszilta és azt mondta: vigyáz magadra. Ezt mind a ketten a másik lelkére kötötték, mint ahogy nektek szokták mondani a szüleitek, aztán elbúcsúztak. Zakariás Jeruzsálembe érve azonnal munkához látott.
Hallottátok itt a történetben, hogy egy ilyen alkalommal különös dolog történt. Végzi a munkáját a templomban. Éppen valami kellemes illatot gerjesztett, és egyszer csak hirtelen nagy világosság támadt. Olyan, amilyet még életében nem látott, és megjelent előtte egy angyal. Úgy megijedt, hogy kiesett a kezéből az a füstölőszerszám, amivel a jó illatot keltette. Ő tudta, hogy vannak angyalok. Ma is vannak. Én is tudom, hogy vannak, de még nem láttam soha. Ő se látott, akkor látott életében először egy igazi angyalt.
Az angyal mindjárt bátorítja is, és azt mondta neki: Ne félj, Zakariás, engem maga Isten küldött tehozzád. Egy fontos üzenettel. Jó hírt kell mondanom. A jó hírt görögül úgy mondják: evangélium. Evangéliumot hoztam neked Istentől. Zakariás figyelt nagyon, de ugyanakkor még mindig remegett egy kicsit. Fiad fog születni. Micsoda? Nem sokára, János legyen a neve. Az azt jelenti: az Úr kegyelmes.
Nagy feladatot készített neki Isten. Nem sokára megszületik a Messiás, a Jézus Krisztus, és a te fiad lesz az Ő útkészítője. Ezt abban az időben mindenki tudta, hogy ez mit jelent. Ha egy király elindult országjárásra, akkor előtte mentek a követei és a szó szoros értelmében az utat is egy kicsit elegyengették, hogy kényelmes legyen, és közhírré tették: jön, jön, jön a nagy király. Ez lesz a feladata a te János fiadnak. Ő majd rámutat az emberek bűneire, és utána jön Jézus, aki megbocsátja az emberek bűneit. A te fiad sokakat vissza fog vezetni Istenhez. Olyanokat, akik nem is törődnek most még Istennel.
Zakariás szeretett volna minden szót megjegyezni. Legjobb lett volna magnóra venni, de akkor még nem volt magnó. Minden szava fontos annak, amit ez az angyal mond. Egyáltalán, hogy fia fog születni... Nem is gondolta már. Erzsébet egyik nap már azt mondta: hagyjuk abba az imádságot. Öregek vagyunk mi már ahhoz. A velünk egykorúak már nagyszülők. Nem születik már nekünk gyerekünk. Zakariás pedig azt mondta: azért még folytassuk az imádságot. Ha Isten jónak látja, ad nekünk.
S íme itt van. Beteljesedik. Isten meghallgatta az imádságát.
Először nagy hála volt a szívében. Isten válaszol az imádságra. Ha gyerek lett volna, ugrált volna örömében. Aztán az öröm töltötte be egészen a szívét: milyen nagy csoda ez! Ilyen szép nevet adott neki Isten, hogy az Úr kegyelmes. Ezt most azonnal el kellene mondani a feleségének. De akkor még nem volt mobiltelefon, hogy felhívhassa, meg kellett várnia a hét végét, amikor letelik a munkája és hazamehet.
A hála és öröm után azonban furcsa dolog is megszólalt a szívében. Vajon ez az angyal igazat mondott? Vajon csakugyan angyal az, akit én láttam? Valóban Isten küldte őt? Csakugyan nekem szól ez az örömhír, az evangélium? Egyáltalán ébren vagyok, vagy álmodom?
Egyszerre minden elbizonytalanodott, a kételkedés meglepte őt. Amikor valaki már kezdi komolyan venni Isten üzenetét, az ördög mindig elkezdi a hitének a gyökereit tépkedni a kételkedéssel és a végén már azt sem hiszi el, hogy Zakariás, meg hogy ott áll a templomban az oltár mellett. Már semmit sem hisz el, mert ez az ördögnek a célja.
Ki is buggyant belőle ez a kételkedés és azt monda az angyalnak: honnan tudhatom meg, hogy igazat mondtál? Mire az addig kedves angyal igen szigorú hangon szólalt meg és azt mondta: te nem hiszel nekem? Te nem hiszel az Istennek? Hát akkor megtudhatod, hogy engem valóban az Isten küldött, és amit mondtam az neked szól. - És akkor hangzott el az, amiről itt a kis színdarabban hallottunk. Azt mondta az angyal: lesz jele annak, hogy igazat mondtam. Addig, amíg a fiad megszületik, néma leszel. Egy szót sem fogsz tudni szólni.
Jaj, bánta már nagyon Zakariás és szeretett volna gyorsan bocsánatot kérni. Kérni azt, hogy ne jöjjön ez a büntetés, de már nem tudott beszélni, csak tátogni tudott. Hang nem jött ki a száján. Még ilyet nem tapasztalt. Eddig, amit mondani akart, azt ő is hallotta, hogy mondja, most meg csak tátog, és hang nem jött ki a száján. Ez pedig így lesz addig, amíg az a kisbaba megszületik? És az meddig tart? És akkor hogyan meséli el a feleségének a történteket? Akkor jutott eszébe, hogy most hogyan fogja elkezdeni az imádságot? Ki tudja, mióta várják az emberek. Jaj, az ám! Hogy eltelt az idő.
Közben az angyal eltűnt, ő meg gyorsan kiment az emberek elé. Mivel beszélni nem tudott, kezdett mutogatni. Mutogatott a szájára. Mit jelent ez? Nem értették. Akkor próbálta jelekkel megmagyarázni, hogy onnan jött valami nagy és az beszélt. De az emberek nem értették. Akkor kezdődött el a találgatás, hogy mi baja van, mi történhetett? Nem tudjuk. Akkor nem tud imádkozni. Nincs más, elmondjuk nélküle az imádságot, és azután hazamegyünk.
Ő is legszívesebben azonnal ment volna, de még nem lehetett. Még volt három nap a szolgálatból, azt ott kellett tölteni. Ez alatt sokat imádkozott. Szavak nélkül is lehet imádkozni. Isten a szívünkbe lát és a gondolatainkat is látja. Ő azt az imádságot is érti.
Ahogy letelt az idő, sietett haza. Megérkezett. Megpuszilták egymást Erzsébettel és Erzsébetnek is elkezdett mutogatni. Mi bajod van? Fáj a fogad? Nem. Megvertek az úton? Nem. Semmi sem történt? Erre bólogatott, igen, valami történt. Mi történt? S akkor jutott eszébe Zakariásnak, hogy így nem fogják megérteni egymást, valahogy le kell írni. Volt egy kis táblácskájuk otthon, a régebbi időkben a gyerekek az iskolába kis táblácskát vittek és arra írtak. Azt előkotorászta és elkezdte írni. Az úgy volt, hogy ő dolgozott, meg angyal... Jaj, de meddig tart ez, amíg leírja? Most jött rá, milyen nagy büntetés ez, hogy nem tud beszélni. Azután hagyta a részleteket, csak a lényeget írta le. Hogy egy angyalt látott, aki ezt, meg azt mondta. Mit láttál? - kérdezte Erzsébet. Angyalt? Hol? Az oltár mellett. De minden nagyon hosszadalmas volt leírni.
Végül is Erzsébet azért megértette, hogy mi történt, és Zakariás legnagyobb csodálkozására Erzsébet azonnal elhitte. Isten nem szokott tréfálni. Főleg nem szórakozik azokkal, akiket szeret, és akikhez szava van. Ha az Isten küldte azt az angyalt, és Isten mondta, hogy fiuk születik, azt kész ténynek lehet venni.
Erzsébet már azon kezdett gondolkozni, hogy vajon milyen színű haja lesz, milyen lesz a szeme, meg hogy János, jaj de szép név. Az Úr kegyelmes. Valahányszor megszólítjuk, mindig erre gondolunk: az Úr kegyelmes. És tényleg az. Meghallgatta az imádságunkat. És hatalmas is. Tud adni ilyen idős embereknek is gyermeket.
Attól kezdve ezzel telt az életük, hogy várták, hogy megszületik a kisgyermek. És kilenc hónap múlva csakugyan megszületett. Csakugyan fiú volt, mégpedig szép erős, nagy fiú. Sírt kegyetlenül. Akkor hangja volt, hogy a harmadik szomszédban is hallották, hogy ha sírt. Összesereglett az egész szomszédság. Még ilyet! Erzsébetnek fia született. Már nagymama lehetne, és most van neki újszülött csecsemője! Milyen kegyelmes az Isten! Erzsébet csak bólogatott buzgón és azt mondta: kegyelmes bizony, úgy is fogjuk nevezni, hogy János. Az Úr kegyelmes. Na, nem! Az lehetetlen! (Hallottátok a színdarabban is, hogyan felzúdultak a szomszédok.)
Elképzelhetetlen volt ugyanis abban az időben, hogy az elsőszülött fiút ne úgy hívják, ahogy az apját. Ez magától értetődő volt. Különös, hogy János - mondta az egyik szomszéd -, hiszen az egész családotokban nincs ilyen nevű. Miért hívnátok így. Nem János az, ő a kis Zakariás. A szomszédok mindig így is érdeklődtek: hogy van a kis Zakariás?
Abban az időben a nyolcadik napon iktatták be az újszülötteket Isten szövetségébe. Ez olyasmi volt, mint ma a keresztelő. Ez nagy családi ünnep volt. Összejöttek a rokonok, barátok, szomszédok, és mindenki csak a kis Zakariásról beszélt. Erzsébet hiába mondta, hogy nem Zakariás, értsék meg, János a neve. Miért? Mert ezt mondta Isten. Hogy-hogy ezt mondta? Hát... és akkor elmondta az angyallal kapcsolatos történetet. Ez az Isten parancsa, és amit Isten parancsol, mi mindig azt akarjuk tenni. Most azért még sem lehet. És akkor mondták: az apa joga, hogy eldöntse, hogyan hívják a fiát. Kérdezzük meg Zakariást. De nem tud beszélni. De tud írni. És ahogy itt láttátok, arra a kis táblára ráírta: J Á N O S a neve. Ez határozott kijelentés volt, most már hagyjátok abba itt a tanácsokat. Nem a ti fiatok, hanem az enyém. J Á N O S a neve, kész. Tudomásul vették.
Ahogy ezt leírta, és ott morgolódott még a nép, egyszer csak észrevették, hogy Zakariás beszél. Mégpedig valami csodaszép imádságot kezdett mondani. Benne van a Bibliában. Úgy kezdődött: Áldott az Isten, aki meghallgatta a könyörgésünket, aki Szabadítót küld a népének. - Mindjárt Jézusról beszélt. Aki ennek a Szabadítónak útkészítőt is rendelt, és ez éppen a mi kisfiúnk lehet. Áldott az Isten, aki ilyen egyszerű kis embereket, mint mi vagyunk, bevon a maga nagy tervébe.
És akkor olyan dolgokat mondott, amin ő is meglepődött. Prófétálni kezdett. A kis Jánosnak a jövőjére nézve mondott el neki Isten olyan dolgokat, ami őt is meglepte, mert ez a kis János lett később a nagy Keresztelő János, akiről az Úr Jézus azt mondta: “az asszonyoktól születettek között nincs nála nagyobb.-
Bekövetkezett az, amit az angyal megígért. Megnyílt a szája Zakariásnak, elkezdett beszélni és áldotta az Istent. Legelőször nem azt kérdezte, ki hogyan van? Nem a kisfiához beszélt, az még úgy sem értette volna akkor, hanem Istenhez beszélt. Egyszer csak megnyílt a szája, beszélni kezdett és áldotta az Istent. Az emberek meg csodálkoztak, és azt olvassuk még, hogy elhirdették az egész környéken azt, hogy milyen hatalmas az Isten, és milyen nagy csodát tett itt.
Ti tudtok beszélni, hála Istennek, de vajon mire szoktátok használni a kis szátokat? Ki-mindenkihez beszéltek, meg mi-mindent mondotok? Szoktatok-e Istenhez is beszélni? Van-e mondanivalótok Isten számára? Az fontos.
Szeretnék most egy könnyen megjegyezhető feladatot adni, amire a szánkat használhatjuk: Tanuljatok meg beszélni Istennek egymásról és egymásnak Istenről.
Mit jelent az, hogy Istennek egymásról? Megköszönjük Istennek, ha vannak testvéreink. Könyörgünk hozzá azokért, akik betegek az osztálytársak közül, vagy az óvodában a csoporttársak közül. Hogy egyáltalán másoknak a gondját-baját imádságban elmondjuk Istennek. Beszélünk Istennek másokról és kérünk valami jót nekik.
Beszélünk egymásnak Istenről. Úgy, mint ahogy Zakariás is tette, meg még sokan a szomszédok közül. Mert ti már sok mindent tudtok Istenről, hogy kicsoda Ő. Mi-mindent tett. Például elmondani másoknak, hogy minek az ünnepe a karácsony. Ezt sokan nem tudják. Azt hiszik a fenyőfa ünnepe. Miért nem az akácfáé, vagy valamelyik másik fáé. Fenyőfa ünnepe... Miért ünnepelnénk a fenyőfát? El tudjátok mondani: a karácsony születésnap. Az valakinek a születésnapja. Úgy hívják: Jézus. És amit tudtok az Úr Jézusról, azt elmondjátok.
Istennek egymásról és egymásnak Istenről. Mert Isten ma is ugyanolyan hatalmas, mint akkor volt Zakariás idejében. És ugyanolyan kegyelmes, szeret bennünk, és érdemes hozzá imádkozni.
Ezt az egyszerű mondatot tanuljuk meg most aranymondásként is. Amin csodálkoztak a végén az emberek: Egyszer csak megnyílt a szája, beszélni kezdett, és áldotta Istent.

Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük, hogy hozzád ma is érdemes imádkozni. Köszönjük, ha nem azonnal teljesíted a kéréseinket, mert az úgy lesz jó, ahogy te eltervezted. Köszönjük azt is, hogy nem minden kívánságunkat teljesíted, hiszen mi sokszor csacsiságokat is kérünk tőled.
Taníts meg minket arra, hogy ne csak kérjünk, hanem tudjunk áldani téged. Elsorolni a te nagy tetteidet, megvallani, hogy szeretünk téged, hogy nagynak látunk, hogy tudjuk: te teremtetted a világot és neked terved van a mi kicsi életünkkel is.
Töltsd meg a szívünket azzal az örömmel, hogy Jézus Krisztusban a te szereteted jött közel hozzánk. Taníts meg minket másoknak is beszélni rólad, és másokért is imádkozni hozzád.
Kérünk, te legyél a karácsonyi ünnepünk középpontjában. Hadd legyen az egész ünneplésünkre jellemző az, hogy áldunk téged.
Ámen.

Pasarét, 2003. december 21.
(vasárnap, családi istentisztelet)
Cseri Kálmán