None

Textus: Lk 15:1-7
A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: "Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.-
Ő erre ezt a példázatot mondta nekik:
"Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?
És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében,
hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.
Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.-


Szeretett Testvéreim!

Igeszakaszunk elején két csoportosulás egymásnak ellentmondó hozzáállásáról olvasunk. Voltak ugyanis olyanok, akik közeledtek, igyekeztek Jézushoz, és voltak, akik éppen e közeledők miatt zúgolódtak. A Jézushoz közeledőket vámszedőknek és bűnösöknek nevezi az Ige. A vámszedőkről tudjuk, hogy ők zsidó emberek voltak, akik az adót szedték be honfitársaiktól a rómaiak számára. A bűnösök szó alatt a társadalom számkivetettjeit kell érteni, akik alapvető polgári jogoktól voltak megfosztva. Ők nem vállalhattak hivatalos állást és a bíróságon sem fogadták el tanúskodásukat. Nos, ezek az emberek jönnek Jézushoz és keresik közelségét. Míg a farizeusok és az írástudók emiatt zúgolódni kezdenek, kifejezik nemtetszésüket. Az Ige felteszi nekünk a kérdést, hogy mi vajon melyik szerepben vagyunk? A Jézushoz igyekezők táborába tartozunk-e vagy a zúgolódók közösségébe? Hajt-e bennünket valami Jézushoz? Öröm vagy bánat, fájdalom vagy keserűség, bűn vagy gyengeség Jézushoz visz-e bennünket? Vagy éppen zúgolódunk, mert mások is Jézushoz mennek, akikről úgy gondoljuk, hogy nincs ott helyük? Mert a farizeusok zúgolódása mögött ez van: ha ezek (a vámszedők, bűnösök) Jézushoz mennek, akkor ők nem! Ez olyan, mintha valaki ma azt mondaná, hogy ha XY jár templomba, akkor én nem járok. Ha XY Jézust keresi, akkor én nem fogom! Milyen távol áll ez a gondolkodás attól, amit Isten Igéje így fogalmaz meg: "Egymást önmagatoknál különbnek tartsátok!-
Az Igéből kitűnik az is, hogy Jézus nem személyválogató! Mi, emberek olykor azok vagyunk, de Jézus soha. Nem azt nézi, hogy méltók vagyunk-e kegyelmére és áldására, hanem jön, hogy segítsen. Ez a hallatlanul nagy különbség is megvan Isten és ember között.
A farizeusok és az írástudók zúgolódására Jézus elmond egy példázatot egy emberről, akinek volt 100 juha. Szükséges, hogy az egész történetet jól értsük, ehhez pedig némi kortörténeti adalékra is szükségünk van. A beduinoknál a nyáj juhainak száma húsztól kétszázig terjedt. Akinek 100 juha volt az közepesen gazdagnak számított. Nem volt szüksége béresre, mert maga is el tudta látni a munkáját egy ekkora nyájnak. A palesztin pásztorok minden este megszámolták az akolba terelt nyájat. Tették ezt azért, hogy meglássák annyi tért-e haza, mint amennyi reggel útnak indult? A példázat pásztora tehát éppen befejezni készült napi munkáját, amikor a számlálás után rájött: egy bárány hiányzik. Tehát nem a nappali órákban történt az eset és hagyta ott a 99 bárányt, mert meglátta, hogy az egyik elkóborolt, hanem az esti számadásnál. A 99 tehát nem marad rossz helyen, mert már vagy az akolban voltak vagy egy barlangban, biztonságos helyen. Tudja azonban, hogy utána kell menjen az elkóboroltnak, mert magától nem fog visszatalálni és a pusztulás vár rá! A sok kóborlástól kifáradt bárány már nem képes menni, ezért amikor megtalálja őt a pásztor, akkor vállára veszi, és úgy viszi haza a többihez. Majd örömét kívánja megosztani a barátaival is.
Végül Jézus így vonja le mondanivalójának tanulságát: "Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.-
Az egész igeszakaszt saját magunkra vonatkoztatva a következőket állapíthatjuk meg: minden ember beletartozik két nagy kategóriába. Vagy az elveszett, vagy a megtalált csoport tagjai vagyunk mindnyájan. Olyan nincs, hogy e két csoport valamelyikébe valaki ne tartozna bele! A két csoporton belül van átjárhatóság. Át lehet kerülni az egyikből a másikba. Kicsit talán másképpen is hangzik, ha azt mondom, hogy van egy még elveszett csoport és egy van egy már megtaláltakból álló közösség. A lényeg persze az, hogy mi hol vagyunk? Két ének sorait szeretném idézni, mely sorok megfontolandóak számunkra: "Nála nélkül elveszett már bűnös életed, Nála nélkül élned is kár hosszú éveket-. A másik így hangzik: "Megtalált a Pásztor s nyájához vezetett-. Boldog ember az, akit megtalált Jézus, mert nélküle pusztulás vár mindenkit: kárhozat, a pokol kínjai (Lk 16:19-31). Ám Jézus éppen azért jött, hogy "megkeresse és megtartsa, ami elveszett-.
Fontos kérdés, hogy tesz-e valamit Isten azért, hogy el ne vesszünk? A válasz határozott igen! "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen!-
Isten Jézust adta mindnyájunk megmentésért! Fogadjuk hát el e drága ajándékot! Jézus, mint jó Pásztor átérzi a felelősséget velünk kapcsolatban. De vajon mi átérezzük-e ugyanezt egymással kapcsolatban? Azt, hogy nem szűnhetünk meg ébresztgetni az alvókat, a még elveszett csoportban élőket terelgetni a Szentlélek által a jó ösvény irányába.
A történet zárómondatát lehet rosszul értelmezni is, de mi ne tegyük. Istennek ugyanis fontos a jó úton járó és az azon megmaradó 99. Ám mégis szeretetének nagyságát kell látnunk abban, ahogyan örvendezik egyetlen megtérő emberi élet fölött!
Nekünk is szabad örülni, ha megtér valaki! Emiatt ne zúgolódás támadjon szívünkben, hanem hálaadás!
Legyünk olyan emberek, akik Jézushoz igyekeznek. Ha már megtalált a Pásztor, akkor tekintsük feladatunknak azt, hogy mások se vesszenek el. Legyünk a keskeny út vándorai és töltse el szívünket nagy boldogság, ha mások is rálépnek erre az útra. Ámen

Tiszavasvári, 2004.március 7.