None

Lekció: Lukács 7, 36-50
Textus: Lukács 7, 50

Ebben a bibliai történetben Simon farizeus házába hívja
Jézust, hogy vendégül lássa. Jézust mesternek szólítja.
Ez a megszólítás kijárt minden zsidó tanítónak. Simon
farizeus prófétának nem tartja Jézust, Isten Fiának, megváltónak
pláne nem tartotta. Mikor Jézus a házához érkezett csókkal
nem köszöntötte, lábmosó vizet nem adott neki, a fejét
olajjal nem kente meg, azaz elmulasztotta mind azt, ami
abban a korban hozzátartozott a vendéglátás alapvető
szabályaihoz. Simon farizeus hűvös távolságtartással
viszonyult Jézushoz. Jézustól mindez után egy tanítást
kap arról, hogy akinek több bűne bocsáttatik meg, az
jobban szereti az Istent. A bűnös asszony, aki valószínűleg
prostituált volt nagyon alázatos bűnbánatot gyakorol.
Azzal, hogy Jézus lába elé borul kifejezi, hogy Isten
Fiának tartja Őt, akinek van hatalma megbocsátani a
bűnöket. Jézushoz mélységes alázattal és szeretettel viszonyul.
Jézustól mindez után bűnbocsánatot és lelki békességet
kap. Azt mondja neki az Úr: A te hited megtartott téged.
Ez a "megtartott- szó az eredeti szövegben többet jelent.
Jelent gyógyulást, üdvözítést, szabadítást is. Az asszony
számára a hite lelki gyógyulást, üdvösséget, bűnéből
való szabadulást szerzett. Jézus azzal, hogy a farizeus
asztalához ült azt fejezte ki, hogy elfogadja őt, úgy ahogy
van. Ugyanígy elfogadta az asszony alázatát is. Simont,
aki tanítóként szólította meg, megajándékozta egy tanítással.
Az asszonyt, aki Isten Fiaként tisztelte Őt, megajándékozta
lelki gyógyulással, szabadítással, üdvösséggel. Mind
kettőjük annyit kapott tőle, amennyit várt tőle.

Ezek az igék döntésre hívják az ige hallgatóit. Kinek-kinek
el kell döntenie, hogy ki számára Jézus? Egy nagy tanító?
Egy igen-igen jó ember? Egy túlbuzgó vallásos valaki,
akit elgondolásaiért keresztre feszítettek és meghalt?
Vagy Isten Fia, kinek-kinek a személyes megváltója,
aki meghalt bűneiért és feltámadott örök életéért? El
kell ezt dönteni először, vagy újra, mert a feltámadott
és Lelke által jelenlévő Jézus Krisztus cselekvését mindenki
hite mértéke szerint tapasztalja meg. Aki nem hisz Ő
benne, aki nem vár tőle semmit, az nem kap tőle semmit.
Aki kevésbé hisz Ő benne, aki csekélységeket vár tőle,
az csekélységeket kap. Aki élő hittel hisz Ő benne, aki
tőle várja élete megoldását, az mindent kap tőle. Mai
igénk nagy üzenete ez: Mindenki annyit kap Jézus Krisztustól,
amennyit vár tőle. Aki csak tanítónak tartja, az kap tőle
tanítást. Aki Isten Fiának, személyes Megváltójának
tartja az kap tőle lelki gyógyulást, annak meggyógyítja
az életét, azt megtartja a jelenben és üdvözíti a jövőben.
Ezért kell minden igehallgatónak a lábai elé borulnia.
A lába elé kell borulnia mindenkinek először egyszer
az életben. Hogy ki-ki elnyerje bűnei bocsánatát, hogy
kinek-kinek meggyógyuljon a lelke, hogy mindenki megbéküljön
Istennel, hogy mindenki elnyerje az üdvösség ígéretét.
És a lába elé kell borulnunk minden nap. Hogy állandóan
gyógyítgassa betegeskedő lelkünket, hogy újra meg újra
visszaállítsa Istennel való békességünket, hogy napról-napra
megtapasztaljuk az Ő megtartó erejét.

Borulj le Jézus lábaihoz! Erre kér ma mindenkit Isten
igéje. Kér mindenkit azért, mert ez egy életfontosságú
dolog. Meghatározza az ember örök sorsát. Eldönti az
üdvösség vagy kárhozat kérdését. Ezzel a kérdéssel szemben
sokan közönyösek. De ahogy letelni látszik a földi élet
ideje, egyre jobban rádöbben az ember az örök élet fontosságára.

Borulj le ma Jézus lábaihoz! Mert nem mindegy, hogyan
telik el ez a földi élet. Istennel való békességben vagy
békétlenségben. Az a kísértő hangja, hogy te nem vagy
bűnös. A Szent Lélek azt mondja: Borulj le ma Jézus
lábainál. Bűnbánattal, sírva. Hogy új emberként állhass
fel. Hogy bűneidtől megszabadulva, Isten igéje szerinti
új életben járva mehess tovább. Szeretetben és békességben
élve ezt a földi életet.
Az félreértés, hogy az ige azoknak szól, akik nincsenek
itt. Félreértés, hogy a másiknak van adóssága Istennel
szemben, én rendben vagyok. Nem, nem. Meg kell szabadulni
ettől a félreértéstől. Tisztán kell látni. Az ige mindig
azokhoz szól, akik hallgatják. Akiket Isten Szent Lelke
a templomba vezet. Az igéből nem azt kell kihallani,
hogy az én kapcsolatom rendezett Istennel és csak ötven
pénzzel tartozok, és a másik az, aki ötszáz pénzzel tartozik,
és annak a valakinek, akire én gondolok, mennyire kellene
hallania ezt a prédikációt. Azt kell kihallani az igéből,
hogy én vagyok a hűvös farizeus, aki szeretném egy
vacsorával letudni ezt a Jézus témát. Én vagyok az, aki
beérem egy tanítással és nagyon távol vagyok attól, hogy
bűneimen sírva Jézus elé boruljak. Pedig addig nem
fog semmit gyógyulni református egyházunk, amíg tagjainak
nagy része hűvös és távolság tartó marad az érzelmekkel
is átitatott hittel szemben és tanításra vágyik inkább,
mint új életet adó bűnbocsánatra. Az élő Krisztus gyógyító,
megtartó, üdvözítő ereje akkor újítja meg református
egyházunkat, ha annak tagjai akarnak lélekben megújulni.
Ennek első lépése a Jézus lábai elé borulás, megbánva
a közöny, az érdektelenség, a távolságtartás bűnét. És
felállni lélekben meggyógyulva, az Istennel való megbékélésből
élve, az üdvösségen örvendezve.
Az élő Krisztus Lelke által ma a mi templomunk vendége.
Figyeli, lélekben hogyan viszonyulunk hozzá. Álljunk
hát fel az asztalfői helyről és boruljunk le előtte, hogy
ma mi hallhassuk:

A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!

Ámen!