Igehirdetések

  2009-04-27 20:18:18
Viharban is Jézusban bízva

Alapige: Mt 8,23-27

És amikor a hajóba beszállt, követték őt tanítványai. És íme nagy háborgás lett a tengeren, annyira, hogy a hajót elborították a hullámok; ő pedig aludt. Tanítványai hozzámenve felköltötték őt, ezt mondva: Uram, ments meg minket, mert elveszünk. És monda nekik: Mit féltek, ó kicsinyhitűek? Ekkor felkelvén megdorgálta a szeleket és a tengert és nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak, ezt mondva: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engedelmeskednek neki.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, dicsőítünk téged, mert csakugyan te vagy Isten, nincs más kívüled. Hódolunk előtted, mert Jézus Krisztusban jelentetted ki magad, kicsoda is vagy te. Áldunk téged, mert Szentlelkedet azért küldted el, hogy nekünk is lehessen élő, személyes kapcsolatunk veled, hit által.

Köszönjük neked, hogy mi is annyi mindenben, és annyi alkalommal megtapasztalhattuk csodáidat, megoldásaidat, szabadításaidat. A leglehetetlenebb helyzetben is hatalmasan cselekedtél velünk. De megvalljuk Urunk neked, hogy amikor bajok, viharok vesznek körül, nem tudunk igazán bízni, elcsüggedünk, kétségbeesünk, kétségeskedünk. Könyörülj meg rajtunk, hadd tudjunk reád tekinteni nehézségek közepette is. Köszönjük, hogy Megváltónk meghalt a kereszten és most is tud szabadulást adni.

Segíts Urunk, hogy amikor halljuk az ő szavát, hadd lehessen élő üzenetté számunkra a Szentírás kijelentése, hadd zárjuk szívünkbe mindazt, amit te személyesen nekünk akarsz ma mondani. Kérünk, hogy akik keresnek téged, mert életük tönkre ment és megoldást szeretnének nálad találni, ők is találkozhassanak veled. Köszönjük Urunk, hogy te jól tudod honnan jöttünk, miben vagyunk most éppen és, hogy pontosan éppen ezért azt akarod nekünk elmondani, amire a legjobban szükségünk van ma. Szentlelked által cselekedd meg, Jézus Krisztus érdeméért.

Ámen.

Igehirdetés

A közöttünk levő nagyapák és édesapák bizonyára átélték a gyermekek és az unokák nevelésénél, hogy este, amikor nagy vihar tört ki, és a kicsi a másik szobában aludt, azonnal beszaladt a szülők, nagyszülők szobájába és kétségbeesetten felébresztette a papát és elsírta magát, mert nagyon félt. Ilyenkor a felnőtt ráteszi a kezét a gyermek fejére és megnyugtatja. Megkérdezi tőle, hogy miért fél, hiszen ő itt van mellette. Sőt azt is felajánlja, hogy aludjon mellette, mert a szeretet ilyen. Lehet, hogy a vihar még tovább dúl, de ezután a gyermek megnyugszik, mert tudja, hogy aki mellette van, az megvédi bármilyen bajban is, és ezért nyugodtan tud tovább aludni.

Máté evangélista leírásában ez a történet pontosan ilyennek mutatja be Megváltónkat. Dúl a vihar, még Jézus nem tett csodát, de tanítványai lelkében békességet és csendet akar teremteni szava által. Figyelmüket arra akarta felhívni, hogy ő is ott van a viharban, ezért ez az igazi megoldás.

Ma azt vizsgáljuk meg, hogyan kerülhet a mi életünk is - testi, vagy lelki értelemben - viharba és mit jelent az, hogy a legnehezebb körülmények között is megtapasztalhatjuk - hit által -, hogy az Úr Jézus jelenléte már akkor is megoldást jelent, amikor még nem szűnt meg a vihar. Hallani fogunk továbbá arról, hogy milyen lesz, ha a külső körülményekre nézve is adja az ő szabadítását. Jézus követője a viharban milyen, amikor az ő követője a viharban is bízik Megváltójában.

A történet üzenetének megértésében mindenképpen döntő szerepe van a megelőző eseménynek, ami az előző versekből derül ki. A 18. vers leírása szerint Jézus parancsot ad arra, hogy keljenek át a túlsó partra. Még mielőtt a most olvasott eseményről tudósítana, Máté közbeiktatja két személlyel való beszélgetését. Két olyan személyről szól, aki majdnem követője lett a Mesternek. Egyiküknek azonban még mindig volt valami fontosabb az életében annál, hogy Jézust kövesse, míg a másik figyelmét arra kellett felhívni, hogy nemcsak csodálatos gyógyítások, hírnév, ujjongó tömeg kísérik őt, hanem számolni kell nehézségekkel, bajokkal, nélkülözésekkel is. A folytatásból nem derül ki, hogy mi történt azután ezzel a két személlyel, az viszont, igen, hogy mi történt azokkal, akik mindenféleképpen biztosan választották Jézus követését.

Tanítványai, az igazi követők, mesterük után menve, vele együtt léptek be a hajóba és elindultak a túlpartra. Akkor ők még nem sejtették, hogy mi vár rájuk. A Genezáreti tavon, annak földrajzi elhelyezkedése miatt mindig könnyen kitört a vihar. A mostani azonban igen erős volt. A hullámok nemcsak ide-oda dobálták a hajót, hanem már teljesen el is borították. Mivel a tanítványok közül többen halászok voltak, ők nagyon jól ismerték, hogy viharban hogyan lehet menteni, ami menthető, hogyan lehet valamilyen formában a vészhelyzetben is megoldást találni. Itt azonban számukra is mindennek vége, teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek; úrrá lett rajtuk a halálfélelem.

Jézus követőiként kerültek ebbe a viharba. A másik kettő nem volt ott a hajón, a tanítványok viszont, akik vállalták az Úr Jézus követését nagyon nagy bajba kerültek, azért, mert Jézust követték.

A nagybetűs élet tengerén, amit mi is élünk, mindig vannak viharok és ez Jézus követésében is igaz. Lehet, hogy valaki Jézus Krisztus követése miatt nem fogad el akármilyen párkapcsolatot, nem kezd el akárkivel ismerkedni, barátkozni, várni akar a hívő társra, de egyszer csak rátör a magány, az egyedüllét terhe. Előfordul, hogy hívő társat választott és azt gondolta, hogyha keresztények mindketten, akkor nem lesz semmi baj és kiderül, hogy ott is lehetnek nagyon nagy bajok. A gyermeknevelés terén is hihetetlenül nagy gondok adódhatnak, viharok. Más valaki közülünk a félévi bizonyítvány miatt került viharba, vagy a vizsgaidőszaka nem sikerült elvárása szerint és ezért van kívül és belül vihar az életében. Van, aki a hite miatt nem vállal el akármilyen munkát és ezért már hónapok óta munkanélküli. Másnál pedig, hogy nem vállalta el a természetgyógyász gonosz szellemi erővel való gyógykezelését, az ismerőse, aki vállalta az meggyógyult és ugyanakkor ő, a hívő csak egyre betegebb, és ezt meg is jegyzik mások. Vagy amikor hívő emberként elveszíti a társát, szerettét. Vagy őmaga, hogy nemcsak életveszélyben van, hanem a halállal is szembesülnie kell, mint Jézus követőjének. Minden életkorból láthattunk példát arra, hogy milyen sokféle helyzetben adódhat vihar életünkben a szó szoros értelmében, vagy lelki értelmében. Általában a külső vihar idején lelkünkben is baj szokott lenni, mert ezek összefüggnek.

A tanítványok is viharba kerültek, pedig ott volt velük Jézus. Márk evangélista leírja, hogy az egyik tanítvány így fakadt ki: Uram, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? Úgy érezte, hogyha Jézus velük van, akkor ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Jézus ott van, tudjuk, csak éppen nem bízunk benne. Azt kérdezzük, hogy elhagyott, nem törődik velünk, hiába imádkoztunk? Uram, ha vagy, akkor miért? A kétségbeesés, félelem, és keserűség, tehetetlenség érzése a lehetetlen helyzetben, amikor viharba kerül a tanítvány. Kiderül azonban, hogy nem bízik igazán.

Még az is, aki igazából nem követője Jézusnak, közöttünk is, amikor ilyen viharba kerül, nagyon jól tudja, hogy csakugyan nincs megoldás. Lehet, hogy eddigi életében mindig, minden sikeres volt, csakhogy ilyenkor összedől minden. Ezt az állapotot jól érzékelteti az a keserű kétségbeesett kérés, amit ilyenkor a hívő, vagy a kereső ember megfogalmaz: Uram, ments meg, elveszünk! Ha még nem imádkozott soha senkihez, Istenhez legkevésbé, ilyenkor legalább egy mondat elhagyja a száját: Istenem, ha vagy, segíts! Legalább most segíts!

A történetből érezhető, hogy Jézus nagyon fáradt lehetett, sem a vihar, sem a hajó rázkódása nem ébresztette fel. Ő ennyire valóságosan ember volt, mint Isten Fia. Viszont, Isten Fiaként volt ember, ő Istenember volt. Így viszont valóban nagyon fontos, hogy ő is ott volt a hajóban, ő is ott volt a viharban. Óriási a vihar, de még hatalmasabb Jézus. Lehetetlen a helyzet, de ott van az, akinek semmi sem lehetetlen az ígéret szerint.

Csakhogy alszik. A kétségbeesett tanítványok számára ott, abban a helyzetben ez látszott valóságnak. Ők tapasztalták, hogy Jézus azt megelőzően nagyon sok csodát tett, vihart azonban még nem csendesített le. Az is igaz, hogy addig inkább azt látták, hogyan segített másoknak, most viszont ők kerültek bajba. Ők voltak életveszélyben, a vihar személyesen érintette őket. Azt is gondolhatták, hogyha egyáltalán tudna is segíteni, azt látták, hogy alszik, azaz ha tudna is, nem akar, vagy nem tud. Számukra minden összekuszálódott.

Jó azonban azt látni, hogy annyi hitük még volt, hogy felébresztették, és azt mondták, hogy Uram ments meg minket, mert elveszünk. Még ha nem is nagyon hitték, de próbáltak abban bízni, hogy talán ő megmentheti őket. Ezért őszintén kértek segítséget. Nem hitetlenek ők, hanem kicsinyhitűek.

Ami a tanítványok kérése után történt, az a legfontosabb üzenet, amit Máté is hangsúlyozni kíván a leírásában. Lukács és Márk evangélista úgy folytatja a történetet, hogy Jézus azonnal felkel, megdorgálja a szeleket és a tengert és elmúlik a vihar. Majd azt mondja tanítványainak: Hol van a ti hitetek, miért féltek? A csoda megtétele után kérdez rá hitük állapotára. Vegyük észre, hogy Máté viszont pontosan arra mutat rá, hogy már a csoda előtt is hasonlóan megkérdezte tőlük, mit féltek ti kicsinyhitűek. Még fel sem kel Jézus, kinyitja a szemét, azonnal tudja mi a helyzet, meghallgatja a tanítványok kétségbeesett zaklatott kérését, majd még mielőtt bármit tenne, megkérdezi tőlük, hogy miért félnek. Máté úgy mutatja be Jézust, hogy a vihar még dúl, a hajó még hánykódik, az életveszély még nem múlt el, Jézus még nem csinált semmit, legalábbis abban az értelemben, amit később tesz, még nem oldotta meg a problémát, de azt már kérdezi, van hited, bízol bennem igazán?

Hol a hited, miért félsz? Jézus Krisztus tehát erre akar rákérdezni. Nem az a döntő, hogy csodát tesz-e vagy sem, hanem bízik-e a tanítvány, az ő követője őbenne a viharban is. A vihar ellenére is akár. Kegyelme és irgalma megoldása készen van, és pillanatokon belül láthatóvá válik, kézzel foghatóan megtapasztalhatják. Szükség van azonban a hitre, hogy ezt igazán átélhessék és belülről szív szerint is tapasztalhassák. Szükség van a hitre, hogy bízzon mesterében, nagyobbnak lássa Jézust, mint a vihart.

Itt ez a döntő kérdés. Kétségbeesetten, kishitűen kételkedik, vagy a viharban is hatalmasnak látja Urát és így várja, sőt kéri tőle a szabadítást. Ilyenkor ugyanis nem az a döntő, hogy mit tesz, vagy mit nem tesz Jézus, hanem az, hogy kicsoda ő. Nagyon fontos a tanítványok ámulattal teljes kijelentése: Kicsoda ez? Ők ezt nem is annyira csodálattal, inkább csodálkozva mondják. Csodálkoznak, hogy még a vihart is lecsendesíti.

Érezhetjük mi is, hogy csodatétel után valóban megnyugvással, fellélegezve lehet kimondani, hát Uram, nem gondoltam volna, hogy ilyen hatalmasan meg tudod oldani az én bajomat is. Ámulattal rácsodálkozunk, kicsoda ez!

Jézus azonban olyan hitet akar adni nekünk is, ami a csoda megtörténte előtt bízik benne, amely a viharban is kitartó, nagy hit, mert nagyobbnak látja minden körülmények között, mindennek ellenére azt, akiben bízik. Őreá tekint, tudja, hogy ott van mellette, hiszen megígérte, hiszen a tanítványait ő hívta el követésére. Elképzelhetetlen, hogy elhagyja őket, még ha úgy is érzik talán.

Ez a döntő a mai tanítványok számára is, bízik, személyes, élő kapcsolata van megváltó Urával, követi őt, mint a juh a pásztort és még ha a halál árnyékának völgyén át vezet is az út, a lényeg, hogy a pásztor előtte megy. Keserves lehet az az út, fájó, de ott megy a pásztor.

Mint a gyermek, aki tapasztalja már az édesapa, nagyapa kezének érintését, megnyugtató szavát, jelenlétét - pedig még dúl a vihar. Mert tudja, hiszi, hogy ő nem csak a szél, a tenger felett Úr, hanem mindenek felett hatalmas Isten, aki ráadásul kegyelmes, mély szeretettel bír az ő követői, a benne bízók, az őt keresők, a bűnösök iránt; hiszen ő a megváltó Úr. A történetből egyértelműen kiderül, hogy a tanítványok kicsiny hite, ami bűnnek minősül, sem volt akadály Jézus számára, sőt először azt akarta meggyógyítani.

Jézus Krisztus hatalmát, igazi szeretetét valójában nem is a csodáiban mutatta be az övéinek sem, hanem az ő kereszthalálában. S ha visszaemlékezünk arra, hogy mi is amikor odaszaladtunk Jézushoz kétségbeesetten, talán elrontott élettel, úgy érezve, hogy nem is vagyunk méltók a segítségére, mert bűnös emberek vagyunk, akkor is láthattuk, hogy mire képes ő és mennyire szeret. “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy.” Valójában erre csodálkoztunk rá, hogy ilyennek is, amilyen én vagyok, ő meg tud bocsátani. Az élet legnagyobb vihara ugyanis mindenképpen az, hogy Jézus nélkül él az, aki őt nem követi. Az a vihar az embert elpusztítja örökre.

Akik már tanítványai vagyunk, ezért mentünk hozzá. Ha ő megoldotta ezt a legnehezebbet, hogy azt kellett kimondania a kereszten, hogy őt elhagyja az Isten: “Én Istenem, én Istenem miért hagytál engemet?” Őt elhagyta Isten, magára maradt, mert ez volt a váltságunk ára. Ezért az övéit soha nem hagyja el. Hiszed ezt?

Aki közülünk még csak majdnem követője, vagy most is úgy érzi, hogy az utolsó esély esetleg, hogy az élete helyre álljon, rendbe kerüljön, az ő szeretett hívása és igéje az ilyeneknek is szól. Ő meg tudja oldani bajainkat a külső tekintetében is, de sokkal fontosabb, hogy belülről is tisztítani, szabadítani akar. Megoldást adni. Hiszen ha valaki csak majdnem tanítvány lenne, megoldhatja a vihart Jézus egy pillanat alatt, minden megoldódhat. De jaj, ha belül a szívben nem lesz békesség, továbbra is nélküle él, s ha így marad el fog veszni. Ezért kérdezi Jézus mindenkitől, tőlünk is, miért félsz, miért nem bízol bennem igazán. Jézus a viharban is belső és külső békességet, lelki csendet, nyugalmat akar munkálni. Még szenvedünk, még benne vagyunk, még semmi nem oldódott meg, amiért talán imádkozunk, akár évek óta, de akkor is bízunk az ő megváltó erejében, mert tudjuk, hogy nemcsak képes, de szeret is annyira, hogy akar segíteni.

Dániel társai ezért tudták kimondani azt, - amikor az volt a kérdés, hogy leborulnak-e az arany állókép előtt, vagy mennek a tüzes kemencébe - Király, minket a mi Istenünk ki tud szabadítani, de ha nem tenné is, mi akkor is őt imádjuk. Ő a mi Istenünk. Nem az a kérdés, hogy mit tesz, vagy mit nem tesz, hanem az, hogy kicsoda ő és mi szeretjük őt.

A felszínen még dúl a vihar, de a felszín alatt mély csend és béke honol. Jól ismerjük ezt a képet és ezt az igazságot. Ilyen a Jézus követőinek az Úrba vetett hite általi tapasztalás, hogy belül béke van.

Amikor megláttam édesapámat haldokolni egy kórház intenzív osztályán, egy pillanatra teljesen kétségbe estem, de azután rögtön eszembe jutott az az ige, amit aznap reggel olvastam, hogy Jézus képes gyógyítani. Péter apostol családjában meggyógyította anyósát. Ő a mi családunkban is gyógyíthat, ha akarja, hiszen - emlékeztem -, a kaperneumi százados szolgáját is úgy gyógyította meg, hogy a százados csak azt mondta: Uram, csak egy szót szólj és meggyógyul az én szolgám. Amikor haldokló édesapámat láttam, akkor az jutott eszembe; nem tudom mi lesz, de hogy az Úr bármit tehet, az biztos. Ez megerősítette a hitemet.

Jézus azonban nemcsak belülről akar békességet adni, hanem megoldja a külső bajokat is. Hatalommal ráparancsolt a tengerre, meg a szélre. Máté azt mondja, hogy nem a tanítványait dorgálta meg, hanem a szelet és a tengert s lecsendesítette azokat egyetlen szavával. Azt mondja a Szentíró: lett nagy csendesség. Amikor Jézus szabadítást, megoldást ad, akkor jellemző az, hogy külsőleg is nagy csend, nagy békesség lesz úrrá. Teljes nyugalom, mert már nemcsak az igaz, hogy velük van, hanem elkezdett cselekedni is. Ilyen az ő szabadítása.

Mi is ezt tapasztalhattuk meg, már másnap beszélgethettünk azzal, aki előző nap élet-halál között volt a kórházi ágyon. Bámulatra méltó volt számunkra, hogy amikor ezután egy másik kórházba került, mert a tüdejét is kezelni kellett, akkor tetszett Istennek, hogy olyan valaki keze alá került, akit jól ismerek, aki hívő ember, barátom, munkatársam. Nem kellett egyetlen telefont sem felvennem, Isten intézte így, az orvos és mi is csak ámultunk. Kedves Istennek ilyen megoldásokat adni. De tudom, hogyha nem tette volna is, én akkor is bíznék benne.

A család számára mostanában az is beszédes lett, hogy amikor édesapámat hazavittük a kórházból, akkor megláttam annak a lelkitestvéremnek a biciklijét a templomnál, aki harangozott nálunk és a tüzelési felügyelte. Kiderült, hogy amikor visszafelé is láttam a kerékpárját ugyanott, az azért történhetett, mert már halottan feküdt a templom bejáratának a lépcsőjén - ahogyan azt másnap megtudtam. Az Úrnak tetszett őt hazavinni abban a munkában, szolgálatban, ami neki és a gyülekezetnek is igen fontos és áldásos volt.

Amikor az Úr másképp adja a szabadítást, úgyhogy megszabadítja az övéit minden bajtól, az is megoldás. Ezért olyan beszédessé vált az eset számomra. Ezért mondták a Dániel társai is, hogy ha nem tenné is a király, a testüket elégetheti, de az ő Istenük, az ő Uruk, őhozzá mennek. Ez az utolsó gondolat azért fontos, mert amikor gyászolnunk kell, amikor nem nagyon oldódnak meg a bajok, mint ahogy egyik lelkitestvér mondta, mintha a viharok lennének gyakrabban az életében, s nem a csendes időszakok, akkor mégis csak fontos azt tudnunk, hogy Jézus Krisztus akkor is ott van. Ha ő ott van, akkor ő biztosan megoldást ad. Lehet, hogy csak belülről, de külsőleg is.

A kérdés az, hogy megtanuljuk-e ezt a hitet? Elfogadjuk-e ajándékul? Kérjük-e igazán szív szerint, hogy Urunk beléd vetett bizalmat adj nekünk, hogy te légy fontos számunkra még a viharban is.

Jézus követője viharba kerülhet, de a viharban is bízhat hatalmas Istenében.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk és magasztalunk téged, mert emberré lettél, hogy megválts bennünket, hogy Isten gyermekeivé lehessünk, követőiddé. Imádunk, mert vállaltad a kereszthalál gyötrelmét is, hogy igazoljad, te olyan jó pásztor vagy, aki még az életed is odaadod juhaidért, hogy nekünk bővölködő életünk lehessen testi és lelki értelemben egyaránt.

Neked szeretnénk hálaadással megköszönni a múltban, az életünkben tett csodáidat. Köszönjük, amikor nemcsak nekünk, hanem szeretteinknek is adtál megoldást. Hálásan köszönjük, hogy lelkipásztorunkat is megtartottad, a kórházi műtét során te adtál orvosának bölcsességet, szeretetet. Áldunk téged, hogyha a mi szeretteinket is ezen a héten megőrizted, vigyáztál rájuk.

Imádkozunk azokért Urunk, akiknek gyászolniuk kellett. Könyörülj meg rajtuk, hogy hadd tudjanak ők is most rád tekinteni újra. A vigasztalás és a te békességed töltse be szívüket, hogy rácsodálkozhassanak arra, amire a tanítványok is, kicsoda ez. Könyörgünk azért, hogy segítsd meg gyermekeinket, unokáinkat. Hadd ismerjenek meg téged Megváltójuknak minél hamarább, hogy tudják, hogy ha életükben viharok lesznek, van, aki mellettük áll, segíti őket. Eléd hozzuk azokat, akik keresnek téged, akik azért vannak itt most templomunkban, mert szeretnének megoldást kapni életükre. Kérünk téged, könyörülj meg rajtuk. Ismerjék meg benned a szabadítót.

Imádkozunk népünkért, országunkért. Annyi vihar dúl testi és lelki értelemben. Népünk vezetői között is. Kérünk Urunk, te adj nekik békességet. Segítsd őket a törvények meghozatalában és vigyázz rájuk, amikor fontos döntéseket hoznak.

Kérünk, hogy ne legyen Irakban háború, teremts békességet Urunk.

Minden kérésünkkel kapcsolatban szeretnénk kimondani mi is, hogyha nem tennéd Urunk, mi akkor is benned bízunk. Minden viharban szeretnénk reád tekinteni, te hatalmasabb vagy mindeneknél.

Hallgass meg Urunk minket, szent nevedért!

Ámen

Földvári Tibor

Pasarét, 2003. február 9.
(vasárnap)

Látogatóink száma a mai napon: 4144
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850382

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat