Lekció: Jelenések 4.

Textus: Jelenések 4:1

A Jelenések könyve a jövendőre, az elkövetkezendőkre utaló könyv, amit János apostolnak megmutatott Isten, hogy azt közölje a gyülekezeteknek. Mindarról szól, amik be fognak következni; “Mert az idő közel van” /Jel. 1:3b/

Advent első vasárnapja figyelmeztet bennünket az év elmúlására úgy, mint arra, hogy karácsony előtt vagyunk. De mindezek csak földi létünk idői, meghatározói, és nem elegendőek. Figyelmeztetnek Isten időrendjére, mindazokra amiknek meg kell történnie az Ő visszajövetelével kapcsolatban. Isten őrizzen a spekulációtól, félremagyarázástól, félelemkeltéstől. Vegyük erről az időről az igei kijelentés bizonyosságát.

Az előző fejezetből hangzott a laodíceai gyülekezetnek, és hangzik felénk; “Imé az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki hallja a hangomat bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem.” Jézus szerelme betérni, békességet, vele való közösséget, áldást adni. Zörget, megnyittatást, bebocsátást vár.

János apostol elragadtatásában egy nyitott ajtót lát. Míg az előbbi az emberi szív zárt ajtaja, ez az ajtó a menny nyitott kapuja. “És láttam, hogy nyitva van egy ajtó.” A menny és a föld közötti óriási távolságban ott egy lehetőség. Nem bezárt, hanem kinyitott; nem is ajtó, hanem szélessé tárt kapu. Ez nem azt jelenti, hogy nyitva van azért, hogy Isten onnan letekintsen földi gyermekeire. Nem is azt, hogy az ember próbáljon magasról az alant lévő földi létre tekinteni. Hanem sokkal inkább arra mutat, hogy ez az ajtó a mennybe vezet. Hiszen az első ember paradicsomi bukása után óriási távolságba került ez ember az Istentől. Áthidalhatatlan szakadék került a Menny dicsősége, az Isten szentsége, a föld és az ember közé. Válaszfal, áthidalhatatlan szakadék? Mindegy, de amiről tudjuk, hogy átjárhatatlan. Az ég és a föld elszakadt egymástól, a menny bezáródott és messze távolodott az embertől. S most János apostol látja, hogy nyitva van az ajtó a menybe. Nem sok kiskapu, melyen be lehessen jutni a zárt nagykapu mellet, vagy esetleg csak egy kiskapu, melyen mégis be lehet jutni a zárt kapu mellett, hanem egy kapu van nyitva. Ez az egy ajtó a Jézus Krisztus. “Senki sem mehet az Atyához, hanem csakis én általam.” “Én vagyok a juhoknak ajtaja.” — mondja önmagáról. És ez azt jelenti, hogy nincs többé közbevettetés, egyetlen lehetőség Isten és ember közt az az Úr Jézus Krisztus, aki életét adta váltságul sokakért a Golgota keresztjén. Megnyitotta a menny felé az utat, amit az ember bűne bezárt, és zárva akart tartani. Az égbolt ércfalként zárta el a menny dicsőségét és boldogságát. Hiába volt minden emberi erőlködés és hiába van ma is, más út nem vezet a mennybe csak az egyetlen nyitott kapu, amelyet Jézus megnyitott, s amelyet nem csak János apostolnak kínált fel, hanem most adventben is minden embernek, és azt mondja: “Jöjj ide fel, s megmutatom neked azokat, amiknek meg kell történniük.” Jöjj ide fel — szól azoknak ma is, akik csak alant élnek, vannak, gondolkoznak, akiket lehúz a földi lét minden nyűge, s attól nem tudnak szabadulni. Jöjj ide fel!

És János fellép, fent van és nem csak azt látja ami lent van, kitágul előtte a horizont, látja a mennyet, látja az Isten trónusát. János ezek után olyan, mint a riporter, aki tudósít, tudósítja a földi üldöztetések kínja közt élő, halódó vagy hibákkal teli, vagy kitartó gyülekezeteket, az eddig láthatatlanokról és a bekövetkezendőkről.

Elsőnek egy trónt pillant meg. Kifejezi Isten felségességének, kifejezhetetlenségének dicsőséges hatalmát. Megpróbálja az egyedülit, a hatalmast, az örökkévaló dicsőségest szemléltetni, azok számára megjeleníteni, akik a földi nyomorúságok rabjaiként élnek. Mennyei látványt próbál az apostol földi fogalmakkal, szavakkal visszaadni. Trónus áll ott, díszes kövekkel, szivárvánnyal. A királyi széken ül valaki, akinek nevét János kimondani sem meri, de akiről tudja ő és tudjuk mi is, hogy Isten, a mindenható Atya, aki teremtette az eget és a földet. Nem egy a sokistenhit világában az istenek közül, hanem egy, egyedüli isten. Akinek tekintete hasonló a drágakövekéhez, körülötte fény. A fény többet jelent mint világosság. Jelenti a jóságot, igazságot, az erőt. A szivárvány és színei jelentik az Úr ruháját, dicsőségét. Az örök hatalom trónusát, titokzatosságát láttatja azok felé, akiket lehúz a föld nyomora, bűne, üldöztetése, botlása. Ne ezeket lásd, ne ezek kötözzenek meg, hanem tekints a tisztára, a szentre, az örökkévalóra, ahova nyitva áll egy kapu. Mert a földi sötétség a vagyonért, hatalomért való versengés, pénzuralom fölött ott áll a versengők fölött elérhetetlen fényességben az Úr, aki maga nyitotta meg a menny kapuját. Ő nem elzárkózik előlünk, hanem fényessége kiárad. Trónja körül táguló körben ott vannak a neki alárendelt mennyei lények, akik vele együtt uralkodnak. Lelke lobog, s ez meggyújthatja az emberszívben a hit lángját. S ez a hit láng a mennyei ragyogáshoz hasonló. Menjünk be a nyitott ajtón, és dicsőítsük őt a mennyei seregekkel, mondjuk közösen: “Szent, szent, szent az Úr a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő.” (8b) “Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” (11)
Ámen

Hajdu Lajosné ref. lelkipásztor

Elhangzott: 2000. 12. 3.