Igehirdetések

  2009-04-11 10:20:34
A gyülekezet csodája

Igehely: Apcsel 4, 32-37

Pünkösdre készülve egy ellentétre hívom fel a figyelmet. Ami pünkösdkor történik, a Szentlélek kitöltetése, egyrészt megfoghatatlan a számunkra. Az eseményt az evangélista sem képes pontosan leírni - csak megközelítőleg: Hirtelen zúgás támadt, hasonló a szél zúgásához, majd valami lángnyelvek jelentek meg, melyek szétoszlottak. Az eseményeknek ez a megfoghatatlansága azután a sokaságban is zavart támaszt, értetlenül kérdezik: mi akar ez lenni. Ugyanakkor mindaz, ami pünkösdkor történik, egészen konkrét és kézzelfogható. Péter előáll, hirdeti a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot, s ennek eredményeként 3000 ember megkeresztelkedik és csatlakozik a tanítványokhoz. Vagyis: a Szentlélek ereje nyomán gyülekezet támad, látható, konkrét emberi közösség. Ahogyan az Apostoli Hitvallásban halljuk: hiszek Szentlélekben, hiszek egy keresztyén anyaszentegyházat. Pünkösdre készülve tegyük fel a kérdést: mit is jelent számunkra a gyülekezet, az egyház? Mit értünk ez alatt? Igénk kettős választ ad. 1. Az emberi együttlétre különböző fogalmaink vannak. Hallgatóság, nézőközönség, tömeg, együttes. Ezek a kifejezések valamiféle emberi együttlétet fejeznek ki. Magában a gyülekezetben is erről van szó, emberi együttlétről. Valami különbség azonban mégis van a gyülekezet és más emberi társaságok és közösségek között. A gyülekezetben másképp vannak együtt. Igénk ezt így mondja el: a hívők sokaságának a szíve-lelke egy volt. Tehát nem csak arról van szó, hogy véletlenül összefutnak, hogy valami miatt összeverődnek, s utána elszélednek. A gyülekezet tagjai úgy vannak együtt, hogy a szívük-lelkük egy. Úgy, mint akik összetartoznak. Úgy, ahogyan egy családban összetartoznak az emberek. Vagy egy bibliai képpel élve, úgy, mint egy test tagjai, akik, ha különbözőek is, de mégis egymáshoz tartoznak. Vették a Szentlelket, fölragyogott bennük a Krisztus, s ennek nyomán megélték azt a csodálatos valóságot, hogy nem idegenek egymás számára. Lehet, hogy még soha nem látták egymást, hogy ismeretlenek egymásnak, de mégsem idegenek. Íme a pünkösd, a Szentlélek kitöltetésének egyik nyilvánvaló, megfogható ténye: előáll egy egészen új típusú emberi együttes, emberi közösség: a gyülekezet. Egy olyan emberi közösség, ahol leomlanak a válaszfalak, ahol felszámolódik az idegenség, az embereket elválasztó messzeség. Egy olyan közösség, ahol az emberek szíve-lelke egy. Pünkösdkor így lett teljessé az öröm: azoknak, akik megkeresztelkedtek, nemcsak Szentlélekélményük, és nemcsak Istenélményük volt, hanem ezzel együtt gyülekezeti élményük is. Miközben megtapasztalták a Szentlélek erejét, Isten irgalmas szeretetét a mi Urunk Jézus Krisztusban, ezzel együtt megtapasztalták a gyülekezet, az emberi összetartozás valóságát is. Az egy szív és egy lélek csodáját is. Mondjuk meg: az egyháznak ez a csodája manapság meglehetősen a háttérbe szorult. És csak halkan, elvétve hangzik a hála és szólal meg az öröm a gyülekezetért. Ma, az egyházat illetően, inkább az elmarasztalás hangzik. Azt is mondhatnám, ítélkezés. Nem állítom, hogy a kritika sok tekintetben nem jogos. De azért nem árt meghallani, amit az erdélyi magyarok mondanak: nem mi tartottuk meg az egyházat, - az egyház tartott meg minket. Az egyházhoz, bármennyi mulasztás és vétség terheli is, a Szentléleknek is van köze. 2. A másik dolog, amit az ige elmond a gyülekezetről az, hogy nem volt közöttük szűkölködő. Éspedig nem azért, mert a gyülekezethez csupa jól szituált, biztos egzisztenciájú ember tartozott volna, valamilyen elit réteg, amelyiknek nem voltak különösebb nehézségei és gondjai. A könyv 3. részében hallunk a templom Ékes-kapujában tengődő sánta koldusról, aki, miután János és Péter meggyógyítja, csatlakozik a tanítványokhoz, a gyülekezethez. Bizonyosra vehető, hogy rajta kívül voltak még a gyülekezetben hasonlóan nehéz sorsú emberek. Ennek ellenére nem volt szűkölködő közöttük. Éspedig a gyülekezetnek köszönhetően. Mert az, hogy a hívők sokaságának szíve, lelke egy volt, abban realizálódott, hogy vállalták egymást. Már nem úgy nézték a másik embert, mint idegent, mint aki nem érdekes, mint akit az ő nyomorúságában messze el kell kerülni. Hanem úgy, mint aki törődést és segítséget igényel, aki mellé oda kell állni és megvigasztalni, akinek meg kell adni az élet lehetőségét még anyagi vonatkozásban is. Nem volt szűkölködő közöttük, ez nem csak azt jelentette, hogy ami az alapvető anyagiakat illeti, nem nélkülöztek. Itt sokkal többről, nagyobbról van szó: nem nélkülözték az embert. Hallunk olyanokról, egyet név szerint is megemlít az ige, akik eladták földjüket, házukat és azok árát az apostolok lábaihoz tették, hogy segítsék a rászorulókat, az elesetteket. Íme a gyülekezet: ahol emberekre lehet találni, testvérekre, atyafiakra. Ez a pünkösd, a Szentlélek nagy ajándéka, hogy gyülekezetet kapunk, s benne embereket. Embereket, akiket olyan sokszor nélkülözünk fájdalmasan. Akik annyiszor hiányoznak ebből a világból. Milyen irgalmas is az Isten: nemcsak bűnbocsánatot ad, megigazulást, örökéletet, hanem embereket is. S hogy ez megtörténhet, hogy ez így van, semmivel sem kisebb csoda, mint a semmiből való teremtés csodája. Vajon a mi életünkben megvalósul-e ez a csoda? Egyszer egy újságíró bement egy egyházak által rendezett konferenciára. Mikor megkérdezték tőle, mit keres, ezt válaszolta: miként József, én is a testvéreimet keresem. Azt hiszem, ez az újságíró napjaink egyik legmélyebb igényét fogalmazta meg. A nagy kérdés: megtalálható-e bennünk a testvér, az ember? Bárcsak igennel felelhetnénk erre a kérdésre mindnyájan. 

Achs Károly

Látogatóink száma a mai napon: 4238
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850476

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat