Igehirdetések

  2009-04-11 10:24:46
Mire valók ezek a kövek?

Lekció: 106. Zsoltár

Alapige:
"És szóla Izráel fiainak, mondván: Ha fiaitok kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek? Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét tielőttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben."

(Józsué 4, 21-24) 

Imádság
Urunk, Istenünk, mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Hálaadással jöttünk hozzád azért, hogy megtartottál bennünket, velünk voltál az elmúlt héten, az elmúlt napokban. Megsokasítottad felénk, mirajtunk a te szeretetednek és irgalmasságodnak jeleit és tetteit a te gondviselésedben és a te hozzánk való szólásodban, abban, hogy kegyelemmel és irgalommal közelítettél hozzánk, mint bűnösöknek barátja, mint aki azt ígéred, hogy lakodalmat készítesz a tieidnek, mint akit lehet kérni, hogy térj hozzánk. Köszönjük neked, Urunk, Istenünk, hogy szóltál, és azért gyűlhettünk egybe ide e templomba, hogy most is szólj hozzánk. Urunk, Istenünk, miközben a te Igéd az ének által is arra szólít, hogy téged magasztaljunk, csak úgy tudjuk tenni ezt, ha közben megalázkodunk előtted, mert előttünk vannak bűneink, amelyekért pironkodnunk kell, előttünk van sok mulasztásunk, háládatlanságunk, amely mind, mind vádol.
Urunk, Istenünk, könyörülj meg, kérünk, és légy közöttünk! Noha méltatlanok vagyunk arra, hogy valamit is kérjünk tőled, és valamit is kapjunk, mégis kérünk, hogy ne vess meg, amikor hozzád fordulunk, amikor kérünk, hogy ígéreted szerint légy közöttünk, amikor kérünk, hogy szólj hozzánk, hadd járja át szívünket valóban az a felismerés, ami egykor a Dávidé volt: "Ha te nem szólsz, olyanok vagyunk, mint a halottak, akiket a sírba tesznek." Jöjj és eleveníts meg igéddel, Szentlelkeddel, te törd át azokat az akadályokat, amelyek bennünket alkalmatlanokká és képtelenekké tesznek a hitre. Jöjj, hadd tudjuk mi is a te nevedet dicsérni és magasztalni, hadd tudjunk áldani téged úgy, amint te arra méltó vagy, nemcsak szavainkkal, hanem megváltott, a te erőd által megszabadított életünkkel is.
Az Úr Jézus nevéért könyörgünk Atyánk, áldd meg Lelked által a mi egybegyülekezésünket, és mindazokét, akik a te szavadat éhezik és szomjúhozzák! Ámen.



A lehetetlenre rendelve
Az Igéből Izráel történetének egy kis, de jelentős eseményének részletét hallottuk. A hosszú, majdnem négy évtizednyi pusztai bolyongás után, Izráel népe elérkezett a Kánaán földjére, amelyet majdnem teljes hosszában a Jordán folyó választ ketté, amely aztán a Holt-tengerbe folyik. Át kellett menni a Jordánon; igaz ugyan, hogy a nép egy része a Jordán keleti partján akart letelepedni, de e rész hadviselőinek is át kellett menniük a többi törzs hadviselőivel, hogy segítsenek atyjuk fiainak az ígéret földjét elfoglalni. Viszont ott folyt a Jordán, és éppen áradásnak az ideje volt, ami lehetetlen helyzetet teremtett. Hidat építeni nem nagyon lehetett, annyi fa nem volt található, hogy összeácsoljanak belőle egy hidat; egy megáradt folyón különben is szinte lehetetlen vállalkozás az ilyesmi. Egyenként átgázolni a folyón ugyancsak lehetetlen volt, de ha összefogóztak volna, akkor sem lettek volna elég erősek. A legizmosabb izraelita harcos sem vállalkozott ilyesmire. Azzal nem áltatták magukat, hogy összefogásban az erő, mert Isten nem arra rendelte őket, hogy ilyen jelszavakkal haladjanak előre, hanem arra, hogy tanúi legyenek az ő hatalmas cselekedeteinek, annak, hogy Istennél van megoldás akkor is, amikor az ember számára már nincs. Izráel népe erre rendeltetett, és erre rendeli Isten ma is az ő népét, és minden egyes gyermekét. Nem arra, hogy kijelentsük: "Ez nekem megy!", hanem arra, hogy bizonyságot tegyünk ekképpen: "Ami nekem lehetetlen, lehetséges az Istennek."
Hogy mi tartozik a lehetetlenek kategóriájába, nagyon változatos: elkezdve a megáradt folyón való átkeléstől el egészen odáig, hogy amikor bűneink árjába már-már belefulladunk, akkor fedezzük fel: nehéz nekünk ezzel szembeszállni, sőt lehetetlen. Isten az ő hatalmát akarta kijelenteni a Jordánnál egy újabb nemzedéknek, azt a hatalmát, amit kijelentett már a Vörös-tengernél az előző nemzedéknek, mely aztán engedetlensége miatt elhullott a pusztában.
Vannak tehát lehetetlen helyzetek az életünkben, amelyek megoldására nem ajánlatos hűbelebalázs módon vállalkozni. Ezekben arra hív az Isten, hogy reá hagyatkozzunk. Nem is azért vannak ezek a helyzetek, hogy visszatorpanjunk, és meggondolkozzunk, azt mondjuk, hogy kár az erőfeszítésért, kár minden igyekezetért. Sem a meghátrálásért, sem az elbizakodottságért nincsenek ezek a helyzetek, hanem azért, hogy ráhagyatkozzunk arra az Úrra, aki előtt nincs lehetetlen, legyen szó gondokról, nehézségekről, legyen szó áthatolhatatlan akadályokról, vagy éppenséggel a bűneinkről. Sokszor vagyunk úgy, hogy azt mondjuk: Ó, én ezt még bírom, ez még megy nekem. Csak éppen nem akarjuk belátni, hogy nem sokáig. Addig, amíg az erőnkből futja, addig hadakozunk, küszködünk és hetvenkedünk, hogy: Én majd simán veszem az akadályokat. Áldott legyen az Isten, ha el tud juttatni bennünket oda, hogy immár ne önmagunkban bízzunk.
Izráel népét eljuttatta a Jordán partjához. Isten rendelkezése az volt, hogy először a papoknak, a lévitáknak kell begázolniuk a vízbe, hordozva a szövetség ládáját. És amint ezt megtették a Jordán vize megállt folyni, az alsó rész tovafutott, és Izráel népe száraz lábbal kelhetett át ott, ahol ez lehetetlennek tűnt. Megtörtént a nagy esemény.

Isten emlékeztetőket rendel
Akkor Isten úgy rendelkezett, hogy ennek a csodás eseménynek az emlékére tizenkét nagy oszlopot állítsanak fel azon a helyen, hogy minden időkre nézve, a következő nemzedékeknek hirdessék az Isten hatalmát.
Isten emlékeztető jelei ezekre irányítják ma is a figyelmünket, hogy legyen beszédtéma a családban. Tetszik nekem, ahogy Józsué hozzáfűzi az esethez: "Ha fiaitok kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek? Tudassátok majd a ti fiaitokkal..." A "tudassátok velük" azt jelenti, hogy legyen beszélgetés a családban. Van-e ma ilyen?! Van-e miről? Történik-e beszélgetés atyák és fiak között, vagy éppenséggel a házastársak között?
Egy humoros kis történet szerint, megy egy család a szekéren. A gyermek mindenre rákérdez: Apám, ez mi, amaz micsoda? Az apa hallgatagon hajtja tovább a lovat. A felesége végre megelégeli, és azt mondja: "Válaszolj már, mert kérdez a gyermek!" Az apa bölcs válasza: "Hadd el asszony, úgy tanul a gyermek, ha kérdez."
Igen ám, csakhogy a kérdésekre válaszolni is kellene!
Hány kérdés marad válaszolatlanul, avagy mi, apák, vagy anyák, tudunk-e válaszolni, ha a gyermekeink kérdeznek? Az Isten nemcsak azért kérdeztet a gyermekeinkkel, hogy ők tanuljanak, hanem hogy kiderüljön: van-e nekünk mit válaszoljunk nekik. Van-e mire megtanítsuk őket, van-e értelmes mondanivalónk, vagy megtanítunk egyet-mást, például semmitmondó bölcsességeket, de az Úr dolgaira nem tanítjuk meg őket.
Ezeknek az atyáknak, ennek a nemzedéknek, amely tanúja volt Isten hatalmas tettének a Jordán folyónál, kellett tudnia választ adni, ha a gyermekek meglátták a köveket a folyó partján és megkérdezték, hogy azok miért vannak ott. Ne maradjanak megválaszolatlan kérdések, amelyek bizony sokszor vádolnak bennünket. És ha nem tudjuk a választ, mit tegyünk? Akkor tanuljunk mi magunk, kérjük el az Úrtól előbb magunknak a válaszokat, hogy úgy tudjuk továbbadni.

Emlékeztető köveket kellett Izráel törzsei vezetőinek felállítaniuk, mert van feledékenység is. Több oka van a feledékenységnek. Van olyan, hogy az eltelt hosszú idő miatt, a következő generációk egyszerűen nem tudják mi miért volt elődeik életében; ha rákérdeznek a miértre, milyen jó, ha van, aki elmondja, megmagyarázza, hogy mi miért történt. Aztán van alkohol miatti feledékenység - filmszakadásnak is nevezik szaknyelven -, hiszen a "veres"-borba való belegázolásnak ez az egyik súlyos következménye.
Egy másik oka feledékenységünknek az, amikor jó dolgunkban feledkezünk meg Istenről. Ezért ő így figyelmeztet: "Ha bemész arra a földre, és eszel és jóllaksz, és szép házakat építesz és lakozol azokban, el ne feledkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából." Ó, hányszor feledkeztünk meg jó dolgunkban az Úrról, mert megelégedtünk azzal, ami van, és nem egyes egyedül az Úrban elégedtünk meg, nem egyes egyedül az Ő jelenlétében!
Az elégedetlenség és a kétkedés miatt is bekövetkezhet feledékenység. Valami nem megy, és akkor már úgy elfelejted, hogy az Úr valamikor melletted állt, mintha sose lett volna. Már csak azt látod, ami éppen van, s azt mondod: Ó, az csak egy szép álom volt! Talán nem is volt igaz. Vigyázzunk a feledékenységre!

A kövek
Isten emlékeztetőket rendel. Ott a Jordánnál köveket kellett letenni, néma köveket, melyek, ha ők maguk nem is beszélnek, de provokatív kérdéseket fogalmaztatnak meg, hogy aztán legyen, aki megszólaljon, és válaszoljon. Vannak néma kövek, amiket ma is rendel az Isten. Ez a legkevesebb, amit Isten minden időben rendel - kövek. Lelkészi szolgálatom kezdetén két kis faluba is el kellett időnként járnom. Kövek voltak. Volt templom, amiben már gyermekkoromban is megfordultam, és volt szertartás, és voltak az énekek, de úgy, mintha mindez csak kő lett volna. Kő ez a templom is, kő mindaz, amit a kezünkkel felépíthetünk, de nem önmagukért vannak a kövek, hanem azért, hogy emlékeztessenek, és azért, hogy kérdéseket tegyünk fel, hogy megtudjuk, miért van mindez?
De nemcsak köveket rendel az Isten; pl., amikor a páskát rendelte el Mózes által. Ezzel kapcsolatban is így ír a Biblia: "Ha a te fiad megkérdezi, mondd el!" És vannak énekek, amelyek szintén emlékeztető kövek. Pl. az egész szabadítást zsoltárba foglaltatta Isten, ezt olvastam fel az istentisztelet elején (Lekció). Az ének, a vers, az imádság már egy beszédesebb emlékeztető. Nem önmagáért van, hanem, hogy el kezdjél kérdezni.
Aztán Isten rendel élő emlékeztető köveket is, olyan embereket, akiket megújít az ő kegyelméből. Lehet, hogy most a padsorokban vannak a vendégek között olyanok, akit ilyen élő kőnek a családjában láttak vendégül. Vagy lehet, hogy a vendégek között vannak élő kövek, akiket Isten rendelt a különböző családokba, hogy ott merjék bátran feltenni a kérdéseiket: Hogy is van ez a te életedben, miért így élsz, vagy amúgy? Áldott legyen az Isten, hogy nemcsak néma köveket rendelt, hanem élő köveket is, akik megszólalnak és elmondják, hogy mit tett Isten az ő életükben, el tudják mondani: Lehet szárazon (alkohol nélkül) élni, mint ahogy száraz lábbal átkeltek a Jordánon a zsidók, azzal a hittel, hogy: Jézus és én erősebbek vagyunk a deci vodkánál.
Élő kő az, aki nem önmaga akar győztes lenni, hanem tudja, hogy ez egyes egyedül csak Jézussal megy.

Mire valók?
Vannak, rendel az Isten ilyen élő köveket, de nem azért, hogy nőjön a kőgyűjteményünk, s dicsekedjünk azzal. Nem azért, hogy megnyugtassuk magunkat, milyen jó, hogy vannak köveink, vannak épületeink, templom meg gyülekezeti ház, hány és hányféle emlékoszlop meg emléktábla, és nem azért vannak a szertartásaink és az énekeink, és az összegyülekezési alkalmaink, s az országos találkozói a Mentő Missziónak, hogy elmondhassuk: ilyen is van nekünk. Nem azért van, hogy megnyugtassuk magunkat, íme milyen változatos a lapidáriumunk, a kőgyűjteményünk: én ebben is részt vettem, azon is ott voltam, milyen szép a szertartás. S nem azért vannak az énekek, s nem azért van a Szentírás, hogy elénekelve az énekeket, s elolvasva az Igét, azt mondhassuk: milyen jó, ezt is megtettük. És még csak az sem elég, hogy egy élő követ, Istennek egy megváltott gyermekét befogadunk a hajlékunkba; hiszen ezt mondták Jézusnak is: "Hát Uram, veled együtt ettem és ittam egy asztalnál", de hogyan lenne mindez önmagában elég?! Az Isten arra rendeli a köveket, a némákat és a beszélőket, az ő Igéjét, az alkalmakat, hogy elkezdj kérdezni. Akár azt, hogy: "Van-e még kegyelem, van-e még bocsánat én Istenem tenálad?" vagy így: Merre és hogyan haladjak Uram, mit cselekedjek, hogy üdvözüljek? - úgy ahogy azt a filippii börtönőr kérdezte. Azért van mindez, Istennek minden emlékeztető eszköze, hogy kérdezz, és hogy a köveken túlnézz az Úrra, a Szabadítóra, arra, aki nem akarja, hogy az ár elsodorjon. Ez az ár lehet bármi, akár a félelem árja, akár a kételkedésnek, a hitetlenségnek, a magányosságnak az árja, a féldeci vagy a sok deci. Nem, nem akarja, hogy saját erődből pancsolj benne, hanem azt akarja, hogy ő szabadítson meg, és ő vezessen át ezeken a helyzeteken, a kísértésekben, hogy ő tegyen kemény szívű emberek helyett olyanokká, akiknek hússzívet ajándékozhat.

Kövek mindenkinek
A kövek ugyanúgy ott állnak, testvéreim, a hívőnek és a hitetlennek is. A kő ugyanaz, csak az nem mindegy, hogy valaki hogy néz a kövekre, és hogy hallgatja a magyarázatot. Pál apostol azt mondja: "Krisztus jó illata vagyunk, mind az üdvözülők, mind az elkárhozottak között." S ezzel Pál apostol azt mondja: mi egyet hordozunk, nem kettőt. Mi nem kétfélék vagyunk. Úgy, ahogy az Isten egy félét mondott ki Jézus Krisztusban, az "igen"-t, és nem a nemet, nem az elutasítást, úgy mi is egyet mondunk: Krisztus jó illata vagyunk, mind az üdvözülők, mind az elkárhozottak között. Nem mikor így, mikor úgy. Egyet mondunk, de nem mindegy, hogy milyen füllel hallgatjuk az üzenetet, hogyan fogadjuk. Nem mindegy, hogy elindulok-e a kövek nyomán, hogy kérdezzek, hogy keressem az Urat, hogy hívjam őt segítségül, vagy pedig nem. Nem mindegy, hogy hittel kinyújtjuk a kezünket feléje: Uram, te szabadíts meg, te őrizz meg ebben a helyzetben, a kísértésben, vagy pedig még mindig a magunk erejéből próbálkozunk, még ha a legjobb indulattal is.

A kövek üzenete
A kövek üzenete mindig ugyanaz: az Úrnak keze bizony erős! Így van írva a felolvasott igeszakaszban: "Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az." Az a kéz, amelyik nagyon erőtlennek mutatkozott, mert le lehetett fogni, és át lehetett szegezni - bizony erős az, mert nem erőtlenségből szegeztetett át, hanem azért, mert Jézus el tudta mondani: "Van hatalmam, hogy letegyem az én életemet." Milyen csodálatos hatalom az, amelyik le tudja tenni az életét. Mi olyan görcsösen próbálunk menekülni, megtartani magunkat, holott a hatalom az, hogy le tudjuk tenni a kezünket. Nincs erőnk kiengedni dolgokat a kezünkből, mert azt hisszük, mi tartjuk meg a családot, magunkat, vagy a családban lévő szenvedélybeteget, vagy mi mentjük meg a kétségbeeséstől a másikat. Ó, de erőtlenek vagyunk, amikor így gondolkozunk! Jézus azt mondta: "Nekem van hatalmam, hogy letegyem az én életemet", ő hatalomból engedte átszegeztetni a kezét, azt az igen erős kezet, amely kéz elhordozta a fájdalmakat. Ő egymagában elhordozta az Istennek átkát és ítéletét a mi bűneink felett, hogy mindazok, akik hozzá jönnek, el tudják mondani: az Úrnak keze bizony erős az. Az, hogy a seb ott van az ő kezén, nem jelent mást, mint hogy: "markaimba metszettelek téged, az enyém vagy" - az ő szeretete hatalmának bizonyítéka.
Hát erre valók a kövek, erre való minden, és ha nem úgy voltunk itt, akár rendszeresen, akár alkalmilag ebben a templomban, a gyülekezeti házban, nem úgy vettünk részt ezen az istentiszteleten vagy az egész találkozón, hogy erre a kézre nézzünk, akkor nem jutottunk tovább. Kérjük ennek a kéznek a segítségét, megmentő hatalmát a mi életünkre nézve itt is - hiszen az Úr keze bizony erős. Erős a bűneink eltörlésére, erős a kísértésekben való megtartásra, erős arra, hogy megtartson mindvégig, mert ő mondja: "Az én juhaimat, az én kezemből senki ki nem ragadhatja." És ő akkor is ragaszkodik hozzád, amikor már csak annyi a reménységed, mint a báránynak a füle, amit még nem nyelt le a farkas - az egyik prófétának a kifejezése szerint. Mert a pásztor még azt sem akarja átengedni a farkasnak. És Jézus Krisztus olyan pásztor, aki ha kimentette a fülnek hegyét, akkor megmentette az egész embert. Ezt akarja cselekedni veled az erős kezű Úr. Veled és velem. Hogyha már csak annyi marad belőled, mint a fülnek a hegye, akkor is kiálts hozzá: Tarts meg Uram! És Ő meghallgat, és megszabadít.

Isten terve az Ővéivel
Az övéit Isten valami többre akarja elvezetni, mint külső, felületes megismerésre; arra, ami aztán a belső szabadításnak is a jele. Mert a föld minden népéről mondja az Írás: hogy megismerjék, hogy bizony erős az Úrnak a keze; igen, látni láthatja a hitetlen ember is, hogy az Isten tud nagy dolgokat cselekedni, de nem biztos, hogy ő maga attól üdvözül. De miért beszéljünk a hitetlenekről, beszéljünk magunkról! Látni láthatunk nagy dolgokat, amiket az Isten véghezvisz az életünkben, de azt mondja a felolvasott ige utolsó versének második felében: "féljétek az Urat". A népeknek - mondja Isten - elég, hogy megismerjenek dolgokat, de az én népemmel azt akarom, hogy féljen engem, hogy tiszteljen és szeressen. Ez nem más, mint hogy nem érem be kevesebbel, mint magával az Úrral. És nemcsak alkalmi szolgáltatásokat kívánok tőle, nemcsak azt, hogy elvegye a fejfájásomat, s aztán a következő bajomig nem találkozom vele; hogy megőrizzen egy kísértéstől, és majd a következő kocsmánál megint segítségül hívom - hanem, hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben. Kocsmaközelben és két kocsma közt is.
Tehát, Isten az ő népét arra akarja eljuttatni, - téged - engem is, hogy féljük őt, szeressük őt, ragaszkodjunk hozzá, ne csak a bűnnek a következményeitől féljünk, ne csak a betegségtől, vagy éppenséggel a kárhozattól. Igen, Isten ezekkel az üdvösséges félelmekkel is maga felé terelget, de el akar juttatni oda, hogy őt féljed, féljük és szeressük. Mert félni az Urat jelenti azt, hogy nem kőgyűjtők vagyunk, akik beérik azzal, hogy tudnak egyet-mást az Úrról, hanem azok vagyunk, akik segítségül hívják az Urat. Mit érünk azzal, ha sok mindent tudunk, de nem hívjuk őt segítségül, mit érünk azzal, ha rengeteg bizonyítékát tudjuk felsorolni annak, hogy ő van, és tud ezt-azt cselekedni, hogyha a mi életünkben nem cselekedett? Mit érek azzal, ha így vagy úgy nevezem az Istent, és azon vitatkozom, hogy hogyan kell őt helyesen nevezni, de azt a nevét, hogy Szabadító a valóságban nem ismerem? Ide akar az ő köveivel, emlékeztetőivel eljuttatni az Isten, hogy hívd, hívjuk őt segítségül, hogy megtartásában örvendezzünk, hívjuk segítségül nemcsak először, sokadszor is, még akkor is, ha már ott vagyunk, ahol a zsoltáríró szerint volt Isten népe, hogy megfeledkeztek sok rendben Istenről, ellene fordultak, felháborították őt. De rájuk tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgatta rimánkodásukat. Nem szép imádságokat kér az Isten. A rimánkodás kifejezést nem nagyon szeretjük, de azt mondja az Isten, ha csak ennyit tudsz, ennyit tégy, rimánkodj, hívd őt segítségül, meghallgat és megszabadít. Ámen.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy újabb emlékeztetőt adtál nekünk Igédben: erős a te kezed. Kérünk, őrizz meg attól a bűnös megelégedettségtől, hogy elmondatott és meghallgattatott az ige. Könyörülj rajtunk, hogy ne legyen ez a mai istentisztelet is egy olyan kő, amelyet beteszünk a gyűjteményünkbe, és majd eldicsekszünk vele, hogy ehhez is van közünk. Úr Jézus Krisztus, a te erős karoddal jöjj és vigyél bennünket, vonj magadhoz, tisztíts meg bűneinktől, erősíts meg, hogy szándékaikkal immár ne bosszantsunk téged, hanem kívánjunk egyre inkább rád hagyatkozni, és téged követni. Áldunk téged a te erős karodért, mely erős volt arra, hogy ne szállj le a keresztről, erős voltál Urunk, arra, hogy letedd a te életedet miérettünk, hogy mi is végre letehessük bátran vagy remegve is akár, a te kezedbe életünket, amivel nem igazán tudunk mit kezdeni.
Kérünk téged, hogy légy irgalmas hozzánk egyen-egyenként, hogy mint a te megszabadítottjaid meg ne feledkezzünk terólad. Könyörülj meg, hogy legyél te a mi mondanivalónk, könyörülj meg, hogy szavainkkal el ne takarjunk téged képmutató módon, felületesen. Könyörgünk, hogy áldd meg a te egyházadat, áldd meg itt Panitban ezt a gyülekezetet, könyörülj meg, hogy a kövek üzenete áttörje a kőszíveket, és azokat, akiket szabadításodban részeltettél már. Te erősítsd meg, és te tedd alkalmasakká őket arra, hogy mint a te élő emlékeztetőid éljenek szeretteik, atyafiaik, embertársaik között.
Könyörülj meg Urunk, Istenünk, mert nélküled bizony semmi a mi erőnk, semmi az ereje a Mentő Missziónak, semmi az ereje a legbuzgóbb gyermekednek is. Kérünk téged, tarts meg a te jelenlétedben, a te félelmedben, tarts meg, hogy ne akarjunk soha kiszabadulni a te erős karodból. Könyörgünk azokért, akiket megszabadítottál, hogy félelemmel és alázattal járjanak veled. Könyörgünk azokért, akik, mint az ital foglyai, még a szabadulást nem tapasztalták meg, vagy a hitetlenségnek, a kételkedésnek, büszkeségnek, elbizakodottságnak, anyagiasságnak vagy bármi más köteléknek a foglyai. Könyörülj meg, Urunk, hogy szabadításodat elhiggyék, és a te hatalmad által meg is tapasztalják. Könyörgünk, hogy légy azokkal, akik gyászolnak, hogy beléd, mint feltámadott Úrba, a te karod által szerzett szabadításba, a feltámadásba vessék reménységüket. Könyörgünk a szenvedőkért, a betegekért, légy velük is.
Megváltó Urunk, Jézus Krisztus könyörgünk, maradj velünk, és hallgass meg bennünket! Ámen.

Adorján Kálmán
Református Mentő Misszió - Országos Találkozó
Mezőpanit, 1999. január 31. 

Látogatóink száma a mai napon: 4170
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850408

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat