Igehirdetések

  2009-04-27 21:26:51
A befogadott ember

Lekció: Lukács 2. 1-20

Igehely: Lk 2, 7

Ima:

Urunk Istenünk, ilyenkor karácsonykor élhetjük át igazán azt, hogy milyen gazdag vagy és hogy bennünket is megajándékozol, hogy a mi szegényes életünk igazivá legyen, emberhez méltó életté legyen, hiszen annyi mindenünk nincs meg, aminek meg kellene lenni, annyi mindent gyermekesen el is dobáltunk már az úton, és most átéljük azt, hogy a mi nagy szegénységünkbe csodálatos gazdagság költözött, amikor a Te Fiadban meglátogattál bennünket, amikor naptámadat lett ezen a világon, és azóta is tart annak a fénye. Ez lett ennek a világnak a reménysége, és ma különösen átéljük, hogy milyen nagy szükségünk van erre a reménységre, milyen nagy szükségünk van arra, hogy a Te dicsõségedet meglássuk a Krisztuson, és bennünk békesség legyen, mi magunk is a békesség embereiként járjunk ebben a világban.

Megköszönjük néked a megváltásnak nagy csodáját, titkát, megköszönjük, hogy ez mindnyájunk számára személyes igazság és valóság lett.

És hadd könyörögjünk azért, hogy amikor újra és újra halljuk az evangéliumot, halljuk a nagy történetet, akkor ebben megerõsödjünk, felismerésekre jussunk. Készits bennünket Igéd és szentlelked által a Szent jegyekkel való élésre, hogy igazán tisztán átélhessük és nagyon mélyen és maradandóan azt, hogy mit jelent az, hogy bűnbocsánatot kaptunk a Te fiadban. Így áldd meg ezt az istentiszteletet, áldj meg mindnyájunkat, az Úr Jézus Krisztusért kérünk.
Ámen.

Gyermektanítás:

Meg szeretném kérdezni töletek, hogy van-e olyan köztetek, aki nem kapott karácsonyi ajándékot? (szünet) Szerintem sincs. A másik kérdésem az, hogy viszont mit gondoltok, vajon hány gyermek ment Karácsonykor templomba? A sok gyerek közül, mondjuk most azt mondjuk, hogy 100 gyermek közül hány mehetett?

Negyede.

Ez egy optimista gyerek, õ azt mondta, hogy a negyede. Hát százból tíz... mondjuk. Ez is még egy jó arány, és ezt csak azért szeretném elmondani, mert ti itt vagytok, és benne vagytok abban a 10-ben, mondjuk abban a tizedben, és azt szeretném veletek megértetni, hogy ez mennyire nagy dolog, hogy csak Magyarországra gondolok, most nem gondolunk tágasabban, hány gyermek van, aki bár karácsonykor kap ajándékot, de templomba nem jön.

És ez azt jelenti, hogy nem az az igazi, hogy a többség, a 90% nem jár templomba, hanem az az igazi, hogy ti itt vagytok, hogy ez milyen nagy dolog, hogy ti mindezt halljátok, amit a többi gyermek nem hall. Hogy mennyire fontos azt nektek is megérteni, és természetesen a szülõknek, nagyszülõknek is, hogy ez egy óriási kiváltság, különösen a mi modern világunkban, hogy ezek a gyermekek templombajárók hallják az evangéliumot, megismerik Jézus Krisztust, megismerik az Igét, megismerik a történeteket, mert ez kiváltság. Ez a keveseknek a kiváltsága. Nagy titok ez.

És ez az igazi karácsonyi ajándék, mert életre szóló. És kívánhatjuk magunknak is, és gyermekeinknek is, hogy mindaz, amit e falak között tanulnak, mindaz, amit ünnepeinken tanulnak, ezeken a rövid tanításokon, gyermekórákon, hittanon, konfirmáción, ahova el fognak jutni s aztán pedig bekapcsolódnak a felnõtt gyülekezetbe, egész életük végéig tartson, mert az a hitünk és reménységünk, hogy ez azon túl is tart. Tehát ez a legnagyobb ajádék, az üdvösség ajándéka. Isten áldja meg õket és mindnyájunkat.

Textus: És szűlte az õ elsõszülött fiát és bepólyálta õt és helyezte õt a jászolba, mivelhogy nem volt nékik helyük a vendégfogadó háznál.

Kedves testvérek, a karácsonyi történetben különös ellenfény az egyébként jól ismert megjegyzés, hogy nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál, vagy a szálláson, annyira kicsiszolódott már bennünk a karácsonyi történet, sokszor elgondolkodhatunk azon is, hogy Isten hogyan érvényesíti az akaratát nagy világmozgásokon, apró történeteken keresztül, amelyek éppen az ellenkezõ irányba mutatnak, de ez a mondat, hogy nem volt számukra hely ez valami sokkal súlyosabbról, sokkal nagyobb dologról beszél.

És éppen általa lesz a karácsonyi történet igazán drámai történetté. Miért is nem volt helyük? Hát vannak logikus válaszok, az összeírás miatt óriási tömeg volt Betlehemben, aztán egy nagyon kézenfekvõ válasz, hogy egszerűen nem volt pénzük megfizetni egy normális szállást, pedighát az ilyen alkalmak azok, amikor igazán a vendéglátóipar felvirágzik, és hát egy lehetséges válasz az is, hogy bizony a rokonok nem fogadták be õket.

De azt gondolom, hogy itt még ennél is sokkal többrõl van szó, az, hogy Jézus végülis kiszorul a jászolbölcsõbe, az a kezdete valaminek. Az Õ egész földi életére ez lesz a jellemzõ. Az, hogy nincsen számára hely.

A János evangéliuma, az egészet látva maga elõtt, õ nem a betlehemi történetet mondja el, ezt mondja, hogy a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be, vagy még világosabban így fogalmaz, hogy a saját világába jött és az övéi nem fogadták be.

Arról van tehát szó, hogy a testté lett ige kiszorult a világ életébõl. És majd így is fogja befejezni. A zsidókhoz írt levélben fogalmazza meg a szerzõ azt a mondatot, hogy a kapun kívül szenvedett, a szent városból is kiszorult, mert hiszen õt akkor megátkozták, átkozott halállal halt meg, kívülre rekedt, még a halálban sem kapta meg azt, ami megjár minden embernek.

És ez adja a rendkívüliségét igazán a karácsonyi történetnek, mert valóban az emberek rendjén kívüli esemény tudniillik abban az értelemben, hogy egyszerűen nincs hely azon belül számára. És éppen ezért legyen nagyon világos a számunkra, hogy ma is tud a világ élni Isten és Krisztus nélkül. A maga rendjét, a maga rendszerét fölépíti nélküle is.

Dehát éppen ebben az elutasításban kezdõdik az üdvözítés nagy eseménye. Mit jelent ez a mi személyes vonatkozásunkban? Azt jelenti ez, hogy a belsõ világomban igazában nincsen hely a számára. Nincs a szívemben igazán hely a számára. Egyszerűen kiszorul onnan, vagy be sem jut oda.

Nehéz ezt hallani, különösen vallását gyakorló embernek, de azért gondoljuk végig, nézzünk egy kicsit magunkba, hogy mi is az alaphelyzet? Nincs hely, mert igazából nincsen rá szükség, a legtöbb embernek nincsen rá szüksége. Van persze nagyon sok gondolata Istenrõl sok embernek, vagy 7-8 millióan vagyunk ebben az országban, akik magunkat valljuk valamilyen értelemben vallásosnak, de azért azt hiszem értjük ezt, hogy mit is jelent az, hogy igazából nem olyan vagyok, nem olyan az én belsõ szerkezetem, hogy hely lenne a számára.

Ezzel a csúnya kifejezéssel mondom, hogy az élet működik nélküle is. Működött annak idején is, mert a birodalom jól volt szervezve, mindenki tette a dolgát, nem volt Rá szükség. Ugyanakkor van egy nagy ellentmondás, az az izgalmas, az a megdöbbentõ, hogy az egész emberi szellemtörténet nagyrészt arról szól, hogy keresi az ember, kétségbeesetten keresi valamiképpen az üdvösségét, keresi az Istent, keresi a végsõ igazságot. És valóban ez a nagy kérdés, hogy nincs hely? Mért van ez így vajon, mi ez?

Én ezt így fogalmazom, hogy ez a szívnek a titka. Az a jellemzõ, hogy úgy keres, hogy nem akarja megtalálni. Lehetséges ez? Pál mondja, nagyon ismertek ezek a sorok a római levélbõl, hogy “Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.”.

Vagyis úgy keresem, hogy meg ne találjam igazán, úgy futok, hogy utól ne érjem valóságosan, ezért is kiált fel az apostol, hogy “Óh én nyomorúlt ember, kicsoda szabadít meg a halálnak e testébõl?”

Tehát ezt mondhatjuk, hogy igazából ez az egész történet, betlehemi történet a vallásos embernek a csõdje, ki úgy nagyjából a felületen mozogva ismeri a hitnek igazságait, de azért a mélységig nem megy le a dolog, ott nincs hely. Mert nem arról van szó, hogy nincs idõm igazán, vagy valami hasonló, hanem ott a legmélyén kérdés a kérdés.

Akarom, és mégsem akarom igazán. Mert annak következéményei vannak. Miért nincsen hely? Azért mert nagyon szűk lett a terep. Nagyon szűk a tér. Hiszen annyi minden van, az életnek a dolgai nagyon kemények, aki komoly ember és komolyan veszi az életet, szeretne elõre jutni, annak telítõdnek a napjai, telítõdik az élete, nem kell ezt magyarázni.

A megélhetés parancsa minden erõt mozgósít. Nagy úr, akinek engedelmeskedni kell. Aztán megtelítõdünk mindazokkal amik körülöttünk történnek a világban, ránkzúdúlnak és egyszerűen belefáradunk.

Az a tapasztalatunk, hogy az emberek számára is egyre kevesebb a helyünk. Szeretteink számára is egyre kevesebb a hely. Fogy a hely odabent. Ez a tapasztalat. Kiszorulnak még a szívünknek kedves dolgok is, idõtöltések, még a szép dolgokkal való foglalkozás is kiszorul az életünkbõl, és végül kezdjük átélni, önmagam számára sincs már hely, 40. zsoltár az csodálatosan mondja, hogy még a szívem is elhagyott engem.

S aztán akkor az ünnep azzá válik, hogy emlékezünk arra, hogy egyszer volt szívünk. Karácsonykor három napíg nagyon sokan emlékeznek erre. Milyen jó volt, amikor még volt szívünk.

Csakhogy az élet másról szól.

És hát ez a diagnózisa ennek a történetnek, Pálnak is ez a diagnózisa, hogy bizony ez az alaphelyzet, hogy nincsen számára hely.

De nem ér véget a történet, nyilván, azt mondja az angyal: A jel pedig ez lesz számotokra: Találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.

Kettõs üzenete van igazából a jászolban fekvõ gyermeknek, azt gondolom, hogy egyszer a kiszorított gyermek, az a mi elveszettségünknek a bizonyítéka.

A jel a szív nélküli emberrõl, és ez egy üzenet felfelé, erre számíthatsz, ha közénk jössz. Erre számíthatsz, ha igazán utánam eredsz és haza akarsz engem vinni, hívni, visszafordítani, nincs helyed.

És ugyanakkor a megváltásnak a nagy jele. A világosság a sötétségben fénylik és az nem tudja elnyelni.

S ez a karácsonynak az örömüzenete, hogy Isten azáltal fogad magához, akit mi nem tudunk, nem akarunk befogadni igazán, mert az Atya érkezik, az Õ szeretete, irgalma, Õ így gyógyít minket, hogy Õ fogad be.

Ez az evangélium az, amelyik képes áttörni a sötétségnek ezeket a súlyos mélységeit, a szívnek a kemény zárjait, ez tudja áttörni, ez az evangélium, nem az történt karácsonykor, hogy a világ befogadta õt, vagy nem fogadta, mert ez igazából másodrangú kérdés, az történt karácsonykor, hogy a testet öltésben Isten elfogadta, elvállalta a világot.

És meddig vállalta el? Hol az a határ, van-e olyan pont, amikor azt mondja, hogy na itt már nincs tovább hely?

Hát nincs határ, ugye, így foglalja össze az apostoli hitvallás, hogy alászállt a poklokra. A mélységek mélységéig, végig vitte az ember dolgot, az ember ügyét. Nem mondta, hogy ez a pont, ahol nincs tovább, mostmár megállok, ennek már nincs helye nálam. Ezt már nem vállalom. És itt kell nekünk igazából megrendülni, áhitattal állni lélekben a jászolbölcsõ elé, hogy Õ mindenestül befogadta, elfogadta az embert.

Miért?

Azért, hogy végre a helyünkön legyünk, mert nekünk ott a helyünk, hogy ez a nyugtalanság megszűnjön, ez az akarom, nem akarom állapota végre, ez az örök küzdelem benne, ez a hasadtság megszűnjön, és csodálatos, hogy a helyére került ember, az Istentõl befogadott ember egyszercsak megtapasztalja, hogy visszakaptam a szívemet. Hogy nemcsak visszakapta, hanem megtapasztalja azt is, hogy van hely.

Egyszer csak azt tapasztalja, hogy tele van tágassággal és örömmel. Milyen nagyszerű dolog az, hogy nem lett ugyan az életem könnyebb, nem kevesebb a harc, és mégis van hely. Van hely a testvérnek, sõt még így is mondhatnám, hogy magam is otthon vagyok nálam.

Mert különös módon, ha Isten kegyelmébõl befogadom az Urat, akkor nem szűkebb lesz a hely, azzal, hogy õ oda beköltözött, hanem tágasabb lesz. S minél többen vagyunk, s ez a közösségnek is azt gondolom igazán a nagy titka, hogy minél többen vannak odabenn, minél több testvérem van szív szerint, annál tágasabb lesz a hely. A karácsony igazi nagy örömüzenete az, hogy az Isten befogadott bennünket, utánunk jött, hogy mi hazajöhessünk. Vegyük ezt az örömhírt úgy, hogy valóban feléje forduljunk, nyitottá, elfogadóvá leszünk, és így tudjuk elfogadni tiszta szívbõl az úrvacsorában is kínált kegyelmet, irgalmat, szeretetet. Úgy áldjon meg bennünket az Isten.

Ámen.


Ima:

Mennyei Édesatyánk az Úr Jézus Krisztusban!

Megköszönjük néked ezt a mai délelõttöt, megköszönjük azt, hogy tápláltál bennünket, életre tápláltál, életre segítettél bennünket, megköszönjük, hogy megerõsödhettünk, hogy ismét tovább léphetünk, és hadd kérjünk arra, hogy karácsony áldott csendje hadd maradjon meg továbbra is a mi szívünkben, s hadd éljük át azt hogy megajándékozottak vagyunk.

Megköszönjük néked az ünnepeket, s az ünnepeknek a nagy üzenetét. És kérünk arra, hogy ne nyomják el mindenféle teendõk, mindenféle kötelezettségeink a lényeget. Hadd könyörögjünk a mi gyülekezetünkért, hadd könyörögjünk mindazért, ami reánk vár, miközben megköszönjük az elmúlt esztendõt is, amelyik lassan vége felé halad, megköszönjük benne mind a jót is mindazt ami tanulságunkra volt, mindazt, ami azért volt, hogy abból valami okulásunk legyen.

És így könyörgünk a mi népünkért is. Könyörgünk az õ jövendõéért, amit a te kezedben tudhatunk, hiszen Te a népeknek, birodalmaknak és történelemnek az ura is vagy. Hadd lássuk meg abban a gyermekben, aki karácsonykor a világra jött a Királyok Királyát. Hadd könyörögjünk a megszomorodott szívüekért, az egyedülvalókért, és hadd könyörögjünk a gyászolókért is. Ezen az ünnepen légy velünk és õrizz meg bennünket.

Ámen.

2002 december 25. Nagy Péter

Látogatóink száma a mai napon: 2702
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38856279

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat