Rádiós istentisztelet a Debrecen-Füredi úti templomban
2006. július 9-én, vasárnap 10 órakor

Textus: 150. zsoltár

Sági Endre
Igehely: Zsolt 150.
Ünnepkör: Egyéb
Téma: Halleluja
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Köszönjük hangodat, mely az egész mindenséget betölti, s akinek van füle, hallja. Add, hogy most felcsendüljön ezen a helyen is, lelkünkig hatóan. Hangadásodra jó hangvétellel felelni, egy húron pendülni Veled – ezt az élményt ajándékozd nekünk, hogy étermérgezés helyett éterízesítés lehessen szolgálatunk! Ámen.

Kedves Testvérek!
Az utóbbi évtizedek honi történéseit igen tömören a következőképpen is összefoglalhatjuk:

Keresem a hangot

megadják a hangot
a hangmagassággal mélységesen egyetértünk
egyhangúlag elfogadjuk a csend hangját
majd beintésre rázendítünk
a nagy csendre
a hangzás tömör és egységes
ugyanarról hallgatunk
biztos a csend
csendbiztos
csendesek a hajnalok, a nappalok, a nappalik
a csendes éjekről nem is beszélve
néhányan felemelik hangjukat
ők a csendháborítók
a karmester szigorú
ő a csend őre kíméletlenül pálcát tör a csendtörők felett
a csendtörők vesszőparipája a többszólamúság
a csendrend csendesen elpatkol

aztán betör a többszólamúság
elszaporodnak a hangadók
de a szólamok most is csak szólamok
a szólisták a népet ugrató rózsa sándorok
a repertoáron betyárdalok szünet és csend nélkül
a csendzavar után hangzavar

jöjj el tiszta hang



A 150. zsoltár a legtisztább hangra, a legősibb dallamra, a legeredetibb zenére emlékeztet: a Hallelujára, magyarul a „Dicsérjétek az Urat!”-ra. Azért a legősibb és legeredetibb, mert a Mindenhatótól származik, Ő a szerzője, Ő indította el világkörüli útjára azzal a céllal, hogy minél többen bekapcsolódhassanak megszólaltatásába. Halleluja szólt a teremtés hajnalán, amikor a kaotikus hangzavarból a Szentlélek harmóniát kovácsolt. Ádám és Éva a Paradicsomban, Noé és családja az özönvíz után, Ábrahám az új hon és utódjának megpillantásakor, Mózes és népe az Egyiptomból való szabadulást követően, Salamon az első szentély megépítésekor, vagy a Babilonból hazatértek serege ezt zengte. Szintén ez a dallam szólalt meg Mária, József, a bölcsek és a pásztorok ajkán a betlehemi jászolban is, hogy köszöntse Jézust, aki az őseredeti változatában élte közénk az addigra már meglehetősen eltorzított melódiát. Erre tanította apostolait, az első gyülekezet tagjait; minden egyházi megújulás ezt fedezte fel újra, s ettől válhat élővé a ma gyülekezete is, éretté arra, hogy majd a mennyei paradicsom Halleluja-kórusába betagolódjék. Ha elhalkul, netán elnémul a Halleluja, a „Dicsérjétek az Urat!”, akkor beköszönt a döbbenet, a félelem, a gyanakvás sanda csendje vagy a diszkóólak és kamurádiók zajfenntartási ösztönünkre építő robaja. Halleluja vagy „hullaléje”? Ez a 21. század egyházának fő kérdése. Csakis a Halleluja menthet meg minket, vagyis az Istenhez való szoros kötődés jóban és rosszban egyaránt!
„Ám egyesek így beszélnek: milyen hiú a ti Istenetek, arra teremtett, hogy legyen, aki őt dicsérje! „dicsér eléggé e hitvány sereg…” S gúnyolódva kérdezik: erre siettek, hogy vég nélkül mondjátok az unalmas litániát?” Aki egyszer is megtapasztalta a liturgiában, mit jelent „megjelenni a szentélyben Isten előtt, hogy lássuk hatalmát és dicsőségét”, hogy mit jelent e dicsérő szemlélésben, e szemlélő dicsőítésben önmagunkat elveszítve önmagunkat megtalálni, - aki érezte, hogy itt nincs sem öndicsőítés, sem mohó, bért váró hízelgés, hanem csak mindent átható szeretet, mely elválaszthatatlanul egybefogja az adást és nyerést, - aki megérezte, hogy nem jutalomért dicsőítünk, hanem maga a dicsőítés a jutalom: annak számára nemcsak hamisak, de értelmetlenek is e torz kérdések. Pedig a földi liturgiában még csak előre ízleljük, csak másodpercekre érezzük, mit jelent az, amit előre ízlelünk. Most csak homályos a látásunk és homályos az istendicséretünk, akkor pedig színről színre látunk, s annak megfelelő lesz istendicséretünk is.”

Kedves Testvérek! A 150. zsoltár nem véletlenül áll az egyház imádságos könyvének, a Zsoltárok könyvének, ahogy a héber megnevezés mondja: a dicséretek könyvének végén. Bemutatja - a többi Halleluja-zsoltárral együtt - , hogy az imádat maga az imádság teljessége. Az imádság sohasem Isten dicsőítésével kezdődik, hanem általában fájdalmaink elpanaszolásával, de ha állhatatosak vagyunk, imánk végül átalakul imádattá. Ez nem azt jelenti, hogy az imádság szabályszerűen mindig Isten dicsőítésével fejeződik be, de az bizonyos, hogy imaéletünk az imádat irányába mélyül és fejlődik. A zsoltárok könyvében szereplő imádságok többsége nem dicsőítés, hanem kesergés. Ám valamennyi a 150. zsoltárba, Isten dicsőítésébe torkollik. Így válik hallelujázásunk életformává. A zsoltár 13-szor biztat arra, hogy Halleluja, Dicsérjétek az Urat! Meglehetősen szerencsétlen megközelítés lenne, ha úgy vélnénk, hogy megakadt a tű, hogy öncélú ismételgetésről van szó. A zsoltáríró a fokozás érdekében ismétel.
Elmondja, hol dicsérjük Istent. Szentélyében: a templomban, a gyülekezet közösségében. Az egyház nem a magánhangzók hobbiegylete, hanem a mássalhangzók szoros szövetsége. „Dicsérjétek a hatalmas égboltozaton”: égig hatóan, a mennyei karokkal karöltve, összhangban, hiszen az igazi istendicsőítésben menny és föld, test és lélek, szellem és anyag, élet és halál elválaszthatatlan egymástól.
Miért dicsérjük Istent? Hatalmas tetteiért: teremtő, fenntartó, szabadító, életformáló munkájáért. Számtalan ajándékáért: a mai napért, szeretteinkért, az élet apró és nagyobb csodáiért.
És hogyan dicsérjük Istent? A zsoltáríró felsorolja az akkor ismert és a liturgiában használt hangszerek mindegyikét: ki-ki a maga hangszerével, a maga képességeivel, lelki ajándékával dicsőítheti, szolgálhatja legjobban Istent. Örömmel és lendületesen, szép hangzást produkálva a mennyei karmester dirigálása mellett. Minden istentisztelet ezt kell, hogy szolgálja. Gyakoroljuk a Halleluját, próbálgatjuk, készülünk a mennyei előadásra. Élő liturgia vagy letargia istentiszteletünk? Református berkekben bizony nem jogosulatlan ez a kérdés, hiszen liturgiánk aggasztó módon lecsupaszodott. Sok helyen az éneklés dünnyögéssé vált, a zsoltárban említett imatáncból a sajátos református csárdás: a 2-szer leülök, 2-szer felállok (beintésre) maradt, nyakasságunkat pedig odáig fejlesztettük, hogy térdet is már csak fejben hajtunk. Ugyanakkor mi jellemzi a 150. zsoltárban bemutatott istentiszteletet? Szenvedélyes áhítat – áhítatos szenvedély. Énekkar, tánckar és nagyzenekar. Fúvósok, akik nem felfuvalkodottak, s nem mindig ugyanazt a nótát fújják. Vonósok, akik vonakodás nélkül teszik a dolgukat, s képesek levonni a tanulságokat. Ütősök, akik tudják, hogy ütődöttség volna mások fején verni a ritmust, s így próbálni ütről a hatra jutni. „Mely szép volna a szeretet harmóniája, ha minden a maga hangjával az egésznek gyönyörűségébe olvadna egybe!”

Ebbe a nagy közös földi és mennyei hallelujázásba hívunk szeretettel mindenkit:

Tisztelt

együgyűek, édeskettesben lévők, háromperhármasok, négy muskétás
fejesek, nyakasok, kezesek, talpnyalók
földesurak, földnélküliek, külföldiek, földön kívüliek
kukkolók, haszonlesők, köldöknézők, jövőbelátók
püspöklilák, méregzöldek, felvörösök, kétszínűek

vezetők, félvezetők, félrevezetők
telelők, nyaralók, őszülők
ősmagyarok, ómagyarok, újabban magyarok
elkötelezettek, megkötözöttek, kötélidegzetűek
püspökfalatra, papsajtra, barátfülére éhezők
percemberek, órabéresek, napszámosok

hitvallók és kárvallottak
nagyothallók és nagyotmondók
röghöz és rögeszméhez kötöttek
kaméliás hölgyek és kaméleon urak
alma materek és alma faterok
szélsőbalosok és balszélsők
örömanyák és örömlányok
arctalanok és arcátlanok
kezdők és végrehajtók


„Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek Istent a templomban, dicsérjétek a széles mezőn!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan!
Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek akusztikus és basszusgitárral!
Dicsérjétek dobbal és szintetizátorral, dicsérjétek táncos liturgiával!
Dicsérjétek zongorával és szájharmonikával, orgonával, fuvolával, furulyával és csellóval!
Dicsérjétek Bach h-moll miséjével és gitárszólóval!
Dicsérjétek szilágysági népzenével és Pendereckivel!
Dicsérjétek pentaton dallammal és kantátákkal!”

HALLELUJA!
DICSÉRTESSÉK A MI ERŐS VÁRUNK, AZ ÁLDÁS ÉS BÉKESSÉG FORRÁSA!

Sági Endre ref. lelkész