Igehirdetések

  2009-04-27 21:54:17
Szeretet-gyűlölet

Lekció: János 15,9-25

Textus: János 15,13-14

Kedves Testvéreim!

Jézus utolsó beszédei, amit így a böjt vége felé olvasunk, igazán szép, magasztos, szentséges beszédek. Vannak a Bibliának számomra „világiasnak” tűnő, modern kifejezései, mondásai. Ezek a szavak azonban a mi Megváltónk utolsó óráihoz méltók, egy olyan légkörű beszélgetéshez, amikor valaki hosszú időre látja el útravalóval a neki legkedvesebbeket. Ezek a szavak többek baráti beszélgetésnél, ahol úgy hangzik el vélemény, hogy nincs tétje, súlya. E szavakról tudnunk kell, hogy nem egyszer hangzottak el, János evangéliuma szerint Jézus beszélt erről korábban is, többször visszatér ezekre a gondolatokra. Mégis, most, néhány órával a szenvedés előtt, az utolsó vacsora után, Jézus újra fontosnak tartja elmondani mindezt. A tanítványok pedig, pontosan úgy, ahogy a Példabeszédekben beköszöntő ige tanácsolja, megőrizték szívük mélyén, mert életet adnak ezek a szavak (3,1-2). Hiszen amikorra írásba foglalják ezeket a szavakat, már megtörtént minden: nemcsak Jézus kereszthalála, hanem a tanítványok kipróbálhatják akkorra azt is, hogy ezek a szavak nem csupán egy „utolsó órához” méltó szent és magasztos szavak, hanem megvalósulóan igaz szavak. Addigra átélik, hogy lehetséges úgy szeretni egymást, ahogyan Jézus szerette őket, hogy meg lehet maradni Jézus szeretetében, lehet élni az ő örömében, s azt is, hogy a világ gyűlöli őket, mert nem a világból valók.
Amikor egy bibliai szöveget olvasunk, sosem szabad elveszni hagyni ezt a megvalósult fedezetet, ami mögötte van. Azt, ahogy a Jézus által kijelentett igazságot a tanítványok azért őrizték meg nemcsak az emlékezetükben, hanem annál sokkal mélyebben, a szívükben, mert kipróbálódott, kiderült, hogy amit Jézus mond, megvalósítható: valóság és élet! Nem szabad elveszni hagyni ezt, mert fennáll az a veszély, hogy csak kettesben maradjunk: a bibliai szöveg és én. S amikor így „négyszemközt” maradunk a bibliai szavakkal, nagyon könnyen megszületik bennünk a kérdés, a kétség: tényleg igaz ez, nem túlzás ez? Hiszen nem éppen attól tűnik „szentnek” egy-egy ilyen magasztos beszéd, hogy szinte képtelen és lehetetlen dolgokat állít elénk? Ezért nem maradhatunk soha kettesben a szöveggel, mindig tudnunk kell, hogy mögötte ott van az Isten Fia életének hitelessége, tanítványainak és keresztyének ezreinek életpróbája!

Annál is inkább fontos ezt figyelembe vennünk, mert az utolsó órák beszédeinek hangsúlyos fogalmai egyben az emberi élet központi fogalmai is: szeretet, öröm, barátság, üldözés. Hallottunk már erről, de ennek a bibliai szövegnek a megértése fontossá teszi, hogy újra átgondoljuk: amikor a Szentírás szeretetről és gyűlöletről beszél, elsősorban nem érzelmeket ért alattuk. Szeretni azt jelenti, hogy önmagam vágya, célja, elképzelése elé tenni valamit, valakit, gyűlölni pedig azt jelenti, hogy hátratenni, hátrányt okozni valakinek. Az érzelem kísérőjelenség, mint eső után a szivárvány. Nem mindig látunk szivárványt eső után, mert az csak kísérőjelenség. A fontos, a lényeges, hogy a most is szomjas tavaszi föld esőt kap. Ez a felismerés nem kell, hogy elbizonytalanítson bennünket az Isten szeretete felől. Nem csonkább, kevesebb az Isten szeretete, amire Jézus mutat: ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is benneteket. A fentiek belátásával nem kell, hogy bizonytalanságban legyünk Isten szeretete felől! Az ő szeretetéről pontosan fogalmaz az énekünk: Ő bír vígsággal, kegyelemmel, oly szívvel, mely feddhetetlen (270 dicséret, 2. vers). Amikor a bibliai szeretet és gyűlölet tartalmával ismerkedünk, az sokkal inkább ránk nézve üzenet. Különösen érvényes ránk egy olyan hitet követve, amelyben a központi parancsolat éppen így hangzik: szeresd az Urat teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből (Lk 10,27)! Az ember hajlamos arra, hogy hallva ezt a parancsot, naivan keresgélje magában az érzelmeknek valami olyan vonatkozásait, amivel a házastársához, a szüleihez, gyermekeihez kötődik – és nem találja. Ám amikor Jézus azt mondja, hogy maradjunk meg az ő szeretetében, arra utal, amit a nagy parancsolatban úgy hallottunk, hogy teljes erőből, teljes elméből is tartsátok meg az én parancsolataimat, és az szeret engem, aki meg is tartja. A gyűlölettel kapcsolatban is fontos magunkra nézve érteni és tudni, hogy mi is az elsődleges jelentése. A gyűlölet sem jelent mindig olyan indulatokkal terhelt, érzelmileg túlfeszített helyzeteket, amikben Jézusnak és tanítványainak volt gyakran része, amiről úgy olvashatunk, hogy az ellenségeiket esztelen indulat szállta meg, vagy a fogukat csikorgatták tehetetlen dühükben (Lk 6,11; ApCsel 5,33; 7,54). Ránk nézve a gyűlölet sokszor csak azt jelenti, hogy hátratételt szenvedni, hátrányt vállalni Jézusért, a hitünkért. Jézus tehát a szent iratok szerinti, ószövetségi értelemben beszél itt a szeretetről és gyűlöletről.

Ez azt jelenti, hogy örömprogramot kap az életünk: Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen (15,11). Azt talán felesleges is elmondani, hogy az örvendezés, a vidámság mennyire kell a léleknek. Mint a vitamin, szokták mondani, kell az öröm, az egészséges, jó ízlés határain belül maradó humort is beleértve. Azonban Jézus ezeket a szavakat nem valami gyógyítás, nem a kánai menyegző előtt mondja! Akkor mondja, amikor a megszégyenülés óráit kell a tanítványoknak elszenvedni. Szavai mégcsak nem is arra mutatnak, hogy most egy kis ideig nehéz idő jön, ám azután, ha megmaradtok a szeretetemben, majd öröm következik. Jézus azt mondja: Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek. Itt jutunk el a bevezetőben hallott gondolathoz, hogy miért nem jó csupán kettesben maradni a szöveggel, miért kell látnunk, hogy az Isten Fiának és keresztyének ezreinek kipróbált élete, szívbeli azonosulása van mögötte! Enélkül széttárjuk a kezünket és azt mondjuk, hogy ez képtelenség, ilyet csak azért lehet mondani, mert egy vallásalapítóhoz ez illik! Mitől nem képtelen mégsem, amit Jézus mond: ha megmaradtok a szeretetemben, az én örömöm bennetek marad? Pontosan abban, hogy így fogalmaz: az én örömöm. Jézus maga sem diadalmenet előtt áll, a gecsemánébeli órák előtt van, ahol a halálos félelemtől verejtéke, mint nagy vércseppek hullott a földre (Lk22,44). De éppen ez az elhagyatottság, a gyötrődés órája volt az, amikor azt cselekedte, amiről hangsúlyosan beszél: megtartom az én Atyám parancsait. Mi úgy érezzük, hogy nem is igazi az öröm, ha valami szorongás árnyékolja be. Jézustól azt tanulhatjuk, hogy ez fordítva van: nem is igazi az az öröm, amit a küzdelmek, a szenvedés, az aggódás árnyéka eltüntethet! Jézus megmaradt minden belső küzdelem ellenére az Atyával való közösségben és az ő parancsa szerint tudott dönteni. Ez volt az Ő öröme. Nem felelőtlenül beszélünk, amikor az örömről ilyen értelemben beszélünk azoknak, akiknek nagyon nehéz most vidámnak és boldognak lenni? Nem, éppen ellenkezőleg: mindez vigasztalás, hogy akik szorongató helyzetben vannak, azok sem maradnak ki az örömmel megáldottak közül! Jézus nyomán járva az örömnek éppen a mélyebb rétegeit ismerhetik meg.

Jézus szavai szerint valami más is születik közte és mindenkori tanítványai között, ami nagyon kedves a szívünknek: ti a barátaim vagytok! Amikor ezt egy zsidó ember meghallotta, nagyon mély rétegek mozdultak meg benne. Abban a korban másként gondolkodtak a barátságról, a barátság nem csupán egy személyes szimpátián alapuló kapcsolatot jelentett. Sokkal több volt. Az Írás a zsidó hit „szentjeit”, Ábrahámot és Mózest nevezi Isten barátjának. Maga Isten emeli a kiválasztottakat, Ábrahámot és Mózest maga mellé barátnak! Valóban, Jézus is úgy beszél erről, mint kitüntetésről, hiszen így folytatja: többé nem mondalak titeket szolgáknak, hanem barátaim lesztek. Ebben a kitüntetésben azonban az is benne van, hogy akármilyenek vagyunk, elvállal minket barátaiul. Ez nem valami új, huszonegyedik századi, emberi jogi gondolat, hiszen már az Újszövetség Zsidókhoz írt levelének íróját is foglalkoztatta: nem szégyen-e az Isten Fia számára, hogy az ember legyen a barátja?! És így válaszol: Jézus nem szégyellte az övéit testvéreinek, barátainak mondani (Zsid 2,11)! Más helyen ezt olvashatjuk: Isten nem szégyellte, hogy népe őt Istenének vallja (Zsid 11,16). Pedig Istennek lett volna erre oka, mert ez a nép nem volt feddhetetlen, mégsem szégyellte az egész világ előtt sem! Hasonlóképpen a Fia sem szégyellte/szégyelli mindenkori tanítványait barátainak nevezni, noha lett volna/lenne oka rá. – Ez a barátság, mint láttuk, egyfelől kitüntetés volt. Másfelől azonban nem volt annyira vonzó, ha meggondoljuk, hogy Jézust milyen barátságokkal vádolták: hogy ő a vámszedők, hazaárulók, csalók, paráznák, méltatlanok barátja! „A barátom barátja mindig az én barátom is” elve akkor is érvényes volt. A Jézus által ajándékozott barátság olyan láncolat, amelyből kilépni nem lehet! Annál inkább sem, mert Jézus nemcsak egyszerűen barátkozik ezekkel az emberekkel, hanem, amint a vád fogalmaz: együtt eszik ezekkel a bűnösökkel, asztalközösséget vállal velük. Ez pedig sokkal több felületes barátságnál: a másik ember teljes elvállalását jelenti. – Gondoljuk meg azt is, hogy néhány óra múlva a Nagytanács tagjai azzal fogják Pilátust sarokba szorítani, hogy ha nem ítéli Jézust halálra, akkor nem a császár barátja. Ez politikai jelentésű cím: az a császár barátja, akiben az megbízhat. Ha Pilátus nem a császár barátja, akkor felségáruló. – Amikor tehát Jézus arról beszél, hogy a barátaim vagytok, sokkal többről beszél, mint amire ma gondolunk. Azt mondja, hogy Isten maga mellé emel minket; ám ezzel jár, hogy mi is, azokkal is, akik a világ szemében talán szégyenletesek, baráti közösséget vállaljunk! Jézus nem varrja a nyakunkba magát, nagyon finoman és elegánsan mondja: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért. Nem követel, nem gyakorol ránk nyomást, hogy életemet adom értetek, hát legyetek méltó barátaim! Messze van ez attól a naiv lelkesedéstől, amellyel néhány órával ezelőtt Péter így szólt: Uram, az életemet adom érted! Pedig szeretetből, őszinte érzésből fakadt Péter szava. Jézus szavai többek és mélyebbek az érzéseknél.

A barátok ugyanakkor mégis szolgák maradnak: Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. (15,18) Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. (15,20) Olyan világban élünk, ahol keresztyénnek lenni talán lassan inkább előny lesz, mint hátrány, ez azonban nem teszi érvénytelenné Jézus szavait! Nagyon is hangsúlyosak maradnak, ha azokra gondolunk, akiket csak azért üldöznek, mert krisztuskövetők! Mi a nehézségeinket, a szegénységet, a betegséget, minden rosszat, amit nem mi választottunk, ami elől nem tudunk kitérni, külső kényszerként éljük meg. Talán ha Isten akarná, ha megengedné, kitérhetnénk előlük, de ha nem akarja! Kényszerűen vagyunk kiszolgáltatva ezeknek és mivel valamilyen módon „Isten az oka”, különösen nehezen viseljük. Maga a Szentírás is bemutat olyan embereket, akik hozzánk hasonlóan ezekkel a kérdésekkel gyötrődnek.
De mi van Jézus szavaiban? Az, hogy mindig voltak olyan emberek, ma is vannak, akik nem kényszerből szegények, mert alacsony a fizetés, akiknek lehetne jobb állásuk, de el vannak tiltva attól, csak azért, mert keresztyének! Sokaknak nem kényszerből kell fizikai szenvedést hordozniuk, mert megbetegedtek és kikerülhetetlenül hordozniuk kell a betegséget, hanem csupán azért, mert Jézus követői. Vannak, akiknek nem csupán azért kell a gyerekeik miatt aggódniuk, amiért nekünk, hanem azért is, mert keresztyén voltuk gyermekeikre nézve is következményekkel jár. Egy olyan világban élve, ahol keresztyénnek lenni inkább előny, de legalábbis nem hátrány, amikor a kényszerűen átélt nehézségek között hajlamosak vagyunk Istent felelősségre vonni, gondoljunk erre! Vannak, akik mindezt elkerülhetnék és csak Krisztusra nézve vállalják, hogy gyűlölje őket a világ.
Szeretet, öröm, barátság, gyűlölet, üldözés. Ma ezekről abban az értelemben hallottunk, ahogyan Jézus értette és meg is valósította. Abban az értelemben, ahogyan tanítványai is megértették és be is teljesedett rajtuk. Tartson meg minket is Isten Szentlelke abban, hogy ne tévesszük szem elől mindezt, mert életet, élhető gyakorlatot jelentenek e szavak. Ámen.

Sánta Ibolya

Látogatóink száma a mai napon: 5768
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57377978

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat