Igehirdetések

  2009-04-27 21:57:17
A Szentháromság Isten imádása

Igehely: Ef 1, 12

Hogy legyünk mi magasztalására az Õ dicsõségének!
Ef 1,12.


Imádkozzunk!
Magasztalunk Téged Szentháromság és egy örök igaz Isten, dicsõítjük a Te nevedet és meghajlunk Elõtted tisztelettel. Valljuk, hogy Rajtad kívül nincs más Isten, és valljuk, hogy nekünk szükségünk van Rád.
Látod azt, hogy életünk Nélküled üres és kietlen, boldogtalan és értelmetlen. Hiába próbáljuk megtölteni ezzel-azzal, egy idõ után mindenben csalatkoznunk kell, és amiben korábban bíztunk, egyszer csak már nem tudunk bízni. Kérünk Téged, hogy segíts bennünket arra, hogy hit által Rád tudjuk Bízni magunkat, segíts, hogy be tudjunk Téged fogadni a szívünkbe és az életünkbe, és add meg, hogy a te igazi imádóiddá lehessünk. Köszönjük Néked, hogy Krisztus Jézusért tekintettel vagy reánk és most is itt vagy közöttünk. Köszönjük Néked, hogy Szentlelked közöttünk jár és általa Te magad vagy itt közöttünk Urunk. Kérünk Téged arra, hogy segíts szavadra figyelni, szívünkbe fogadni, és segíts arra is, hogy követni tudjuk, amit mondasz nekünk a hétköznapi életünkben. Kérünk, hogy ölelj bennünket Magadhoz, vigasztald meg a gyászolókat, erõsítsd a gyengélkedõket, örömükben ne engedd, hogy elbízzák magukat azok, akik áldásokat tapasztaltak, kérünk, hogy tarts meg minket józan állapotban, józan kegyességben, kérünk, hogy szólj hozzánk úgy, ahogy arra szükségünk van a Te akaratod szerint! Köszönjük, hogy meghallgatsz minket a te szent neved dicsõségéért! Ámen!


Igehirdetés

Kedves testvérek! Még adventben kezdtük el Isten imádásának témakörét átgondolni, szeretném ezt folytatni ezen a mostani istentiszteletünkön is. Ahogy emlékezhetnek a testvérek, eddig vasárnapról vasárnapra kiemelten az Úr Jézus Krisztusnak az imádásával foglalkoztunk. Most azonban szeretném a látókörünket tágítani.
Elsõ kérdésünk: kit kell imádnunk? Nem csupán Jézus Krisztust, hanem vele együtt az Atya Istent és a Szentlélek Istent is. Vagyis a Szentháromság Istent szükséges imádnunk. Énekíróink az énekeskönyvbe írtak néhány éneket, amelyek közül szeretnék néhányat a testvérek elé hozni.

Elõször is az Atyának az imádásáról, pl. a 250. énekünknek az elsõ verse így szól:

„Atya Úristen rólad vallást tészek
Dícséretedre szám és szívem készek
Te vagy az erõs, ki tudtál az isteni
Szóddal semmibõl mindent teremteni,
Mit fent s alant szemeink szemlélnek,
Általad vannak, mozognak és élnek.”

Aztán olvasunk egy másik éneket, a 360. énekünknek az ötödik versét a Fiú Istennek az imádásról:

„Áldunk s imádunk mindörökké téged
És dicsõítjük örök istenséged.
Jó vagy Uram, te igen irgalmas,
Pap és király vagy, kegyes és hatalmas.
A te érdemed a mi nyereségünk
Mennybemenésed élõ reménységünk
Hogy minket is, mint örökségedben
Részeltetsz megnyert dicsõségedben.”

A 377. énekünk a Szentlélek Isten imádásáról szól:

„Szentlélek imádunk mi téged, valljuk istenséged
Hisszük, hogy az új ember szíve saját kezed mûve
Te vagy a hitnek mind szerzõje, mind elvégezõje
Te gyújtasz szívünkben világot, forró buzgóságot.”

És aztán mintegy összefoglalva a 245. énekünkben Ráday Pál a Szentháromságot magasztalja:

„Dicséret a Szentháromságnak, egy örök Istennek
Ki ura mindennek és teremtõje a világnak
Csak övé legyen a dicsõség és a tisztesség
Dicséret légyen az Atyának,
Ki teremtett épen és takargat szépen
Szárnyai alatt hatalmának
Sõt gondot tart bûnös testemre és egész életemre.
Dicséret légyen a Fiúnak ki értem testé lett
És minden bûnt eltörlött
És hozzám nagy bõ irgalmúnak
Jelenti magát az életben s ítéletben.
Dicséret légyen Szentléleknek
Ki engem megszentelt s magának pecsételt
És vígassága a híveknek, ki vezérelt
Az igaz hitre s örök életre.
Dicséret áldás, dicsõség, erõ és hatalom
Örök birodalom, felmagasztalás és tisztesség
Légyen lelkemtõl néked Isten
Mennyben és itten.”

Ezek a mi énekeink csodálatos módon magasztalják az Atyát, a Fiút és Szentlélek Istent, a teljes Szentháromságot.

Nekünk is, akik ma élünk Isten ugyanazt tanítja, mint amit nekik is tanított így a szánkba illik az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek, külön-külön is, de együtt is az imádása. Mi reformátusok különösen is úgy tekintünk a mi Istenünkre, mint szövetséges Urunkra. A református teológiában a szövetség gondolata nagyon fontos. Úgy tekintünk a Szentháromság Istenre, mint aki szövetséget kötött velünk. A szövetségnek külsõ jele a keresztség, amit mi is gyakorlunk. A szövetséget Jézus Krisztusra, az Õ vérére, a golgotai keresztáldozata alapján köti velünk a Isten, és ez a szövetség, amit velünk köt, és ami által Vele személyes kapcsolatba, közösségbe kerülünk, ez a szövetség örök szövetség. Ezt a szövetséget Isten mindhárom személye munkálja, mert az Atya Isten az, aki kiválaszt embereket arra, hogy szövetséget kössön velük. A Fiú Isten az, aki ezeket a kiválasztottakat megváltotta a golgotai kereszten odaadott életével.A Szentlélek az, aki ezeket a megváltottakat elhívja, vagyis igaz hittel ajándékozza meg õket, üdvözíti õket és megszenteli õket.

Tehát soha nem tévesztjük szem elõl, hogy az üdvösségünket a Szentháromság Istennek köszönhetjük! És bizony ezért nem csupán Jézust, noha az Úr Jézust is, de együtt a Szentlelket és az Atyát is magasztaljuk és dicsõítjük.

Imádatunk tehát istenközpontú, Szentháromság igenlõ imádat.

A második kérdés, amit fölteszek: miért imádjuk a Szentháromság Istent?

Azért imádjuk Õt, mert Õ ezt akarja. Isten, ahogy látjuk a bibliából, a történelemben azon munkálkodott, hogy megváltson önmagának egy népet, amelyik Õt magasztalja, Õt dicsõíti, és amelyik a jócselekedetekre igyekszik. Az Õ imádata lényege mindennek. Az egyes ember, én magam és a testvérek is, akkor találjuk meg az életünket, önmagunkat, az életünk értelmét, az igazi boldogságunkat, amikor elkezdjük imádni Õt. Aki azt akarja, hogy mi imádjuk. Imádásának másodlagos következménye az, hog ettõl boldogok leszünk, és sok áldás száll ránk. De az elsõdleges az, hogy imádjuk Õt. Ha valaki Az Efezusi levélbõl még egyszer átolvassa ezt a nagyon hosszú igeszakaszt (voltaképpen majdnem egy mondat az egész), akkor rájön, hogy Isten az idõk kezdete elõtt már gondolt arra, hogy legyenek imádói a leendõ emberiségben. Kiválasztott minket a világ teremtése elõtt Jézus Krisztusban, hogy legyünk magasztalására az Õ dicsõséges lényének, vagyis legyünk az Õ imádói. Legyünk olyan emberek, akik nemcsak imádságban imádják Õt, hanem legyünk olyan emberek, akik átadják a szívüket Neki, és így is imádják Õt. Legyünk olyan emberek, akik követik a hétköznapi életben az Õ útmutatásait, amelyeket az igében adott elénk és így is imádjuk Õt.Erre választott ki minket a világ teremtése elõtt Jézus Krisztusban. Ezért jött el Jézus és ezért váltott meg minket, ahogy a 7. versben aztán olvassuk.

Mindennek az a célja, ezt kétszer is megerõsíti az apostol, hogy legyünk magasztalására az Õ dicsõségének. Isten azt akarja, hogy Õt szívbõl jövõen magasztaljuk. Elismerjük Õt magunk fölött állónak, Urunknak, átadjuk Neki a szívünket, egész valónkat, és kövessük az akaratát, amiben megismertük.

Kedves testvérek, ha ezt tesszük, akkor lesz az életünknek értelme! A Westminsteri kiskáténak, az angolszászok hitvallásának, a szerzõi megértették ezt. Így kezdik mindjárt az elsõ kérdésben: Mi az embernek a fõ célja? És a válasz rögtön ez: Az ember fõ célja ez, hogy dicsõítse az Istent és élvezze Õt örökkön örökké. Az elsõ az, hogy dicsõítse Istent. És nemcsak a földi életnek a célja ez, hanem ha egy kicsit kitágítjuk a Westminsteri káténak a feleletét, akkor azt kell mondjam, hogy az örök életnek is ez a célja. Akik az örök életre jutnak a halál után, ha Istenhez kerülnek Jézus Krisztusban hívõ emberként távozva errõl a földrõl, akkor az ilyen emberek az örökkévalóságban is Istent fogják imádni. A Jelenések könyvébõl olvastunk már több részt, akár az 5. vagy a 7. részt elolvashatjuk, olyan világot tár elénk ott az apostol, amelyik a szemünk elõtt most rejtve van, mégis valóságos világ, a mennyek országa, amiben egy dolog történik: Isten imádása. Ez az ember földi életének, de az örök életének is az értelme.

Miért imádjuk Õt? Azért, mert Õ ezt akarja. Azért akár esztek, akár isztok – mondja az 1Kor 10-ben az apostol – bármi mást cselekesztek mindent Isten dicsõségére tegyetek!

A harmadik kérdés, amire választ keresünk: mikor imádjuk Õt?

Elõször is megértettük az elõbbiekbõl, hogy az egész életünknek az Õ imádásából kell állnia, de most azt hangsúlyozom, hogy az Isten imádatnak kiemelkedõ alkalma az istentisztelet. Ez az alkalom, amin most együtt vagyunk.

A vasárnapi istentisztelet szervesen illeszkedik bele, egész életünk istentiszteletébe. Ha ez a vasárnapi istentiszteletünk valami olyasmi, aminek nem sok köze van a hétköznapi életünkhöz, akkor az helytelen. Az az egészséges, hogy ha az egész életünk Isten imádata. Ha Neki élünk, az Õ akaratát igyekszünk követni mindenhol, munkahelyen, iskolában, szabadidõben, bármiben, és ilyen emberként jövünk el a templomba, és itt is ugyanazt csináljuk, Õt imádjuk. Ilyen értelemben, ha szervesen illeszkedik ez az istentiszteleti alkalom az életünkbe, akkor egészséges az istentiszteletünk. Ha nem így van, akkor beteges az istentiszteletünk. Amikor istentiszteletre jövünk testvérek akkor tudatában kell lennünk, hogy istentiszteletünknek középpontjában Isten áll. A református istentisztelet úgy van megszerkesztve, hogy itt minden az Isten imádata felé terel minket. Amikor bejövünk a templomba, megállunk a helyünkön és imádkozunk. Ilyenkor Istenhez beszélünk, Jézushoz beszélünk és mondunk Neki valamit. Amikor elhangzik az apostoli köszöntés – „Kegyelem néktek és békesség Istentõl a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”. Ez is az Úrhoz tereli gondolatainkat. Aztán elhangzanak az énekeink. Ha az énekeinket figyelmesen énekeljük, és nem csak úgy nézegetjük az énekeskönyvet közben, akkor az énekeink is a Szentháromság Istenhez emelik szíveinket. Elfordítanak önmagunktól, a világtól, az egyéb gondjainktól és Hozzá fordítják gondolatainkat. Aztán jön a fohász, „istentiszteletünk megszentelése jöjjön a Szentháromság Istentõl”. Aztán az imádságok, amik az istentiszteleten elhangzanak, azok mind megint Isten felé terelik a gondolatainkat, mert akár magasztaljuk Õt, akár hálát adunk Neki valamiért, Õt magasztaljuk és Neki adunk hálát. És ha kérünk valamit az imádságban, Tõle kérjük azt. Jó esetben az igehirdetés is Felé fordít bennünket, mert az igehirdetésben sem a lelkész beszél, hanem, mondom jó esetben, az igét magyarázza, Isten beszél hozzánk tulajdonképpen nyomorúságos emberi szavakon keresztül vagy eszközein keresztül. Parancsol nekünk valamit, int bennünket, szeretetérõl biztosít bennünket, bátorít minket, de Õ az, aki szól. Azért is vannak úgy elrendezve a padok a református templomban, a testvérek azért ülnek úgy és én azért állok itt, és azért van elõttem az úrasztala, mert itt mindennek az Isten igéjére kell irányulnia, Isten személyére kell irányulnia, még a „szemeinknek” is. Amikor a Mi Atyánkot mondjuk, akkor közösen együtt imádjuk Õt, és tiszteljük meg azzal, hogy a kéréseinket is Neki mondjuk el. Amikor úrvacsorázunk Jézus Krisztussal találkozunk hit által. Amikor keresztelés van, szövetséget köt Isten valakivel. Amikor adakozunk, nem az egyháznak adunk, hanem Neki adunk. Az istentiszteletünk úgy van megalkotva, hogy teljes egészében körülötte forogjunk. Úgy, ahogy mondom, jó esetben a hétköznapi életünkben is, ugyanúgy itt is. Megint az énekeskönyvünket szeretném itt felidézni, mert csodálatos, ahogy a mi énekíróink értették ezeket a dolgokat. Azt mondja a 155. ének:

„Ó, Úristen légy közöttünk, kik imádásodra jöttünk.
Ó mely boldog ember az, ki Téged élõ igaz
Egy Istent megismerhet és a te szent hajlékodban
Lélekben és igazságban dicsérhet és tisztelhet téged.
Ím bejöttünk nagy örömmel felséges Isten
A te szentidnek gyülekezetibe, a te templomodba, felséges Atya Isten.
Itt megállunk Teelõtted felséges Atya Isten
És igaz hitbõl áldozunk Tenéked.
Vallást teszünk Rólad felséges Atya Isten.”

Lehetne idézni énekeinket. A régiek teljesen tudatában voltak és értették azt a lényeget, hogy az istentiszteleten az Úr elé járulunk, és õt imádjuk, Õ áll a középen. Óriási a kísértése annak, hogy az istentiszteletre saját magunkért jövünk. Eljövök a templomba, mert nekem kellene egy kis nyugalom, nekem kellene egy kis békesség, elsõsorban nekem kellene egy kis tisztaság, azt igényeljük, hogy egy kicsit Isten is körülöttünk forogjon...

Nem baj, hogy vannak ilyen személyes óhajaink, sóhajaink, panaszaink, de az istentiszteletnek nem mi állunk a középpontjában.Ha az istentiszteletnek Õ áll a középpontjában, meg fogjuk kapni, amire szükségünk van, de azért mert Õ áll a középpontban. Nekünk Õ miatta kell a templomba menni. Nem is egy másik ember miatt... Aki azért jön, hogy találkozzon a szomszédjával, vagy nem tudom én kivel, régi barátjával, az elhibázza a dolgot. Nem baj, hogyha valaki találkozni akar és találkozik is valakivel, akit szeret, akit ismer, de elsõsorban nem azért jövünk, hogy most itt egy jó kis parti legyen, kis beszélgetésre nyíljon lehetõség valakivel, hanem elsõsorban azért jövünk ide, hogy az Urat imádjuk. A Szentháromság Isten elõtt tiszteletünket tegyük, és hódolatunkat tegyük, mégpedig nemcsak egyenként, hanem mint közösség.

A templomban az a csodálatos, hogy itt megállnak, idõsek, fiatalok, gyerekek, minden korosztály együtt, odafordul Istenhez. Otthon nem tudjuk ezt megcsinálni, mert otthon csak egyedül vagyunk vagy a férjünkkel esetleg a gyerekünkkel. Az is egy kis gyülekezet és annak is a középpontjában az Úrnak kell állnia, és az Õ imádásában kell eltelnie a mi életünknek. De azért mégis más, mint amikor vasárnap összejövünk, sok család, sokféle ember, sokféle háttérbõl, sokféle munkából, eljön, és mindenkit az köt össze, hogy megállnak az élõ Isten elõtt és imádják Õt. Mondom jó esetben egész életük egy külön istentisztelet, de ez egy különálló, egy rendkívüli, egy kiemelkedõ alkalom, amikor imádjuk Istent és hódolunk az Úr elõtt. Ráadásul testvérek, ha alaposan megfontoljuk ezt, akkor odáig is eljutunk, hogy mikor mi itt összejövünk, hogy imádjuk Istent, akkor nem pusztán csak mi vagyunk itt együtt. Hanem mondhatjuk azt is, hogy a mi gyülekezetünk – mint egész – beleilleszkedik a nagy láthatatlan egyháznak a keretébe. Ezen a mostani vasárnapon más helyeken is összejönnek hívõ, istenfélõ kegyes emberek és õk is ugyanúgy, mint ahogy mi is, imádják Istent. Mi ezekkel az emberekkel nem vagyunk fizikális kapcsolatban, de lelkiekben mégiscsak kapcsolatban vagyunk velük, mert a Szentlélek Isten összeköt bennünket õvelük is. Nemcsak magyarországi istentisztelõkkel vagyunk egyek, hanem kárpátaljaiakkal, erdélyiekkel, felvidékiekkel, amerikaiakkal, mondhatnánk mindenféle emberrel, aki ma istentiszteletet gyakorol az egész Földön, magyarokkal és nem magyarokkal is. Mi nem látjuk õket, õk sem láthatnak minket, de Isten látja az egészet. Sõt testvérek, amikor itt összejövünk, akkor nemcsak mi vagyunk itt együtt és mellettünk az összes keresztyének az egész Földrõl, akik Istent imádják, hanem itt vannak a mennyei, dicsõséges egyháznak a tagjai is, akik már a mennyben vannak, és ott magasztalják az Istent. Amikor mi imádjuk az Urat, akkor együtt imádjuk Mózessel, mert Mózes imádja az Urat. Amikor éneklünk, együtt éneklünk Pál apostollal, Ábrahámmal, Ádámmal és Évával. Együtt éneklünk velük, testvérek. Ez egy csodálatos dolog, hogy mi nem látjuk ezt a mennyei egyházat, úgy nevezték a reformátorok, hogy az eclesia triumfans, a gyõztes egyházat, mi még itt vagyunk a földön az eclesia militans, a harcoló egyház tagjaiként, mi még küzdünk a sátánnal, a világgal, önmagunkkal. Õk már nem küzdenek, õk már gyõztek. De ez a kettõ, ez egy. Egy csodálatos dolog, testvérek, hogy mi, amikor itt vasárnapról vasárnapra istentiszteletre összegyûlünk, akkor milyen sokan vagyunk és ilyen rendkívüli társaságban! Sokkal többen vagyunk, mint amikor mi itt körülnézünk, és amennyit látunk, 120-an vagy 130-an. Megszámlálhatatlan sokaság ez, amelynek egy kis része vagyunk. Imádjuk az Urat.

Végül testvérek, szeretnék még arra a kérdésre is válaszolni, hogy ki indít minket arra, hogy Istent imádjuk?

Nyilván tudjuk a választ: Õ maga. Mondjuk is a 164. énekünkben a Kegyes Jézus itt vagyunk kezdetû énekünknek a 3. versében: Indítsd lelkünk készségre –Te - indítsd a lelkünk neved imádására. Ha Õ nem jön a segítségünkre, nem tudjuk Õt imádni. Sõt, nem hogy nem tudjuk Õt imádni, hanem nem tudunk mást, mint Õt lebecsülni. Megadni Neki a dicsõséget, odaszánni Neki magunkat, teljes szívünket és lelkünket a rendelkezésére bocsátani, alávetni magunkat annak, aki annyira szeretett bennünket, hogy az Õ fiát adta értünk- nos, erre magunktól nem vagyunk képesek! Nem tudjuk Õt imádni, mert természetünk szerint, ellenségeskedünk Vele szemben. Arra is készek vagyunk, hogy helyette mást imádjunk. Imádjuk a pénzt, imádjuk önmagunkat, imádunk egy másik embert, imádjuk a hasunkat meg egyéb dolgokat, de arra, hogy Õt imádjuk, nem vagyunk készek. Természetünk szerint meglopjuk az Õ dicsõségét, és másnak adjuk azt, amivel Neki tartozunk. Megrabolni Õt, erre képesek vagyunk, de Õt imádni, erre nem. Magunktól nem. Milyen csodálatos, hogy Õ maga eljön, amikor még otthon vagyunk és indít minket arra, hogy jöjj el az én imádásomnak rendkívüli alkalmára, a vasárnapi istentiszteletre. Vagy kicsit tágabb értelemben, nem Õ az, aki arra indított bennünket, hogy az egész életünket Neki adjuk és legyünk mi az Õ dicsõségének magasztalására? Nem Õ munkálta ezt bennünk?

Dehogynem! Az Õ munkájának eredménye az, hogy egyszer csak az Õ imádói között vagyunk. Isten elvezet minket Jézus Krisztushoz, az Õ Szent fiához. Megmutatja nekünk az Õ golgotai keresztjét, és fölhívja a figyelmünket arra, hogy azon a kereszten a mi bûneinket és azok igazságos büntetését, a kárhozatunkat kell szemlélnünk az Úr Jézus Krisztusban. Õ a mi bûnünket, a mi vétkeinket, a mi kárhozatunk ítéletét vette magára. Mindezt azért vette magára, hogy Isten megbocsásson nekünk, megszabadítson minket és üdvözítsen! Megérteti velünk, hogy mindezt nem csak elméletileg kell értenünk, hanem rá kell bíznunk magunkat Jézusra, Aki feltámadt a halálból, hogy üdvözítsen, felvigyen a mennybe, boldog emberekké tegyen, megáldjon bennünket mindennel, amivel meg akar áldani. Elvégzi a szívünkben, ne csak értsük a keresztet és Jézust, hanem ténylegesen rábízzuk magunkat Jézusra. Átadjuk magunkat Neki, imádjuk Õt.

Kedves testvérek a 165. dicséret, amit oly sokszor éneklünk, elmondja, hogy Itt van Isten köztünk, jertek Õt imádni.

Itt van Isten köztünk, minden csendre térve, Õelõtte hulljon térdre.
Aki hirdeti s hallja itt az igét, adja Néki szívét.

Adja Néki szívét, adja Neki az egész életét. Imádja Õt. Ezt Õ maga végzi el bennünk, és hiszem, hogy most is ezt végzi, lépésrõl- lépésre vezet bennünket, hogy lázadókból Jézus Krisztus áldozatának, személyének a megértõi, sõt az Õ követõi legyünk, akik rábízzák magukat, akik a szívüket Neki adják. Akik fölajánlják magukat egészen, eszüket, akaratukat, érzelmüket, lelkiismeretüket, testüket, lelküket, egész valójukat Neki. Isten maga munkálja ezt és ha Õ munkálkodik bennünk, akkor biztos, hogy ez meg is fog történni, s az Õ igazi imádóivá tesz bennünket.

Ámen


--------------------------------------------------------------------------------


Imádkozzunk!
Köszönjük Néked Mennyei Atyánk, hogy ma is eljöttél hozzánk és Jézus Krisztusra való tekintettel a Te Szentlelked által tanítasz bennünket. Köszönjük, hogy Te magad munkálkodsz azon, hogy a tanítás során imádóiddá váljunk, igazi imádóiddá. Kérünk Téged, hogy segíts bennünket, hogy Jézus Krisztust, a te drága fiadat megérthessük, az Õ keresztjének a titkát világosan láthassuk, és segíts abban, hogy egészen rábízhassuk magunkat, átadhassuk Neki a szívünket, az életünket és ezzel is imádjuk Õt, ezzel is hódoljunk Neki. Köszönjük Néked dicsõséges Istenünk, hogy ezen az alkalmon megértetted velünk, hogy az istentiszteletünkön Te állsz a középpontban és nem mi. Látod, hogy mennyiszer esünk ebbe a hibába, hogy félreértjük az egészet és magunk miatt jövünk ide. Kérünk Téged, segíts, hogy elsõsorban ne magunk miatt jöjjünk ide, hanem Te miattad. Köszönjük Néked, hogy ha miattad jövünk ide, meg fogsz adni mindent, amire szükségünk van anélkül is, hogy mi magunkkal törõdnénk.
Légy áldott azért, hogy láthatunk Téged az igén keresztül, mint Szentháromságot, és tudhatjuk azt, hogy Atyánk, te vagy a kiválasztó Isten, tudhatjuk, Jézus Krisztusunk, hogy te vagy a megváltó Isten; és tudhatjuk azt, Szentlélek Isten, hogy te vagy az elhívó és megszentelõ Isten, az újjászülõ Isten. Hadd imádjunk, és hadd dicsõítsünk most Téged Szentháromság és egy örök igaz Istenünk.

Kérünk Téged arra, hogy tekints azokra, akik közöttünk gyászolnak és a szívükben fájdalom van, Te légy vigasztalójuk, lelküknek gyógyítója, megerõsítõje. Segítsd õket, hogy Rád bízhassák magukat és lehessenek õk is a Te imádóid, egyen-egyenként.

Köszönjük Tenéked, hogy rád bízhatjuk betegeinket, kérünk, hogy erõsítsd meg õket a betegágyukon, adj nekik gyógyulást, ha lehetséges. Különösképpen is kérünk most azért a fiatal lányért, aki súlyos betegséggel szenved a klinikán. Kérünk Téged, hogy a te szereteteddel vedd körül õt és erõsítsd meg õt hitében.

Kérünk azért a kilenc gyermekes édesanyáért is, aki súlyos betegségbe esett, a te gyógyító szereteteddel légy közel õhozzá is, ha lehetséges. Kérünk, hogy a Te kegyelmeddel erõsítsd meg mindazokat, akik erre szorulnak és vond a nyomorúságban is az õ szívüket magadhoz közelebb. Köszönjük Tenéked urunk, hogy rád bízhatjuk gyülekezetünket, kérünk, hogy Te rendelj ki minden jót, amire szükségünk van.

Áldd meg a kicsinyeinket, a fiatalokat, az idõseket, kérünk, hogy segíts meg bennünket egységben, közösségben imádni Tégedet és a Te nevednek tiszteletet adni itt is és egész életünkben.

Köszönjük Néked, hogy Jézus Krisztusért meghallgattál minket. Ámen.


2003. január 16. vasárnap, Szeged
Sípos Ete Zoltán igehirdetése

Látogatóink száma a mai napon: 4198
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850436

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat