Igehely: Jn 20, 1-10

A lélektan egyik kulcskifejezése a kivetítés (projectio). Ez azt jelenti, hogy amikor megnézünk vagy értékelünk valamit, nem vagyunk mindig tárgyilagosak. A látott személyre vagy eseményre tudatlanul rávetítjük belsõ világunk tartalmát. Így történhet meg, hogy ugyanaz a kép vagy esemény



egyesek számára reménységet, míg mások számára a teljes összeomlást jelenti.



A húsvét reggeli kép az üres barlangsír volt. Elõtte az elhengerített kõ. A sírban néhány lepel, s egy fejkendõ külön összehajtva.



Ezt a képet Jézus három tanítványa nézi meg, s mindegyik mást és mást lát.



Mária a legrosszabbra gondol, szerinte a Mestert ellopták. Kétségbeesve elrohan és elmondja „negatív evangélizációját”, tehát elmondja a rettenetes hírt a két oszlopapostolnak, majd sír.

Péter bemegy a sírba, majd tanácstalanul távozik, nem ért az egészbõl semmit.

Végül János lép be a barlangba, de õ lát és hisz.


Kérdésünk: Vajon miért volt ennyire különbözõ benyomása a három személynek ugyanarról az objektív eseményrõl? Mi lehet az oka annak, hogy János hitt, míg a másik kettõ nem?





János máshogy látott.


A görög szöveg adja meg a kulcsot ezzel kapcsolatban. Mária csak egy külsõ látással, sietõ, felületes pillantással közeledett a titokhoz (blepó). Péter látása szemlélõdõ, merengõ , elmélázó látást jelent (theóreó). János rendelkezett szellemi-lelki látással. A nála szereplõ horaó ige gyakran Isten vagy Jézus látását, vagy mélyebb felismerést jelent (Mt 24,30; Lk 1,22; Lk 9,31; Jn 1, 51; Csel 7,26; 1Kor 9,1).





János máshogy gondolkodott.


János másként rakta össze az esemény részleteit. Számára a kép nem egy sírrablást jelentett, hanem a rend nyomai hitre segítik. Értelmével is felfogja, hogy itt Isten járt. Ma is így áll a helyzet. Minden csillagász ugyanazt a csillagos eget látja teleszkópjával, mégis az egyik csak õsrobbanást lát, a másik pedig a Teremtõ cselekvését. Az egyik hisz, a másik pedig nem. Ez az a pont, ahol elkezdõdhet bennük a megtérés. Jézus, feltámadása után számos esetben megfeddte tanítványait, mert gondolkodásunkban, ismereteik rendezésében restek voltak (Mt 16, 14; Lk 24, 25-38).





János szíve közelebb volt Jézushoz.


Õ volt az, akit Jézus szeretett (2.vers). János Jézus közelében élt. Az utolsó vacsorán is Jézus keblén pihent. Õ ismerte a Mestert legjobban, mert õ tapasztalt legtöbbet szeretetébõl. A Jézussal való személyes és mély kapcsolat átsegítette a nagypéntek krízisén. Ez a kapcsolt bátorrá tette cselekvésében is: Még a fõpap udvarába is bement, ott maradt a keresztnél mindvégig, s látta a láthatatlant húsvét reggelén. Nem véletlen, hogy õ lesz a mennyei látnok is, aki megírja a Jelenések könyvét. - Érdemes összehasonlítanunk János hitét Tamáséval (20, 26-29). Õ is hitre jutott végül. Mégis Jézus ezt mondja neki: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.”



Vajon miért a jánosi hit a boldog hit?



Mert János hite bizalomra épült, Tamásé pedig bizonyítékokra. Mindkettõvel lehet üdvözülni, mégis miközben a bizalomra épülõ hit egy személyben hisz, addig a bizonyítékokat keresõ hit mindig új és új csodás eseményeket vár a saját elképzelései szerint. S mivel nem tanul meg jól látni és várni, könnyen megbotránkozik és elesik.





A húsvéti hit kegyelmi ajándék is.


A sziklasír megnyílását egy másik nagy csoda kell hogy kövesse. Jézus megnyitja a tanítványok értelmét, hogy lássanak (Lk 24, 16,31,41).



Van-e bennem elég alázat a Jézus elõtti meghajlásra húsvét reggelén? Kész vagyok-e szemgyógyító írt és új gondolkodást, új kegyelmet, új életet s a megígért Szentlelket kérni húsvét reggelén?



A lelki gravitációs törvény (bûn és félelem) miatt hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig a legrosszabbra gondoljunk, mint Mária. Pedig lehet a látszólag nehéz helyzetet reménységgel is fogadni és gyõzni abban. Gondoljunk az ÓSZ-i tizenkét kémre. Mindnyájan ugyanazt a földet látták, de tízen megrémültek, s csak ketten hittek, Káleb és Józsué. Bennük más lélek volt!



Húsvét óta elhihetjük, hogy minden javunkra szolgál, mert szeretete bennünk él (Rm 8, 28). Húsvét óta máshogy láthatjuk szeretteink és a magunk halálát is. Hiszünk abban, hogy a látszat csal. Látszat szerint a halállal mindennek vége van, mégis Jézus példája és ígérete szerint új testben (pneumatikus) fel fogunk támadni az Úr eljövetelekor (RÉ 274, 3-5).



Tatai István