Lekció:

Zsoltárok könyve 90,10-17
Pál levele a Filippibeliekhez, 4,6-7.

Textus: Péld 8, 30-31

Példabeszédek könyve 8,30-31 (a bölcsesség így szól):
“Az Úr mellett voltam... gyönyörűsége voltam minden nap, játszva Ő előtte minden időben; játszottam az Ő földének kerekségén...”

A bölcsesség beszédét hallottuk alapigénkben az ószövetségi Példabeszédek könyvéből. A bölcsesség az egész Bibliában életbölcsességet jelent, vagyis olyan ismeretet, értékrendet és beállítottságot, melynek birtokában jól és értelmesen éljük napjainkat. A bölcsesség nem abban áll, hogy valamit (sokat) tudunk, hanem hogy jól és értelmesen éljük nemcsak a jó és értelmes napokat, melyek gyorsan elszállnak, mintha repülnének, hanem a fárasztókat, sötéteket és üreseket is, melyeknek nem akar vége szakadni. - A bölcsesség: a Szentháromság Istenben való hitnek olyan életbölcsessége, élethez-értése, amelyben a szív nyugtot talál.- A bölcsesség, amelyről a Biblia beszél, nem a mennyei vagy a halál utáni dolgok ismerete -mely Pál szerint felfuvalkodottá tesz-, hanem erre az életre vonatkozik, erre a 70 vagy 80 esztendőre. Mit tudhatna a mennyről, Isten elközelített országáról az, aki a földet elrontja? És mit tudakozódik a halál utáni dolgok felől az, aki a halálon innen nem tud mit kezdeni sem Istennel, sem az életével?

A Példabeszédek könyvében megszemélyesített bölcsesség, melyben az Úr gyönyörködik, játszott ő előtte minden időben, játszott az Isten földjén. (Mert a föld Istené, nemcsak az ég.) A bölcsesség játszik Isten színe előtt; az életbölcsesség: játék a Teremtő, Gondviselő és Megváltó Isten orcája előtt! - Ez bizony szokatlan kép, a Bibliának alig ismert és méltatott gondolata, noha összhangban áll annak teljes mondanivalójával.

Miről van itt szó?

Arról, hogy az a bölcsesség, melynek “kezdete az Úrnak félelme”, s amelynek tápláló forrása az Istenben való bizalom, elveszi a tetteink, gondjaink és elhatározásaink halálos komolyságát. - Pálnál ugyanezzel a gondolattal találkozunk, mikor azt írja a korinthusiaknak: “akik sírnak, úgy tegyék ezt, mintha nem sírnának, akik örülnek, mintha nem örülnének, akik a világgal, annak javaival élnek, mintha nem volna övék” (I.Kor 7,30-31). A sírás, az örvendezés, a világgal élés, maga az élet: komoly dolog, de nem halálosan komoly. Éppen ezért mondja Pál egy másik helyen, legszemélyesebb vallomásaként: nem csinálok nagy ügyet az életemből.

A bölcsességen, az Isten ismeretén belül egy nagy ügy, egy halálosan komoly dolog van: az Ő igazságára és akaratára figyelés; az akaratának megfelelni akarás. Az előbbi vallomást Pál így folytatja: nem csinálok nagy ügyet az életemből, csak az a fontos, hogy futásomat elvégezhessem, a rámbízottnak eleget tehessek. - A komoly és nem-komoly dialektikáját, összefüggését legjobban talán a timotheusi levél egyik verse világítja meg: “Egy harcoló katona sem elegyedik bele a mindennapi élet dolgaiba, hogy tessék annak, aki szolgálatába fogadta” (II. Tim 2,4). (Nem katona az, aki harc közben az üzleteivel törődik.)

Halálosan komoly csupán az az igyekezet, hogy tessünk annak, aki szolgálatába fogadott, sőt fiává fogadott. Halálosan komoly az, hogy a ránk bízott dolgot elvégezzük. (És nincsen szolgálaton kívüli keresztyén, nincsen csak egy is, akinek ne volna dolga, feladata ezen a földön! Nem is igen kell keresni őket; a tennivalók jönnek ahhoz, aki Jézus után akar menni.)

A mindennapi élet dolgai ezzel szemben nem halálosan komolyak; azokba kár úgy beleelegyedni, hogy egy-egy apróbb-nagyobb ügyről azt gondoljuk: itt dől el a lét vagy nemlét kérdése. Nem itt dől el. - És ezekhez a mindennapi dolgokhoz tartoznak azok is, melyeket általában a legfontosabbnak tartunk; t.i. hogy mit érünk el, mennyire jutunk az életben, mit nyerünk meg a világból, mennyi elismerést, mennyi kedvezményt, előnyt, könnyebbséget.

Mindezek nem halálosan komolyak, nem döntően fontosak. A hit nem blazírtságra tanít, még csak nem is a hűvös szenvedélymentességre, hanem egyszerűen arra a bölcsességre, hogy nem ezek az élet lényeges dolgai. Végy részt bennünk, ha kedved van, teljes intenzitással, örülj és sírj, - de ne tulajdoníts nekik végső jelentőséget. Maradjon meg a viszonyulásaidban, életfolytatásodban valami játékosság, valami könnyedség, amelyre a bölcsesség tanít. “Játszottam ő előtte minden időben, - játszottam az ő földjének kerekségén”. A harcoló katona számára a harc komoly, s a mindennapi élet dolgai kicsit játék. Ez a játék nem azonos a könnyelműséggel, nem azt jelenti, hogy bagatellizálom a mindennapi élet dolgait csupán azt, hogy a helyes arányban látom őket. A bölcsesség nem könnyelműségre tanít, hanem a szív szabadságára, könnyedségére, örömére: a tragédiákon túli élésre. Ahol a bölcsesség, ott a szabadság - szabadság attól is, hogy örök konfliktusokban éljünk, illetve hogy ezek a konfliktusok tragédiává váljanak. (Nem konfliktusokra, nem ún. “lelki problémákra”, örök vívódásra hivattunk el, hanem szabadságra, nyugalomra, az Isten békességére és örömére).

A Bibliának egyik szokatlan képét, kevéssé ismerős gondolatát próbáltuk megközelíteni: az Isten előtti játékot, mint életbölcsességet. Említettem már, hogy noha a kép és gondolat szokatlan, mégsem idegen, sőt Jézus Krisztus egyik legfontosabb mondanivalójához kapcsolódik. A Márk evangéliuma megfogalmazásában így hangzik Jézus mondata: “Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kis gyermek, semmiképpen nem megy be abba” (10,15) - Mi jellemzi jobban a gyermekeket -ellentétben a felnőttek halálos komolyságával, konfliktusaival, problémáival és rossz kedvével-, mint a játék és a könnyedség? Játék a szülők szeme előtt, gondatlanság és öröm abban a védettségben, amit az otthon nyújt.

Az Isten gyermekeinek életbölcsessége ehhez hasonló: aggodalmaikat -a Fil. levél olvasott szakasza szerint- könyörgéssel és hálaadással Istenre hagyják, és könnyű szívvel élnek Ő előtte, “játszanak az Ő földjének kerekségén”. Ha olyanok nem lesztek, mint egy kisgyermek, nem ízlelitek meg az üdvösséget. Talán beszéltek róla -halálos komolyan, sőt komoran és tragikusan-, de nem ismeritek és nem tudjátok ismertté tenni. Nem találtatok nyugodalmat és nem tudtok nyugalmat nyújtani senkinek.

Miért nevezitek Istent gondviselőnek, ha ti akarjátok viselni a gondokat; szabadítónak, ha nem akartok az ő szabadságában élni; Megváltónak, ha ragaszkodtok a válságaitokhoz, problémáitokhoz, tragédiátokhoz, ha halálosan komolyan veszitek a mindennapi élet dolgait, és mindennél nagyobb ügyet csináltok a saját életetekből? Miért a hazug játék, ti. hogy ennek ellenére (vagy épp ezért?) keresztyéneknek tartjátok magatokat?

A hit bölcsessége azzal kezdődik, hogy a gyermek az Atya kezébe ajánlja testét-lelkét, életét-halálát - és könnyű szívvel, nyugalommal él ezen a földön: vagy ahogyan a Példabeszédek könyve mondja: játszik. Istennél, aki a zsoltárírók szavai szerint erős várunk, kősziklánk, a szív nyugtot talál s nem nyugtalanságot, szabadságot és nem terhet.

Mert az Ő terhe gyönyörűséges.

Miről beszélt tulajdonképpen Isten igéje a Példabeszédekben, az evangéliumban és az apostoli levelekben? Egyetlen témáról: a kibékített életről, a hasadásoktól, meghasonlásoktól, krízisektől megszabadított életről, a hitben való életről.

Isten nevében sohasem szabad illúziókat hirdetni, - s illúzió volna azt mondani, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, az többé nem fogja ismerni a meghasonlást és a krízist.

Ezek -és minden napon sok más teher- meglesznek, visszatérnek, amíg csak élünk, de az a mód, ahogyan fogadjuk és viseljük őket, egészen más lesz. Ebből a módból, hozzájuk viszonyulásból, hiányozni fog a halálos komolyság, s inkább itt is az Isten színe előtti játék stílusa kezd érvényesülni. Lehet, hogy a játék -vagyis a mindennapi élet, a mindennapi izgalmak, gondok és szomorúságok- nagyon fárasztóak, de nem tragédiák.

Jézus Krisztus azért halt meg bűneinkért és támadt föl megigazulásunkért, hogy Isten gyermekeiként bemenjünk az Ő nyugodalmába és örömébe, - hogy ne tragikus szerepeket játsszunk Isten földjén, hanem úgy játsszunk, mint egy kis gyermek, az Atya színe előtt, Jézus Krisztus védelmében Ámen

Ima:

Légy segítségünkre Urunk abban, hogy hitünkből bölcsesség származzék: bölcs szívvel éljünk ezen a földön, a Te földeden. Taníts Téged megismerni - és ebben az ismeretben szabadíts meg attól, hogy önmagunkból és a mindennapi életből halálosan komoly ügyet csináljunk. - A futásunkat, a feladatunkat hadd vegyük komolyan, a Te országod igazságának keresését,akarását, - azon túl pedig tanítst meg arra, hogy az Atya színe előtt nyugodtan, szabadon, gond nélkül élhessünk. Taníts meg arra, mit jelent ez a játék - és szabadíts meg tragikus szerepeinktől és szomorúságunktól.

Könyörgünk azokért, akik ezekben a hetekben a munka terhét hordozzák; kezük munkáját tedd állandóvá. Könyörgünk azokért, akik pihenhetnek - hogy tudjanak pihenni. Mi valamennyien annyit futunk, hogy nehezen tudunk megállni, nyugodni, ünnepelni, örülni.

Az egyetemes egyházért, a föld kerekségéért könyörgünk; ezért a gyülekezetért, jelenvalókért, távollévőkért...

Ámen.

Vályi Nagy Ervin
(Igehirdetés a Torockó téri ref. templomban, 1972)