Igehirdetések

  2009-04-27 22:26:48
Versengés vagy szolgálat

Alapige: Mt 20, 20-28

“Akkor odament hozzá a Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: “Mit akarsz?” Ő így felelt: “Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felöl üljön a te országodban.” Jézus így válaszolt: “Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?” Ők így feleltek: “Ki tudjuk.” Erre ő ezt mondta nekik: “Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám elkészítette.” Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre. De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: “Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”


Imádkozzunk!

Istenünk, olyan jó látni azt, hogy te eddig minden ígéretedet megtartottad. Kérünk most azért, hogy tartsd meg ezt is, hogy nép népre többet fegyvert nem emel, hadakozást nem tanul, és eljön majd az a korszak, amikor a te békességed uralkodik mindenek fölött.

Kérünk, Urunk, hogy addig is, amíg ez bekövetkezik, add a te békességed mindnyájunk szívébe, és könyörülj meg rajtunk, hogy ne hadakozni akarjunk egymás ellen, mások ellen, hanem legyünk olyan békességszerzők, örömhírvivők, akik neked szolgálnak, téged követnek, és így másokat is hozzád vezetnek.

Könyörgünk most Urunk azokért, akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett. Te legyél a vigasztaló Istenünk. Emeled fel a gyászoló tekintetüket, szívüket, vidámítsd meg és vigasztald meg azt kérünk, a te igéd által, és hadd tudják elfogadni még azt is, ami emberileg érthetetlen és elfogadhatatlan.

És így kérünk arra is, hogy hadd tudjuk elfogadni és befogadni a te igédet, ami nekünk lehetetlen, te viszont meg tudod azzal termékenyíteni a mi lelkünket és szívünket. Cselekedj most is, kérünk, a te szereteted és irgalmas belátásod szerint velünk.

Úr Jézus, ezen a mai reggelen is téged hívunk segítségül, a te nagy nevedet. Köszönjük, hogy te vagy a csodálatos tanácsos, erős Isten és békesség fejedelme. Így kérünk téged, a békesség fejedelmét, a csodálatos tanácsost és erős Istent, szólíts meg minket, készíts számunkra üzenetet, hadd menjünk úgy el innen, ahogyan te azt jónak látod.

Ámen.


Igehirdetés

A Titanic katasztrófájával kapcsolatban sok valótlan és sok valós történetet is feljegyeztek. Most egy valósból következik egy részlet.

“A hajón utazott egy író, és nála volt a könyvének a kézirata, amelyet sok éven át írt. Beletette egy dobozba, és amikor a hajóról látszott, hogy végleg elmerül, belevetette magát a vízbe, hóna alatt szorosan fogta, tartotta a dobozkát. Amikor beesett a vízbe, akkor észrevette, hogy nem messze tőle ott van egy gyermek a vízben. Odaúszott hozzá, de mielőtt ezt megtette volna, el kellett döntenie, hogy melyik a fontosabb: a kézirat, vagy az, hogy megmentse azt a gyermeket. Elengedte a dobozt, és a gyerekhez úszott. Amikor odaért, látta, hogy a kisgyermek már halott. Aztán nem messze onnan észrevett egy másik gyermeket, aki még élt, fuldoklott. Odaúszott, megragadta, maga fölé tartva evickélt oda egy mentőcsónakhoz, de mivel az túlterhelt volt, oda nem engedték őket beszállni. Aztán észrevett egy viszonylag nagy szöget a csónak oldalán. Abba belekapaszkodott, a kettős súly szinte belevájta a kezét a szögbe, de így végül is mind a ketten életbe maradtak, és megmenekültek.” A kézirat elveszett, de egy lelket megmentett. Tettének története túlélte őt. Talán, ha megírja azt a könyvet végleg, és befejezi, kiadják, lehet, hogy nem emlékezik rá senki. De amit tett, arra emlékeznek sok-sok évtizeddel később is. Bizonyos értelemben elveszítette önmagát, hogy megmenthessen valaki mást.

Máté evangélista Márkhoz hasonlóan Zebedeus fiainak kérését Jézus szenvedésének harmadik bejelentéséhez köti. Odamegy a két fiúnak az édesanyja Jézushoz, és szeretne kérni tőle valamit. Saloménak hívják, és a kérés, és a rá adott jézusi válasz egyértelművé teszi azt, hogy az Isten országában más a sorrendiség, mint a világban.

Amikor elmondja kérését, felteszi a kérdést: Uram, szeretném, ha a két fiam kapná meg jobb és bal oldaladon a két legjobb helyet a mennyben. A többiek felháborodnak, zúgolódnak a tanítványtársak kérése miatt.

Lukács egy kicsit ironikusan ugyanerről a részről még hozzáteszi azt is, hogy miközben Jézus szolgálni jött, aközben a zsarnokok is a nép jótevőinek mondják magukat, és mennyi gonoszságot cselekszenek. Legutóbb az egyik ilyen jótevő cselekedeteinek a gyümölcsét láttuk. Dobozolva több száz ember csontját.

A hellén királyok is jótevő jelzővel illették magukat, uralkodtak és zsarnokoskodtak. Isten Fia is uralkodik, de soha nem zsarnokoskodott senkin sem. Isten országában is van nagyság, de olyan nagyság, amely a másikat teszi naggyá. Egy olyan szót használ itt az evangélista, ami azt jelenti idegen szóval: inspirálni, magyarul azt jelenti, hogy engedni, hogy naggyá legyen a másik, vagy felfújni - ez kicsit furcsán hangzik -, ez valójában azt jelenti, hogy hadd legyen azzá mellettem a másik, akinek, amilyennek őt Isten tervezte, látni akarja. Így segíthet a hívő ember a másiknak, hogy az naggyá legyen mellette.

Zebedeus fiainak a kérése valójában nem tévedésen alapszik. Felháborodhatunk azon, hogy milyen élelmes ez a mama, meg milyen kedvesek ezek a fiúk. A legjobb helyet kéri a fiai számára. Ilyen egy jó anya. Biztosítani a jövőt a Mester mellett. Nem csak idelent, hanem odafönn is. Azonban mégsem alapul teljesen tévedésen az, amit ő kért.

A 19. fejezet utolsó részében (27-30) ezt olvassuk: “Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: “Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus erre ezt mondta nekik: “Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. És mindenki, aki elhagyta a házát vagy testvérét, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.”

Péter azt mondta: Látod, Jézus, mi mindent otthagytunk, és követtünk téged. A két fiatalember: János és Jakab erre hivatkozik: látod Jézus, mi otthagytunk mindent. Itt van édesanyánk, ő elmondta a kívánságát. Te azt mondtad, hogy lesz jutalom, akkor beszéljünk most már a jutalomról: hova kerülünk, hogyha véget ér ez a földi lét? Jézus, te azt mondtad, hogy melletted fogunk ülni tizenkét királyi székben, hadd legyen a két legjobb hely a mienk!

Jézus tulajdonképpen nem elutasítja őket, hanem valamire szeretné megtanítani ezt a két tanítványt. A lényegileg, ami más az akkori gondolkodáshoz képest Jézus tanításában az az, hogy Jézus a szolgálatot hozta erre a világra. Az akkori hellén, római világban elképzelhetetlennek tűnt az, hogy valaki önként, szeretetből valaki másnak a kedvéért ingyen megtegyen valamit. Ez a felfogás az akkori ember gondolkodásából teljesen hiányzott. A világ törvénye akkor is az uralkodás volt, és most is az. Minden erről szól: a gyerekszoba, sokaknál a hálószoba, a dolgozószoba, a gyári irodák és munkahelyek, és a politikusok szobája is.

Jézus törvénye a szolgálat. A világ eszköze az erőszak, Jézusé a szeretet és az áldozat. Erre szeretné ezt a két tanítványt Jézus megtanítani. Ti a helyeket foglaljátok el, legalábbis képzeletben, vágyban, én meg arra szeretnélek titeket megtanítani, hogy amíg ezen a földön vagytok, hogyan szolgáljatok nekem.

A felolvasott rész valójában arról szól, hogy gyűlölködés, erőszak és hatalmaskodás helyett szeretet és szolgálat. Egyszerűen azért, mert Isten országában mások a törvények, mint a világban. A világban az számít, hogy ki tud nagyobbat ütni. Sokszor még a hívő emberekkel is így van: ki tud nagyobbat ütni. Megmutatni akár azt, hogy mi be tudunk hatolni egy másik nép fővárosába minden további nélkül, és tudunk iszonyatos pusztítást végezni.

Sokan megmutatják az új autót, az új feleséget, és az új lakást is. Megmutatni és dicsekedni. Oda jutottam, hogy lecseréltem mindezt. Isten országában pedig az az erősebb, aki jobban és mélyebben tud szeretni. Nem az a hatalmas, aki erőszakoskodik a többi fölött, hanem az, aki Isten szeretetével szolgál a többieknek.

A világban az a kérdés, hogy kinek vannak pusztítóbb és erőteljesebb fegyverei. Olyan is van már, amelyik megsüti az embereket, mint a mikrohullámú sütő. Csak le kell dobni, és olyan speciális energiát szabadít fel a bomba, amely után semmi nem marad életben, semmi nem marad meg.

Végül is a böjtös gondolkodás - böjti időben vagyunk - lassan teljesen kivész az emberek gondolkodásmódjából. A lemondás lassan ismeretlen fogalom lesz. Sok hívő ember életében is. Az, hogy valaki veszítsen valamit azért, hogy megmentsen valamit vagy valakit, ezen sokan már egyáltalán nem gondolkodnak. A legtöbb ember manapság a vízben is az üzletet, a kéziratot markolná, s úgy van vele, hogy sokan vagyunk itt a vízben, akik fuldoklunk, legalább én maradjak meg. A világ törvénye a jog világa, amennyiben azt a jogot jognak lehet egyáltalán nevezni. Jézusé pedig a kegyelem világa. Az, hogy lemondok, segítek, ez sok vallásban teljesen ismeretlen fogalom manapság is.

Indiában ezért hagyják meghalni az embereket az utca porában. Hogy jövök én ahhoz, hogy ha hatmillió istenség közül az egyik úgy döntött, hogy az az ember ott a porban éhen hal, beleavatkozzam abba. Hogy jövök én ahhoz, hogy lehajoljak, megitassam, megfürdessem, megmosdassam, kitakarítsam abból, amiben fekszik, ez teljesen ismeretlen fogalom sokak számára.

Szolgálni, ha kell, odaáldozni az életet a másikért, nem ismerős. Sokak számára már nem ismerős. Pedig az egész házasság végső soron erről szól. Ha valaki házasságban él, az szolgálat. Szolgálom Istent, ha hívő ember vagyok, és úgy szolgálom Istent, hogy közben szolgálom a másikat. Úgy szeressétek ti férfiak - nagyon nehéz parancs - a ti feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az Ő egyházát: életét adta érte.

Valaki elmondja a feleségének, hogy “Lehoznám neked a csillagokat”, de az üvegeket nem viszem vissza a közértbe. Az már nem tartozik bele. Pedig lehet, hogy nem kellene mondani semmit, csak szépen, csendben elvégezni azt, amit el kell végezni.

Az emberek gyarapodni akarnak, szerezni és élvezni. Nem régen egy konténer mellett veszekedtek ketten, hogy azt a három darab (kb. nyolcvan cm-es) deszkát melyik vegye ki. Képesek voltak ölre menni azért a pár szál deszkáért. Gyarapodni, szerezni és élvezni.

A tanítványok sem gondolkodtak másképpen. Reménykedtek abban, hogyha idelent Jézussal bizonyos értelemben nyomorúság, nélkülözés és szenvedés volt az életük, akkor az a minimum, hogy odafent bőség lesz. Odafönt királyi, terített asztalok lesznek, és élvezhetik az örök életet. Még ott is élvezni akarják az életet a legtöbben.

A Szentírás azonban másra tanít. Azt mondja a Szentírás, hogy a Jézussal való élet bizonyos értelemben az alulmaradás élete. Az nagyon sokszor azt jelenti, hogy a sor végén kapok helyet.

Egy konferencián valaki nagyon felháborodott, hogy neki nem jutott már pohár, és miből fog inni. Az a megoldás eszébe se jutott, hogy felálljon, a szennyesből kivegyen egy poharat, és elmossa magának. Ki kell őt szolgálni. Ő nem szolgálni akart, hanem kiszolgáltatni magát. Úgy gondolta, hogy ez is a hívő életnek a része.

Egyszer az egyik ifjúsági focicsapatban kihirdettük, hogy van egy csapat, amelyik eddig minden meccsét elvesztette. Ki akar abban játszani, ki segítene nekik? És a fiúk közül senki nem jelentkezett. Ki akar eleve vesztes csapatban játszani? Mindenki győzni akar. Olyannal igen, ott volt tülekedés, akik addig minden meccset megnyertek. Háromszoros túljelentkezés. Tényleg így gondolkozunk. Szerezni, élvezni, s a legkevésbé szolgálni.

Zebedeus fiainak a kérése Jézushoz: “Add meg nekünk Mester, hogy jobb és bal kezed felöl üljünk a mennyei dicsőségben.” Eddig rosszul éltünk. Sokszor nem volt fejüket hova lehajtaniuk. Éheztünk és nélkülöztünk, legalább a mennyben legyen jó. Közülünk hányan gondolkodunk így? Ne felejtsük el, hogy ez teljesen pogány gondolkodás. Az iszlám hirdeti ezt. Ha valaki öngyilkos merényletben meghal, vagy az iszlám terjesztése közben meghal, agyonütik vagy lelövik, vagy mondjuk az egri ostromnál leöntötték a forró gulyáslevessel, és ott mindjárt meghalt, semmi baj, mert azonnal a mennybe került. A legszebb nők közé, és a terített mennyei lakoma közé. Ezért csak érdemes meghalni, nem? Ma is sokan vállalják ezért a halált. Az azonnali halált. Fiatal életüket értelmetlenül odadobva. Hogyha azonnal ilyen körülmények közé kerül valaki, igazság szerint nem is számít. Ez már csak megéri. Idelenn nyomorúság, odafönt minden csodálatos, terített asztal, s a legszebb nők. Ezért érdemes meghalni, gondolják.

Ha valaki így gondolkodik, akkor ugyanúgy gondolkodik, mint azok a pogányok, akik azt hiszik, hogy az Istennel lehet üzletet kötni. Idelent teljesítek, odafönt meg jön majd a mennyei jutalom. Ezt azonban a Szentírás nem tanítja.

Jézus azt mondja, hogy ne uralkodni akarjatok, hanem szolgálni.

Egy másik konferencián megkérdeztem a gyerekeket, hogy milyen foglalkozást választanának. Egy-két dolgot mondtak, de a legtöbben két dolgot mondtak (tizenhárom évesek): főnök akarok lenni és nyugdíjas. Tessék belegondolni a mentalitásba. Főnök és nyugdíjas. A főnöknek szerintük nem kell dolgozni. Az csak parancsolgat. A nyugdíjasnak meg már nem kell dolgozni. Ő meg élvezi a munkája gyümölcsét, megkapja munka nélkül a nyugdíjat. Micsoda kificamodott és elferdült gondolkodás. Sokszor mi magunk tanítjuk őket erre, nem? Munka nélküli jövedelem, ez az ügyes üzletember. Carpe diem. Élvezni, utazni, látni, és legkevésbé becsületesen és tisztességesen dolgozni.

Annyira megfertőződött a mi szívünk gondolkodása, hogy még a hit kérdéseit is arra szeretnénk sokszor felhasználni, hogy magunk előbbre jussunk mások rovására. Nem gondol erre ez a két tanítvány és az ő édesanyjuk, hogyha a két fő helyet a Zebedeus fiai kapják, mi lesz a másik tízzel. Ők is úgy akarnak jól járni, hogy a másik tíz tanítvány biztos, hogy rosszabbul fog járni.

Nem az a baj, ha előbbre akarunk jutni, hanem az a baj, ha így gondolkodunk, azt mindig csak a másik ember rovására lehet megvalósítani.

Nem régen valaki mondta: Miért, már szerelmes sem lehetek? Dehogynem, a saját feleségedbe - hangzott a válasz. És, ha most éppen nem vagy az, vagy már nem vagy az, nyugodtan kérd az Istent arra, hogy újítsa meg a szeretetedet és a szerelmedet. Ti férfiak úgy szeressétek a feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte. Ti asszonyok pedig úgy engedelmeskedjetek. Ez legalább olyan nehéz. S nem mondja azt a Szentírás, hogyha nem hívő a férjem, akkor nem kell engedelmeskedni. Nem ezt mondja, hanem azt mondja, hogy ti asszonyok engedelmeskedjetek a ti férjeteknek. Nincs ott más kitétel. Engedelmesség. Majd Isten számon kéri a férjeden, hogy hogyan éli az életét. Ha másképp nem, akkor a rossz, istentelen döntéseibe Isten engedi, hogy belebukjon, vagy megsérüljön. Ha másképp nem tanulja meg, akkor ráengedi Isten a természet kő kemény törvényeit. Majd azok megtanítják arra, hogy Istent keresse, és hozzá forduljon.

Jézus nem tanítóbácsi, aki osztogatja a piros meg a fekete pontokat. Teljesítettél, akkor a mennyei dicsőségben a két legjobb helyet megkapod jutalmul. Annyira megfertőzött minket a bűneset utáni gondolkodás, istentelen természet, hogy sokszor a hitünk is üzlet lesz vagy eszköz, hogy valamit elérjünk, kioktassunk és megalázzunk másokat.

A lenézés, az uralkodás és az inkvizíció édes testvérek. Az a középkori gondolkodás, hogy idelent földi siralomvölgy van, majd odafönt minden rendben lesz. Ez teljesen idegen az Szentírás gondolkodásától.

A másik tíz tanítvány haragszik Jánosra és Jakabra. Egyrészt valószínű irigyelhették ezt a szenzációs kérést. Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe, hogy a két legjobb helyet elkérjük. Milyen jó fej ez a mama. Közben jár a gyerekekért, hogy biztosítsa nekik a jövőt. Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe. Ott munkál bennük az irigység is, de ők is valahol valami hasonlóra számítottak, hiszen ezért háborodnak fel annyira. Hogyhogy nekik adod Jézus? És mi? A harmadik, negyedik, tizedik helyre kerülünk majd?

Jézus világosan azt mondja, hogy tizenkettő királyi szék. Azonos elbírálásban részesül mindenki. Mi mindig magunkra gondolunk az ilyen kitüntető alkalmakkor is. Van erre bibliai példa is.

Eszter könyvében olvastuk, hogy amikor Aharvérós király kitüntetést akar adományozni annak, aki őt egyszer egy merénylettől megmentette, Mordakajnak, akkor Hámánt, a szolgát megkérdezi, hogy milyen jutalmat érdemel az, akit ki akarok tüntetni? Hámánról azt olvassuk, hogy azt mondta: “Ki lehet más, akit a király ki akar tüntetni, mint én.” Ez világos. A lehető legextrább dolgokat mondja a királynak: körülvezetni, térdet hajtani, ruhát és gyűrűt húzni az ujjára, sőt alkirállyá tenni. Hát rám gondol a király. Ha jót akarok magamnak, felsorolok minden lehetséges fokozatot. Mekkora volt a csalódása, amikor kiderült, hogy a király nem rá gondolt. Ilyen helyzetekben a legtöbbször saját magunkra gondolunk.

A tíz tanítvány is azért haragszik Jánosra és Jakabra, mert Jézustól ezt kérték. Kit hívhatna meg Jézus ezekre a helyekre, ha nem őket. Jézus azonban látja a szívüket. Azt az indulatot, hogy mi mindig magunkat toljuk a legelső helyre. Vannak helyzetek, amikor tényleg lehetünk az elsők. Főleg, ha megdolgozunk érte, ha Isten is úgy akarja. Vannak születésnapok, névnapok, esküvők, bizonyos alkalmak, amikor tényleg hagyhatjuk magunkat ünnepelni. Ez nem baj. Ha a dicsőséget utána tudjuk és akarjuk az Istennek adni.

Jézus azt mondja, hogy a hatalom, az erőszakoskodás és az ilyen fajta indulat nem tőle való indulat. Magunktól erre vagyunk képesek. Isten nélkül sokszor még a hívő keresztyének is.

Azt mondja: köztetek, ha az én követőim vagytok, ne ez legyen a rend. Ne így legyen. Ha engem követni akartok, akkor a szolgálat kerüljön az első helyre.

Jézus követőinek más a törvényük. Más a gazdájuk, mint a világnak, és más a törvényük. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy ebben a világban nem lehet másképpen boldogulni.

Azt mondja Jézus, hogyha valaki első akar lenni, az álljon be a sor végére, szolgáljon, s majd Isten oda helyezi, ahova Ő azt akarja.

Abban tévednek igazán a tanítványok, hogy úgy gondolják, hogy az élet csak a teljesítményeken alapszik. A világ csak azt ismeri el. Sokszor így is van. Sokszor igazságtalanul és jogtalanul helyeznek valakit első helyre függetlenül, hogy teljesített, vagy nem.

Emlékszem egy euroviziós dalfesztiválra, csak hallottam a hírekben, hogy egy transzverzita nyerte meg azt, aki nőből férfivé operáltatta magát. Ráadásul nem is volt európai, de mindenképpen őt kellett az első helyre tenni mintegy mintaként, követésre méltó példaként, hadd legyen az aberráció, a másság tisztelete az erény. Amikor nem régen egy műsorvezető azt mondta: az a színész homoszexuális, erre az volt a válasz, hogy na és, én meg szőke vagyok. Mintha a kettő azonos lenne. Tipikus, hogy a fundamentumokat szándékosan és tudatosan lerombolják, félreteszik. Negligálják Isten törvényét, amelyik világosan beszél erről a kérdésről. Összemossák a jót és a rosszat, hogy minél nagyobb legyen a homály, és hogy az embereknek fogalmuk se legyen arról, hogy mi a jó és mi a rossz.

A világban ez a rend kezd aktuálissá válni. A jót rossznak, a rosszat jónak mondani. Isten meg azt mondja, hogy jaj annak, aki ezt teszi. Jaj annak! Isten ítéletét kapja. Isten országában rend van. A jó az jó, a rossz pedig rossz. Nem olyan, mint a világi országok. Isten országa nem unió, ahol sok nép olvad egybe egy nagy generálisra gerjesztett közösségbe. Isten országában az ember megőrizheti az identitását. A fehér ruha nem uniformis. Ott nem veszítjük el a személyiségünk legfőbb jegyeit. Sőt Isten országába tartozva marad meg leginkább az ember személyisége, vagy válik olyanná, ami kedves és jó az Isten előtt.

Isten országában minden kegyelem. Az is, hogy ma reggel fel tudtunk kelni, volt reggelink, s viszonylag meleg lakásba mehetünk majd haza, és ehetünk meleg ételt, és ruhákat vehettünk fel. Van talán sokaknak normális jövedelme, másoknak most éppen nincsen, Isten ezt is megoldhatja, de minden kegyelem. Az, hogy nem mondott le rólunk, helyet készít a számunkra. Isten országában is van egyfajta sorrendiség, de soha nem a másik kárára. Isten országában az élet szolgáló élet, mert Jézus ezt a példát adta elénk.

Isten országában úgy szolgált Jézus, hogy a kicsinyekhez mérte magát. Mint amikor a szülők meg a kicsiny gyermekek mennek sétálni. Ott a szülők a gyermekek lépteihez mérik a lépteiket, és nem fordítva, hogy a kicsinek futni kelljen a szülő mellett. A kicsinyhez a nagy lépteket. Isten számára a kicsinyek, aki mer kicsinnyé lenni, utolsó a sorban, nagyokká lesznek.

Jézus a követőinek az mondja: köztetek ne így legyen, hanem legyetek szolgákká. Itt Jézus két kifejezést használ. Az egyik a diakonosz, ami azt jelenti, hogy szolgál önként, szeretetből másoknak, mindenkinek, akinek az ő segítségére szüksége van. Ez az ókorban teljesen érthetetlen volt, hogy valaki fizikai munkát végezzen ingyen, szeretetből másoknak, ilyet csak a bolond csinál. Jézus meg azt mondja, hogy szolgák legyetek, diakonoszok, akik önként, szeretetből szolgálnak másoknak. Itt áll a szövegben a másik szó: a dolosz, ami azt jelenti, hogy rabszolga. Szánjátok oda így magatokat az Istennek, az Ő rabszolgáivá lévén. Pontosan úgy mondja Jézus, ahogy én azt teszem. A rabszolga módra nem sokára keresztfára fognak feszíteni. Ott függök majd ég és föld között, szolgálok az Atyának, és szolgálok nektek.

A doloszt úgy is lehet fordítani, hogy cseléd. Mindenkinek a cselédjévé, rabszolgájává lett Jézus Krisztus. Ez ellen már a tizenkét tanítvány is tiltakozik. Azt mondják: Mentsen Isten, Uram, nem eshet ez meg veled - mondja Péter -, hogy megöljenek. Elképzelhetetlen volt a számukra, hogy valaki ártatlanul odaadja az életét egy csomó bűnös emberért.

Mi hogyan gondoljuk ezt? Mi nem háborodunk fel ezen? Jól gondoljuk? Hisszük igazán? Pedig ha elkezd valaki szolgálni, akkor annyi minden megváltozik körülötte. Oldódik a közöny, és megnyílnak a szívek, amelyek úgy bezárkóztak mostanában, mint az épületek zárai, ahova, ha becsenget is az ember, alig nyitnak ajtót egy-egy látogatás során.

Emlékszem arra, mikor még üzletkötőként dolgoztam, Isten megadta egy-egy különleges alkalomként, hogy este tízig ott ültünk egy-egy kollégával, és beszélgettünk. Isten kegyelméből szolgálhattam. Kinyíltak a szívek Jézus előtt. Aztán kinyílt egy-egy élet is Jézus előtt, és megváltozott abban sok minden.

Jézus beszél még egy lehetőségről. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall? Tényleg ez a két lehetőség van. Vagy megnyerjük a világot, és lelkünkben kárt vallunk, vagy az Isten országának szolgálunk, Krisztusnak, és akkor örök életet nyerünk Jézus Krisztus által.

Jézus élete ilyenkor áthelyeződik a hívővé lett ember életébe. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Ez az egész indulatot megváltoztatja, ami belülről jön. Jézus élhet bennünk tovább ebben a világban, mert Ő kiitta nagypénteken a poharat. Úgy, ahogy itt mondja. Nagypéntek előtt mondta el mindezt. Kiitta a poharat, ott függött ég és föld között a keresztfára feszítve. Meghalt, hogy mi élhessünk.

Versengés vagy szolgálat a jellemző a mi életünkre? Mások kárára továbbjutni, vagy szolgálni Krisztusnak, és szolgálni másoknak. Diakonosz és dolosz vagy, szolga és Krisztus rabszolgája, vagy pedig olyan valaki, aki tovább akar jutni leginkább mások letaposása árán.

Aki Isten nélkül él, az statikus ember. Tulajdonképpen egyhelyben áll akkor is, ha gyarapszik, akkor is, ha élvez, akkor is, ha sok mindent begyűjt, de mégis csak áll. Az az ember, aki Krisztusnak szolgál, az dinamikus emberré lesz. A dünamisz, az erő azt jelenti, hogy az Istentől erőt kap, erőről erőre jut, szolgál, s közben sokakat Jézushoz, az igazságra vezet. Aki Jézusnak szolgál, az átmegy a halálon az engedelmesség által. Az újra és újra felismeri Isten akaratát, s tudja, meri cselekedni azt.

Jézus azt mondja, hogy közöttetek ne úgy legyen, mint a világban, ahol élvezni akarnak és szerezni. Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk, közben kicsit háborúzunk, megmutatjuk a körmeinket, letarolunk egy országot, tönkre teszünk mindent, s aztán majd nagy üzlet lesz felépíteni. Közben kiszivattyúzzuk az olajat, mert az is fontos. Vagy pedig szolgálok Jézus Krisztusnak, átadom neki az életemet, szolgaként örömmel, önként, és rabszolgaként odaszánva az életünket, mert a tanítványok között ez Isten szerint való.


Imádkozzunk!

Istenünk, nem hisszük el azt igazán, hogy a végére csak te maradsz nekünk. Minden kiesik a kezünkből, minden eltűnik, minden elmúlik. Akik az Isten akaratát cselekszik, azok megmaradnak örökre. Kérünk, segíts nekünk, Urunk, hogy igazi szolgáid, sőt rabszolgáid legyünk, akik másképpen élnek ebben a világban, mint ahogy ez a világ a szerzésre és az élvezésre berendezkedett.

Kérünk, Urunk, segíts, hogy mi legyünk azok, akiken világosan meglátszik a te országod, a te dicsőséged. Urunk, hadd legyünk olyanok, kérünk, akik sokakat az igazságra, hozzád vezetnek, és ez által és ebben fénylenek, mint a csillagok, örökkön örökké.

Kérünk, bocsásd meg azt Urunk, hogy olyan kevésbé akarjuk mi is a böjtös életet választani, szerinted való módon élni, sokfajta lemondásban elsők lenni a sor végén.

Köszönjük, Urunk, hogy te példát mutattál, világosat, egyértelműt. Köszönjük, hogy te világosan bűnnek nevezted a bűnt, jónak a jót, és igaznak az igazat. Köszönjük, hogy te soha nem kevertél össze semmit. Nem cserélted fel a dolgokat, hanem igazán, hűségesen és igeszerűen tanítottál. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Kérünk, Urunk, áldj meg minket is ilyen látással, ilyen odaszánással, Kérünk, segíts, hogy a szívünket adjuk oda neked, hogy szíves emberek legyünk, akik szívesen segítenek, akiknek áldás az életük, s áldások lehetnek mások számára is.

Urunk, sokszor olyan nehéznek tűnik nekünk a szolgálat, és ez az elkötelezett, neked rabszolga élet. Köszönjük, hogy te nem visszaélsz velünk, hanem segítesz úgy élni, hogy az öröm legyen a számunkra, és öröm legyen mások számára is. Segíts minket ilyen szolgáló élethez, kérünk. Segíts, hogy önmagunkat megtagadva, neked szolgálva, a te segítségeddel olyan legyen a személyiségünk és az egyéniségünk, amilyenné azt te akarod formálni.

Áldunk azért, hogy soha nem ártani akarsz, hanem olyanná akarsz tenni, akik kedvesek teelőtted.

Ámen.

Varga Róbert, Pasarét, 2003. április 6.

Látogatóink száma a mai napon: 4264
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850502

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat