None

ÁTOKKÁ LETT ÉRETTÜNK !
Lekció: Máté 27,27-54

nagypéntek

Alapige:
“Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ.-
Galata 3,13

Kedves Testvéreim! Olyan egyszerűen hangzik az, hogy “Krisztus váltott meg minket a törvény átkától- (13a), pláne, amikor már olyan sokszor és olyan rengeteg formában hallottuk ezt a szólamot. Hiszen egyébről sem szól közöttünk az Ige, mint szakadatlanul arról a tényről, hogy Krisztus megváltott bennünket. Ki tudna itt már valami újat mondani, olyat, amit valamilyen beállításban ne hallottunk volna már? - Én sem akarok most semmi újat mondani, hanem azt szeretném, hogy az úr a maga Szent Lelkével megmutatna nekünk most valamit az Ó megváltó szenvedéséből, hogy ezt látva sejtelmünk legyen arról, hogy mitől váltott meg az úr? Hogy megérezzünk valamit a lemérhetetlen súlyából annak a kijelentésnek, hogy megváltott minket Krisztus a törvény átkától! Hogy ne hangozzék olyan fölöttébb egyszerűen a fülünkben az, hogy Krisztus megváltott minket, hanem késztessen térdre borulni a Megváltó előtt!

A legborzasztóbb, ami Krisztusról a Bibliában meg van írva, az, hogy: átokká lett érettünk! Még kimondani is szörnyű, hát még megvalósítani! Elképzelni is rettenetes, hát még benne lenni és végigszenvedni! Isten Fia, a Szentháromság második személye, a Szent, aki maga az Élet és az Igazság: átokká lett, nemcsak átkozottá, megátkozottá, vagy elátkozottá: hanem átokká! Mit jelent ez a borzasztó kifejezés?

Az, hogy Krisztus átokká lett: kifejezésre jut már az Ő halálának a külsőségeiben is. Iszonyú lehetett az a halál! Pár nappal ezelőtt, amikor újra olvastam a Bibliában azt a részt, amikor Jézus jelenti tanítványainak a reá váró szenvedéseket: megragadott ez a kifejezés: “Az Ember Fia emberek kezébe adatik!- (Máté 17,22b) Pirossal, vastagon aláhúztam azt, hogy “emberek kezébe “. Az valami rettenetes dolog, amikor valaki védtelenül, kiszolgáltatva gonosz emberek kezébe esik. Szörnyűbb, mintha vadállatok elé vettetnék! Igazán kínozni, halálra gyötörni csak az ember tudja a másik embert.

“Emberek kezébe adatott-: olyanformán hangzik ez, mint az irgalmas samaritánusról szóló példázatban ez a mondat: “Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.- (Lukács 10,30b) Vele is ezt tették azok az emberek, akiknek a kezébe adatott. Jobban már nem lehet kifosztani valakit, mint ahogy Jézussal tették akkor, amikor az ég Királyát földi bíróság elé állították, meghurcolták, elítélték, megköpdösték, arcul verték, töviskoronát nyomtak a fejébe, kigúnyolták, vagy megfosztották minden isteni méltóságától, mennyei dicsőségétől! Azután megsebesítették. Az a negyven korbácsütés, amivel Pilátus megostoroztatta, annyira kegyetlen büntetés volt a rómaiaknál, hogy római állampolgáron nem is volt szabad végrehajtani, csak a meghódított országok népein! Az ólomvégű, ötágú korbács ütései a szó szoros értelmében lenyúzták a bőrt a kikötözött áldozat testéről. Legtöbbször már ebbe belehalt a nyomorult ember! A mi Urunk kibírta! De hogy milyen lehetett utána, amikor Pilátus újra elővezettetve odaállította a kiáltozó nép elé, mondván: “Ímhol az ember!- - arról fogalmat alkothatunk Ézsaiás prófétának ezekből a szavaiból: “néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos, utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!- (Ézsaiás 53,2-3) - Nem csoda, ha a mázsányi súlyú kereszt alatt összeroskadt, nem bírta tovább! Leveszik róla, és mással vitetik tovább, de nem azért, hogy könnyítsenek a terhén, hanem, hogy idő előtt meg ne haljon, mert akkor túl hamar vége lenne így a kínlódásának. Kezén és lábán átvert szegekkel erősítették a keresztfára. Nem ölték meg, mint az állat az áldozatát, hanem lassan kínozták halálra. Nem a vére folyt el, hanem egyre fokozódó görcs, izomláz és végül fulladás okozta halálát. Súlyosabb, fájdalmasabb, gyalázatosabb halálnemet, kivégzési módot elképzelni sem lehetett volna! Ezt jelentette az, hogy “emberek kezébe adatott!- Átkozott dolog, - de még nem maga az átok, - érzékeltet valamit abból a borzalomból, hogy átokká lett érettünk, de nem meríti ki teljesen. Itt még nagyobb borzalomról van szó!
Krisztus halála nemcsak borzalmas halál volt, hanem olyan halál, amit ez a szó a maga teljes súlyával jelent a Bibliában. Tehát, nemcsak meghalás, a földi élet vége, a halál állapota, hanem az Istentől való teljes elszakadás, az Isten haragjának a teljes terhe, az Isten bűnt büntető ítéletének a teljes érvényesülése, a hatalmas és Szent Isten megsemmisítő átka a bűn fölött, vagyis az örök halál, mint a bűn zsoldja, mint a bűn büntetése! Isten igazságosságának a megemésztő tüze! - Elgondoltad-e már, milyen rettenetes lehet bűnösen meghalni, Istennel perben állva, Vele haragos viszonyban élve meghalni, és azzal a tudattal menni oda Isten elé az ítéletre, hogy Ő méltán haragszik reám! Egyetlen élet bűneivel megterhelten is rettentő dolog a halál. Nem csoda, ha ösztönösen fél tőle minden ember! És Jézus nemcsak ösztönösen sejtette, hogy mi a halál, hanem tudatosan ment felé, vállalta, mint Isten haragjának az átkát! És nem is csak egyetlen élet bűneivel megterhelve, hanem a világ bűnei alatt roskadozva lépett a bűnt megemésztő isteni ítéletbe, a halálba! Mert “az úr mindnyájunk vétkét ő reá veté!- (Ézs 53,6b) Ezt az ősi ézsaiási próféciát így fejezi ki Pál apostol: “Azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk!- (2Korintus 5,21a)
Gondoljuk csak végig, mit jelent ez? Képzeljük el, hogy egy szennyes, véres, fertőzött, férges ruhát odaadnánk valakinek, hogy vegye föl magára, öltözzön bele: akármelyikönk undorral fordulna el az ilyen ruhától és még a kezével sem nyúlna hozzá. - De menjünk tovább: képzeljük el, - meg tudná-e tenni valaki, hogy egy hitvány embernek a piszkos adósságait kellene valamelyikönknek átvállalnia magára? Nem azt mondaná-e, hogy dehogy vállalom, miért csinálta az, aki csinálta azt az adósságot, miért nem volt több esze, miért volt ilyen könnyelmű?

De még tovább menjünk: elvállalná-e valaki közülünk másnak a gyalázatát? Ki venné fel szívesen egy bűnnel bemocskolt embernek a nevét? - Vagy gondolj arra, hogy előtted áll egy nyomorult, sebhelyes, sok betegséggel megrakott ember, akinek nincs egy ép tagja, aki csupa gennyedés, csupa vérző seb, csupa undorító betegség és azt kívánnák tőled, hogy most vállald el helyette, vedd magadra az ő betegségét. Úgy-e nem bírnád megtenni? Pedig ez még mindig csak halvány utalás arra, amit Jézus megtett érettünk. Magára vette a koldusrongyokat, elvállalta adósságainkat, elvállalta a gyalázatunkat, felvette sebeinket. És ez még mindig nem fejezi ki azt az iszonyatot, amit ez az Ige kijelent, hogy Isten “bűnné tette érettünk-. Az Isten Szentje, az ártatlan, Aki bűnt nem ismert, Akiben semmi bűn nem volt: bűnné lett, ilyen undorító valamivé, ilyen iszonyattá, ilyen sátánivá lett! Magára veszi a bűnt, mint egy szörnyű ruhát és úgy kell tekintenie, mint a sajátját, azonosítani kell magát a lényétől legidegenebb valamivel: a bűnnel! És ezért a Menny Királyát a pokol seregei vehetik körül, ki van szolgáltatva nekik, bosszút állhatnak Rajta, azt tehetnek Vele, amit akarnak, megölhetik Őt, az Életnek Fejét és Forrását!

Bűnné tette értünk az Isten az Ő Szent Fiát, - átokká lett érettünk! Hogy milyen rettenetes dolog lehet ez, akkor értettem meg, illetve akkor sejtettem meg, amikor egyszer lélekben végignéztem Jézusnak a Gecsemáné kertbeli gyötrődését. Le van írva, hogy térden állva imádkozott, gyötrődve könyörgött, hogy múljék el tőle ez a keserű pohár, amiben az átok van. Micsoda szörnyűség lehetett az, hogy még az Isten Fia is visszahőkölt tőle, annyira, hogy úgy verejtékezett, mint mikor nagy vércseppek hullanak a földre. Az a Jézus, Akinek a természet erői engedtek, Aki a tengert lecsendesítette, Aki elől menekült a betegség, a Sátán, Aki nem ismert félelmet: most panaszkodva, rettegve, földön csúszva rimánkodik és kínlódik. Miért? Az átok miatt, amivé lennie kellett érettünk! Amibe a megváltás került!

Úgy-e amikor az ember belenéz a tűzbe, a szemében visszatükröződik a fel-felcsapó lángok lobogása. Azért gyötrődik Jézus, mert a poklot látja és a pokol, a kárhozat borzalmának a lángjai tükröződnek vissza véres verejtékében, tépelődő rimánkodásában, szörnyű haláltusájában! Micsoda borzalom lehet a pokol, hogy még az Isten Fia is megrendül a közelségétől? - Átokká lett érettünk! Tudod mit jelent ez? Azt, hogy Isten Fia, az úr Jézus Krisztus elkárhozott, elszenvedte a kárhozatot, végigszenvedte, egészen kiürítette Isten haragpoharát, kitöltötte a halálbüntetést az utolsó részletig!

“Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ!- - mondja az alapigénk. Amikor a mózesi törvényben ez így megíratott, senki sem tudta, hogy ez is Jézusban fog beteljesedni. Így szól ez a régi rendelkezés a törvényben: “Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van és megölik és felakasztod azt fára: Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon; mert átkozott Isten előtt, a ki fán függ, és meg ne fertéztessed azt a földet, a melyet az úr, a te Istened ád néked örökségül.- (5Mózes 21,22-23) Ez a rendelkezés Krisztusban szó szerint beteljesedett. Ő az, Aki fán függ, és Őt kell még az éjszaka előtt levenni a fáról és eltemetni, mielőtt lemegy a nap, hogy meg ne fertőztessék az a föld, amelyet az Úr adott. Ő az az átkozott, Isten előtt, Aki a fán függ. De nem a maga, hanem a mi halálos ítéletre való bűnünk miatt került a fára, a mi bűnünk miatt lett átkozottá, a mi bűnünk átkát vitte a fára és a sírba, a mi bűnünk miatt vált olyan átokká, hogy még naplemente előtt el kellett temetni, hogy meg ne fertőztesse a földet a bűneink átkával. Igen: Krisztus az egész emberi nemzetségen lévő átkot magával vitte a sírba, hogy a föld meg ne fertőztessék többé, hanem megtisztuljon, egyszer s mindenkorra megtisztuljon a bűntől és annak átkától, a kárhozattól.

Látod-e már mitől mentett meg az úr, micsoda borzalmas dolog a halál,
tudniillik az örök halál, a kárhozat, a pokol, és ettől szabadított meg! Micsoda rettenetes dolog a bűn, aminek az átkától váltott meg! Mert hát kiért, vagy miért lett volna ez az egész pokoli szenvedés, ha nem éretted és érettem? Elképzelhető-e, hogy csak egy felséges nagy isteni színjátékkal akarta volna szórakoztatni a hatalmas Isten a világot? Elképzelhető-e, hogy önmaga egyik darabját adná pokolra és kárhozatra, ha e nélkül a roppant áldozat nélkül is megoldható lett volna valahogy az ember üdvösségének az ügye? Megtörténhetett volna, hogy az Isten Felkentje kárhozattá legyen, ha nem kellett volna azzá lennie érettünk, ha nem ez lett volna az egyetlen út és lehetőség a halálból az életbe? Úgy-e nem! Sőt, nagyon is igaz, - most látszik mennyire igaz -, amire Pál figyelmezteti a Korintusiakat: “Ha valaki nem szereti az Ur Jézus Krisztust, legyen átkozott!- (IKor 16,22) Nem azt jelenti ez, hogy Pál itt mintegy apostoli átkot mond azokra, akik nem fogadják el Krisztust, hanem egyszerűen megállapítja, mintegy tényt, mintegy állapotot, hogy akiket a Krisztus meg nem váltott az átoktól, azok még mindig átok alatt vannak, a paradicsomi átok érvénye alatti állapotban vannak! De a nagy örömhír éppen az, amit alapigénk mond: “Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk- (13a) - Fogadd hát el, hogy téged is megváltott, lévén teéretted is átokká. Fogadd hát el a megváltásnak az állapotát, a bűnbocsánatnak és az örök életnek azt az állapotát, amit Isten kínál.

Maradjunk most pár pillanatig teljes csendességben és próbáljunk úgy hálát adni Megváltónk szerelméért, hogy ez a hálaadás a megváltás elfogadása legyen!

Ámen

1950. április 7.