Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:18
Diadal

None

A DIADALT ADÓ KRISZTUS
Lekció: Márk 16,1-8

Húsvét

Alapige:
“Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.-
IKorintus 15,55-57

Van valami nagy ujjongó, fölszabadult, mintegy súlyos nyomás alól fölszabadult érzés abban, ahogyan Pál apostol a Korintusiakhoz írott levelének végén fölkiált: “Hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.- (57. vers) Pláne, amikor tudjuk, hogy a megelőző versekben a pokolról, a bűnről és a halálról beszél, az emberi sors e legsötétebb hatalmairól, - de, akármilyen ijesztő rémekkel van is tele ez a világ: “Hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.- Ezt a hallatlan diadalt, ezt a kimondhatatlan győzelmet, ami fölött Pál apostol is ujjong, hirdeti a húsvét, a keresztyénségnek ez a boldog örömünnepe! Annyira elkoptattuk a nagy szavakat, hogy lassan az ellenkezőjét kezdik jelenteni annak, mint amit ki akarunk fejezni velük. Örömünnep, győzelem, diadal: ma már olyan üresen kongó hangok, mint a villamos görgése az utcán. Pedig ha van diadal, ha van győzelem a világon: akkor a húsvét az! Sőt, csak egyetlen igazi győzelem, csak egyetlen valóságos diadal van a világon: az, ami húsvét hajnalán lett nyilvánvalóvá a feltámadott Krisztus által!

Ha Isten Szent Lelkének a megvilágításában megértjük, mi az a diadal, ami Krisztus által adatik, akkor majd mi is olyan felszabadult ujjongással tudunk hálát adni érte, mint Pál apostol teszi a felolvasott Igében.

Tehát a húsvét olyan győzelmekről beszél, amiket végiggondolni is nehéz! Maga az a tény, hogy feltámadott: minden értelmet felülhaladó nagy diadal. Az a baj, hogy a megszokottság unalmával fogadjuk a hírt, hogy Jézus feltámadott. Pedig ha egyszer végiggondolnánk, beleélve magunkat az akkori és ottani helyzetbe, hogy mit jelentett ez: beleremegne a lelkünk. A húsvéti történet szerint az asszonyok, amikor meghallották az érthetetlen nagy hírt, hogy Jézus nincs ott a sírban, hanem feltámadott: félelem és álmélkodás fogja el őket. Igazán nem csoda! Képzeljük el, hogy valamelyikőnkkel ilyesmi történne. Virággal a kezében menne ki a farkasréti temetőbe, a jól ismert, megszokott sírhoz és amint odaérne, észrevenné, hogy a sír föl van bontva, üres, nincs benne a holttest, hanem helyette valami angyalszerű lény fogadna ilyen érthetetlen szavakkal: Akit keresel, föltámadott, nincsen itt, íme a hely, ahová őt helyezték! Az, hogy félelem és álmélkodás fogná el az embert egy ilyen hír hallatára, még nagyon enyhe kifejezés. Ennél sokkal több történne: olyanforma rémület, mint ami Mózest fogta el az égő csipkebokor közelében, amelyből maga az úr szólt hozzá, vagy mint ami Ézsaiás próféta lelkén remegett át, amikor látomásban az úr trónusa előtt állt és felkiáltott: “Jaj nékem, elvesztem, ... hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!- (Ézsaiás 6, 5)

Meghallani a húsvéti hírt, annyi, mint valami szent remegéssel tudomásul venni, hogy itt van az Isten! Rámeredni a nyitott sírra annyi, mint belső félelemmel álmélkodni azon, hogy “Jaj nékem, elvesztem, ... hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!-

Nagypénteken, amikor már keresztre feszítették az urat, valamelyik farizeus vagy írástudó odakiáltotta Jézusnak, fennhéjázva: “Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!- (Máté 27,40b) A tömegnek is tetszett a gúnyos megjegyzés, felkapta, és tovább zúgta: Most mutasd meg, hogy Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, majd akkor hiszünk neked! (v.ö 42. vers) És hát valóban: miért is nem bizonyította be isteni hatalmát azzal, hogy leszállt a keresztről?

Ó, hogy megnémult volna körülötte a gúnykacaj, milyen megdermedten hullott volna térdre előtte az egész nyomorult embersereg. Ó, micsoda győzelem lett volna az ellenségei felett! De nem tette meg ezt a csodát az úr, mert az üres keresztnél is beszédesebb, hatalmasabb bizonyítékát akarta adni az Ő diadalának. Azt akarta, hogy az üres keresztnél is nagyobb isteni csoda tanúskodjék az Ő isteni hatalmáról: mégpedig a harmadik napra üresen maradt sír!

Feltámadott: nem felébredt, mintegy mély álomból, vagy valami nagy dermedt kábulatból újra magához tért, - nem -, hanem feltámadott a halálból. Az, aki meghalt, - valóságosan, véglegesen meghalt - az támadott fel a halálból! Nemcsak újra megelevenedett, mint a halott Lázár Krisztus szavára, hanem a halott test megdicsőült testté változott át, átment a halálon, végigment rajta, feltámadott! Hihetetlen? Persze, hogy az - de hát éppen ez a hihetetlen dolog történt meg húsvétkor! A feltámadás éppen azt jelenti, hogy itt valami olyan dolog történt, amit nem lehet az emberi megismerés körébe bevonni, amit nem lehet az emberi fogalmak világába bezárni, amit nem lehet emberi ésszel fölfogni, és emberi szavakkal kifejezni, - hanem csak félelemmel és álmélkodással tudomásul venni, hogy itt Isten cselekedett!

A feltámadás mindenestől fogva isteni mű, Isten szabad tette, épp úgy, mint a teremtés, - ott semmiből teremtett világot, itt a halálból teremtett életet.

Valaki egyszer azt mondta, hogy Krisztus sírja fölé kétszer volt odaírva ez a szó, hogy “lehetetlen-! Az egyik lehetetlent az ember, a másikat az Isten írta oda! Lehetetlen, mondja az ember, hogy valaki a halálból feltámadjon. De az Isten is mondott egy lehetetlent a Bibliában, így: lehetetlen volt néki a haláltól fogva tartatnia. (v.ö. ApCsel 2,24b) És ez az isteni lehetetlen erősebb volt az emberi lehetetlennél. Érzel-e már valamit abból az eget, földet átható diadalból, amiről Pál apostol ujjong. Nem lehet azt megmagyarázni, sem megérteni, hanem csak leborulni előtte, és hálát adni érte! Ahogy az apostol teszi: “hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.- (57. vers)

Amikor Pál apostol itt diadalról beszél, Krisztus által kivívott győzelemről, akkor közvetlen megelőző versekben a halálról, a bűnről és a pokolról van szó. Ezek fölött a sötét hatalmak fölött jelent győzelmet a húsvét. Itt azután már egészen dadogóvá válik az emberi beszéd. Hiszen mit tudunk mi a halálról? A halál a Biblia szerint nemcsak fizikai folyamat, a meghalás ténye, hanem sokkal több annál: állapot és hely! A halál, mint állapot: az Istentől való elszakadás állapota, az a létforma, amely az örök élet ellentéte, a békés, boldog örök életnek a hiánya, az Istennel megromlott viszony, a Paradicsomból kiesett állapot. Röviden úgy is mondhatnánk, hogy az örök halál, a kárhozat.

Tehát a halál, mint állapot, annyi, mint kárhozat! A halál és bűn összetartoznak egymással. Ahogyan Pál is mondja: A halál fullánkja a bűn. A bűn által kerül bele az a halálos méreg, a kárhozat az emberiség életébe, a tiedbe és az enyémbe! És ezen a halálon diadalmaskodott Jézus! Mégpedig úgy, hogy önmagát tartotta oda az elé a bizonyos fullánk elé, hogy szúrjon bele az Ő szent testébe, spriccelje bele a kárhozatnak minden mérgét az Ő személyébe. Beletört a halál fullánkja Krisztusba, kiszakadt, úgy, hogy Pál szinte ingerkedve kiáltja oda: “Halál! hol a te fullánkod?- (55. v.) Mit árthat egy kígyó, amelynek kihúzták a méregfogát, ki védekezne egy darázzsal szemben, ha kiszakadt a fullánkja? Oh, hála, ezerszer hála az Istennek, aki a diadalt adta nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!

De a halál nemcsak állapot, hanem hely is! A legborzalmasabb börtön, amiből nincs menekülés. Sem a testünknek, sem a lelkünknek nincs semmi olyan képessége, amivel ebből a börtönből szabadulni tudna. Az emberi élet minden oldalról a halállal körülvett, a halál börtönébe bezárt élet! Az emberi sors az örök halálba zárt sorsot jelenti a Szent írás szerint! A Zsidó levél utal arra, hogy a halálnak az a világa a Sátán hatalma alatt van: “Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának- (2,14-15). Igen, mintegy jelképesen a Sátán őrzi ennek a börtönnek a kulcsát, a halál félelmének a rabságában tartva mindazokat, akik csak élnek!

Hogy azután mi történt nagypéntektől húsvétig, az alatt az idő alatt, míg Jézus maga is a halálnak a főhadiszállásán, az alvilágban járt? A pokolra szállt alá, s ez olyan titok, amit emberi szavakkal megint nem lehet kifejezni. Mindenesetre Ő maga mondott egyszer ilyet: “Mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát.- (Máté 12,29) Önmagáról beszélt itt az Úr. Ő az, aki a hatalmasnak a házába bement, a Sátán lakóhelyére, a pokolba benyomult, betört és valami kibeszélhetetlen győzelmet aratott ottan, mert azután egyszer, amikor feltámadott, dicsőségében megjelenik János apostolnak, ezt mondja néki: Én vagyok “az Élő, pedig halott valék, és íme élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai!- (Jel 1,18) Jelenthet-e veszedelmet, ejthet-e kétségbe az a börtön, amelynek a kulcsa a feltámadott Jézus Krisztus kezében van? Ő nyitja és Ó zárja ezt a rettenetes ajtót. Hogyne nyitná meg azoknak, akikért betört a halál birodalmába? Aki a Krisztusé, annak a számára most már a meghalás valóban ajtónyílást jelent: azt, hogy megnyílik előtte a börtön kapuja az életre! “Nálam vannak a pokolnak és halálnak kulcsai!- Ebben a Jézusban való hit még olyan esztelen vakmerőséget is megtehet, hogy szinte csúfolódva kiáltja Pállal: “Pokol! Hol a te diadalmad?- Mert: “Hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által- (57. v.)

És még ez sem minden. A Szent írás még további titkokat mond el nekünk Krisztus húsvéti diadaláról. A Biblia gyakran beszél arról, hogy ezt a látható világot egy láthatatlan világ veszi körül, és abban a láthatatlan világban mindenféle élőlények nyüzsögnek, mindenféle démonikus erők és hatalmak, amelyekkel Isten gyermekei harcban állanak. Erre vonatkozik Pálnak az a figyelmeztetése is: “Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.- - vagyis a láthatatlan világban. (Efézus 6,11-12) Ezek azok az ördögi, démonikus hatalmak, amelyek sokszor megszállottá tesznek egy embert, - néha egy egész nemzedéket, társadalmat. Gyakorlatilag mindnyájan ismerjük e hatalmakat, hiszen nagyon sok bajunk van velük. Ezek azok, akiket így szoktunk emlegetni, hogy a pénz istene, a mammon; a vér hatalma, a gyűlölet; a bosszú démona; a legkülönbözőbb szenvedélyek ördöge; az ezerféle gonoszság lelke és így tovább a végtelenségig, amelyek mindmegannyi személyes gonosz hatalom a földi életet körülvevő láthatatlan világban! De csak azért szól ezekről a Biblia, hogy még nagyobbnak lássuk a húsvét győzelmét, amely ezek fölött is érvényes: “És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is- (Efézus 1,19-21) Vagy ahogyan a Kolossé levél mondja: “Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.- (2,15) Nem is lehet erre mást mondani, csak amit Pál apostol: “Hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által!- (57. v.)

Ímé, mindezt jelenti Krisztus húsvéti győzelme! És, ha te hiszel a feltámadott, a diadalmas Krisztusban, akkor az Ő húsvéti győzelméből már egy jókora darab a tiéd is! Mert hinni Krisztus győzelmében egyúttal azt jelenti, hogy nem hiszek a Sátán győzelmében, nem hiszek a halál és a pokol győzelmében, nem hiszek a fejedelemségek, hatalmasságok, gonosz szellemek diadalában. Hinni Krisztus győzelmében, azt jelenti, hogy megtört minden más gonosz hatalom varázslata a számomra!

Olvastam valahol, hogy messze keleten, Indiában vannak olyan titokzatos erővel bíró emberek, akik bizonyos varázslattal nagy távolságokról meg tudják rontani egy másik ember életét. Egy ilyen ember elég, ha csak egyszer szemébe tud nézni az ellenségének, attól kezdve az a biztos halál felé megy. Rajta van a varázslat, ami lassan elsorvasztja a testét és lelkét. Egyszer egy ilyen agyongyötört, már szinte haldokló ember ment a misszionáriushoz, hogy vegye le róla a gyilkos varázslatot. A misszionárius azt mondta neki: Állj ki ide a sziklára és kiáltsd bele a levegőbe háromszor hangosan, hogy nem hiszek a megrontásban! Az ember összeszedte minden maradék erejét és elkiáltotta háromszor: nem hiszek a megrontásban. És egyszerre úgy érezte magát, mintha a sírból tért volna vissza.

Ezt tette Pál apostol is, amikor odakiáltotta a levert ellenségnek: “Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?- (55. vers) És ezt teheted te is, valahányszor küzdelmed van Krisztus valamelyik megvert ellenségével, a halállal, a pokollal, vagy a Sátán különböző hatalmasságaival! Hiszen nem az övéké, hanem Krisztusé a diadal! Még ha csatát vesztesz is és elbuksz valamelyikkel szemben, akkor is Krisztusé a diadal! Láttunk már olyat, hogy csatákat megnyert valaki és a háborút mégis elveszítette!

Nos, itt megfordítva van: Krisztus népe veszthet csatákat, a háborút mégis ő nyeri meg! Minden csatába - a Sátán ellen, és végül majd a legutolsó küzdelmedbe: a halál ellen is - mehetsz bátran ezzel a nagy húsvéti ujjongással és bizonyossággal: “Hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!- (57. vers)

Ámen

1950. április 9.
















































Látogatóink száma a mai napon: 4199
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850437

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat