None

Feltámadott a harmadik napon

I. Kor. 15: 3-4.

A korinthusi gyülekezetben voltak olyan atyafiak, akik azt mondták: nincs a halottaknak feltámadásuk. Nem meglepő ez a vélekedés, sőt, nagyon is érthető, nagyon is kézenfekvő. Hiszen az emberiség története egyértelműen arról beszél, hogy ebben a világban nincs meg a halottak föltámadásának a lehetősége, hogy mindenre, a világra, az életre ráhull a halál árnyéka. Pál apostol is tisztában van ezzel. Tudja, ő maga állapítja meg, hogy -a teremtett világ mulandóság alá vettetett.- (Róma 8:20.) Nincsenek illúziói a valóságról. Ismeri azt a súlyos, nehéz tényt, hogy mi, emberek a “halál testében- élünk. De Pál nemcsak erről tud, hanem még valami másról is. Tud az evangéliumról is. Tud a felszabadító jó hírről, hogy Jézus Krisztusban elközelített az Istennek országa. Elközelített ebbe a hiábavalóság és mulandóság alá vetett világba, elközelített a halálnak testében. Ez pedig azt jelenti, hogy ebben a világban, az ember életében nem csupán a bűn, a nyomorúság, a halál lehetősége van meg, hanem az Isten országának a lehetősége is. Az Isten országának új, minden értelmet felülmúló, nagyszerű lehetősége: az élet lehetősége. Ezt az evangéliumot, ezt az örömhírt juttatja újra a korinthusiak eszébe Pál. Azt az evangéliumot, amelyet már hallottak, amelyet már egyszer átvettek, de amelyet, úgy látszik, el is felejtettek, amelyet valami a háttérbe szorított. Ez az evangélium hangzik most hozzánk is, ezt az annyiszor hallott, de mégis elfelejtett, háttérbe szorult evangéliumot juttatja újra a mi eszünkbe is a mi Urunk. Eszünkbe juttatja, mert Ő nem felejtkezett meg rólunk, és mert meg akar tartani minket. Általa, az evangélium által üdvözültök - halljuk. Igen, eszünkbe juttatja az evangéliumot, hogy megragadhassuk mind a jelenvaló, mind az eljövendő élet ígéretét és valóságát. De hát mi is ez az evangélium? Pál a kérdésre az egyház hitvallásával felel. Nem teszi túl magát az egyház hitvallásán, nem lép ki abból, hogy valami egyéni, különös válasszal álljon elő, mint egy szekta- vagy vallásalapító. -Elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam.- Pál előtt egy pillanatig sem kétséges, hogy csak egy evangélium van, és éppen ezért az ő bizonyságtétele csak akkor lehet hiteles, ha az egybecseng az egyház hitvallásával. Azt adja át, azt adja tovább, amit ő is úgy kapott, és nem kitalált. Ez az evangélium, amit ő is úgy vett át, így hangzik: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették, és feltámadt a harmadik napon És mindez az Írások szerint történt. Nem esetlegesen és nem véletlenül. Figyeljétek meg: az evangéliumban nem egy szép elméletről vagy feltételezésről, esetleg valamilyen elképzelésről van szó, hanem tényekről. Tényekről, amelyek vannak, amelyeket nem lehet megváltoztatni vagy visszacsinálni, amelyek, miként a tények általában, ebben az esetben is makacsoknak bizonyulnak. És tegyük mindjárt hozzá: hála Istennek. Az első tény, amiről az evangéliumban szó van, a halál ténye, a halál valósága. Krisztust megfeszítették, Krisztus meghalt. Ha a feltámadásban lehet is kételkedni, a halálban nem. Krisztus meghalt - ebben nem lehet kételkedni. Meghalt, éspedig ahogyan az Írások mondják, a mi bűneinkért. Ezért olyan megrendítő az Ő halála, ezért nem lehet efölött sohasem napirendre térni, azt végképp elfelejteni, mert Ő a mi bűneinkért halt meg. És ebben, hogy -mi-, mindannyian benne vagyunk, én is, te is, a gyermekeink is, valóban mindenki, még a vele együtt megfeszített lator is. Eltemették - halljuk a következő tényt. Itt voltaképpen az emberi élet történetének, útjának a befejezéséről, végéről van szó. Ez az ember egyetlen, halál utáni reménysége, ami belőle telik, hogy eltemetik, hogy nem marad temetetlen. Utána megszűnik minden, csak a halál van, a néma, üres csend. A tények felsorolása azonban mégsem záródik le ezzel, hanem folytatódik: harmadnapon föltámadott. Bár ez is az Írások szerint történt, mégis meglepő, nem várt folytatás. Olyan folytatás, amelynek a lehetősége nincs meg ebben a világban, és nincs meg az emberben. Jézus meghalt, eltemettetett, mindazt, amit az ember megtehetett, megtett. De az Isten éppen itt, ezen a ponton, a legnagyobb mélységben szól bele az emberi történelembe. Ezért hangozhat Jézus Krisztus halála és eltemetése után, túl minden emberi lehetőségen a győzedelmes hitvallás: föltámadt a harmadik napon. És ez megint tény, történeti valóság. Olyan tény, amelynek szemtanúi vannak. Jézus föltámadása nem illúzió, nem káprázat vagy ellenőrizhetetlen látomás. Nem egy elmélet, nem egy feltételezés, amit a tanítványok akkor ötlöttek ki, amikor húsvét reggelén a sírt üresen találták. A feltámadott Jézus megjelent a tanítványoknak. Meglepetésszerűen, nem várt módon. Ő kereste meg őket, Ő ment be hozzájuk, Ő szólította meg őket. Ő mutatta meg nekik sebeit. De nemcsak a tanítványoknak jelent meg, hanem több mint ötszáz atyafinak egyszerre. Nagy részük - írja Pál a korinthusiaknak - még most is él, még most is tud tanúskodni erről. Sőt, utolsóként még neki is megjelent. Neki, Pálnak, nem a tanítványnak, hanem az ellenségnek, aki üldözte az Isten egyházát. Ő is, akit nem lehet semmiféle elfogultsággal vádolni, tanúsítja ezt a hallatlan tényt, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból. De mit is jelent az, hogy Jézus Krisztus föltámadt? Valaki, korunk egyik gondolkodója Jézus Krisztusról nyilatkozva azt mondta, hoz Jézus -rést ütött az emberiség horizontján... közülünk mindenki, minden időben jövendőt kezdhet el.- Ez az ember tehát Jézus Krisztus feltámadásának nemcsak a tényét látja, hanem az erejét is. Azt az erejét, amely már most, a jelenben, a mi világunkban és a mi életükben új jövendőt tud nyitni. Erről tesz bizonyságot Pál apostol is. Úgy beszél magáról, mint egy idétlenről, torzszülöttről. Úgy, mint akinek az élete egészen eltorzult, aki eljátszotta minden lehetőségét annak, hogy megragadhassa az élet szépségét, hogy életének torz vonásai emberi arccá simuljanak. Hiszen embereket tett tönkre, embereket hurcolt meg, versenyt futva üldözte az Isten egyházát. És mégis: a föltámadott Krisztus, aki megjelent neki, új jövőt nyitott meg előtte. Egy olyan új élet lehetőségét és valóságát, amely már nem torz, nem idétlen és nyomorék. Jóllehet még az apostol elnevezésre sem méltó, mégis apostol, a legtöbbet fáradozó és munkálkodó apostol. És ő, aki ha valahol megjelent, ártatlan embereket töltött be a félelem, most bűnösöket térít, élete és szolgálata nyomán emberek jutnak hitre. Milyen örömmel, milyen boldogan vallja, hirdeti: Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Igen, Jézus Krisztus rést ütött az emberiség horizontján, a halál, a kilátástalanság, a jövőtlenség horizontján. Rést az új jövendő számára, amely nyitva áll minden ember, az egész világ előtt. Ezért van és ezért lehet jó reménységünk erről a mi világunkról, amely tele van feszültségekkel, félelmekkel, amely eljutott az önmaga elpusztításának lehetőségéhez. Ezért merjük hirdetni minden embernek, akiknek az élete eltorzult, akik nem látnak kiutat, akik lemondtak magukról: ne add föl, lehet új jövendőt, új életet kezdeni. És megállva egy koporsó mellett, amikor ránk zuhan a fájdalom, amit szinte nem lehet kibírni, megszólalhat bennünk is a kérdés: halál, hol a te fullánkod, hol a te diadalod? Harmadnapra föltámadott. Milyen csodálatos, nagy evangélium, örömhír ez! Töltse be ez az evangélium most a ti szíveteket, és álljatok meg benne szilárdan!