None

LÁTNI JÉZUST DICSŐSÉGÉBEN

Alapige: Mt 17,1-9

Hat nap múlva Jézus magához vette Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehér lett, mint a fényesség. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, akik beszélgettek ővele. Péter pedig megszólalva monda Jézusnak: “Uram, jó nekünk itt lenni. Ha akarod, építsünk itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek is egyet és Illésnek is egyet.- Mikor ő még beszélt, íme, fényes felhő borította be őket, és szózat lett a felhőből ezt mondván: “ez amaz én szerelmetes Fiam, akiben én gyönyörködöm, őt hallgassátok!- A tanítványok amint ezt hallották, arcra estek, és igen megrémültek. Jézus pedig hozzájuk ment, megillette őket és mondta: “Keljetek fel, ne féljetek!- Amikor pedig szemeiket felemelték, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Mikor a hegyről lefelé jöttek megparancsolta Jézus nekik: “Senkinek ne mondjátok el amit láttatok, amíg fel nem támadt az embernek fia a halálból-.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged, hogy amit a tanítványok átélhettek Jézus Krisztus földi ittléte során, mi hasonlóképpen átélhetjük Szentlelked által, amikor hallgatjuk szavad, vagy olvassuk a Szentírást. Hódolunk előtted, mert mi is láthatjuk Megváltónkat lelki módon, mégis valóságosan. Köszönjük, hogyha ez a hitbeli látás segített az elmúlt héten is hordozni hétköznapi bajainkat, terheinket, segített megállni nagyon nehéz helyzetben, megóvott bennünket a kísértések idején. Bocsásd meg, ha mégsem ez történt. Bocsásd meg, ha tudtuk is, hogy ki a mi Megváltónk, mégis elestünk, vétkeztünk, aggodalmaskodtunk, kétségeskedtünk. Könyörülj meg rajtunk, hadd élhessük át, hogy itt az Isten köztünk, mert szól a szavad, lelked munkálkodik. Könyörülj meg rajtunk, hogy ezért hódolhassunk előtted megtisztulva, örömmel.

Kérünk, erősítsd hitünket. Add, hogy éppen az szóljon hozzánk személyes üzenetedben, amire most van a legnagyobb szükség. Add, hogy tudjunk együtt örvendezni majd a keresztelésre érkezett családokkal, a sákramentum jelei hadd mutassanak Jézus Krisztusra, a halálon is győztes Úrra, Megváltóra. Szeretnénk most mi is szemlélői lenni őneki, igéden keresztül meglátni az ő dicsőségét és így elmenni innen a te házadból.

Köszönjük Urunk, hogy te ígérted is, mindezt megadod nekünk. Jézusért kérjük.

Ámen.

Igehirdetés

Szülőfalum az Alföld szélén helyezkedik el, ezért hegyet csak akkor láttam, amikor tiszta idő volt, mert akkor a csaknem száz kilométerre lévő Mátra hegyvonulatai szépen megmutatkoztak. Ezért nagyon nagy élmény volt számomra, amikor életemben először a Kékestető hatalmas csúcsát megmászhattam, és onnan tekinthettem le szülőfalum felé, a nagy síkságra. Akkor éreztem át először, hogy mit is jelent hegytetőn lenni és ott hatalmas élményben részesedni. Mindig is irigyeltem azért a hegymászókat, akiknek gyakran adatik meg ez a fajta testi és lelki élmény, hiszen a hegytetőn csend és nyugalom honol, gyönyörű a táj, a látvány. Azt hiszem azonban, hogy egy hegymászó sem képes elképzelni, velünk együtt, hogy milyen lehetett akkor, amikor egy hegy tetején a Menny érkezett el a földre, nagyon kicsiny helyen, de mégis, a Mennyország jelent meg a földön. Mai történetünkben erről van szó.

Jézus Krisztus dicsőséges elváltozása előrevetítette feltámadásában, mennybemenetelében, majd az ő második eljövetelében való felmagasztaltatását. Földi ittléte során elrejtette isteni dicsőségét, most azonban, ha csak egy rövid időre is, mégis láthatóvá vált, és a három tanítvány, mint szemtanú ennek lehetett szemlélője. A Mestert látták isteni fenségében, fényében és dicsőségében.

Nézzük meg, hogy mit is jelentett számukra ez a látás, látni Jézust dicsőségében és mit jelent ez ma a mi számunkra. Továbbá, hogy mit jelentett Jézust látni az ő dicsősége után.

Mit jelentett tehát Jézust látni az ő dicsőségében a történet szerint. A szó szoros és lelki értelmében egyaránt az Úr Jézus kiemelte ezt a három tanítványt a földi élet hétköznapi, megszokott eseményeiből, amikor felvitte őket a hegy tetejére. Lukács evangélista leírja, hogy Jézus imádkozni kezdett, közben amazok elaludtak és akkor történt maga az elváltozás. Amikor a másik három hirtelen felébredt, akkor a menny dicsőségének a ragyogása tárult szemük elé. Nemcsak Jézust látták meg, hanem Mózest és Illést ragyogóan.

Illésről tudjuk, hogy ő nem halt meg, a tüzes szekéren Isten átvitte a láthatatlan világba. Azt élte át, amit minden hívő nemzedék a maga idejében várni szokott, hogy ne kelljen meghalva látni meg az Urat, hanem jöjjön el földön élve elragadtatni hamarább.

Mózest azonban utolérte a halál és Isten maga temette el. Itt azonban ő is valóságosan volt jelen. Júdás levele érdekes adatot közöl, amely vele kapcsolatban magyarázat lehet erre a jelentere; Mihály arkangyal és a Sátán, Isten korábbi, gonosszá vált angyala vitatkozik Mózes teste fölött és Mihály nem akar bántó ítéletet mondani a gonoszra, csak azt mondja: dorgáljon meg téged az Úr. Az látszik, hogy valami miatt vitatkozás zajlott az angyalfejedelmek között Mózes teste felett. A hegyen viszont ott volt Mózes dicsőségesen, ragyogóan.

Ennél fontosabb viszontaz, amiről beszélgettek, amint ezt Lukács evangélistánál olvashatjuk. A két ószövetségi hívő személye az egész Ószövetséget is jelképezte, Mózes a törvényt, Illés a prófétákat. Lukács írásából kiderül, hogy Jézus messiási szolgálatának beteljesítéséről beszélgettek, haláláról, amelyet majd Jeruzsálemben kell végigszenvednie.

Az Úr Jézusnak is tehát ez a mennyei elváltozás fontos volt és így még inkább üzenetté vált a tanítványok számára. Fontos volt azért, mert Isten, ezek szerint, a hegy tetején felkészítette arra, ami ezek után hamarosan bekövetkezett, a kereszt gyötrelmére, a halálára. Amikor a dicsőség felhőjéből az Atya megszólalt, akkor biztosította a Fiút az ő isteni szeretetéről: “Benned gyönyörködöm-. Emlékeztette Jézus Krisztust arra a dicsőségre, amely majd követi szenvedését és halálát. Tehát ez az egész jelenet Jézusnak is fontos volt. Péter ezt így fogalmazta meg a levelében: “azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott-.

De ez a jelenet fontos volt az övéi számára is, hogy megláthassák az Urat dicsőségében, megláthassák ki is ő valójában, ki is ő igazi fenségében, isteni nagyságában. Péter erről is írt a levélben, tájékoztatni is akarta a hívő népet, az egész evangéliumra emlékeztetni akarta őket, de erre a történetre különösen. Fontos üzenet volt számukra is a megdicsőülés a jelenetben. Hiszen Jézus Krisztus messiási hatalmát már korábban is tapasztalhatták a csodáiban, de ilyennek még nem látták őt sosem. Az ő isteni dicsősége mennyei fenségét csak ez alkalommal láthatták valóságosan. Ennek rájuk tett hatása kiderül Péter szavából, amikor felriadt és meglátta mindazt szemei előtt, ő azonnal azt mondta: “Uram, jó nekünk itt lenni-.

Lukács és Márk egy kicsit elmarasztalja Péternek ezt a mondatát, Máté erről nem ír. Vajon mit érzett Péter, amikor meglátta Jézust a maga dicsőségében? Nem akart lemenni a hegyről, azt mondta, maradjunk itt örökre Uram. Hátha itt a mennyország, akkor itt a helyünk.

Aki már találkozott közülünk Jézus Krisztussal, Megváltójával, Urával, az bizonyára megérti Péternek ezt a mondatát. Mert aki azóta is találkozott Jézussal, az legszívesebben megállítaná az időt. Ha nem is olyan dicsőségesen, mint Péterék, mert Jézus Krisztus a mennybemenetel után már nem látható testi szemeinkkel, majd csak akkor, ha eljön. Lelki módon azonban, a hit szemével mégis látható ő valóságosan. Amikor a tanítvány hallja az ő szavát, olvassa az igét és az ő Lelke munkálkodik, átérezzük valóságosan az ő dicsőségének a jelenlétét. Itt hangsúlyos az, hogy Jézusnak is fontos volt mindaz, ami ott történt, mert mi már, akik utána vagyunk az Újszövetségi eseményeknek, tudjuk, hogy tulajdonképpen Jézus dicsősége a maga teljességében a feltámadás, mennybemenetele és az ő eljövetele fényében, a kereszten ragyogott fel.

Kálvin, ehhez a részhez fűződő magyarázatában azért írja, hogy az Úr Jézus tulajdonképpen arra akarta megtanítani az övéit és annak akarta tanúbizonyságát adni, hogy ő önként vállalta a kereszthalált. Mert maradhatott volna a megdicsőülés hegyén, vagy mehetett volna vissza az Atyához Mózessel és Illéssel, de ő nem maradt, hanem vállalta a kereszt útját. A kereszt megaláztatásában is felragyogó dicsőségét. Azért, mert ez volt a váltságunk ára. Péterék azt látták, hogy ilyen a Megváltó, aki isteni dicsőségben ragyogott, de azután ment a keresztre.

Ha nem ez történt volna, akkor Péterék is elpusztultak volna. Ha Jézus Krisztus nincs ott a hegy tetején, akkor az isteni szó őket elpusztította volna. De bennünket is. Mert ha Isten dicsőségét az ember Jézus nélkül tapasztalja és látja meg, vége, elvész örökre. Ezért mondja János az evangéliumában: “Az ige testté lett és lakozott közöttünk. Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének a dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal-. Amikor tehát mi látjuk az Úr Jézus Krisztust dicsőségében, akkor a kereszten meghalt, de feltámadott Urat láthatjuk, így Isten ő számunkra, a Fiú Isten. Ezért jelentős, hogy Jézus Krisztus megkeresztelésekor is megszólalt az atyai szózat, ugyanaz, ami itt, ahol még elhangzott továbbá az, hogy őt hallgassátok. Az Olajfák hegyén, a Gecsemáné kertben is a hegyen tartózkodott Jézus testileg, ott is imádkozott, de ott azt is ki kellett mondania: Atyám, ha lehet, múljék el tőlem az ítélet pohara. Az, hogy elhagyja őt az Isten, hogy ki kelljen mondania: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet-, mert ez az ítélet. De ezután azt is kimondta imádságában: “De legyen meg a te akaratod-. Jézus ott is azt jelezte az Atyának, hogy vállalja, mert a bűnösöknek, az övéinek szüksége van rá.

Találkoztál-e már ezzel az Úrral, lelki módon, de valóságosan? Volt-e már ilyen ünnepélyes találkozásod Jézus Krisztussal? Megláttad-e már Jézust a maga isteni dicsőségében, aki a te életed számára is Megváltó lehet, lehetett?

Ha valaki már találkozott ő vele, akkor emlékezhet arra, hogy valóban nehéz volt elmenni arról a csendes hétről, vagy még szívesen maradt volna tovább egy hétig Neszmélyen, vagy Tahiban. De lehet, hogy a kórházi ágyon is szívesen aludt volna néhány hétig, mert ő ott találkozott valóságosan Jézussal, életében először. Mert úgy érzi akkor az ember, hogy Uram jó itt, mert a kegyelmes, de dicsőséges Urat láthatja. Az, aki még talán nem találkozott vele, azok számára azért szól az ő szava, azért van istentisztelet, hogy halljuk ki is ő igazán számunkra, még ha bűnösök is vagyunk, kegyelmes az ő dicsősége.

Azok számára, akik már találkoztak Jézus Krisztussal az igének még egy fontos gondolata van. Az ószövetségi időben az akkori nép találkozott Istennel a hétköznapokban is, hiszen ott volt közöttük Isten sátora, meg a templom Salamontól fogva, de megvolt Isten népe számára már akkor az ünnepi találkozás rendje és ideje.

A hívő emberek azt szokták átélni a hétköznapok során, hogy a mindennapi gondok, terhek, nyomorúságok, bajok könnyen elhalványíthatják Jézus Krisztus igazi valóját a hit szeme elől. Nem látjuk annak Jézust, aki számunkra, hanem ennek az életnek a természetes terhei, bűnei elhalványítják előlünk őt. A Zsid 12-ben: A hitetek futását ti úgy hajtsátok végre, hogy tegyetek félre minden akadályt és megkörnyékező bűnt és így nézzetek Jézusra. Ennek az igének a fényében az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy bizony szükség van arra, amit Péter levelében írt: én emlékeztetni akarlak titeket valamire. Emlékeztetni arra, amit mi is átéltünk Jézussal, emlékezni a vele való nagy találkozásra, de emlékezni, találkozni vele azokban a nagy találkozásokban, amelyeket a hétköznapokból kiemelkedő ünnepélyes találkozásoknak tarthatunk. Amikor mindentől függetlenül csak Jézusra figyel Isten gyermeke, csak ő van figyelme központjában. Arra az időre még a világ gondja is otthagyható. Mi az ő szaván keresztül a Lelke által találkozhatunk vele. Amikor a böjti időszakban Istenre figyel az ember, az a böjt lényege. Valamit teszek, valamiről lemondok, mert szeretném az én Istenem akaratát követni, megismerni őt, magát. Ilyen szempont szerint nem csak a böjt maga lehet ünnep, hanem minden vasárnap, a nyugalom napja lehet ünnepélyes találkozás Jézussal, az Úrvacsora is ünnepi találkozás a Megváltóval, vagy a napi csendesség örömteli csendessége. Ez lehet akár öt percnyi idő, ha ez csendes és nyugodt, és ha az Úr megszólít ebben az időben, úgy érezhetjük, hogy bárcsak több lenne ez az idő és hálásak lehetünk érte, és ezáltal egész napunk megváltozik.

Ünnepi találkozás Jézussal azt jelenti, hogy látjuk őt az ő dicsőségében, amikor még semmi nem halványítja el, mert még nem jut eszünkbe annak a napnak a feladata, sürgetése. Gondoljuk meg, mikor volt utoljára ilyen érzésünk, élményünk, találkozásunk ővele? Mikor volt a társunkkal együtt ilyen találkozásunk Jézussal? A házassággal kapcsolatban hangzanak el igehirdetések, ez is fontos dolog ebben a gondolatkörben. Ünnepi pillanatok, vagy akár hetek a társammal együtt Jézus dicsőségét látva. Lehet, hogy a házasság hétköznapjai másképpen telnének akkor. A család esetén, ha a gyerekek már kiröpülnek, akkor nem nagyon lesz alkalom ilyen közös ünnepi találkozásra, mert nekik akkor már lesz külön családjuk.

Az idős apostol már készült az elmenetelére, amint olvasható levelében, készült meghalni, de egész életét az ragyogta be, hogy mit látott és milyennek tapasztalta Urát azóta is. Még a halál sem tudja elszakítani lelki szemünket az Úrról, mert őt látjuk ilyenkor.

S ha figyeltük, Jézus akarta ezt a találkozást, nem a tanítványok gondolták, hogy jó lenne felmenni a hegytetőre, hogy megnyugodjunk, Jézus akarta. Ezért, amikor mi akár csak öt percre is a napi csendességben, vagy vasárnap, vagy akár egy csendes héten amikor mi megyünk, Jézus megelőzött már bennünket, ő akarja a találkozást. Ezért van ünnepe Isten népének, ezért van az egyházi ünnepi rend is mindegyik felekezetben.

Lukács evangélista húzta azt alá, a kifejezést is használva, hogy Péter, Jakab és János látta Jézust a dicsőségében. Fontos viszont, hogy Máté akkor használja a látni kifejezést, amikor már nem a dicsőségében látják Jézust. Eljött az az idő, amikor a dicsőség után is látták őt. A mennyei dicsőség csúcspontja az volt, amikor az Atya is megszólalt. Természetesen ekkor a tanítványok annyira megrettentek, hogy összeestek szinte, lehajtották a fejüket, behunyták a szemüket, nem bírták elhordozni. Amikor Jézus odament hozzájuk, ahogyan sokszor tette korábban is, megérintette a testi, vagy lelki beteget, most a tanítványokat is megérintette, megnyugtatta őket és a tanítványok akkor nyitották ki a szemüket. Előzőleg, amikor a felébredés után megnyílt a szemük, látták a mennyei dicsőségében az Urat, most amikor kinyílik a szemük, már nem a mennyei dicsőséget látják, de Jézust látják egyedül, nincs ott az Atya hangja, nincs ott Illés és Mózes, de ott van Jézus. Kiderül, hogy még nem jött el a mennyei dicsőség, boldogság ideje és nemsokára le kell menni a hegyről, nem lehet ott maradni, vissza kell menni a hétköznapokba, de Jézust látva. Jézus ott maradt velük, nem ment el.

Jézus Krisztus lement a hegyről és ment a kereszt felé, s a tanítványok így láthatták őt. Már nem azt az isteni dicsőséget, de mégis a Megváltó Urat ismerhették meg őbenne és a feltámadáskor minden világos lett számukra. Ezért ezt a gondolatot így szeretném megfogalmazni: Jézust látja a tanítvány a dicsőséges látás után is, a hétköznapok idején is.

Ünnepibb találkozás az Úr Jézussal, amikor csak rá figyel, csak őt hallgatja és nincs semmi más, ami ezt zavarná. Azért van istentisztelet is. De van időszak a hétköznapok idején is, amikor Jézust látja a tanítvány. Megy le a hegyről, mégis haza kell menni majd innen is, valahova, a csendességnek vége szakad és megy vissza valahova régi körülmények közé, lehet, hogy rettegve, de Jézussal.

Jellemző, hogy amikor Jézus a hegyről lement, így kellet neki kifakadni: “Ó hitetlen és elfajult nemzetség, vajon meddig leszek veletek, vajon meddig tűrlek titeket?- Egy beteg fiút kellett volna meggyógyítaniuk a tanítványoknak és nem tudták. A hitetlenséggel, a kételkedéssel szembesült Jézus, ilyen nehéz volt neki a földi napok ideje.

Aki ismeri azt, hogy elhordozó szeretettel tűrni a másikat a családban, vagy a munkahelyen, az tudja, hogy milyen nehéz az, de ha valaki Jézust látja, akkor szeretetben tud maradni. A házasságokban ez is fontos. A gyermeknevelés során sokszor előfordul, hogy nincs idő még elcsendesedésre sem, mert hol az egyik sír, hol a másik. Milyen nagy kincs, ha van egy kicsi csend, s van idő igét olvasni, imádkozni és akkor felsír valamelyik. De ha az anya vagy az apa Jézust meglátja, akkor ez a helyzet is másképp alakul a hétköznapok során.

Pál apostol azt látta meg, hogy Isten nem vette el a tövist róla, adott neki kegyelmet elhordozni és az történt, hogy megmaradt az erőtlensége, de az Isten ereje ragyogott fel az életében. Jézus dicsőségét a hétköznapok során abban mutatta meg Pál élete során, hogy fizikailag erőtlen maradt, de Jézus ereje mégis erőssé tette őt.

Elmennek az unokák otthonról, vége az ünnepnek, marad a lakás, a társad, de lehet, hogy már az sincsen, mert meghalt, akkor a gyász is ott van, de ha a tanítvány Jézust látja ebben a hétköznapi helyzetben, ott is hittel éli meg hívő életét.

Itt tehát azon van a hangsúly, hogy le kell menni a hegyről, de Jézust látva akkor is, ő nem marad el. Itt is igaz, hogy Jézust látni olyannak, aki nagyobb mindennél. A hit és a bizalom van jelen, amikor Jézust ünnepélyesen látja a maga isteni dicsőségében, de a hétköznapok során is láthatja, és így a hétköznap ünneppé válik, mert Jézust látja. Ezért valamilyen formában igaz ránk is, hogy a szenvedés útja, a Jézust követők útja, mert ha soha semmi sem fájna, semmi miatt nem kellene szenvedni, az biztosan szenvedést okozna minden hívő ember számára, hogy még nem lehet a mennyben. Mert ha eljön az az idő, amikor ott leszünk, ott már minden, ami itt a földön baj, keserűség, aggodalmaskodás, ott megszűnik. De általában szenvedni is kell Jézusért, hordozni a keresztet, vállalni azt. Azonban akkor is ott van az a reménység, hogy mit tett az én Uram értem azóta is a saját életemben, és ezt láthatom, továbbá azt, mit tesz majd ezután is velem.

Jézus vállalta tehát a kereszt útját, ami a dicsőségbe vezetett. Hittel vállaljuk ezt, Jézust látva, őt magunk előtt a dicsőséges látásig. A Jelenések könyvében arról olvasunk, hogy akkor jön majd el annak az ideje, hogy az Isten sátora az emberek között van és látják az ő orcáját.

Péter nem építhetett sátrat, mi is hiába mennénk fel a hegyre sátrat építeni. Majd ama napon eljön az az idő, hogy az Isten sátora velünk lesz. Addig viszont ott van az Isten egyszülött Fia a maga dicsőségében, vagy a maga hétköznapi egyszerűségében, de valóságosan.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged Úr Jézus Krisztus, hogy te vállaltad a kereszt útját. Hódolunk előtted, mert feltámadtál, dicsőségesen mennybe mentél és uralkodol és mi ilyennek láthatunk téged, Megváltónkat. Magasztalunk, hogy élő találkozássá lehet veled, amikor hallgatjuk a szavad, vagy olvassuk a magunk csendességében a Szentírást. Kérünk arra, hogy segíts megtalálni mindég az ilyen ünnepi találkozások idejét veled. Könyörülj meg rajtunk, hogy hadd lehessen a böjti időszakban ilyen ünnepi együttlétünk, élményünk veled.

Imádkozunk azért is, hogy könyörülj meg mindazokon, akiknek a hétköznapok mostanában nehézségeket, próbákat hordoznak. Segíts nekik, hogy rád tudjanak ők is tekinteni velünk együtt. Segíts, hogy így tudjuk a gyermekeinket nevelni, az unokákat szeretni, hordozni a betegséget vagy ápolni a beteget. Könyörülj meg rajtunk, hogy így tudjunk imádkozni a gyászolókért, a gyászoló testvéreink pedig hordozni ezt a nehéz terhet. Hogyha a halál árnyéka völgyében is kell járniuk mostanában, tudjanak rád tekinteni a hegy tetején.

Kérünk, hogy könyörülj meg népünkön, adj népünknek ébredést, megtérést tehozzád. Vezetőit óvjad, védjed, bölcsességeddel támogasd őket, amikor döntéseket hoznak.

Urunk, kérünk, könyörülj meg ezen a világon, adj békességet a földön.

Köszönjük, hogy te vagy mindeneknek az Ura. Szeretnénk ilyennek látni, hatalmasnak és dicsőségesnek most is, hazamenve innen, visszatérve a hétköznapokba, látni téged, Jézust.

Ámen.

Pasarét, 2003. március 23.
(vasárnap)