Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:19
Ruth

None

A te Istened az én Istenem


olvasandó: Ruth könyve 1.rész


Kedves gyülekezet, s különösen ti, kedves gyermekek!
Higgyétek el, nem azért örülnek a szülők szeptember elején, mert végre megszabadulhatnak gyermekeik nyári programkészítésének a terheitől, hanem tapasztalatból örül-nek. Azt hiszem, hogy a szívetek mélyén ti is örültök, s nemcsak azért, mert újra találkozhattok társaitokkal, újra kezdődik az iskola, hanem azért is örülhettek, mert folytatódhat az élet nagy dolgainak tisztázása. Ha jól emlékszem a gyermekkoromra, engem nagyon izgattak ezek a kérdések. És most utólag nagyon hálás vagyok minden tanáromnak, ha volt ilyen tanárom, a hitoktatómnak, ha volt ilyen hitoktatóm, aki ezekről a kérésekről, - a nagy kérdésekről beszélt nekem, beszélt nekünk.

Ruth könyvéből olvastam egy részt, s mai és a következő vasárnapokon erről a bibliai könyvről szólnak majd az igehirdetések. A felolvasott bevezető rész nagyon illik a mai ünnepi istentisztelethez, a tanévkezdéshez, s egyáltalán ahhoz a kérdéshez, hogy lehet-e hitet tanítani, lehet-e a vallást tanítani. Mire való egyáltalán ez az egész? Nem jobb lenne hagyni a gyermeket, hogy nőjön szabadon, mint a kert végében a dudva, aztán ha nagy lesz és megnyílik a szívében az érdeklődés, úgyis megkeresi majd a helyes választ?! Bízzuk az Úristenre a dolgot, szokta volt mondani egy kedves református kollegám, hiszen akit Isten eleve elválasztott és üdvösségre rendelt, azzal mi úgyse bírunk semmit se tenni, semmiről sem tudjuk lebeszélni, semmire sem tudjuk rábeszélni, - majd az Úr elrendezi az ő életének a dolgát.

A felolvasott történet azonban, amelyben két özvegy-asszonyt látunk magunk előtt, valamit fölnyit a számunkra. Vajon miért ragaszkodik Ruth az anyósához, miért akar vele menni, és miért mondja neki ezeket a szép szavakat: “Ahova te mégy, oda megyek én is, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is; néped az én népem és Istened az én Istenem-? Miért teszi magát ez a fiatal asszony gyermekké? Mert a gyermek él így: ahova a szülő megy, oda megy a gyermek is, ahol a szülő megszáll, ott száll meg a gyermek is, amelyik nép a szülő népe, az a gyermek népe. Viszont Ruth szép vallomásának zárószavait most kérdésként teszem fel: vajon a szülő Istene a gyermek Istene-e? Nos, ez a hitoktatás, ez a vallástanítás lényegbevágó kérdése, ez a szülők imádsága, ezért vagytok itt, hogy az ő Istenük a ti Istenetek legyen.


1. Nem olyan magától értetődő ez. Azt olvastuk, hogy Betlehemből, abból a városból, ahonnan majd Dávid király származik, ahol később Jézus születik, egy család kivándorol egy másik országba, mert otthon éhínség van. Mai kifejezéssel, ők afféle gazdasági kivándorlók. Otthon rosszul megy a soruk, elmennek hát egy másik országba, abban a reményben, hogy ott sikerül majd megkapaszkodni, egyről kettőre jutni. Ma is vannak, akik nekivágnak a világnak, talán máshol sikerül egy jobban fizető állást találni, hátha az élet egy kicsit rendeződik. A fiúk, akik talán még gyerekként indultak el a szülőkkel, hiszen mentek a gyermekek is: - “Ahova te mégy, oda megyek én is, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is; néped az én népem és Istened az én Istenem- -, ebben az idegen országban letelepedvén, felnövekedvén, megnősülnek. Odavaló lányokat vesznek feleségül, és úgy tűnik, hogy a családi élet szépen a helyére zökken, sikerült megkapaszkodniuk. Ekkor váratlan gyorsasággal meghal a férj, meghal a két fiú, és ottmarad egy idős özvegyasszony meg a menyei, két fiatal özvegy. Ugyanakkor jönnek a hírek otthonról, Betlehemből, hogy jobbra fordult a világ, ahogyan a Biblia szépen kifejezi ezt: “Meglátogatta az Úr Betlehemet, hogy adjon mit enni.- Elmúlt a gazdasági válság. Ekkor az idős özvegynek, Naominak a szívében feléled a vágy, haza akar menni. Elvesztette a férjét, elvesztette a fiait, nincs már semmi keres-nivalója idegen földön. A vágyból döntés lesz, és elindul hazafelé. A két menye, a két fiatal özvegyasszony egy darabig - talán tisztességből - kíséri még, de Naomi megkéri őket, hogy térjenek vissza a családjukhoz, hiszen még fiatalok, még férjhez mehetnek. A kor szokása szerint nem volt olyan egyszerű könnyű szertartás a búcsú, a fiatal özvegyeknek illett még egy kicsit sírni-ríni, még egy kicsit kéretni is kellett magukat, de Naomi okkal is az ottmaradásra biztatja őket. Ekkor aztán az egyikük, Orpa szépen megfordul és hazamegy. A másik, Ruth azonban a hosszas unszolás után sem akar visszatérni, hanem azt mondja: “Ahova te mégy, oda megyek én is, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is; néped az én népem és Is-tened az én Istenem.- Vajon miért ezt mondja? Nem inkább azon kellene gondolkodnia, hogy érdemes-e egyáltalán Betlehembe mennie?

Hogy mindenki jól értse a dolog súlyát, olyan ez, mintha Magyarországról valaki kivándorolt volna a Regátba, Romániába, ott a fiai két regáti román lányt feleségül vettek volna, majd a férje és a fiúk korai halála után úgy döntött volna, hogy visszatelepedik Magyarországra, mondjuk, valahova Hódmezővásárhely környékére. Hogy fogják a menyét, a regáti lányt befogadni a magyarok? Hogy fogják a moabita Ruthot a betlehemiek, a júdeabeliek befogadni? Hiszen a nyelvüket sem beszéli, mások a szokásai, más az arckifejezése, más a hanghordozása, más az élete, más a rokonsága. Nem jobb lenne, ha hazamenne a szüleihez? De Ruth számára már Naomi a szülő, és ő már Naomi gyermeke.

2. Pedig Naomi sem bánik vele mindig kedvesen, vagy úgy, ahogy a gyermekekkel kell bánni. Mit is mond Naomi, amikor megérkeznek Betlehembe? Mikor beérnek a városba, mindenki kitódul a Naomi fogadására, hiszen tíz-egynéhány esztendeje nem látták. S ekkor az özvegy megszólal: “Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza az Úr- -, mintha Ruth ott sem lenne. Valóban egyedül jött vissza? Ott van mellette Ruth, de ő úgy beszél, mintha senki sem állna mellette. Bizony másvalaki a Ruth helyében azon nyomban sarkon fordult volna, és visszatért volna a moabiták földjére. Ruth sértetten anyósa szemére vethetné, hogy lám, végigkísérte az úton, hozzákötötte az életét, és amikor megérkeznek a Naomi szülőfalujába, nem azt mondja, hogy családdal ment el, és félig árván tért vissza, csak az egy szál menye maradt mellette... nem, Naomi nem ezt mondja.

A titok, hogy miért ragaszkodik ennyire az anyósához, Ruthban van. Egészen pontosan nem is Ruthban, hanem abban az Istenben, akit ő megismert. Hogy jól értsük ezt, nézzük meg, mit nyerhet és veszíthet Ruth, ha marad, illetve ha mégis hazatér. Mit nyert volna eleve, ha a saját szülőföldjén marad vagy most mégis visszatér? Mint fiatal nő, nyerhet egy esélyt arra, hogy újra férjhez megy. A mai világban ezt már nehezebb megérteni, mert a nők ma már önállóak, önállóan vál-lalnak munkát, önállóan szervezik az életüket, s akként is élnek. A régi világban azonban jószerivel fel sem vetődött ez a kérdés. Ha valaki férjhez tudott menni, annak megoldódott az élete. A magukra maradtak gyakorlatilag özvegyként éltek fiatal lány koruktól kezdve. Erre utal a magyar vénlány szó is. Ruthnak a saját szülőfalujában még lett volna esélye arra, hogy könnyebb életviszonyok közé kerüljön. A rokonságára is számíthatott volna, hiszen bizonyára éltek testvérei, unokatestvérei, talán még a szülei is, akik támaszt jelenthettek számára. És mit kockáztat, hogyha Betlehembe megy illetve marad? Ez a megérkezése napján rögtön kiderül: idegen, és semmibe veszik. Egy nulla. Ezt mondja a kedves anyósa is: “Sokadmagammal mentem el, és árván jöttem vissza-: árván, mint a kisujjam. S ha még sikerül is tisztáznia Naomival ezt a szerencsétlen mondatot, majd később, amikor az anyósa, megöregedik és meghal, akkor valóban ottmarad egy szál maga idegenként, idegen földön. És mi az idegen sorsa idegen földön? Számkivetett lesz. Kegyelemkenyérre szorul. Úgy bánhatnak vele, ahogy az idegenekkel szoktak mind a mai napig, gúnyolódás céltáblája, gonosz tréfák tárgya lesz. Vagy megteszik bűnbaknak, ahogy az idegeneket szokták: “Idejött a mi falunkba, a mi városunkba ez az idegen asszony, azért van betegség, azért van járvány, azért vannak problémák, mert itt van ez az idegen.- Ez jellegzetes emberi gondolkodás. Nem jobb lenne hát otthon maradni, mint ezt a különös anya-lánya kapcsolatot választani? Nem jobb lenne hazamenni, és nem megtenni azt, amit itt Ruth megtesz, hogy édesanyát adoptál magának? Mert nem Naomi adoptálja Ruthot gyermekének, hanem Ruth adoptálja Naomit édesanyjának.

3. Ruth azonban vállal minden kockázatot, mert egyvalamit nem akar kockára tenni: “A te Istened az én Istenem.- Ezt az “én Istenemet- nem akarja immár kockára tenni. És ebben a pillanatban, kedves Testvéreim, kedves Gyerekek, valamit megértünk: - egy csodát. A bibliai elbeszélés nem mond semmit sem arról, hogy miképpen élt együtt ez a család akkor, amikor még a Naomi férje és a fiaik is éltek. Én azonban egészen bizonyos vagyok abban, hogy ez a család, idősek és fiatalok, gyermekek és szülők úgy éltek, hogy a családi életük középpontjában Isten állt. S Ruth, ez az idegen fiatalasszony, aki beházasodott ebbe a családba, megismerte ezt az Istent és megszerette. Ezt az Istent nem akarja kockára tenni. Inkább vállalja azt, hogy félreértések áldozata lesz. Inkább vállalja azt, hogy idegennek nézik. Inkább vállalja azt, hogy kiközösítik. Inkább vállalja azt, hogy koldusbotra jut, de ezt az Istent nem akarja kockára tenni. És talán megengedi a gyülekezet azt a következtetést is, hogy éppen az a Naomi, aki hazaérve nem állt ki a menye mellett, éppen ő az, akinek az életén keresztülárad ennek az élo Istennek a valósága, és ez a Naomi az, akin keresztül ez a fiatalasszony, aki most gyermekévé szegődik, megszereti Istent.


4. Kedves Szülők, kedves Nagyszülők, ez az egyetlen, igazi nagy kérdés: megszeretik-e gyermekeink az élő Istent a mi életünkön keresztül? Elegendő-e annyi, hogy elküldjük, vagy jobb esetben elhozzuk a gyermekeket vasárnapi istentiszteletre, hittanórára, és rábízzuk őket a hitoktatók meg a lelkészek kezére, s persze aggódva figyeljük, hogy jó hitok-tatóik, jó lelkészeik legyenek, akik jó dolgokat mondanak, szép és igaz dolgokra tanítják a gyermekeket. Elég ez? Ha Istenre tekintünk, azt is mondhatnám, hogy nemcsak elég, hanem sok is, mert Isten szuverén: ahogyan neki tetszik, úgy ragad meg egy életet. Ám emberileg szólva: elég ez? Nem azt tárja fel számunkra ez a csodaszép történet, hogy az idegenbe került édes-anya hogyan tudja tanítani a családjába került fiatalokat, akik szintén - legalábbis az ő számára - idegenek? Úgy, hogy az egyikőjük, Ruth, beleszeret abba az Istenbe, aki a Naomi Istene. Ez a kérdés. Bele tudnak-e szeretni gyermekeink a mi Istenünkbe? És tudják-e majd mondani a nagy sorsfordulókon: “A te Istened az én Istenem-? Akiben te hiszel, akihez te imádkozol, akit te keresel, akinek a törvényét te megtartod, az az én Istenem. Mindent elengedek, és min-dent elhagyok, és mindent kockára teszek, csak ezt az egyet nem. Csak Őt nem. Így lesz-e? Ez a nagy kérdés.

Kedves gyermekek, hadd forduljak most hozzátok is: látjátok-e, és akarjátok-e látni a szüleitekben, a nagyszüleitekben ezt a vágyat, hogy ti azért vagytok itt, hogy ők azért hoznak ide benneteket, hogy ezt az Istent megismerjétek? Nem azért, mert a nagymama így kívánta, és apu meg anyu elunta a vitát vele, és beleegyezett, hogy jól van, hát akkor járjanak a gye-rekek hittanra, s nem azért, mert anyu vagy apu esetleg presbiter, és egy presbiter gyermekének illik hitoktatásra járni, s nem azért, mert a rokonságban van egy lelkész vagy egyházi ember, aki megszólna bennünket, ha nem jönnénk hittanra, s nem azért, mert most az a a divat, hogy a gyerekeket hittanra vigyék. Talán ezekért is. Mindazáltal azért vagytok itt, hogy majd mondhassátok, vagy már mondhassátok: “Édesapám, Édesanyám, Nagyanya, Nagyapa, a te Istened az én Istenem. Akiben te hiszel, akit te szeretsz, akihez te imádkozol, akitől te minden jót megkapsz erre az életre és az eljövendőre nézve, az az én Istenem.- Éppen ezért hadd kérjelek benneteket: gyertek mindig jó kedvvel, gyertek mindig vidáman. Ne kelljen hétfőn vagy kedden vagy szerdán meg csütörtökön fél ötkor veszekedni veletek: “most nincs kedvem, nem írtam meg a leckét, el kell olvasni valamit, kosármeccs lesz. a haverok kint vannak a játszótéren, én is szívesen lemennék focizni, új biciklit kaptam, hadd próbáljam most ki-- Inkább gyertek örömmel, vidáman, tiszta és szabad szívvel. Mert ki az az Isten, akit most már Ruth is szeret? Ki az az Isten, akiért otthagyja a biztost, a szülőföldet, a családi házat, a támaszt, és elmegy a bizonytalanságba, választott édesanyjával? Ez az Isten a szabadítás Istene, akinek csodálatos gondviselése folytán úgy alakul majd a történet, hogy Ruth lesz Dávid király egyik fölmenője. És ez a Ruth lesz Jézus Krisztus ősanyja. Ha fölnyitjuk az Újszövetséget, ahol a Jézus Krisztus családfáját olvashatjuk, ott szerepel a Ruth neve. Mert ennek az asszonynak a leszármazottai közül származik az a valaki, az a Dávid király, akinek a törzsökéből a családjából, a későbbi ivadékai közül származik Jézus Krisztus emberileg. Gondoljátok, hogy Ruth ezt előre tudta? Gondoljátok, hogy így okoskodott: “Megyek veled, Naomi, mert én tudom, hogy én leszek Jézus Krisztus ősanyja. Ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki.- Dehogy tudta ő ezt, dehogy okoskodott így. Ő csak annyit tudott, hogy menni kell. Ő csak annyit tudott, hogy ez az Isten, akit az anyósa imád, a válasz-tott édesanyja imád, ez az igaz Isten, ez a könyörület Istene, a szeretet Istene, a megmentetés Istene - ez az élő Isten, Ő az élet forrása.

Nos hát, mik az élet nagy kérdései? Mi a boldogság? Mi az élet értelme? Miért tanulunk? Miért vagyunk egyáltalán a világon? Hova tart az életünk? Ti is megnyeritek a feleletet minderre, ha azt tudjátok mondani, ha azt akarjátok mondani, megnyílt szívvel, szabad elmével: “A te Istened az én Istenem.-

Sokan vannak most itt az ünneplo gyülekezetben, akiknek gyermekei már nem járnak hittanra, mert nagyok és idősek. Talán már az unokáik is kinőttek a hittanos korból. Mit tegyenek ők? Őket arra kérem, a szülőkkel, nagyszülőkkel, családtagokkal együtt: hordozzák ezt a nagy munkát imádságban, mert ez nagy munka. Naomi hitelességével, igaz-szavúságával, tiszta életével bizonyságot tenni a gyermekeknek Istenről, elvezetni őket az Istenhez, fölgyullasztani a szívükben azt a vágyat, hogy akár mindent elveszíthetnek, csak ezt az egyet nem.

Kedves Testvéreim, Pál apostolt, János apostolt, meg Jakabot és Pétert is felfogadhatnánk, hogy legyenek ők e gyülekezet hitoktatói, akkor sem emberi lehetőség az, hogy egy gyermek szíve megnyílik Istenre. Ez Isten titka, ez Isten ajándéka, hogy olyan szavakat adjon a hitoktatóknak, olyan magatartást adjon nekik, olyan személyiséggé formálja őket, hogy a gyermek rajtuk keresztül megérezze, mi több, megízlelje: “Ez jó, és ezt akarom.- Imádkozzatok ezért, hogy a gyermekeink ebben a gyülekezetben, az iskolákban folyó hitoktatásban, a vasárnapi istentiszteleten olyan kóstolót, olyan ízelítot kaphassanak, hogy soha többé arról lemondani ne akarjanak, soha többé az élo Istentől elfordulni ne akarjanak, hanem keressék és hívják és higgyék Őt. Hogy aztán nem mint tanítványok, hanem mint velünk együtt vándorló családtagok, gyermekeink, hozzátartozóink, s majd felnőtt fejjel mint testvéreink mondhassák: “A te Istened az én Istenem.- Ámen.

Elhangzott
a Bp. Budahegyvidéki Református Templomban
2000 szeptember 3-án
tanévnyitó istentiszteleten

Igehirdető: dr. Szabó István









































Látogatóink száma a mai napon: 2852
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38856429

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat