Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:19
Ruth

None

Boldog, aki az Ő útaiban jár

olvasandó Ruth 3. könyve


Kedves Testvéreim!


Mint igehirdető és mint igehirdetést hallgató is egy dolgot sohasem szerettem igazán. Nevezetesen azt, amikor a prédikátor az igehirdetésében elkezdett arról beszélni, hogy “készülés közben- így, “készülés közben- úgy... Ez nem tartozik a gyülekezetre. Ilyet hallva mindig az jut eszembe, hogy nem is készült az igehirdető, s csak azért beszél így, hogy teljék az idő, hátha arról beszélve, hogy készülés közben mi jutott eszébe, mégiscsak eszébe jut valami. Most mégis szeretnék néhány szót szólni arról, hogy készülés közben...
Azt hiszem, hogy azok a súlyos gondolatok, amelyek eszembe jutottak, nemcsak rám tartoznak, hanem a gyülekezetre is, meg az igehirdetésre is. Az első gondolat, ami a fejemben forog, amióta csak ennek a szakasznak a magyarázatára készülök, az az, hogy az európai vagy a nyugati civilizációban egy szinte felfoghatatlan gyorsaságú, megrendítő morális erózió megy végbe. Egyre lejjebb és lejjebb csúszunk. Egyre iszaposabb, egyre mocsarasabb világban élünk. Azt hiszem, erről most mégsem kell túl sokat beszélni. Ugyanakkor hallatlanul érdekes és megrendítő, hogy ugyanez a civilizáció immár száz-százötven esztendeje minden létező fórumon annak ad hangot, hogy az az Isten, akiben a keresztyénség hisz, akit a keresztyénség hirdet, egy életidegen zsarnok-Isten, aki semmi egyebet nem akar, mint elvenni az embertől az élet örömeit. Ennek az Istennek a rendjében élni nem lehet, hirdetik unosuntalan, meg kell tőle szabadulni, le kell az igáját rázni, még az ősképzeteit is ki kell égetni a lelkünk mélyéből, ha boldogok akarunk lenni.

Ezeket a tényeket összevetve, fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon miről szól a Ruth könyve? Ennek a történetnek a fényében Isten egyáltalán nem életidegen Isten. Istennek igenis köze van az ember boldogságához. Jópár tudós kommentárt is föllapoztam, és arra a szomorú megállapításra jutottam: nem segítenek bennünket a modern kommentátorok. E magyarázatok egy-két röpke oldalon elintézik Ruth könyvét mondván, hogy ez egy szép novella, egy idilli falusi történet, hangulatos elemek vannak benne, megállapítható, hogy egységes a szerkezete, a későbbi szerkesztők sem toldottak semmit bele és nem vettek semmit ki belőle, és csakis azért van benne a Bibliában, mert Ruth könyvének a negyedik részében, amelyről majd a jövő vasárnap hallunk, olvasható egy rövid kis nemzetségtáblázat. Ebből kiderül, hogy Ruth Dávid király ősanyja volt. A tudós kommentátorok szerint voltaképpen ez az egyetlen magyarázat arra, hogy ez a történet a Biblia kánonjába került. Mi másért lenne még benne? - teszem föl most én a kérdést. Nézzük meg a felolvasott harmadik rész kapcsán, hogy mi másért - mert valami másért is.

1. A múltkor azt hallottuk, hogy a Betlehembe érkező Naomi és menye, az idegen népből származó, moabita, más nyelvű, más kultúrájú, más szokású Ruth igen nehéz helyzetben van. Bár Naomi bőség idején tért haza a szülőföldjére, és van némi örökrésze is, egy kis földje, ám nincsen férfi a családban, aki megművelje azt. Ezért kegyelemkenyérre szorulnak, koldusok lesznek. Ruth árpaaratáskor tallózgat a mezőn, mivel a régi zsidó törvények lehetővé tették, hogy az elhullott kalászokat összeszedegethesse. Ebből az egy-két marékra való gabonából aztán volt mit enniük néhány napig. Azt is hallottuk, hogy Boáz éppen akkor - és ez nagyon fontos volt a történet további alakulása szempontjából -, kiment földjére az aratókhoz, ahol meglátta Ruthot, megérdeklődte, hogy ki az asszony, megszánta, és megparancsolta az aratóknak, hogy ne csak azt engedjék, hogy egész nap a nyomukban szedegessen, hanem még szórjanak is a kévéből neki. Megparancsolta azt is, hogy az ő korsójából adjanak neki vizet. Így aztán estére kelve Ruth bőségesen vihetett haza abból, amit egész nap gyűjtögetett. Naomi anyósi szívvel megérzte, hogy itt valami több is elkezdett kibontakozni. Ha Boáz megengedte, hogy egész nap a földjén gyűjtögessen, ha Boáz megparancsolta, hogy juttassanak neki minél több kalászt és megengedte, hogy az ő korsójából igyon, akkor ebből lesz valami. Ezután - profánul szemlélve a dolgot - arról olvasunk, hogy az anyós meg a menye, a két özvegy, miféle praktikákkal próbálja behálózni ezt a férfiút. Ha már a szívében valami érzelem kibontakozott. Vajon valóban erről szól a történet? Valóban ilyen profán magától értetodoség bontakozik itt ki. Vessünk követ Naomira meg Ruthra, de főleg Ruthra, a fiatal özvegyasszonyra, hogy újra férjhez akar menni? Tertullianus egyházatya biztos követ vetne rá; ő az egyik nagy művében, amelyben az özvegyasszonyokról ír, azt mondja, hogy nem érdekes, hány éves korában özvegyült meg valaki, többé férjhez ne menjen. Vajon Isten igéje követ vet Ruthra? Nem. Két okból nem, kedves testvéreim. Egyrészt azért nem, mert az ószövetségi törvények értelmében fennállt a levirátus törvénye, ez pedig azt jelentette, hogy ha utód nélkül halt meg egy férfi, a legközelebbi rokonnak kötelessége volt feleségül venni az özvegyet, hogy fennmaradjon az elhunyt neve, hogy megmaradjon a család vonala, - ez mindennél fontosabb volt. Röviden azt is mondhatjuk, hogy Ruth és Naomi a levirátusi törvény adta lehetőségbe kapaszkodtak bele. Boáz rokon volt, benne volt azoknak a rokonoknak a sorában, akiknek az elhalt férfi helyébe oda kellett állniuk, hogy a család folyamatosságát biztosítsák.

2. A másik ok magában a történetben van benne. Ruth megrendítő tisztességgel jár el. Sehol sem lépi át azt a határt, amit a tisztesség határának nevezünk. Igen, a huszadik században más a tisztesség határa, s talán a Krisztus előtti hetedik évszázadban is más volt, mint ötszáz vagy ezer éve. Ezen most nem érdemes vitatkozni, mert az a lényeg, hogy nem lépi át a határt. Pedig Naomi ilyeneket mond neki: “Fürödjél meg, kend meg magad, vedd magadra ruhádat, menj el a szérűre, észre ne vétesd magad a férfival, meg ne láttasd magad, rejtőzz el, majd aztán éjszaka. . .-. Egy frissen fürdött, jó illatú, szépen felöltözött hölgy. . . Tessék elképzelni a helyzetet. Boáz igencsak fáradt lehet az aratás utolsó napján, hiszen egész nap gabonát csépeltek, s már csak annyi van hátra, hogy a rostálás után beszállítsák a csűrökbe. Fáradt is hát, de feszült is, mert még kint kell aludni a szérűn. hiszen a kicsépelt gabonát már könnyen ellophatják a tolvajok. Mindazáltal elégedett is, mert jó volt ez az aratás. Egy boldog gazda heveredik le a szérűn. Éjszaka aztán arra ébred, hogy a lábánál egy illatos, szépen öltözött asszony hever. Nos, itt a nagy alkalom: éjszaka van, sötét van. Nem is akarok belebonyolódni ebbe, mindenkinek van ehhez kellő fantáziája. S ne felejtsük el azt sem, hogy Boáz Júda törzséből származik, az ősatya, Júda élt egyszer egy hasonló alkalommal. Amikor Támár özvegyen maradt, Júda nem akarta alávetni magát a sógorházassági törvénynek. Támár ekkor felöltözött szép ruhákba, úgy, mintha moábita prostituált lenne. Kiállt egy az útra, és a nyájával hazafelé tartó Júda, aki nem ismerte fel az álruhás Támárt, kihasználta a kínálkozó alkalmat. Volt hát a nemzetségben precedens. Ám Boáz nem lépi át a határt. És Ruth sem lépi át a határt, - ő csak annyit tesz, hogy a kor szokása szerint megkéri Boázt, a fölhajtott takaró szegélyét húzza rá a lábára. Ez a szimbolikus gesztus azt jelentette, hogy akire a férfi ráhúzza a takaróját, azt feleségül akarta venni. Ez volt az eljegyzés. Mit jelent mindez, kedves testvéreim? Döntő módon azt, hogy az Isten útjain való járás és az Isten törvényeinek megtartása áldás lehet az ember életében. Ahogy a zsoltár is mondja: “Boldog az az ember, aki az Isten útján jár.-

Olyan világban élünk, melyben a törvény és a tisztesség be nem tartása elég számos területről kap támogató hangot. Két esetet idézek, mind a kettő igen általános. Az első az ismertebb. Ez az, amikor valaki valamilyen indulattól vezérelve, valamilyen rendkívül erős vágytól űzve-hajtva úgy érzi, hogy csak most az egyszer megszegheti a törvényt - egyébként nem, csak most az egyszer. Nagyon meg akar ragadni valamit, mert nagyon el akar érni valamit, nagyon meg akar szerezni, meg akar csinálni valamit. Ám ott vannak az átkozott konvenciók, a merev törvények, ott van az ostoba rend, az utjába áll, mint egy kőfal, egy kerítés. Csak most az egyszer ne kelljen azt figyelembe venni, ne kelljen hozzá igazodni - csak most az egyszer tehesse meg, amit akar. Mint az egyszeri bankrabló, aki azzal védekezett a bíróságon, hogy ő mindig tisztességes és becsületes volt, ám szerencsétlenségére adósságokba keverte magát, és úgy gondolta, úgy tudna az adósságaiból kimászni, ha csak akkor egyszer. . . aztán ő soha többé nem akart volna bankot rabolni. De mert süllyedt az élete, mert minden tönkrement, mert veszélyben volt az egzisztenciája, mert zaklatták és fenyegették a hitelezői, s nem tudott más kiutat találni, hát csak most az egyszer... S hányan mondják: csak most az egyszer nem vallom be az adómat, mert most túl sokat kellene fizetni, majd jövőre megadok mindent rendesen. Mondják aztán sokan: csak most az egyszer félrelépek a házasságból, egyébként hűséges vagyok, szeretem a házastársamat, eszem ágában nincs a házasságomat szétrobbantani, csak most az egyszer, mert ez jár, mert életunt vagyok, mert kell valami vigasztalás, csak most az egyszer! Mi viszont azt mondjuk: boldog, aki egyszer sem. Boáz is mondhatná, Ruth is mondhatná: csak most az egyszer. Hadd történjen meg az, szinte magától, ami körül még annyit kellene tipegni-topogni, okoskodni, ügyeskedni, amit annyit kellene még igazítani. És két hét múlva ki fog erről beszélni? Öt év múlva ki emlékezik meg róla? Tíz év múlva már híre-nyoma sem lesz, hiszen megy az élet tovább. Csak most. Csak most az egyszer... De nem mondják.

A másik tényező, amit meg kell említenem, s amit remélem, mi, keresztyének ugyanúgy csak hallomásból ismerünk, mint az előbbit, a cinizmus. A huszadik századi törvényszegéseknek a cinizmus az egyik legerőteljesebb mozgatója. Többnyire így kezdődik: miért ne? Miért is ne? A törvény? A törvény az ostobáknak, a birkáknak van kitalálva. A birka-népet kell terelni. A törvény a pulikutya, ráeresztik a birkákra, az aztán terelgeti, rendbe szedi őket. Én nem vagyok birka, és nem vagyok tömegember, és nem vagyok “tizenkettő - egy tucat.- Én valaki vagyok, én übermensch vagyok, én kivétel vagyok. Csakhogy ez a gondolat egy idő múltán cinizmussá válik. Gondolja végig mindenki, hányszor kapott kollegától, baráttól, ismerőstől, főnöktől, beosztottól vagy akárkitől cinikus ajánlatot. Tegyük meg, miért is ne? Nemrégiben talpig megrendültem, amikor egy egyházi megbeszélésen valaki velejéig cinikusan azt javasolta, hogy egy nehéz és kényes ügyben ne az igazi felelős álljon a nyilvánosság elé, hanem valaki más. Amikor aztán az ellenzői jól megtiporják, megalázzák, akkor majd elővesszük az igazi emberünket, azt, akire senki sem gondolt. Mikor megkérdeztem: azzal, akit megtaposnak, akinek a nevét meghurcolják, akit megrágalmaznak, azzal mi lesz, azt a választ kaptam: az nem számít, az a lényeg, hogy győzzünk, hogy sikerüljön a dolog, az a lényeg, hogy sikert arassunk. Kedves Testvéreim! Nem odakint fújdogál ez rideg a szél, itt fújdogál ez közöttünk, bennünk. Lehet, hogy ez már az én szívem muzsikája is, a te szíved muzsikája is. Velejéig romlott a világ? Mire megyünk itt a törvényekkel, a renddel? Hát akkor miért ne?

Sem Boáz, sem Ruth nem cinikus. Pedig Boáz lehetne cinikus. Ő mondhatná, hogy ez csak egy moabita asszony... Idézzük csak fel újra a régi történetet. Hogy is volt a pusztai vándorlás idején? Mi történt, amikor Bálák király megpróbálta eltéríteni Izrael népét a honfoglalástól? Először elküldte Bálámot, a botcsinálta prófétát, akit egy szamár oktatott ki arról, hogy Isten népére nem lehet átkot mondani. Mit tett ekkor Bálák király? Elküldte a moabita asszonyokat, hogy azok elcsábítsák az izraeli férfiakat. Régi történet ez. De most úgy idézzük fel, hogy megpróbáljuk elképzelni, hogyan gondolkodott ennek fényében a moábita asszonyokról egy izraelita férfi: ezek arra valók. . . Igen, lehetne Boáz is cinikus. Miért ne? És ugyan, ki tudja meg? Itt van ez a szerencsétlen özvegyasszony, mi szél fútta ide? Pár napja, az aratáskor megtetszett, szemezgettem is vele, meg aztán sajnáltam is, egy kicsit többet adtam neki, s lám, jön, és magától befekszik az ágyamba. Hát akkor miért is ne? Ruth pedig lehetne mindent akaró, aki azt mondja: csak most az egyszer, mert férjhez kell menni, mert életben kell maradni. Olyan világban él, amikor ha nem volt a családban férfi, csak kolduskenyér juthatott. Nem volt társadalombiztosítás, özvegyi nyugdíj, távol a szolidáris rokonság is, ők mind otthon maradtak, a moabiták földjén. Az egyetlen lehetőség - férjhez menni. Hát akkor, csak most az egyszer. . . Azt olvassuk a történetben, hogy nem így történik. Másképp történik, becsületesen és tisztességesen.

3. Végül bizonnyal azért is benne van a Ruth könyve a Bibliában, mert a harmadik részben elhangzik egy fontos szó. Azt mondja Naomi a lányának: “Édes lányom, ne keressek-e néked nyugalmat, hogy jól legyen dolgod? “ Ez a szó, hogy “nyugalom- azt jelenti szó szerint, hogy “megváltás.- Az Ószövetség jogi kifejezései között van egy erőteljes terminus, a goél, ami azt jelenti, hogy megváltó. Ez utalhat arra, hogy valaki üzleti ügyben kezességet vállal másért, és ha az illető nem tudja visszafizetni adósságát, akkor a kezesnek kell fizetni - ma is így van ez. Ezért mondja a Példabeszédek könyve: “Ne legyél kezes. Idegennek sohase légy a kezese.- Aztán azt is jelenti ez a szó, hogy valaki bosszút áll, megtorolja a családon esett sérelmet, nem hagyja annyiban, vagy végigviszi a dolgot jog szerint, ahogyan azt előírják a törvények.

Döntő módon pedig azt a valakit jelöli a szó, aki eleget tesz a sógorházassági törvénynek. A megváltó az, aki megváltja az özvegyet özvegységébol. Ilyen megváltó lesz most Boáz. Az igazán fontos azonban az, hogy ugyanez a goél szó Zsoltárokban és az Ószövetség egyik legcsodálatosabb könyvében, Ézsaiás próféta könyvében az Isteni szabadítást fejezi ki. A próféta így jövendöl a szabadulásról, az Isteni irgalomról: “Én, az Úr, a te megváltód, segítségedre sietek!- vagy: “ne félj, mert neveden hívtalak, megváltottalak- - ezeken a helyeken a goél szó áll. Isten a Megváltó. Boáz a tisztességnek ebben a gyönyörű történetében földi előképe annak, hogy miképpen vált meg bennünket Isten, milyen módon goél az Isten, milyen módon szabadítja meg az embert nyomorúságából, váltja meg árvaságából, hoz számára életet és törli el bűnét, bűnadósságát. Milyen módon? Soha át nem lépve a magaadta törvényt, sohasem cinikusan, és sosem azt mondva, csak most az egyszer. . . Pedig Isten megtehetné. Hozhatna úgy megváltást, megoldást, föloldást, gyógyulást, hogy fölrúgná ennek e világnak az összes törvényét, a magaadta törvényeket, mondván: én vagyok a szuverén Úr, az ég és a föld teremtője, ugyan, kicsoda kérhet tőlem számon bármit is?! Úgy váltom meg az embert, ahogy akarom. Vagy mondhatná: olyan nagy ügy ez a megváltás, olyan nagy ügy az ember az ügye, hogy ez egyszer, csak most az egyszer áthágom a törvényt. Hogy mindenki számára értheto legyen, hadd használjam ezt a kifejezést: Isten megváltó tette tisztességes megváltás, jogilag is érvényes megváltás, úgy megy végbe, ahogyan annak végbe kell mennie. Mindez pedig azért olyan hallatlanul fontos, mert a megváltott ember ezáltal élheti át, tudhatja meg, hogy megváltottként sem mentesül a törvény alól. Értjük már, hogy miért tartja be Isten a törvényt, amikor bennünket megvált? És értjük már, hogy miért hozott a huszadik században annyi iszonyatot a sok felelőtlen, kivételességre, a törvény alóli mentességre hivatkozó megváltó eszme? Azért mert egyik sem akarta betartani a törvényt. Azt hirdette a bolsevik eszme: a világforradalomért, a kommunizmus eljöveteléért föl kell függesztenünk a törvényt, most az osztályharc hevében ki kell iktatnunk a normális életrendet, de majd a harc után jön a boldogság. Az ellenséget a falhoz állítjuk, másoknak elvesszük a tulajdonát, s persze, milliókat küldünk kényszermunkára, likvidáljuk az ellenséges társadalmi osztályokat, s hazudunk is, ha kell, de mit számít mindez az eljövendő nagy boldogság érdekében?! Kérdezzük meg: hol van ez az eljövendő nagy boldogság? Vagy mit hirdettek a faji eszmék hirdetői? Nem azt az őrületet hirdették, hogy egyik vér nemesebb, tisztább, igazabb, mint a másik? Nem azt hirdették, hogy ha eltapossuk a másikat, beáll a nagy boldogság. Kérdezzük csak meg, hol vannak a boldog fajok, hol vannak a boldog népek?

Isten a megváltásban tartja magát az Isteni törvényhez, és ez azt jelenti, hogy a megváltott ember sem mentesül e törvény alól, mert Istennek a törvényéhez való hűsége a zálog és a biztosíték a boldogságra, a tartósságra.

Kedves Testvéreim! Ruth könyve, Boáz és Ruth szép története nem csak azért van benne a Bibliában, amire néhány savanyú lelkű huszadik századi tudós gondol, hogy ugyanis a Ruth könyvében olvasható nemzetség-táblázat Dávid királyig vezet, és emiatt a nagy király megparancsolta volna, vegyék már fel a kánonba a dédnagymama történetét is. A történet azért olvasható a Bibliában, mert Boáz úgy váltja meg, úgy oldja meg Ruthnak, ennek a szerencsétlen özvegyasszonynak az életét, hogy közben betartja a törvényt. Ezzel pedig személye, és története az Isteni szabadítás előképévé válik. Minden olyan szabadítás, minden olyan megoldás, minden olyan életmozzanat, amelyben az Isten törvénye szerint élünk és járunk el, és amelyben nem engedünk sem a kényszeres sürgetés hangjának, sem a cinikus feloldás csábításának, hanem megmaradunk az Isten törvényének keretei között, azt ábrázoljuk ki, azt fejezzük ki, hogy érvényes, áldó és boldogító az Isteni megváltás - röviden, hogy megváltottak vagyunk. Adjon Isten Szentlelke nekünk, akik meghívottak vagyunk az örök életre és az üdvösségre, nekünk, akiket Krisztus vére törvényesen és igazul megszabadított, bátorságot, erőt, fantáziát ahhoz, hogy mindabban, amiben nekünk kell szabadítóként eljárnunk, mindig Isten rendje szerint járhassunk el. Ámen.


Elhangzott
a Bp. Budahegyvidéki Református Templomban
2000 szeptember 17-én

Igehirdető: dr. Szabó István




































Látogatóink száma a mai napon: 4148
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38850386

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat