Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:20
Misszió

None

Lekció: Ap. Csel. 15-16.

Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hírdettük az Úr igéjét és lássuk, hogy megy soruk.

Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak, Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfiliában, és nem ment velük együtt a munkába.

Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól, Barnabás magával vitte Márkot és elhajózott Ciprusba, Pál pedig Silast választotta társul, és miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indúlt, bejárva Szíriát, Ciliciát és erősítette a gyülekezeteket.

Így jútott el Derbébe, majd Lisztrába is, volt ott egy Timótheus nevű tanítvány, hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, akiről dicsérőleg szóltak a lisztrai és ikóniumi testvérek. Pál őt magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetélte őt, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt.

Amikor végigjárta a városokat, átadták azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben és naponként gyarapodtak létszámban. Azután átmentek Líbia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hírdessék az igét Ázsiában. Mikor Mízia felé mentek, Bithiniába próbáltak eljutni, de Jézus lelke nem engedte őket.

Erre Mízián áthaladva lementek Troázba. Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak, egy macedón férfi ált előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jőjj át Macedóniába, légy segítségünkre! A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: Oda hívott minket az Isten, hogy hírdessük nekik az evangéliumot. Elhajóztunk tehát Troázból egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap pedig Neápoliszba onnan pedig Sámothrákéba amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk.

Ima:

Hálát adunk Néked, Mennyei Édesatyánk ennek a mai napnak a derűéért. Hálát adunk neked, hogy itt lehetünk, minden akadály elhárult. A Te Szentlelked megelőzött bennünket ma is.

És most hadd könyörögjünk azért, hogy így történjen az igehírdetésben és az igehallgatásban. Legyünk készek arra, hogy elfogadjuk, befogadjuk amit Te üzensz. Hadd könyörögjünk azért, hogy a mi szívünknek keménysége fellazuljon, puhuljon, hogy azok a rétegek, amelyeket elzárunk előled, ahol ott vannak azok a nyomorúságaink, amelyekhez görcsösen ragaszkodunk, azokat is megnyítsuk.

Mert ott van igazán szükség a Te munkádra, a Te Szentlelkedre. Így könyörgünk, hogy elevenítsd meg az Ígét. Hogy valóban magvetéssé legyen. S eleveníts meg bennünket, hogy be is tudjuk azt fogadni. Hogy ott meg is gyökerezhessen, ott gyümölcsöt is hozzon. Könyörülj rajtunk a Te kegyelmességed szerint, a Te Szentlelkedet kérjük most, a Krisztus nevéért hallgasd meg imádságunkat.

Ámen.

Gyerektanítás:

Áldás, békesség, Isten hozott benneteket.

Valami elég nehéz dologról akartam beszélni: Hogyan kell legyőzni a rosszat? Ezt azért mondom, mert sok bajom van mostanában a rossz fiúkkal: Hol az ablakot rugják be, hol a tetőre másznak éjjel, hol pedig az állványzatokat próbálják ellpkodni, és mit lehet csinálni ilyenkor? Sajnos nekem nem nagyon jutottak eszembe keresztyén megoldások, bevallom őszintén, egészen tegnap estig. De aztán eszembe jutott.

-Krisztián, neked milyen megoldás jutna eszedbe?
-Például, hogy leláncoljuk.
-Például, hogy leláncoljunk mindent, amit el lehet mozdítani, most ez van jelen pillanatban, hogy lelakatoltuk az állványzatot, de van egy másik megoldás is, ugye, gondolkodtam, gondolkodtam és végül eszembe jútott, az, hogy hát egyetlenegy megoldás van, hogy mindenhová érzékelőket teszünk és kivilágítjuk az udvart. És ebből mindjárt az jutott eszembe, hogyhát tulajdonképpen a rossznak a legyőzése az egyedül fénnyel lehetséges.

Tehát úgy győzzük le a rosszat, hogy a Fényt irányítjuk rá. Az szokott lenni, amikor nem akarunk fényt, hogy valamit elhallgatunk, ugye, ez a sötét. S amikor rávilágít a fény akkor azt jelenti, hogy megmondjuk (apunak, anyunak, hogy sajnos eltörött az összes üvegpohár például) Ekkor fényre kerül a dolog.

Hát így lehet a rossz ellen védekezni, s ne féljünk tőle, saját magunk is nyugodtan, ha valamit elkövettünk, akkor vigyük a fényre, azaz mondjuk meg. Sokkal jobb mindenkinek, és nekünk is, megnyugszunk tőle. Tehát hogyan védekezünk a rossz ellen? Úgy, hogy napvilágra hozzuk. Elmondjuk, bevalljuk. Köszönöm szépen a figyelmet, szervusztok, áldás békesség.



Kedves testvérek, a felolvasott ige a szemünk előtt van, és ebből aláhúzom ezt a mondatot: Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak, egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jőjj át Macedóniába, légy segítségünkre.

Kedves testvérek, tovább megyünk a misszió útján, először egy olyan jelenetre emlékeztetem a testvéreket, ami a János evangéliumában van, van egy olyan rész benne, amikor Jeruzsálemben van már Jézus, a virágvasárnapi bevonulás után és egyszercsak a tanítványok odamennek hozzá és azt mondják, hogy “Uram, görögök keresnek- és ezek a tanítványokhoz menő görögök azt mondták, hogy szeretnék Jézust látni.

Jézus válasza nagyon különös volt, arról beszél, hogy eljött az óra, hogy megdicsőittessék az Ember Fia, bizony bizony mondom néktek, ha a búzaszem nem esik földbe és nem hal meg egymaga marad, de ha meghal sokszoros termést hoz. Jézus a görögöknek a jelentkezésében jelet látott, amelyik értelmet adott az ő szenvedésének, kereszthalálának, útjának a kereszt felé, jelentkezett a pogány világ, és a misszióban most ezt történik, hogy egyszercsak valóban gyümölcstermés ideje van, döntő órája érkezik el a missziónak, itt a nagy pillanat, hogy átmegy a keresztyénség Európába, átlép az evangélium Európába.

Világtörténelmi pillanat, és mondhatjuk azt, hogy beérik az a gyümölcs, amiről Jézus beszél, s megkezdi az evangélium azt a diadalútját, amit azóta is megfutott. Pál itt nem főszereplő, hanem nagyon is eszköz ő abban, hogy a feltámadott Úrnak lelke működik benne, valójában ez egy nagy titok, amikor Pál ezt a látomást látja, amikor egyértelművé válik ezúttal, hogy merre kell menni, az Isten különös titkos óraütése ez, amit meg kell hallania azoknak, akiket elhívott szolgálatra.

Jézus egész életében ezekre az óraütésekre figyelt, hát ez volt az, amikor a görögök is jelentkeztek, de olyan sokszor olvassuk, hogy Jézus azt mondja: Még nem jött el az én órám, aztán egyszercsak megy tovább, mert mindig arra figyelt, hogy felülről érkezik-e a jel, az a bizonyos óraütés, amikor eljön valaminek ez ideje, az órája.

S itt valami hasonló történik, nem kezdődik egyébként jól az egész dolog. Azt olvastuk az igében, hogy Pál terveket sző, nagy terveket, újra visszamenni azon a nagyon nehéz, rögös úton, ami az első útja volt, végig, gyalog menni úttalan útakon, szeretne máris ahogy megjött már menni vissza, és miközben tervezi, készíti elő az útat konfliktus támad a leghűségesebb munkatárssal, testvérrel, baráttal, Barnabással.

Ő volt az, aki mikor Pál megtért, Jeruzsálemben nagyon bizalmatlanok vele, fölkarolja, mellé áll, nagyon sokat köszönhet emberileg Pál Barnabásnak. És elmennek, együtt mennek végig ezen a nehéz úton, diadalmas úton, sok közös küzdelemben, szinte elválaszthatatlanok. S akkor Barnabás vinni akarja erre a második útra Márkot is, aki az első úton, az út első részénél visszatért Jeruzsálembe.

Nem tudjuk, hogy miért, az is lehet, hogy megértette, rádöbbent, hogy túl nagy neki, nem meri vállalni, nem csinálja végig, és Pál érdekes módon ezt nem tudja elfelejteni, nem tudja háta mögé vetni, és tiltakozik ellene, hogy most velük tartson ezen a második úton. Azt sem tudjuk, hogy miért állt Barnabás inkább Márk mellé, talán ő nyugalmasabb volt, Pál nagyon határozott, heves ember volt, talán Barnabás egy kicsit szelidebb, átgondoltabb az első reakcióiban is, mindenesetre, a két jóbarát, munkatárs szétválik.

Barnabás Márkkal megy Ciprusra, Pál pedig egy új társsal, Szilasszal útnak indul. Nincs nagyobb akadálya az evangélium hírdetésének, mint amikor testvérek között személyi konfliktus támad. Minden más külső dolog az nem akadály igazán, igazi az, amikor testvérek között személyi konfliktus támad. Vajon hogyan kezelték? Ez a sokszor nagyon konok Pál és szelíd Barnabás, hogyan kezelték ezt az ügyet?

A végeredmény felől érdemes ezt látni, azt olvassuk, hogy miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek, útnak indult. (mármint Pál) Nem az történt, hogy megsértődtek, hanem az történt, hogy átrendeződött a dolog. Roppant fontos üzenete van ennek a kis epizódnak, Pálék úgy oldották meg a konfliktust, hogy ez mindkettejük javára vált, és mindenekelőtt a missziót előrevitte. Később is nagy szeretettel ír Barnabásról.

Miről van tehát szó?

A nagykorúságról van szó, és az elkötelezettségről. A mi életünknek, a népünknek, bizony egyházunknak is az a nyomorúsága, hogy szüntelenül a személyes ügyeiket fölébe képesek helyezni a közös ügynek: a haza ügyének, egyház ügyének, Krisztus ügyének, akár család, gyülekezetnek. Mennyi jó dolog megy így veszendőbe!

Itt nem ez történik. Miért?

Mert a személyi ügyeket is közösen Isten elé tudják vinni. Ez a felnőttségnek a jele, ez egy nagy győzelem. Meg tudtak maradni együtt a szeretetben. Tehát a különbözőség, mert ugye végülis együtt lakva ismerjük meg egymást, a különbözőségük az nem a folyamatos, sorozatos konfliktusoknak lesz a forrása, hanem egy szélesebb munkamezőé. Elindul két irányba a misszió.

S azt gondolom, hogy ez hihetetlenül fontos. Ezért tudja leírni Pál majd később, hogy a kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a lélek, szolgálatunkban különbség van, de ugyanaz az Úr, különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben.

Tehát erre a látásra eljutni, ez nem pusztán az, hogy toleránsak legyünk egymáshoz, hanem ez az Isten lelkének a vezetése alatt létel, amire föl lehet szabadulni. Toleranciából úgy vagyunk, hogy valahogy elviseljük egymást. Isten lelke által föl lehet szabadulni, arra, hogy különbözőek vagyunk, arra hogy nem kötelező mindenkinek egyformán, ugyanúgy cselekedni, mégis ugyanaz az Úr, ugyanaz a Lélek. S ennek az engedelmességnek a gyümölcse lesz majd ott Cipruson, lesz majd Európában.

Hát elindul Pál és Silás ezekután, elindul Kisázsiába, és milyen jó, hogy meg tudtak egyezni szeretetben, Listrában nyeri meg a legszeretetteb, leghűségesebb tanítványát, Timótheust. Tehát a testvéri egyezségnek azonnal jó gyümölcse van, és kirendeli az Isten azt aki az ő munkatársa, akivel mindent együtt tudnak egyetértésben csinálni, magától érthetődően. A jól megoldott személyi ügyek sosem okoznak veszteséget.

Tehát azt olvassuk kétszer is, hogy elindulnak, ki-ki a maga útján, hogy a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hírdessék az igét Ázsiában, vagy Jézus lelke nem engedte őket, nem tudjuk mi sem, hogy mik történtek, nyílván áthághatatlan akadályok voltak és végülis egy nagy-nagy kanyarral,egy csomó mondhatni fölösleges úttal lejöttek Troázba, s ezután van Pálnak egy látomása.

Az a bizonyos macedón férfi kéri, hogy jőjj át Macedóniába, légy segítségünkre. Hát az ember ugye gondolkodik, s azt mondja, hogy nem lehetett volna ezzel kezdeni? Most miért kellett ennek a szegény Pálnak annyit gyalogolni?

Hát nyílván azért ennél egy kicsit bonyolultabb a dolog és érdemes ezt végiggondolni, ugye, van egy terve Pálnak, amihez nagyon ragaszkodik, annyira, hogy még Barnabással is konfliktusa támad, egészen betölti ez a feladat, hiszen már tudja, hogy mi az útja, tudja, hogy mi az ő kűldetése. Vállalja azt a hatalmas veszélyes útat megint, ez a törékeny ember, aki ő volt, de már vannak ott ismerősök, már vannak állomások, már tudja, hogy hova nem, hova igen, hol fogadják őket, hol kell vigyázni, tehát nagyon szépen összeáll ez a terv. Annyira logikus, annyira egyértelmű és világos, hogy ezt kell tenni.

És egy jó tervet, amit elgondoltam magamnak, amire úgy gondolom, hogy na ez az, ezt kell tennem megváltoztatni borzasztó nehéz. Mert miért ne lenne rajta az Isten áldása? S aztán itt kell Pálnak tanulni az engedelmességet, a felfelé figyelés rögös iskoláját kijárni.

Nem könnyű Pálnak, mint mondottam, már megvan a kűldetése, nem fél semmitől, az első az evangélium, és egyszercsak nem megy a dolog. Nem tudunk továbbmenni. Bármiért. Lehetett ott nagyon sok oka ennek, legtöbbször az, hogy arra olyan veszélyes, hogy élve nem tudnak átmenni egyik városból a másikba, vagy egyik tájegységből a másikba, s aztán akkor erre próbálkozik, megint csak akadály, ugyanazok, szinte sodródik, nem ura a helyzetnek, ez egy nagyon keserves állapot.

Van egy jó tervem, minden rendben van és mégsem tudom végrehajtani, sodródom. Eközben lassan érik valami Pálban. Nem kezd el tombolni, nem kezd el hisztizni, hanem megérti, hogy valószínű, hogy az egész tervet félre kell tenni, és várni, hogy mi az Isten akarata, gondolata. Addig nem érti az Istent. Miközben az Isten ügyéért ég, de nem tudja félretenni, nem tudja azt mondani, hogy jó, akkor lemondok mindenről, és várom, hogy az Úristen mondja meg. Mikor ez megérik benne, jó sok küzdelem és fáradság után, akkor megjön a látomás, és ráébred, megérti Pál, nem csak azt, hogy látott valamit álmában, hanem látni és ráébredni, hogy erről van szó.

Ráébredt, hogy más az Isten terve, mint az övé. Európába kell menni. S ez egy ilyen pillanat, az ember életében, egy ilyen nagy pillanat, az hallatlan fontos. Nagy döntéseknél mennyire fontos az, ami meghatározza az életem további menetét, tehát csomó döntés utána ebből fog következni. Nincsen sok ilyen igazán nagy döntés az életünkben, ezért hihetetlenül fontos ez, hogy világos legyen, hogy jól döntök. Hogy világos legyen, nagyon fongos, hogy az én belső órám úgy üssön, mint az isteni óraütés, hogy meghalljam, ne csak a magamét halljam, hogy a kettő szinkronba kerüljön.

És itt van a nagy pillanat, mikor Európa hív és megérik az idő. Hát milyen segítségre volt szüksége? Hát nyilván ugyanúgy az Isten kegyelmére volt szüksége, szeretetére, a Hegyibeszédre volt szüksége, a Nagy Parancsolatra volt szüksége. Nagyon nagy dolgok fakadtak ebből, hogy átmegy az Evangélium. Nem Ázsiába indul el igazán, hanem Európába.

Isten terve ez, az Ő titka, de ebből az következik, hogy elindul a Római Birodalomban a keresztyénség, például a rabszolgaság végórája is itt kong, aztán gondoljunk csak arra, hogy mik jönnek át az evengéliummal Európába? Az elemi emberi élethez való jogok jönnek át. Az iskolák, a kórházak, a tudomány, a művészet jön át, az orvoslás, tehetséggondozás, a műveltség, az igazságosabb rendje a világnak, mondhatni, tehát maga a történelem is átmegy ezáltal, az evangélium nyomán, az újrakezdések, a folytatások lelki, szellemi ereje, minden nyomorúság ellenére, amit el lehet mondani persze és lehet mondani, hogy “Dehát ez is történt, meg az is...-.

Az is történt meg ez is. Tehát Troázban. Nagy Sándor innen jött és lángba borította a világot, Európában itt érkezik az evangélium, a békesség fejedelme.

Nos hát mi a helyzet ma a macedón férfival? Nos, azt gondolom, hogy kicsit megviselten, háború utáni állapotban újra segítséget kér a macedón férfi. Mire van szüksége? Isten bűnbocsátó kegyelmére van ma is szüksége annak a világnak, amiben itt élünk, és kiváltképpen Európának.

Újra kell kezdeni sok mindent. Sok mindent folytatni is kell, s gondoljuk egy kicsit végig ezt, legyen egy kis látomásunk nekünk is a macedón férfiról, itt élünk, vele élünk, sőt egy kicsit mi magunk vagyunk, ugye, ez a bizonyos macedón ember, és hát elviekben, már bocsánat, ez csak szarkasztikus megjegyzés, hát megyünk Európába, az egyházunk is megy.

Vajon mit viszünk? Dehát azért ott is vagyunk. Mire van szükségünk? Hát azt gondolom, hogy sok mindenre, például egészen konkrétan személyeskedések helyett lássuk végre az Isten ügyét, amelyet maga az Isten mutat meg. Vissza kell térni az egyháznak, a gyülekezetnek a kerülőútjairól. És végre tanuljuk meg, hogy készítünk mi ugyan mindenféle terveket, de tegyük egyszer félre és figyeljünk az Isten vezetésére. Figyeljünk az Isten Szentlelkére. És hát nem érdekes az, hogy sokan, vagy kevesen vagyunk, ez nem számít, a lényeg, a titok, hogy az óránk, az a belső óra, amelyik minket vezet, motivál, amelyikre hallgatunk, együtt üssön a mennyeivel. Erre tanítson meg bennünket az Istennek a Szentlelke, s a többit azt világosan meg fogja mutatni nekünk.



Ima:

Mennyei Édesatyánk az Úr Jézus Krisztusban, sokszor futnánk előre a terveinkben, s aztán ha valami akadályoz, akkor pedig elkeseredünk. Ellobban a szalmaláng, leül az életünk és aztán nem megy továbbb sehova, mert önmagunkra figyelünk a legtöbbször és nem reád figyelünk. Taníts bennünket életünknek eseményein, fordulatain keresztül, hogy ezt felőled lássuk és értelmezzük, és keressük az üzenetet, taníts bennünket a Te igédre jobban figyelni. Hadd kérjünk a mi gyülekezetünkért, olyan sok mindent szeretnénk, és szeretnénk ezt jól csinálni.

A Te Szentlelked áldja meg és erősítse meg azt, amit tennünk kell és teszünk és mutassa meg, amit nem kell tennünk és valami mást kellene, mert az utunk másfelé vezet. Könyörgünk így a családokért is, azokért, ahol talán csak egy-egy hívő lélek van, aki imádkozik azért, hogy az ő családjának jó előmenetele legyen, könyörgünk azokért a családokért is, ahol együtt vannak testvérek és a hozzátartozók, hogy Pál és Barnabás módjára áldott módon tudjanak megoldani problémákat és előre menjen a Te ügyed a Te dicsőségedre.

Kérünk a mi egyházunkért is, kiváltképpen annak felelős vezetőiért, az apostolokért, az igehírdetőkért, lelkigondozókért, s kérünk a mi népünkért is. Olyan nehéz út áll előttünk és olyan fontos lenne, hogy azon boldoguljunk, előre menjünk, hogy átéljük azt, hogy nemcsak a mi balsorsunk kísér bennünket, hanem Te kísérsz bennünket és szereted ezt a népet, hogy azok, akik felelősek benne, akik reád figyelnek, ezt is értsék és hallják.

És kérünk Téged arra, hogy a mindennapjainkban is vigyázz reánk, vigyázz azokra, akik pihennek, legyen igazán felüdülésük és kérünk azokért is, akik dolgoznak ezekben a nehéz, sokszor hőségtől vert napokban, könyörgünk a károk miatt szenvedőkért, az aszályért, amely sújtja a mi népünket, de kiváltképpen azokat, akik a föld gyümölcséből élnek, és bizonytalanná vált a sorsuk. Segítsd meg őket és támassz olyan embereket, akik felelősen kezelik ezeket a kérdéseket. Es kérünk légy velünk a mindennapokban, őrizz meg bennünket, szeretteinket.

Ámen.


2003. júl. 20. Nagy Péter
























































































































Látogatóink száma a mai napon: 2836
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38856413

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat