Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:20
Harc

None

Fegyverbe!

Alapige:
“Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; Mindezekhez felvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az idvesség sisakját is felvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért.- (Ef. 6,10-18)

Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk, hálás szívvel borulunk le szent színed előtt az utolsó előtti napon is. Köszönjük neked Uram, hogy ismét lehetőséget adsz nekünk, hogy szívünkhöz szólj. Kérlek, áldd meg szolgádat, hogy rajta keresztül a te szavadat halljuk erővel és hatalommal. A mi szívünket készítsd az Ige befogadására és megtartására. Ámen.

Utolsó intések: Legyetek erősek az Úrban
A felolvasott igeszakasz ezzel a szóval kezdődik, hogy "végezetre-. Ez annak tulajdonítható, hogy Pál apostol levelének a vége felé található, a záró fejezetben. Ezek összefoglaló gondolatok, valamint utolsó intések, amelyeket annak a bizonyos efézusi gyülekezetnek szánt.
A vége felé vagyunk a gyógyító tábornak, ilyenkor felvetődnek a gondolatok, hogyan megyünk tovább, hogyan megyünk haza, vissza. Pál apostol ezekben a mondatokban arra utal, hogy nem mindegy, milyen erővel jár az ember. Aki idejött, valamiképpen megtapasztalta már annak a kudarcát, hogy nem volt erő ellenállni bizonyos kívánságoknak, ellenállni az iváskényszernek, vagy a kábítószer-kívánságnak. Ehhez kapcsolódóan aztán nagyon sok minden másra sem volt erő. Nem volt erő szeretni, igazat mondani, becsületesnek lenni bizonyos helyzetekben, noha belül az ember kívánná, hogy az legyen.
Egyik már jó régen szabadult barátunk nemrég azt mondta, hogy ahhoz, hogy szabaduljon valaki, előbb el kell veszítenie az akaratát és az erejét is. Akarni akarunk. Legelőbb az erőt, az ellenálló képességet veszíti el az ember. De nem azért vagyunk itt, hogy ezt az elveszített, vagy nagyon megfogyatkozott erőt most újra felpumpáljuk, hanem, hogy valami más erőt találjunk meg, amivel hathatósan lehet ellenállni, és ha valaki netán elbukna, újra fel tudjon állni.
Pál apostol levelének ebben a részében sem csupán arról az erőről van szó, amit a résztvevők éreznek, hogy az itt eltöltött néhány nap után jobban érzik magukat. Mert az természetes, hogy egy néhány nap alatt az ember szervezetéből kiürül valamelyest az alkohol, elmúlnak az elvonási tünetek, és miután az ember túl van az ital- vagy kábítószer-kívánság gyötrő állapotán, jobban érzi magát valamennyire. Nyugodt a környezet, kiegyensúlyozottnak érzik magukat. De többről van itt szó, olyan erőről, amellyel tovább is lehet menni, vissza a régi környezetbe, vissza a családba, vagy ki tudja még hova, és ott ki-ki azt fogja tapasztalni, hogy minden dolog megy a régiben.
“Legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmas erejében.- Pál apostol azt mondja, hogy ne magad akarj erős lenni, légy erős az Úrban. Másképp megfogalmazva így mondhatnánk: Ő elég ahhoz, hogy megtartson. Azt mondja, hogy hatalmas ereje van az Istennek, várakozásainkat is felülmúló ereje van.

Ki lehet harcos?
A továbbiakban úgy beszél, mint aki a lelki életet, és egyáltalán az ember életét, az Istennel járó ember életét egy hadviseléshez hasonlítja. Mondhatjuk, hogy a gondolat nem idegen, mert hadakozás ez, és volt eddig is bőven hadakozás a családban, feleséggel, férjjel, egyet nem értés a gyermekekkel, vagy a szülőkkel, vagy a főnökkel, vagy a beosztottal. Mindig került valami, valaki, akivel harcoljon az ember, akivel konfliktusba kerüljön. Pál apostol azt mondja, hogy “öltözzétek fel az Istennek minden fegyverét-, mert harcról van szó, és nem másról.
Nézzük meg először is, hogy ki a harcos, mielőtt azt keresnénk, hogy ki az ellenség? Ki lehet harcos? Ki öltözheti fel azokat a bizonyos fegyvereket, amiket Pál apostol ajánl?
A megszólítás így hangzik: “Atyámfiai!-, vagyis a mennyei Atyának a fiai, gyermekei. Harcos az lehet, aki Isten gyermeke, aki Isten tulajdona. Isten nem egy olyan fegyvergyáros vagy fegyverárus, akihez az ember bemegy, megveszi a pisztolyt, és a továbbiakban a maga ügyeit intézi, a maga harcait harcolja. Aki így megy be egy fegyverboltba, annak semmi köze a fegyverárushoz, de annak a fegyverárus sem mondja meg, hogy mire kell használnia a fegyverét. A maga céljaira vásárol.
Úgy gondolom, hogy egy ilyen gyógyítón, vagy egyáltalán, nekünk tudomásul kell vennünk, meg kell látnunk, hogy Istenhez nem lehet úgy jönni, mint egy fegyverboltoshoz: jövök, lásson el engem erővel, taktikákkal, felszereléssel, hogy éljem a magam életét. Márpedig vajon nem így vagyok-e sokszor? Kell Istentől ez meg az, de hogy mire használom fel, azt én döntöm el.
A gyógyulást Isten, ha adja, azért adja, mert az ő harcait harcoljuk, nem azért, hogy úgy éljünk tovább, ahogy eddig éltünk. Mert attól kerülünk oda, ahova kerülünk, hogy magunknak élünk; még akkor is, ha olykor imádkozunk, ha olykor azt mondjuk, hogy hát ad a Jó Isten ezt meg azt. Tehát, amikor az Isten fegyvereinek a felöltésére buzdít ennek a néhány sornak az írója, akkor azt mondja, hogy harcos az lehet, aki atyafi, aki az Atyának a fia, a gyermeke. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy Isten gyermeke az lehet, aki komolyan veszi: érettem harcolt az Isten, azáltal, hogy az ő Fiát adta érettem. Nagy áldozatot hozott.

A harcossá avatás ott kezdődik, hogy belátom: Krisztus nélkül legyőzött ember vagyok, legyőzött a bűn, a saját bűneim, a saját útjaim, belekeveredtem a saját magam által kitervelt életvitelembe.
Hogy állunk ezzel? Isten gyermekei vagyunk-e? Isten gyermeke vagyok-e? Ez az alapvető kérdés, mert amíg ezt nem tisztázzuk, nem lehet felvenni a fegyvereket.
A katonaságban az eskütételnek van egy fontos jelentősége: a fegyvert ez esemény előtt is gyakorlatozáskor a katonák kezébe adják, hogy megismerkedjenek vele, de komolyabb dolgot nem bíznak rájuk, amíg le nem teszik az esküt.
Esetünkben nem valami fogadkozásról van szó, hogy valami esküfélét kellene tenni, hanem arról, hogy nem tudok úgy kezdeni, nem tudok mihez fogni egyáltalán az Isten fegyvereivel, amíg nem vagyok az övé, amíg Jézus Krisztus által Isten gyermeke nem lettem, amíg el nem fogadtam azt, hogy az én bűneimért Krisztus fizetett meg a kereszten. Itt kezdődik a felfegyverkezés - ezzel a fegyverletétellel, azzal, hogy hódolok Krisztus előtt, és elfogadom azt, hogy ő harcolta meg azt a harcot, hogy Istené lehessek: azért nem én fizettem, ő fizetett keményen, ő fizetett ezért, hogy ne úgy álljak be Isten seregébe, mint adós, vagy mint ellenség, hanem, mint aki szívét odafordította Istenhez. Isten gyermeke számára csak így kezdődhet el az is, hogy tisztázódik, ki ellen kell harcolni, ki az ellenség.

Ki ellen kell harcolni?
Pál apostol elmondja, hogy “nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk-, harcunk, hanem az ördöggel szemben, fejedelemségekkel szemben, hatalmasságokkal, az élet sötétségének világbíróival szemben, a gonoszság lelkeivel szemben folyik ez a harc. Itt lelki erőket, gonosz erőket nevez meg Pál apostol az ördög, és az ördög szolgálatában álló démoni világot. Azzal kezdi: “nem vér és test ellen van tusakodásunk-. Mit jelent ez? Nem emberekkel van nekünk bajunk, noha állandóan belebotlunk egymásba, ugye? Állandó súrlódások, feszültségek vannak. Pál apostol azt mondja, hogy elsősorban nem vér és test ellen van nekünk ez a harcunk, nem a társam ellen: elsősorban nem ő az ellenség. Ez az ördög ravaszságának tulajdonítható, hogy a társam ellenséggé lesz, aki mindig belém köt, aki nem hagy békén, nem hagyja, hogy járjak a magam útjain, legyen az házastárs, munkatárs, vagy bárki, akivel együtt kell élnem. Sőt, még azt is mondhatnám, amikor Pál apostol azt írja, hogy nem vér és test ellen, nem megfogható dolgok ellen kell tusakodni, még azt is merem mondani, elsősorban nem az alkohol ellen, nem a szer ellen, noha nyilvánvaló, hogy milyen rombolást végez bennünk a szer vagy a játékszenvedély, vagy bármi, amitől függővé válik az ember. Elsősorban nem az ellen kell harcolni, hanem ami mögötte van. Nem a pohár ellen, nem a bárok ellen - hanem az ördög ellen. Megszűnhet az alkoholfüggőség, vagy a drogfüggőség, de maradhat még ezen túl sok minden, sőt maradhat az, hogy továbbra se vagyok az Istené. Aztán visszatérhet bármi a helyére. Nem vér és test ellen van tusakodásunk, nem önmagában csak a szer ellen kell harcolni, hanem az egész életfelfogásod, az egész életmód, amiben jelentkezik, az van megromolva. Az egész gondolkozás, ami mögött ott van, akit az Írás ördögnek, a sötétség fejedelmének, hatalmasságnak nevez. Ezek a megnevezések mindig arra utalnak, hogy hatalmasabb nálunk. És nem lehet saját módszerekkel szembeszállni vele.
Nem test és vér ellen, hanem mondhatjuk így, a gyűlölet lelke, az önzés lelke, a harag, a kívánság, az énközpontúság lelke ellen van ez a harc. Ezért ezt a harcot magunkban kell megvívnunk, nem mások felé.

A fegyverzet
“Vegyétek fel az Istennek minden fegyverét!- Mivel harcoljunk? Saját fegyvereinkkel, vagy az Istenéivel? Úgy hiszem, amikor Pál apostol ördögnek nevezi az ellenséget, gonoszság lelkének, meg minden egyébnek, eszünkbe juthat az is, hogy sokszor az ember megpróbál bizonyos eszközökkel, praktikákkal harcolni, és nem veszi észre, hogy ezeket az eszközöket, praktikákat is az ördög adja a kezébe, hogy még inkább belebonyolódjon az ő hálójába. Mindenféle babonás, ráolvasásos, ráimádkozásos, ráböjtöléses módszer, - amiért az ember elmegy ide-oda, hogy ügyeit megoldja, jóshoz, kuruzslóhoz, vagy éppen valamiféle paphoz, - ezek nem az Isten fegyverei, hanem olyan ördögi fegyverek, amelyekkel az ember még inkább az ördög hatalma alá kerül.
“Vegyétek fel az Istennek minden fegyverét!- Érdekes, hogy Pál apostol hányszor használja itt a minden szót: az ördög minden ravaszságával szemben “vegyétek fel az Istennek minden fegyverét!-, “hogy mindeneket elvégezvén megállhassatok-, “minden imádsággal-, “minden időben-. Nem lehet tehát félig-meddig vívni a harcot, nem lehet az, hogy egy-két dologban felveszem a harcot, a többi marad. Egy-két dologban Isten szerint próbálok járni, a többiben pedig a magam gondolata szerint. Ez a harc vagy mindenre kiterjed, vagy ha nem, akkor kudarcra van ítélve.

“Hogy ellenállhassatok ama gonosz napon- - melyik napon? Honnan tudjuk, hogy melyik az a nap? Nem mondja meg Pál apostol. Ama napon. Lehet az a nap éppen ma, lehet az eltávozásunk napja.
Lehet, hogy hazatérésed után az első napot vígan, simán veszed, lehet, hogy több napig így lesz, nem okoz majd problémát elmenni a bár előtt, vagy könnyen sikerül beszélned azzal, akivel eddig nem tudtál beszélni. De nem tudjuk, hogy melyik az a kritikus helyzet, az a kritikus nap. Voltak, akik több hónap után buktak el, és olyan helyzetben, amikor nem gondolták volna, volt, aki évek múltán bukott el. Volt, aki attól bukott el, hogy nagyon kedvesen kínálta valaki: “Ó, hát nem fog neked megártani az a kevés, ha eddig megálltad.- Lehet, hogy az a nap egy olyan kudarc-nap lesz, amikor az ember valamit nem tud feldolgozni magában, lehet egy olyan helyzet, hogy ideges lesz valamitől, és akkor a régi mozdulat, a régi megoldás jön elő, hogy lecsillapítsa, eltompítsa magát - ama gonosz napon.

Az igében egy felsorolás következik, amiben Pál apostol leírja a teljes - védő és támadó - fegyverzetet.
Az övet, ami a katona ruháját fogja össze, igazlelkűségnek nevezi. Az övre sok mindent rá lehet aggatni. Csak az kapcsolhat magához fegyvereket, akinek a lelkében rendet teremtett az Isten. Ennek az igazlelkűségnek a jelentését nehezen tudom megfogalmazni. Körülírva azt jelenti, hogy az életünket egészen más irányba fordította Isten. Azt az életet, amely eddig csak rejtőzés és hazugság, önigazolás, magyarázkodás volt, most már egy más vágányra állítja. Igazlelkűség - ez nekem azt mondja, hogy az ilyen ember nyílt és nem ámítja sem magát, se a környezetét. Persze, nem az a fajta őszinteség ez, amit a szesz hoz ki az emberből. Megtörténik, hogy az alkohol hatásától úgy érzi, mintha őszintébb lenne az ember, és ezt igaz lelkére mondja. A valóságos igazlelkűség az, amelyik azt jelenti: úgy állok Isten előtt, hogy tudom, nem csak a szavaimat mérik, hanem azt is, ami mögötte van.

A mellvas, a páncél, az igazság páncélja. Mi a különbség igazlelkűség és igazság között? Az igazlelkűség beállítottságot jelent; az igazság pedig azt, hogy nincs semmi a rovásomon. Honnan szerezzük be ezt az igazságot? Hiszen úgy vagyunk itt, mint akiknek sok és súlyos dolog van a rovásán. Akkor honnan a páncél, ha nincs az igazság? Nem kívülről kell védjen minket a páncél, hanem belülről fog megemészteni az igazságtalanság. Hiába minden védelem, ha belül nincs igazság, ha belül nincs meg az a tisztaság, amivel Isten előtt meg lehet állni. Az igazság páncélját maga Isten adja annak, aki így szól: nincs igazságom, nincs érdemem, nincs amivel eléd hozakodjak Istenem, nincs, amire hivatkozzam, hogy ezért meg ezért azért elfogadható vagyok. Az igazság mellvértje a Jézus Krisztus áldozata. Az az igazság, amit ő ajándékba ad annak, aki bűneit megvallva, megbánva hozzá jön.

A harmadik kellék, amit megnevez Pál apostol a lábbeli, a békesség evangéliumának a készsége. Az evangélium örömüzenetet jelent. Ismét egy fajta beállítottságról van szó. Mezítláb nem lehet a harcba menni, mert akkor az ember bármibe beleléphet. Mi védi a lábunkat? Egy fajta készség, hogy békességet vigyek másoknak. Vajon nem azért nem tudtunk járni, mert mindenütt a sérelmek bántottak, és a viszálykodás, a veszekedés, az ingerültség, az ingerlékenység volt ránk jellemző? Pál apostol azt mondja, hogy itt is váltani kell. Legyek kész a békességet munkálni. Eddig talán az volt a baj, hogy mindig elvártam a másiktól, hogy ő viselkedjen úgy, hogy béke legyen, csend legyen, nyugalom legyen, ne legyen vitatkozás. De sose jött össze. Pál apostol azt mondja, hogy te légy kész arra, hogy vigyed a békességet. Ámde nem akármilyen békességet, hanem a békesség evangéliumát. Ez a békesség csak akkor teljes, csak akkor áll meg, akkor nem omlik össze, ha a Jézus Krisztus békessége. A békesség, amiért ő megfizetett, lényege szerint az, hogy elsősorban Istennel békülök meg. Nem az a fajta békesség ez, hogy “szeressük egymást, gyerekek!-. Nem. Ez a békesség elveszi a sértődékenységet (mezítláb minden kavicsot megérzünk!). Egyedül a Jézus Krisztus által adott békességgel tudjuk helyesen kezelni a mindennapi kellemetlenségeket.

A hitet pajzsnak nevezi, amivel meg lehet oltani a gonosznak tüzes nyilait. A gonosz tüzes nyilai a kísértések, a kívülről jövő támadások, a gonosz tüzes nyila lehet egy-egy éles megjegyzés, egy-egy csípős szó valaki részéről, legyen az családtag, munkatárs, bárki; egy-egy ilyen tüzes nyíl jöhet egy gúnyos megjegyzés formájában akkor is, amikor haza megy az ember a falujába vagy városába ahonnan jött: “Na, mesélj, hol voltál?- S ha valaki megpróbál ellenállni a szenvedélyének, akkor jöhetnek további csípős megjegyzések. A tüzes nyíl nagyon sokféle lehet, az ördögnek nagyon változatos a fegyvertára. Ezt abból is kikövetkeztethetjük, hogy a mi fantáziánk is képes nagyon változatos gondolatokat kiagyalni, amikor el akarunk érni valamit. Pl. hogy verjük át az asszonyt, hogy kenjük a másikra, hogy ne tudja meg hova megyek, mit csinálok stb. És hol állunk mi az ördögi leleményességtől?!
Mivel lehet kivédeni az ördög tüzes nyilainak sokaságát? A hittel! Ez a hit nem azt jelenti, hogy mindegy, csak higgyél valamiben, hanem ez a hit, amiről Pál apostol itt ír, azt jelenti, hogy Jézus Krisztusé vagyok, az övé vagyok. És ha az övé vagyok, akkor nem árthat semmi, nem árthat a másiknak a gúnyja, nem árthat a lebecsülés, a csípős megjegyzések. De vigyázat, tüzes nyíl ugyanígy a hízelgés is, az édesgetés is, csak éppenséggel azt nem érezzük olyan tüzesnek.

A sisak. Minden katonának volt sisakja, mely a fejet védte. “Az üdvösség sisakját is felvegyétek-, vagyis a gondolatainkat az védje, hogy Jézus Krisztus megváltott. Az üdvösség nem annyi, hogy majd a mennybe megyek. Ez a szó, amit magyarul üdvösségnek fordítottak, szabadítást jelent, szabadulást. Mi a sisak? A szabadulás. Végső soron azért vagyunk itt, hogy szabadulást keressünk.
Ez a szabadulás, a sisak nem egy önmagunknak való bebeszélés, vagy hogy más bedumál nekünk, aztán tart egy darabig ez a duma. Az egyik szabadult barátunk Kolozsváron azt mondta, hogy “Hát én azt hittem az elején, hogy szabadulás, meg hit olyan délibábok. De belekapaszkodtam, és aztán kiderült, hogy valóság.- Ez a sisak nem egy délibáb, nem önáltatás. A gondolatainkat nem valami bebeszéléssel kell védenünk, hanem azzal az üdvösséggel, azzal a szabadulással, amit Isten munkál, ami Jézus Krisztus által adatik meg.

“A Lélek kardja, amely az Isten beszéde.- Hogy lehet ez kard? Arra lett jó a Biblia, hogy majd bibliai igékkel feleljünk meg másoknak, hogy vitatkozzunk? Azt mondta nekem gőzős fejjel egy kolozsvári barátunk, hogy “Tetszik tudni, én úgy ismerem a Bibliát, hogy bármikor tudnék vitatkozni magával!- Éppen erre nem való a Biblia, hogy vitatkozzunk róla, éppen arra nem való, hogy keressünk idézeteket, amikkel jól visszavágjunk a másiknak. A Lélek kardja arra való, hogy bennünk hadakozzon, hogy bennünk vágjon el dolgokat, és nem kifelé vagdalkozzunk vele.

Végül egy harcos sem harcolhat anélkül, hogy kapcsolatban ne lenne a parancsnokkal. Pál apostol azt mondja, hogy ez a kapcsolattartás az imádság, a könyörgés. “Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel mindenkiért.- Ha a parancsnokkal a kapcsolattartás az, hogy szól az ige által, akkor a miénk az, hogy imádkozzunk. Hozzáteszi Pál apostol, hogy Lélek által. Mit jelent ez? Megint valami különlegesség ez? Azt hiszem, hogy amikor Pál apostol azt mondja, hogy a Lélek által imádkozva, akkor ezzel annyit mond, hogy ha az imádságot önző módon használom, én akarom irányítani az Istent. Az imádság is arra való, hogy kérdezzek: Uram, mi a te akaratod? Mit tegyek, merre menjek? Mire figyeljek? Az imádság nem arra való, hogy Istent irányítgassuk, hanem, hogy általa olyanokká váljunk, akik rendelkezésére állnak.

Teljes fegyverzet felvevésről van szó, minden időben, az ördög minden fegyverével szemben. Ne feledkezzünk meg erről, és arról, hogy mindez semmit nem mond nekünk, ha nem vagyunk az övéi, ha nem az tölti be a szívünket, hogy Jézus Krisztus kemény harcot vívott érettünk. Nagyon gyakran eszembe jut, hogy az egyik barátunk, aki már befejezte ezt a földi harcot úgy másfél éve, Szakács István mesélte a következőket: úgy ülte végig a tíz napot a gyógyítón, hogy közben csak azon járt az esze, hogy hazafelé menet majd csak iszik egyet, addig kibírja valahogy. A buszon, hazafelé menet, miközben ismét ilyesmiken gondolkozott, átvillant az agyán, hogy hát hogy gondolok én az ivásra, mikor Jézus Krisztus érettem is meghalt! Ez a gondolat vágta el az előbbi gonosz eszmefuttatást, annyira, hogy mikor leszállt a buszról és egy kirakat előtt megállt és meglátta a vodkásüveget, rögtön bocsánatot kért: “Jaj, Uram, nem akartam odanézni!- - nem hogy bement volna.

Mi tehát e fegyverzet bármelyik része is? Az, hogy komolyan veszem: Nagyon sokba került Krisztusnak, hogy új életem lehessen. Ő ezért a halálával fizetett meg. De mivel él, megtarthat. Ámen.

Imádkozzunk!
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy az első harc a tied volt. Még mielőtt mi harcra gondoltunk volna, még mielőtt egyáltalán eszünkbe jutott volna, hogy változtassunk az életünkön, neked jutott eszedbe, te tettél azért, nem is csak valamit, hanem a legtöbbet, hogy ne a romlásban éljünk, ne az ördög foglyai legyünk. Köszönjük neked, hogy kész voltál a halálba menni, halálig küzdeni érettünk.
Köszönjük neked, hogy legnagyobb fegyvered a kereszt, az, ami emberi szemmel nézve vesztesség, vereség. Köszönjük neked, hogy erre a keresztre vitted bűneinket, hogy az Atyának ne ellenségei, hanem gyermekeivé lehessünk. Köszönjük neked, hogy aki hozzád jön, annak te ígéred, hogy semmiképpen ki nem veted.
Bocsásd meg nekünk, hogy olyan sokszor akartuk még a te tanácsaidat, útmutatásaidat is a magunk céljaira felhasználni. Bocsásd meg, ha úgy vagyunk itt jelen, hogy szabadságot akarunk, de téged, a Szabadítót nem.
Könyörülj rajtunk, hogy ne mint saját útjainkon járó emberek éljünk, hanem mint fiai annak a mennyei Atyának, aki arra teremtett, hogy az övéi legyünk, és hogy általad megismerjük azt az életet, amit semmiféle emberi ügyességgel megvalósítani és élni nem tudunk.
Urunk, Istenünk, könyörülj, mert nélküled csak arra telik tőlünk, hogy az ördög minden ravaszságának és álnokságának behódoljunk, sőt, eszközeivé váljunk. Könyörülj meg rajtunk, hadd tudjuk megbánni mindazt, ami erre mutat az életünkben, ami azt tanúsítja, hogy nemhogy a te harcosaid lennénk, hanem még ellened harcoltunk. Könyörülj rajtunk, hiszen ebből az ellenkezésből akarsz a te harcosaiddá tenni. Könyörülj meg rajtunk, hogy teáltalad lássuk azt, ami veszélyes ránk nézve, ami visszavethet vagy megakadályozhat a szabadulásban, a szabad életben való járásban. Te adj figyelmességet észrevenni a csapdákat. Te adj, Urunk, Istenünk tőled való vágyat, tőled való erőt arra nézve, hogy a szabadságban, amit adsz, éljünk és megmaradjunk.
Urunk, könyörülj, hogy mindazokat a fegyvereket, amiket Igéd megnevez, készséggel öltsük fel és használjuk. Őrizz meg attól, hogy e fegyverzetet is csalárd szívre öltsük fel. Kérünk téged, hogy tarts meg, könyörülj, hogy, aki még nem kérte a te szabadításodat, aki még nem folyamodott hozzád, aki még csak hallott, de nem szólított téged meg hozzád kiáltva, az megtehesse. Könyörülj Urunk, hogy ne csak egy tudással távozzunk innen, hanem a hozzád tartozás valóságával és örömével!
Urunk, Istenünk, te ismered előre is azokat a helyzeteket és azokat a pillanatokat, amelyek csapdaként leselkednek majd ránk. Könyörülj, hogy figyelmeztethetők legyünk, könyörülj, hogy érzékenyek legyünk arra, ami szerinted jó, és amit te mondasz.
Mennyei Atyánk, hallgasd meg kérésünket az Úr Jézus nevében! Ámen.

Adorján Kálmán
RMM-segítő tábor szenvedélybetegeknek
Mezőpanit, 2001. november 15.








































































Látogatóink száma a mai napon: 2787
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38856364

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat