Igehirdetések

  2009-05-10 14:02:21
Naini ifjú

None

Lekció: Zsolt 4
Textus: Lk 7,11-17

Szeretett Testvérek!
Csaknem 80 évvel ezelőtt jelent meg egy angol filozófus-szociológusnak az az írása, mely igen nagy port kavart az Első Világháború után feleszmélő világban. Nyomtatásban kiadott előadásának címe: "Miért nem vagyok keresztyén-. Saját kérdésére válaszolva, többek között "Isten szívtelenségét- taglalja, az Istent nem ismerő ember tipikus okoskodásával.
Nos, ha ez a ma már nem élő író és a vele egyetértők elfogulatlan hallgatói lennének Krisztus követőinek, ellenérvként elég lenne felolvasni nekik Lukács evangéliumának ezt a történetét. Mi tudjuk: aki többet szeretne tudni a Teremtő Istenről, az ismerje meg Jézust, és teljes képet fog kapni az Atyáról. Mert ők ketten, lényegükben teljes mértékben egyek és ugyanazok. Tehát, ha valakinek kétségei vannak Isten ember iránti szeretetéről, az először nyerjen teljes képet Jézusról és meglátja, mennyire gyenge lábon állnak bölcsnek vélt, Istent támadó állításai.
Jézus, bizony megszánta a naini özvegyasszonyt. Tanítványaival Kapernaum felől közeleg Nain város kapujához, amikor megtorpannak, mert egy halottas menet jön velük szembe. A városon kívüli temető felé tart a gyászmenet. Annak elején - az akkori szokások szerint bizonyára -, fizetett siratóasszonyok és zenészek fokozzák a veszteség által egyébként is megtört hozzátartozók szenvedését.
Jézus csak a szerencsétlen asszonyt látja. Egy pillanat alatt átérzi fájdalma súlyát. Özvegy, vagyis férjét már eltemette; egyetlen vigasza fiában volt, aki szerető gondoskodásával koszorúzta volna meg öreg, magányos napjait. Vége. Teljes reménytelenség, ennek az életnek már nincs értelme.
Az ilyen életnek valóbban nincs. ÍGY nem érdemes élni. Egy biztos kapaszkodó, erőforrás, remény nélkül csak sírni lehet, de az semmin nem segít.
Jézus tudja ezt, és azonnal közbelép. Először elsősegélyt alkalmaz. Ez azonban soha nem csak fájdalomcsillapítást jelent nála. Annál sokkal többet: szent "sokkolást-, újraélesztést. "Ne sírj!- - mondja az anyának és ezzel egyfajta, emberi szokást meggyalázó szentségtörést követ el. Egy gyászmenetben, akkoriban, aki nem sírt, azt "leírták-. (Ez ma is előfordul...) "Biztosan nem is szerette a fiát.- Sírni akkor is "illett-, ha már kívánták valakinek a halálát, nem hogy egy ilyen esetben, amikor már csak az özvegység kiszolgáltatott állapota is elég ok lett volna az elkeseredésre.
"Ne sírj!- a két szóval döbbenetes hatást ér el Jézus. A szóban forgó "koporsó- valójában egy fonott kosár volt, amit Palesztinában, egy-egy temetéskor csak a holttest sírhoz viteléig használtak. Jézus odalép hozzá és megérinti. Megáll a menet - megáll a levegő. Újabb szavak hangzanak el: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!-
Álljunk meg egy kicsit mi is! Hogy megy az életed testvérem? Mi határozza meg leginkább a hangulatodat? A gyász, a múlni nem akaró fájdalom okozta reménytelenség? A csalódások által diktált ismétlődő kiábrándultság? Netalán: a viszonylagos jólét kétséges értékű eredménye, a langyos megelégedettség? Vagy a rutinszerűen ismétlődő napi terhek nyomasztó súlya?
Panaszkodni, keseregni, sírni lehet felettük (egy kicsit divat is...), de ez így nem élet! Ennek semmi értelme! Ismétlem magam, mert a Biblia mondja folyamatosan, majd két évezrede: Jézus tudja, mi foglalkoztat téged, ezért közbelép! Azért vagy ma itt, ebben a templomban, mert Jézus megszánt; nem bírja nézni a szenvedésed. Akkor sem, ha jól titkolod; akkor sem, ha mindenki irigyel, mert úgy tűnik, te "mindenen túl teszed magad-. Ő nem "gyanítja-, sejti, hanem pontosan tudja, hogy valami rosszul megy az életedben. Lehet, hogy az, amiért annyian szeretnének a helyedben lenni...!
Eléd megy, neked is elsősegélyt nyújt először, és azt mondja: "Ne sírj!- Ne sírj, mert, - bár bizonyára van rá okod -, sajnos semmit nem érsz el vele. Legfeljebb megnyugszol egy kissé, de a szomorúságod, az aggodalmad okát az még nem szünteti meg.
Hagyd abba a sírást, vagyis: ne arra figyelj, amire életed adott helyzetében figyelni szokás; illendőség; vagy szomorú kényszerűség; hanem arra, amit Jézus mond és tesz! Mi az előbb hallottuk az evangéliumból: Jézus megérintette a "koporsót-, ezzel megállította a menetet, majd ezt mondta: "Ifjú, neked mondom, kelj fel!-
Testvérek, számtalanszor megtanultuk már; amikor a Mester "közbelép-, arra is figyelnünk kell, amit NEM tesz meg; mi az ami kimarad a "várható- eseményekből. Figyeljünk, mert - meglátjuk -, ezek az apró kis - úgymond -: "hiányok- épp’ úgy tanítanak minket valamire, mint a rögtön "fogható-, egyértelmű események!
Jézus NEM kérdezte meg az elhunyt ifjú édesanyját: Akarod-e, hogy feltámasszam? Vajon miért nem? Máskor, egy-egy csodatétel előtt, olyan szépen elbeszélget a gyógyításra váró emberekkel. "Akarod-e-; "hiszed-e-; "mit akarsz, hogy veled cselekedjem- - és így tovább. Itt meg semmi! Csak ennyi: "Ne sírj!- Hát nem kíváncsi az özvegy hitére?
Én azt hiszem, testvérek, hogy a kérdésünkre adott válaszban megint csak Isten együttérző szeretetével találkozunk. Jézus nem "lelkizik-. Nem erőlteti a hitvallást akkor, amikor nem annak van az ideje! Lefordítsam? Annyira ismer bennünket, hogy - ellentétben sok, magát nagyon jó keresztyénnek tartó hívővel -, nem zaklat bennünket hitéleti kérdésekkel csak azért, hogy egy gyenge pillanatunkban, órákban bebizonyítsa: "lám milyenek is vagyunk-, mert a kritikus helyzethez oda nem illő kérdésre azt találjuk mondani: Hagyjon már most ezzel!
Hitünk hiteles megéléséhez tehát nagyon jó emlékeznünk arra, mit NEM tesz meg Jézus. Térjünk csak vissza a történethez! Hátha találunk valami mást is! Igen! Visszahozza ezt a fiút az életbe, de NEM mondja neki: Kövess engem! Miért nem? Mert egyedül van az özvegy édesanyja. Valószínűleg nincsenek hozzátartozói. Ha a fia elmenne, egy ideig még eléldegélne, de gyűlnének a bajok, fogyatkozna a jóindulatú szomszédok segítő szándéka és tényleg, teljesen egyedül maradna.
A nélkül, hogy ismerném a háló mellől elhívott Péter, András, a Zebedeus fiak, vagy Máté és a többiek "családi hátterét-, biztos vagyok benne, hogy az ő esetükben Jézus nagyon jól meggondolta, mi lesz azokkal, akiktől elhívja a tizenkét apostolt. Ebben az esetben azonban a - nyilvánvalóan hálás, de családfenntartó - fiatalembernek ott kellett maradnia édesanyja mellett.
Milyen jó tudnunk: Jézus nem kíván tőlünk olyasmit, ami mások kárára válna. Még az Ő követésében sem! Előbb vagy utóbb ez mindig kiderül, még ha az azonnali helyzetfelmérés ennek az ellenkezőjéről is tanúskodik! Hány, megy hány szülő van itt, és a többi keresztyén családban, ahol eleinte nagyon fájt, hogy a "gyerekek- nem ugyanabban a városban, faluban laknak, ahol az idősödő édesanya, édesapa! Ma meg talán éppen ők, az Isten terveit megértő szülők mondják: örülünk, hogy megtalálták a helyüket!
Mit NEM tesz még Jézus a történetben? Nem tiltja meg, hogy a város lakói hírül adják a csodát. Pedig nem sokkal ez előtt egy leprás szívére kötötte: el ne mondja, ki gyógyította meg! Most miért terjedhet a hír "Júdeában és az egész környéken-? A római megszállók és az őket kiszolgáló korrupt zsidó vezetők nem szerették a népszerű, csodatévő rabbikat. Ezeknek a fellépése mindig zendülést, felkelést hordozott magában. Itt azonban nem erről volt szó. Jézust, ebben az esetben egy egyszerű orvosnak tarthatták, aki megóvott egy tetszhalottat az élve eltemetéstől, amire volt példa Palesztinában. Mi hisszük, hogy nem így volt; Jézus valóban egy halottat hozott vissza az életbe, de az őt figyelő ellenségei még szemet hunytak egy ritka, de elfogadott orvosi beavatkozás felett.
Testvérek, Jézus nekünk is útmutatást ad a felől, mi az, amit elmondhatunk (mert megesett velünk) és mi az, ami felől jobb hallgatnunk, mert az emberek mást értenek alatta. Jézus szavaival élve: gyöngyöt dobunk a disznók elé.
Ami azonban szükséges, sőt keresztyén kötelességünk: tenni, hirdetni azt, amit Jézus megcselekedett a naini városfalak előtt!
Mindenek előtt; fájdalmaink közepette: elfogadni az Ő vigasztalását. Először az Övét, mert úgy halljuk meg, úgy válik érthetővé, úgy lesz hiteles az, amit mások kínálnak! Ki lehet szűrni a "fizetett- szánakozókat és közelebb lehet engedni Jézus küldötteit! Legyen bármi is elégedetlenségünk, aggodalmaskodásunk, tehetetlenségünk oka: kérjük és várjuk azt, aki Isten vigasztalását hozza el nekünk!
Másodszor: Jézus ma is megmutatja a halál feletti hatalmát! Hogyan? Éppen azokon, akiket készül magához hívni! Azokon, akik tudják, megélik, hogy - legyenek akármilyen korban -életük végén a számukra elkészített helyre fognak hazatérni! Az ilyen testvérek hitvalló élete a bizonyosság: immár semmitől nem kell félni, mert Jézus legyőzte a halált!

Engedjétek meg, hogy ennek illusztrálására egy személyes élményemet osszam meg veletek! Három évvel ezelőtt, amikor édesanyámat súlyos betegsége miatt a sebészeten kezelték, ott álltam mellette, mielőtt betolták a műtőbe. Azt kérdeztem tőle: "Nem izgulsz?- "Miért izgulnék? Engem most elaltatnak és vagy arra kelek fel, hogy Jézus néz rám, vagy a te szakállas képedet fogom látni! Én mind a kettőnek örülnék...!-

És végül, ez evangéliumi történet, az egyik legszebb kiábrázolása az egykor beteljesedő ígéretnek: lesz még találkozás azokkal, akik elmennek közülünk. Mert mindazoknak, akik a feltámadásba vetett hitben halnak meg, visszaadja szeretteiket az Úr!
Ennek bizonyossága a terített asztal, amely megelőlegezi azt az örömet, melyet akkor érzünk majd, amikor - ígérete szerint -, Jézussal együtt iszunk a szőlő levéből! ÁMEN

Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség
Istentisztelet 2004. január 18.
































Látogatóink száma a mai napon: 2774
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 38856351

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat