None

Lekció: Jn 3,1-21
Textus: Jn 3,7

Szent gátlástalansággal

Mint bizonyára mindenki tudja, ezen a héten ünnepeltük a reformáció emléknapját. A reformáció kezdete akkor is, ma is azon múlik, hogy az egyház tagjai akarnak-e megújulni, változni. Ünnepelni és régi eseményt önmagában lehet szép, de kevéssé fontos. Az a kérdés, hogy hogyan van közünk ehhez az ünnephez, hogyan folytatódik ez ma mibennünk. Az a kérdés, hogy mi magunk hajlandók vagyunk-e megújulni! Szándékunkban áll-e még inkább Krisztusban erősödni?
Annak idején úgy kezdődött a reformáció, hogy Luther Mártont nagy tragédia érte. Ez a 24 éves fiatal szerzetes a barátjával igyekezett a szülőfalujába, amikor egy nyári viharba kerültek és a vihar elől egy fa alá menekültek. A fába belecsapott a villám, s a barátja ott halt meg a fa alatt. Ez a személyes tragédia indította el Luther Mártont Krisztus felé. Ő, aki fiatal szerzetes volt, nem ismerte az Urat. Ő, akinek az volt a hivatása, hogy ismerje meg és szolgálja, nem ismerte az Urat. Nyugtalanná lett, szívében sóvárgás ébredt arra, hogy rájöjjön, mi is az igazság. Abban a korban - ezt történelemből tanultuk - azt hirdették, hogy attól függ a lélek üdvössége, hogy ki mennyi bűnbocsátó cédulát képes vásárolni. Ez az ifjú szerzetes, személyes tragédiájával a szívében, amint visszaért a kolostorba, elkérte a szerzetesrend egyetlen Bibliáját és szenvedélyesen, lázasan, szó szerint éjjel-nappal kutatta, hogy mi is az igazság, mit tanít az ige az üdvösségről, hogyan fogad bennünket az Úr. Így lelt arra az igére, ami az ő fénylő életigéjévé lett: az igaz ember pedig hitből él. Ebben a lázas, szenvedélyes, nyugtalan keresésben értette meg, hogy egyedül Krisztus áldozatából lehet reménységünk az üdvösségre. Egy ember tragédiája, gyásza, nyugtalan Isten-keresése indította el a reformációt, aminek mi késői utódai vagyunk.
Ugyanilyen lázas nyugtalanság vitte éjszaka Nikodémust, a történetbeli farizeust Jézushoz. Nikodémus lelkét is megtöltötte valami nagy feszültség, hogy megértse, ki is ez a Jézus. Mit beszél, mit csinál ez a Jézus?
Vannak pillanatok, élethelyzetek, amikor nagyon fontossá lesz megérteni Isten szavát. Ki ő és hogyan van közöm nekem ehhez a láthatatlanhoz? Úgy vélem, az életünk nagyjából kétpólusú. Van, amikor az életünk ajándékai, szépségei visznek közel Krisztushoz és tesznek kutatóvá. Farkas Jóska bácsi gyönyörű vallomására talán emlékszünk: “Hogy’ jövök én ahhoz, hogy ennyi jót kapjak az életemben?- Van, akit az élet terhe, szomorúsága, veszteségei űznek Krisztushoz, hogy keresse: mit is akar velem? A Szentírásban mindkettőre van példa. Jézus két első tanítványa, a János evangéliuma szerint, nyomába szegődik, mert Keresztelő Jánostól egy megdöbbentő kijelentést hallottak: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ez akkora feszültséget kelt a szívükben, hogy utána akarnak járni, ki ez, miért jött. Szomjasak lesznek rá.
Nikodémus nyugtalan, halogatást nem tűrő keresésének az az oka, hogy - ugyancsak János leírása szerint - két cselekedetéről hallott Jézusnak. A kánai csoda az egyik. Itt van egy rabbi, aki csodát tesz, a vizet borrá változtatja. Egy ember, aki életpárti! Jön az Isten nevében és örömpárti! S ezt az örömet akarja megosztani az övéivel. Egy hatalommal tanító rabbi, aki pártolja az ember ünnepét! A másik: ez a Jézus, amikor megérkezett Jeruzsálembe, megtisztítja a templomot, kitakarít onnan állatot, embert egyaránt. A mi fülünknek kicsit botrányos, hogy mit kerestek ott a templomban az állatok. Akkor ez volt a szokás, hogy aki messziről jőve nem tudta elhozni az áldozatra szánt állatot, ott megvásárolhatta. Ez volt az előírás. Jézus pedig hozzányúl az istentisztelet rendjéhez, mégpedig kemény kézzel, radikálisan. Nem az a lényeg, hogy ott adtak-vettek, hanem az, hogy Jézus ezzel előre jelzi, hogy nincs erre szükség, majd ő lesz áldozattá, Isten maga ad áldozatot a Fiában.
Nikodémus pedig buzgó farizeus. S mit jelent farizeusnak lenni? Azok csoportja volt ez, akik nagyon komolyan vették a hitüket. Éjjel-nappal azon igyekeztek, hogyan lehet még tökéletesebben teljesíteni azt, amit Isten elvár tőlük. Buzgón tanulmányozták Mózes 5 könyvét, s rendre-rendre új törvényekkel részletezték. Ez volt Nikodémus élete. A gyerekekkel annak idején megtanultuk, hogy a farizeusok inkább megsebezték magukat, csak ne vétkezzenek az Úr ellen. Lehajtott fejjel közlekedtek az utcán, nehogy bűnbe essenek. De aki lehajtott fejjel közlekedik, nekimegy mindennek. Ők voltak a vérző fejű farizeusok. Kiszámolták azt is, milyen mozdulatot lehet tenni: két kézzel nem volt szabad szombaton csomót kötni, mert az munkavégzés, egy kézzel azonban igen. Egy tollpihe a hátukon teherhordozásnak számított. - Értsük meg a szándékot, a gondolatot, ami ezekben van: bár lenne ennyi igényesség bennünk, hogy mindenben igyekeznénk azt tenni, amit az Úr akar! Csakhogy mégis, emögött valami félelem, szűkölés volt: nehogy elrontsak valamit!
A farizeizmus másik vonása azonban, hogy olykor büszkék, kevélyek is voltak magukra, hogy sikerült Isten akaratát szépen teljesíteni. Jézusnak ezért van vitája velük. Nos, ehhez a csoporthoz tartozott Nikodémus, akinek eddig ezekből állt az élete. Az a Nikodémus, aki abszolút precízen akarta a törvényt, Isten rendelkezéseit megélni, azt látta, hogy jön valaki, aki radikálisan hozzányúl az istentisztelethez, aki egészen másként beszél és cselekszik. Ez a feszültség viszi Jézushoz: ki vagy hát te? Hogy’ jössz te ehhez?! Beleütköztem valamibe és nem tudom a helyére tenni! Látok valamit és nem tudom földolgozni! Ez az értetlenség teszi őt nyugtalanná. Bár lennénk mi is olyanok, mint ő! Mit teszünk azokkal az élményekkel, tapasztalatokkal, amiket nem tudunk hová tenni? Van egy ilyen énekünk: “Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál-. Mit teszünk, amikor az Úrban botránkozunk meg, amikor nem tudjuk elfogadni a sorsunkat? Mit kezdek a magam zűrzavaraival? - Nikodémus egyenesen Jézushoz megy. Átlép minden formát, szokást, keretet, etikettet. Mindez nem érdekes, az az érdekes, mit mond Jézus! Ki vagy, Jézus? Érteni akarlak és tőled akarom tudni, hogyan lássam az életem!
Egyszer egy ifjúsági konferencián volt egy fiú, sokáig fogom őrizni az ő mondatát. Egy egész nap után, amikor hallgatta az előadásokat, részt vett a beszélgetésekben, meghallgatta az esti istentiszteletet, szinte kirobbanó feszültséggel odarontott kettőnkhöz, akik vezettük ezt a konferenciát és azt mondta: Most ne hagyjatok engem békén, tegyétek rendbe a fejemet és a lelkemet! Ez a nikodémusi láz. Eddig gondoltam valamit és az nem úgy van - tegyétek rendbe a fejemet és a lelkemet!
Nikodémusnak a társadalmi kereteket, az időbeli kereteket kellett átlépnie. Nem tudom, kit mi gátol, hogy így menjen Jézushoz. Eddigi tudása, vélekedése? Eddigi életformája? De ez az ige ma erre szabadít föl: ilyen szent gátlástalansággal, feszültséggel menni és békét nem hagyni, amíg nem értjük!
Jézus elfogadja ezt az illetlen, tolakodó szomjúságot. Mint annyiszor. Sokszor csodálkozom rá az Újszövetségben, hogy Jézus pihenni, gyászolni akar, éhes, fáradt, szomjas, de jönnek hozzá az emberek és ő mindent félretol. Jézusnak fontos ez a Nikodémus. Fontos a nyugtalan, értetlenkedő, tanácstalankodó ember. Fontos minden kérdésünk, feszültségünk, botránkozásunk. Fontos, hogy helyre tegye a fejünket és a lelkünket.
Nikodémus és Jézus beszélgetése az újjászületésről szól. Mi is az újjászületés? Nikodémus eddigi élete szent félelemben, de félelemben telt: megfeleljen az Isten akaratának! Mindent precízen és aprólékosan megtett. A buzgósága mögött félelem volt: Jaj, ha valamit elrontok! Eltaszít az Úr! S mi történik most? Jézus Nikodémus létezésének alapélményét, alapértelmezését cseréli ki. Ebben a beszélgetésben Jézus kimozdítja Nikodémust mindabból, ami eddig az élete volt. Kicseréli az életlátását, az Isten-látását, maga-látását.
Az újjászületés pontosan ez. Az életünk alapjának a kicserélése, gyökeres megváltozása. Az újjászületés fogalma kicsit titokzatos, ma nehezen értjük meg, de így talán könnyebben: Nikodémus eddigi élete pilléreken állt, nem is biztos, hogy rosszakon, hiszen nem volt gazember, Jézusnak mégis ki kell cserélnie, más alapokra kell helyeznie. Spurgeon, a XIX. század nagy igehirdetője ezt mondja az újjászületésről: “Az újjászületés természetfeletti, de csöndes folyamat. Erődítések lerombolása, de a föld nem remeg bele. Egy templom fölépítése kalapácsütés hangja nélkül. Az újjászületés a napfölkeltéshez hasonlít: harsonaszó nélkül jön létre, de szárnyai alatt csodák rejtőznek.- - Vajon ismerős-e nekünk ez a csöndes átformálódás? Hangtalan földrengés? Hangtalan, mégis elementáris építkezés? Legyen áldott az Úr, ha ez ismerős, ha átéltük ezt a fundamentum-cserét, ha a félelmek helyén öröm és világosság, kivirulás és szabadság született! S ha ez hiányzik, legyen ez a mai nap Jézus megszólításának kezdete: mire várnánk még?! Kezdje meg az Úr bennünk itt és most!
Jézus azt mondja Nikodémusnak: “Szükség nektek újjászületnetek! Bizony mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába!- Ezzel Jézus két dolgot mond. A gyökeres alapcserének két összetevője van: a víztől születés és a Lélektől születés. Mit jelent ez?
Egyfelől a keresztségre utal Jézus. Arra, ahogyan Jézus idejében keresztelkedtek az emberek, s keresztelt Keresztelő János is, Jézus tanítványai is. Mi volt ez? Egy tudatos, nagyon határozott, világos döntés, az ember döntése és hitvallása. A víz alá merülés azt a döntést jelentette, hogy minden istentelenség haljon meg bennem! Nem akarok több istentelen gondolatot, érzést, szót, mozdulatot, tekintetet az életemben! Így szoktunk erről énekelni az egyik énekünkben: “Vedd el tőlem mindenem, ami nem visz feléd!- Nem akarom az életem a magam feje után járni, nem akarok tévedések, szorongások közt élni, reménytelenül nézni szembe a halállal és a szenvedéssel! Én mást akarok: azt akarom, hogy mindez meghaljon, mindez elvesszen! Vedd el tőlem mindenem, akár gondolat, akár életérzés, bármiféle értékrend, ami nem visz feléd! Egyedül csak az Úrra nézek, ahogy a vízből kiemelt ember azt élte át testén, bőrén, hogy odaveszett minden, ami kosz, szenny volt az életemen. Víztől születni, megkeresztelkedni a János keresztségével nagyon tudatos döntése volt az embernek. Ezért olvassuk, hogy bűnvallás után keresztelte meg János a hozzá érkezőket.
Jézus azonban nem véletlenül kapcsolja ezt össze a felemelt kígyóra való utalással, azzal, hogy neki is a keresztre kell felemeltetnie. Itt arról beszél, hogy ember, te akarhatsz és igyekezhetsz és akarj, igyekezz is - de ez kevés! Ő maga az igyekezetünk elé jön, ő maga minden megbicsaklásunk mögött jár és mentséget kínál. Akarj, ember, menekülj oda a kereszthez, ez a te dolgod, de én jövök eléd, jövök feléd. Így van együtt a mi részünk, az ember része és Krisztus szándéka miértünk.
Ezután mondja Jézus, hogy szükség néktek újjászületni víztől és Lélektől. Az újjászületésnek megvan a maga ember oldala, s megvan egy semmihez nem hasonlítható isteni oldala, az Úr szándéka, az Úr tette! A fenséges Isten mozdulata, Jézus cselekvése értünk: ez a Lélek munkája bennünk. Hogy az emberi szándékot beteljesítse, megajándékozzon valóban megújulással. Nem egyszer hallottam ezt az igét úgy magyarázni, hogy az embernek semmit nem kell tennie saját szabadításáért, mert “a Lélek fúj, ahova akar-. Nem lehet szembeállítva kijátszani a kettőt: a mi akarásunkat és azt, hogy ő jön, adja Szent Lelkét. Együtt igaz a kettő: a mi igenünk és az ő rég eltervezett, eldöntött igenje.
Van az úgy, hogy néha alig fúj a szél - és azt gondoljuk, hogy az Isten tétlenkedik. Mert nem jön az elsöprő nagy vihar, amit pünkösdkor átéltek a tanítványok. De aki ült már csöndben és figyelte önmagát is meg azt, ami körülötte történik, tudja: egy bezárt szobában is mozog a levegő. Aki kitette már magát annak, hogy érezze a fuvallatot, az fölfedezte, hogy a Lélek akkor is van, ha nem sebesen zúgó szélként érkezik, hanem csöndesen. Lehet, hogy úgy látjuk, egyházaink, gyülekezetünk vagy személyes életünk ilyen szélcsendes idő. Azért ne féljünk: van szél. Adja Isten, hogy tisztítson ki, újítson meg életünkben! S adjon nagy megtisztulásokat is, amikor Krisztusra csodálkozunk, benne erősödünk! De a szélcsöndesnek tűnő időben is szabad odaengedni magunkat, kitenni a szívünket, arcunkat, egész lényünket neki. Legyen az övé a szélcsöndes és viharos idő is. S majd amikor ő úgy gondolja, hozhat tisztító szeleket, elkezd fújni nagy erővel a szél. Hozd magad, add magad - és jön feléd. Ámen.

dr.Vassné Baki Ilona
2003. nov. 2.
Érd-Parkváros