Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

A reformációban volt egy erősen képellenes vonulat. Túlzásba vitték a képellenességet, de ennek komoly történelmi háttere van. Vajon hogy állunk ma a képekkel (filmekkel) és a gépekkel?

Lelkifurdalással fogok tollat. Szívem szerint alapítanék egy szektát, aminek valószínűleg én lennék egyetlen bűnös tagja.  
A 11. parancsolat ez lenne: ne ülj a gép mellé.

Mert most már az egyházi beszélgetés is virtuális.
Virtuális problémák virtuálisan megvitatott megoldásai…
Virtuális kapcsolatok, levelek…
DE szeretnék ebből kiszállni.

A Fiú című film megítélésem szerint egy jópofa teológiai zsákutca. A vélekedők pártállása, „egyházi pártállása” miatt sokakat megtévesztett a vita.

Mivel itt megszólíttattam,  éppen pozitív példaként, hadd írjak, megszegve „egyszemélyes szektám” alapszabályát.

Valóban annak idején beszélgettem Barangó Zolival. De ő egy valóságos személy volt. Valóságosan berúgott ember, aki valóságosmámorban mondta azokat a jól kihasználható mondatokat. Zsigerből kifutott a száján valami, amit okkal felkaptak. De itt nem valóságos személyekről, hanem színészekről és pénzt, nem kis pénzt kereső emberekről van szó.

Én egy egyszerű kispolgár vagyok. Papa-mama, három gyerek, autó…
És keresem azt, hogyan lehet itt jól élni, szolgálni. Az a dolgom, hogy ebben a létformában megtaláljam Isten útját.  Persze, mint egyén nekem is minden vágyam, hogy úgymond ne legyek átlagos, de mint társadalmi lény, be kell látnom, kispolgár vagyok. Mégis, mit látok az egyházban? Azt, hogy az én kispolgári-egyházi viselkedésem nem kell már.  Van egy nagyon kedves, nagyon szorgalmas munkatársam, aki ezer és ezer levelet ír, telefonál, beszélget a rádióhallgatókkal, „az emberekkel”. Az ő állása már tavaly is bizonytalan volt, de az idén minden bizonnyal megszűnik, mert nincs igény erre a munkára, kell a pénz a „kommunikáció” új csatornáira.  

Vagy vegyük a prostitúciót. Most hideg van, de nyáron a környékünket megszállják a lányok. A parlamenti képviselő úr szerint ezek személyiségi jogok, és nem lehet megoldani, hogy Budakeszi és Budaörs között, ahol százával járnak iskolások, ne legyenek ott a félpucér emberek. De vegyük a plakátokat. Szexuális tartalmú üzenet nélkül nem megy át már üzenet. Biztosan maradi és konzervatív kispolgár vagyok. Mégis, vajon nem a társadalom elemi érdeke, hogy ezeket a maradi, konzervatív unalmas és régmúlt kispolgárokat támogassák? Számomra az lenne a normális, ha nem ezek a filmek jelentenék a kommunikációt, hanem ezer és ezer beszélgetés, viszont nem villogó fényreklámok alatt mennék be a karácsonyi habos-kakaós egyházi műsorra, hanem mondjuk ehelyett elmennénk segíteni valakiknek.

Barangó Zoli nem ment el a templomba, bár a riport végén megígérte, többször kerestem, felhívtam, nem sikerült… nem tudom, milyen mélyre ásnak ezek a nagy misszióink.  Van egy állandó „üzletember” telefonálónk, mindig visszahívatja magát, órákat beszélgetünk. Legutóbb kifejtette, nem érti mi bajom a prostitúcióval,   ez az egyház olyan maradi: ez egy egyszerű és a legtisztább win-win üzlet. Ő ad, én adok, ennyi.  Kérdeztem: a gyerekkereskedelem egy hasonlóan ősi, ugyanilyen egyszerű üzlet, ahhoz mit szól? Nem jutottunk előre. Kész vagyok minden ilyen beszélgetésre, ez fontos. Azonban ez a film egy másik út.  Létezik jó parafrázis, de ez itt – szerintem - nem sikerült. Jó színészek, jó operatőr, jó ötlet, rossz parafrázis. Mert a valóságos élet, a Te, az én, a társadalom valósága nem ez. Ez egy virtuális és nem valós kép. Persze az én  megítélésemet írom. Valaki a parafrázis parafrázisaként így fogalmazott: Kiabálunk Heródesnek, hogy ölik a gyermeket!

És hadd írjak még néhány szót a Biblia és a prostitúció kapcsán.
(tebennedbiztunk.hu – ról)

Fellapoztam a Bibliát, és azt találtam benne, hogy egyszer sem látjuk Jézust, amint egy prostituálttal találkozott. Annyira elterjedt ez a kép, pedig csupán talán a 4. században jelent meg. Mindenki úgy gondolja, hogy Magdalai Mária prostituált asszony volt, és ő kente meg Jézus lábát, holott ezt sehol nem olvassuk. Némely evangéliumban egy bűnös nő, máshol Mária, megint máshol csak egy asszony szerepel, aki Jézusra borítja az utolsó előtti estéjén olajos szelencéjét. De ki tudja, mi volt a bűne? Ki tudja, ki volt ő? Nagyon nehezen elképzelhető az akkori, szigorú rabbi-társaságban egy céda. Mivel az olajjal való megkenés nagyon intim cselekedetnek tűnik, ezért az egyházatyák sorban paráznának nevezték ezt az ismeretlen alakot. Nem olvasunk azonban semmiféle érzelemről, amivel az a nő kiöntötte az olajat. Lehetett akár egy cseléd is. Összesen 10-szer olvassuk az evangéliumokban azt a szót, hogy parázna, de egyszer sem egy valóságos személyről, hanem általánosságban. Csupán Keresztelő Jánossal kapcsolatosan írja a Biblia: a parázna nők hallgattak rá. János evangéliuma 8. fejezetében van a házasságtörő asszony esete, ez a történet nem is szerepel az összes kéziratban, ami mutatja, hogy nem volt mindenkinek érthető, mit keres ez a nő Jézus körül, de itt sem prostitúcióról van szó. Jézus a bűnösök barátja volt, mondjuk, és azonnal egy huszárvágással Jézus mellé festünk egy bordélyházat. Nyilván sok oka van ennek az azonosításnak. Az egyik ok, hogy a korai keresztyénség erkölcsi oázisként jelent meg a Római Birodalomban, az akkor szinte kötelező bordélyházi élet a császári udvar környékén tökéletes ellentéte volt mindannak, amit a keresztyénség képviselt. Ez volt az egyik ütköző terület, minthogy a kereszténység a szüzességet fontos értéknek, a prostitúciót pedig bűnnek tartotta. A keresztény hajadonok egyik büntetése volt, hogy prostitúcióba vitték őket. Több szentről is olvasunk, akik például a halálon át mentették meg szűzességüket. Vagy ott van egyiptomi Mária, aki prostitúcióból tért meg, kivonult a pusztába, ahol - azt olvassuk,- tizenhét évig gyötörték a testi kísértések, de Isten kegyelméből mind legyőzte őket. Nyilván ennek a korszaknak a látása is átszínezte az evangéliumi történeteket, és egyre nagyobb fényáradatba került a megtért parázna képe. Egy nagy ugrással eljuthatunk a romantikáig, ahol a szélsőséges ecsetvonások között minél nagyobb a mélység, minél sötétebb a bűn, annál igazabb a megtisztulás is.

A Bibliában három parázna nőről olvasunk név szerint. Támárról, aki nem volt ugyan az, de annak tetette magát azért, hogy jogos tisztét megkapja a családban, ahonnan kitaszították, Ráháb, aki segített, kémkedett Józsuénak Jerikó városa bevételekor, és Jeftéről, a bíráról tudjuk még, hogy paráznának a fia volt. Ezek olyan mellékszereplők a Bibliában, akiket az Isten mégis fontossá tett, akiknek igazságot adott függetlenül a tettüktől kiemelt. 

Ez azonban nem változtat azon, hogy a prostitúció, mint a gonoszság szimbóluma jelenik meg a Bibliában nagyon sokszor. A céda képe az, amivel legjobban le tudják írni a próféták, mi a lényege annak a romlásnak, ami Isten és az övéi között megtörtént. A hűség helyett csupán dologi, testi valóság. Valóban, ma is ez a jelenség fejezi ki a legjobban mindazt, ami bennünket sújt. Hiszen két ember kapcsolatának csak a hűség és a megfizethetetlenség lehet az alapja. Döbbenetes tapasztalata a mai kornak mégis, hogy a prostitúció már csak részben erőszak áldozataival történik meg. Az emberek maguk gondolják úgy, hogy joguk van áruba bocsátani mindent. Félelmes tapasztalat, hogy ma valóban minden pénzzé tehető. A konzum világ értelmében minden, de minden kifejezhető  néhány csengő Forintban. Ha a Római Birodalom utolsó éveivel összehasonlítjuk korunkat nem kevés párhuzamot találunk. De míg az akkori keresztyénség szilárd erővel képviselt valami egészen mást, mi 2013-ban a „szeressük egymást gyerekek” konzum elvével magyarázzuk Krisztus megváltását. A prostituált is ember. Persze, hogy az. 

Bennem egy nagy sikoly születik meg erre az egész jelenségre mégis: NEM! Jézus nem azt kínálja a prostitúcióra, hogy egy órára a szeretetben oldódjon fel. Nem emberi jogokat és védőzónát kínál, hanem valódi életet. Nem élhető létforma, nem elfogadható valóság az, hogy valaki pénzzé teszi önmagát. Ezt a jelenséget nem látom Jézus mellett. Bárki megtérhet. Így van. De a létrontás életellenes. Iskolába megyünk a gyerekekkel, és az út szélén áll vagy nyolc félig öltözött nő. Ez a társadalom udvariatlan gesztusa felénk. Hogyan magyarázzam meg egy kisgyereknek? Kik ők? Végül azt mondom: Ezek szerencsétlen lányok, akiknek nincs barátjuk, nem szereti őket senki, és itt keresik a szeretetet pénzért. Ma nincs határ. Minden olyan parttalan. Remélem, mindenki érti, a gyerekeknek adott magyarázatomból is kitűnik, nem az egyes emberről, hanem a jelenségről beszélek. A gond, amit aláhúzok, hogy a társadalmi felelősséget nem olthatja ki az egyéni. Sőt a lényeg nem is ezeken van. Isten fia egy szűztől született, szép családi életbe jött el, minden bizonnyal példaadó otthona volt. Hiába gondolnánk szívesen romantikus elképzeléseinkkel hajléktalannak, koldusnak, talán nyomortanyába is belelátjuk, ezek a képek a mi képeink csupán. Jézus egy úgymond normális, ha tetszik középszerű, ha tetszik átlagos családban élt és dolgozott. Ma nem divatos ez a kép. Jobb lenne valami szélsőségeset és port kavarót mondani, csak sajnos az nem igaz. Jézus körülményei, mindaz, amit körülötte látunk, az hogy egy vándor rabbi volt, hogy gyógyított, nem jelentettek semmi különöset önmagukban. Nála nem ezeken a külső dolgokon volt a hangsúly, hanem azon, ami a szívben van. A szívben belül, a gondolatainkban van a paráznaság. Belülről származik az, ami bennünket minősít.

Mt 15,19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.

Lehet látványos prostitúciót mutatni, meg is indulhat a szívünk, de a kérdés az, amit senki sem lát, csak mi tudunk magunkról. A belső, igazi énünk ad tartást, és segít abban, hogy kimeneküljünk ebből a mindent eladó világból. Ez a belső gondolat, ez a titkos valami az, amit érdemes elmondani Istennek! Lehet látványok után szaladni, vágyhatunk nagy újításokra, de mindennek az alapja és lényege a szívünk rezdülése. Gondolkodjunk el, amikor azt mondom, azt hiszem, hogy… valójában a körülöttem élők véleményét fogalmazom meg. Keresem az éppen rám passzoló álarcot. Ez a külső énem. Isten azonban énem belső rezdülését keresi. Azt a valakit, aki nem nagy terveket sző, nem önmagát akarja megvalósítani, hanem Isten létezésére rezdül, amit senki és semmi nem manipulálhat.