Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

A minap arról beszélgettem egy emberrel az egyik bevásárlóközpontban, hogy miként lehet hatékonyan elpakolni 2-3 kg almát egy bevásárlásra rendszeresített vesszőkosárba. Adódik ugyanis egy nyilvánvaló dilemma – ki ne ismerné ezt, azok közül, akik szoktak vásárolni –: ha az almákat tartalmazó zacskó száját nem köti be az ember, könnyedén szétgurulnak az almák a táskában, s így igen macerás dolog lesz elcsomagolni azokat. Ugyanakkor ha túl szoros a kötés, akkor az almákra nyomást gyakorol a zacskó fala, ezért azok szorosan egymás mellé záródnak és a helyük fixálódik, amelyből pedig az fakad, hogy ágas-bogas szerkezetté lesz az almákat tartalmazó zacskó, amely így sokkal nagyobb helyet fog kitölteni a kosárban. Ha pedig két zacskónyi almánk is van, kétséges, hogy a két ágas-bogas alkotás el fog-e férni, s ha mást is melléjük akarunk rakni, nem fognak-e túl nagy holtteret kiszakítani...

Azt hiszem, a probléma világos, meg kell lazítani legalább az egyik zacskónak a száját, és akkor a térkitöltés is kedvezőbb lesz, és talán az almák sem gurulnak szét annyira. Ha pedig mégis, majd összeszedik őket, meg van oldva a probléma.

Persze a fentieket olvasva felmerülhet az olvasóban a gondolat: csak az a jó példabeszéd, melynek a magyarázata is frappánsra sikerül.

Allegória

Ha egy Alexandriai típusú kidolgozott allegóriával szeretnénk elkápráztatni magunkat, akkor bizony minden szereplőnek kell valami funkciót találnunk. Ha eldöntjük, hogy ez a történet a határokról szól, akkor a legvégső határ az életünk, amely hozzáköt bennünket a Földhöz, a földi bioszférához, melytől el nem szakadhatunk – Madách igen jól ábrázolja ezt Az ember tragédiája című művében, a XIII. színben, ahol Ádám felismeri, küzdelmeit e földi világban kell vállalnia. A kosár tehát az élet, az almák a lehetőségek, a zacskók pedig a körülmények, a közvetlen határok. Az ember lehet a sors, csak keze nyúlik be a kosárba, lehet itt beszélni világlátástól függően az életről, a sors kezéről, Isten kezéről – ezen belül is gondviseléséről. Lehet a kosár egyben cél is, arra rendeltetett, hogy a bevásárlásban eszközül szolgáljon, azaz minden életnek célja is van.

Nyilván a körülmények szorítása a lehetőségeket is korlátozza. Az egészben a szűkösség az érdekes. A korlátozott mozgástér. A nyomás. Ha absztraháljuk a képet, akár ezt is kiemelhetjük és megalkothatjuk a kép alapvető értelmét.

Ez a kép azt fejezi ki, hogy az élet nem hodály. Nem bőröndbe pakol az ember, hanem kosárba. A kosárba kerülnek a zacskók, az almák nemigen mozdulhatnak el. Hiszen az egész képet átjárja a korlátozottság. A szűk térfogaton megnövekedő nyomás.

És igen, ha a kosár az életterünk, akkor ez a kép arra tanít bennünket, hogy ennyivel kell megelégednünk. Ezt kaptuk attól a kéztől. Ő választotta ki a kosarat, mert elegendőnek találta.
Mennyi lehetőség van az almákban? Ez a kérdés, és hogy hozzájutunk-e. Ki tudjuk-e aknázni. Mert a lehetőségek az erőforrások mindenkinek rendelkezésére állnak. Rendelkezésünkre állnak a nyersanyagok. Csakhogy a körülmények – a szokásos daráló: kapcsolataink, az anyagiak, a közvetlen környezetünk, képességeink, gyengeségeink, erősségeink, neveltetésünk, sikeres vagy kevésbé sikeres gyermekkorunk. Ezek mind hatással vannak a kibontakozásra. Fognak-e szorítani? Össze fognak-e préselni? Ez mindig benne van a pakliban. Mindig a csomón múlik a dolog a zacskó száján.

Ezen múlik, hogy meg vagyunk-e elégedve az életünkkel, önmagunkkal. Érdekes paradoxon ugyanis, hogy minden sarokba szorított ember képes kitörni, de nem minden sarokba szorított ember fog kitörni. Vannak lehetőségeink, almáink arra, hogy kitörjünk. És ezek a lehetőségek erőforrásokká lehetnek arra nézve, hogy kitörjünk. Mégis, vannak olyan emberek, akikre ezek a lehetőségek nem bátorítólag hatnak, hanem tovább növelik a feszültséget bennük, hiszen érzik, hogy kezükben van a megoldás, de mivel nem képesek élni vele, csak feszültebbé teszi őket a dolog. Túl szoros a csomó. Az egymásnak feszülés pedig kizáró ok.

Már csak azért is, mert ha a csomón lazítani tudnánk, megnőne a mozgástér a kosárban, és további almák, vagy más dolgok – lehetőségek – kerülhetnének a kosárba – azaz az életünkbe – s ez közelebb vihetne bennünket a megoldáshoz.

Ideje tehát beszélnünk a csomóról. Alapvetően ez a csomó mindnyájunk életében szorosra van kötve, ezért az ember képtelen arra, hogy elégedett legyen az életével. Mindenki próbál lazítani rajta, de ez a csomó e kísérletek nyomán sokszor csak egyre szorosabbá válik. Egymáson sem tudunk igazán segíteni. Tudjuk tanulni a nyomást elviselni, de a végesség terhe mindenkire nyomasztólag hat, és ezt csak tovább erősítik a kudarcok, csalódások, bukások. Ádámként akarjuk elhagyni a Földet, hogy magasabb szellemi közegbe jussunk, mégsem találjuk igazán ezt a kitörési pontot.

Csak egyre szűkebb lesz a tér, s egyre elviselhetetlenebb a szorítás. Elégedetlenek volnánk? Igen, mert rendelkezésünkre áll az, ami elegendő, de hozzáférhetetlenül, így aztán az egész helyzet megítélése elégtelen, az ember elégedetlen, mert kielégületlen. Ott toporog az ajtó előtt, de az ajtó zárva marad, s a kín egyre súlyosabb.

Persze felmerülhet a kérdés: ha olyannyira szoros az a csomó, miért nem szakítjuk szét a zacskót magát?

Nyilván ez is kitörési pont. Megpróbálunk elköltözni, jobb munkahelyet, magasabb keresetet találni, tréningeken a múltunkat elfeledni. De ezzel valójában csak átcsomagoljuk az almákat egy másik zacskóba, amely bezárul, s a lehetőségeink újra rabságba esnek.

Körülmények ugyanis mint közvetlen határok és korlátok kellenek. Ezek akár még pozitívan is szabályozói lehetnek elégedettségünknek. Abban az esetben, ha megtanulunk bánni a csomóval.

Ez is lehet az egyik opció. Hiszen az ember keze képes kibontani a csomót. Az, aki körülményünket rendezi, lehetőségeinket összegyűjti, életünket rendezi, Ő a csomót is kikezdheti. Vannak emberek, akik hozzáférnek a lehetőségeikhez. Akik elfogadják a körülményeiket, mert nem nyomasztja őket. Ők a keresztyének. És ők elégedettek. Egész egyszerűen azért, mert nem önmagukat elégítették meg. Isten tette ezt meg velük, s ezért aztán a nyomás, az ágas-bogasság távozott az életükből. Persze az ő határaik is szorosak, s néha nekik is szűkösségbe korlátozódik az élet, de megjelennek új dolgok is, ahogy a lehetőségek felhasználódnak, ahogy a határok meg-meglazulnak, ezek az új dolgok, újdonságok az áldások. A keresztyén kosarak színesek, változatosak, tartalmasak. Nem azért, mert nincsenek bennük zacskók. Nagyon is vannak. Azért, mert a csomók megoldódnak, s a kosár így magába fogadhat egyre több dolgot, újra meg újra.

A boldogság tehát nem függvénye a körülményeknek, még a szűkösségnek sem, ez adott, sokkal inkább azon múlnak a dolgok, hogy a körülmények szorításának a dolgát kire bízzuk? Mert van Valaki, aki a kérdést kezelheti.

Tiszta értelem

Így a történet üzenete, betű szerinti értelme ez: arra kell bízni az elégedettségedet, s az azt korlátozó körülményeinket, akinek a kezéből kaptuk azokat! Őreá kell csupán bíznunk magunkat. A szabadság érzése, az elégedettség pedig jön majd. Először csak kicsit leszünk szabadok és aztán egyre jobban. És ez általánosabb szinten is igaz. Egy-egy élethelyzet, élet, család, közösség, nemzet, s az egész világ szintjén. És egyszer minden így is lesz. Egyszer minden csomó nyitott lesz...

Az elégedettség forrása tehát bennünk van, hogy hozzá is férjünk, annak kulcsa Istennél van. Aki hiszi, már hozzáfordult, bizalommal. Mert „Akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok" – minden szempontból. Az elégedettség Nála van, s utána már nálad, Benne, benned. Légy elégedett, légy szabad!