Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

„Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!”
1Mózes 11,7

Azt gondoltam, írok egy jó kis felszínes cikket a nyelvről Wittgesteint, Ricouer-t és Paul de Mant emlegetve, gondolván, hogy ettől majd okosnak tűnök. Vettem egy mély lélegzetet, behordtam a házba a tüzeléshez szükséges fát, és azt mondtam: baromság. Azért jutottam erre, mert feszengünk, amikor egy lelkész szájából vagy tollából egy vallásos vagy egyházi felületen ezt a szót halljuk bármilyen összefüggésben: baromság. Teljesen értelmetlen köldökbámulás tudományoskodni a vallásos nyelvről ott, ahol a nyelv használata ennyire sterilizált. Ezért úgy döntöttem, a nyelvről beszélek, amit beszélünk. Úgy döntöttem, hogy a nyelvről, aminek a kapcsán kritikát fogalmazok meg, csak úgy érdemes írni, hogy olyan nyelvet használok, amit kívánatosnak tartok. A nyelv bár csupán eszköz, amelynek a segítségével a gondolatainkat kifejezésre juttatjuk, de olyan eszköz, amit úgy is lehet használni, hogy lényegében a rendeltetésének ellenkező szerepet tölt be: még inkább érthetetlenné tesz, még jobban elleplez, még jobban elhomályosít. Az, hogy hogyan beszélünk valamiről – jelen esetben a hitről –, nagyobb súllyal esik a latba, mint az, hogy miről beszélünk. A nyelvezet, amit használunk, a kommunikációnk része, mint ahogyan a tartalom is, amit közvetítünk általa.

Nézzük csak a nyelvet, amit én csak egyházi nyelvnek vagy vallásos nyelvnek szeretek nevezni. De némi cinizmussal mondhatnám egy tanárom fogalomhasználata kapcsán, hogy „szent-nyelv”.  De maradjunk az egyházi nyelvnél.

Fedőnév

Az, hogy mi áll beszédeink, igehirdetéseink, egyáltalán bármilyen beszédbeli vagy írásos megnyilvánulásunk középpontjában, üzen arról is, amit elhallgatunk. Így van ez a politikai nyelvvel is. Amikor valamit a középpontba helyezünk, azzal másokat eltakarunk. Elleplezünk. A vallásos nyelv különösen alkalmas arra, hogy úgy beszéljünk általa, hogy miközben technikailag beszélünk, nem mondunk semmit,  mégis eljuttatjuk azt az üzenetet, amit valójában nem is mondtunk ki. Kedvenc példám erre: nincs az a félreértelmezett teológia, ami alá nem támasztható a bibliából vett egy oldalnyi igevers-csokorral. A kontextusból kiragadott igék egy ügyesen meghatározott téma kapcsán, jól eltalált címmel nagyon alkalmasak arra, hogy privát-ideológiákat építsünk általuk. Bebizonyíthatatlan, mégis a Szent Szöveggel és a nyelvvel történő erőszakos visszaélés. Úgy juttatok valamit a hallgatóság vagy az olvasó tudtára, hogy bebizonyíthatatlan, mi volt a szándékom. Hiszen csak bibliai idézeteket szedtem egy csokorba. A vallásos nyelvre a rejtőzködés a jellemző. Kétértelműség. Olykor kifejezetten manipulatív szándékra gyanakszom, majd megnyugtatom magam azzal, hogy legalább nem tudatos. Teljesen lényegtelen és unalmas témák kerülnek a középpontba, miközben a sorok között jut el a hallgatóhoz, vagy az olvasóhoz a szándékolt üzenet. A média ugyanezt teszi. A legártatlanabb bohóckodás mögött is kőkemény üzenet húzódik, és a néző, olvasó, hallgató úgy teszi magáévá az üzenetet, hogy észre sem veszi. Meggyőződésem, hogy a becsületes, hiteles, egyenes, a Biblia üzenetét komolyan vevő egyház nagy részben nyelvi megújulása által jön létre. Olyan nyelvhasználat által, amelyben mindent annak nevezek, ami. Nem rejtem el az üzenetet, nem rejtőzöm a bizonyíthatatlanságba, hanem vállalom a szavak súlyát.

Hogy lássa, minek nevezi

„Mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi.”. Az, hogy minek nevezek valamit, értelmez is. Elhelyez. Kategóriába sorol. Vegyük alapul a csalást. Nevezhetjük kényszerhelyzetnek, relativizálva az igazságosság fogalmát. Csalt, de csak azért, mert kényszerhelyzetben volt. Ez azt jelenti, hogy aki kényszerhelyzetben van, az csalhat. Tehát a csalás csak akkor számít bűnnek, ha nem kényszer alatt cselekszem. Jó érv, ezzel a nürnbergi perben is próbálkoztak néhányan. Minek nevezzük mindazt, ami körülvesz bennünket? Leginkább semminek. Meg sem nevezzük. Félünk bármilyen fajta megnevezéstől, mert amit megneveztünk, az létezik. Nem nevezzük meg, mert nem akarjuk, hogy létezzen. Nevén nevezni egzisztenciális feszültség. Tétje van. Kockázattal jár. Ha túl nagy a tagadás, azt is átnevezik, aki valamit nevén nevezett. A nyelv kétélű fegyver. Valóságteremtő erő. Amikor egy lelkész a Szent Szövegre hivatkozva véleményt alkot, akkor megteremt egy valóságot. Vagy eszközt szolgáltat egy más létező valósághoz. A nyelv több mint modoros kegyeskedés és a trágár szavak elkerülése. A finomkodás jellemzi az általunk használt nyelvet.  Olyannyira mindenkinek mindenné lenni, hogy végül csendben semmivé válni. A nyelvi hazudozás – ha már a néven nevezésnél tartunk – soha nem radikálisan kezdődik. Mindig apró követeléseknek engedünk. Elfogadjuk, hogy vannak kérdések, amelyeket nem szabad feszegetni, mert megnevezhetetlenek. Vannak személyek, akikről nem szabad írni vagy beszélni. Megszabatik, hogy ha mégis, akkor mit és hogyan. És végül eljutunk oda, hogy amit sónak nevezünk, az semmire sem való már, csak hogy kidobják és áttapossanak rajta az emberek. Azt is mondhatnám fellengzősen, hogy íme, a hiteltelen és kiüresedett ál-evangélium születése. Sima beszédű, kegyes rébuszokban beszélő emberek áthágnak minden bibliai szabályt, ha engedünk a nevén nevezés igényéből.

Szerepjáték

Ha egy igehirdetés üzenetét nem tudod megfogalmazni egy mondatban, akkor egyszerűen nem tudod, mi az üzenete az igehirdetésednek. Felmész a szószékre, elmondod negyven percben, és megalkottad a tökéletes anti-missziót. Apropó, misszió. Beszéltem a nyelvi megújulásról. Egyházunkban sokan azt gondolják, hogy a nyelvi megújulás egyfajta bratyizós leereszkedés a ma emberéhez. Hogy a nyelvi megújulás valamilyen stílusváltás. Ez hatalmas tévedés. A leereszkedő magatartás miatt is, de főleg azért, mert képmutató. A nyelvi megújulás a néven nevezés. Az a szándék, hogy a tudatos üzenetet juttassam el a hallgatóhoz vagy olvasóhoz. Közhely-mentesítés. Őszinteség és egyenesség. Leszámolás a mellébeszéléssel. A finomkodás és a finomkodás mögé rejtőzött konfliktuskerülő magatartás felszámolása. A nyelvi megújulás létbátorságot igényel. Ma előszeretettel használjuk hivatkozási alapként Bonhoeffert, de bennem állandóan visszatérő kérdésként egyre csak az zakatol, hogy vajon nem úgy teszünk-e mint a Jézus korabeli zsidóság, hogy azt képzeljük, ha ma küldené Isten a prófétákat, másként bánnánk velük? Bonhoeffer elhallgatott kálváriája a saját közössége általi kivetettség. Túlságosan egyenesen fogalmazott. Nevén nevezte a dolgokat. A nyelvi megújulás nem szerepjáték, nem másik stílus vagy nyelvezet használata ugyanahhoz a magatartáshoz. A nyelvi megújulás bátorság. A lepel lerántása. Ha úgy tetszik: apokalipszis. Felfedni, feltárni a valóságot. Epifánia: jelen lenni abban, amit mondok. Ha úgy tetszik, kenózis: a korábbi megalkuvó, tarthatatlan kompromisszumoktól terhelt, hazug tartalom kiürítése magunkból. A jelmez levetkőzése. Bűnvallás.

Hitelesség

Az, hogy hogyan fejeztem ki magam nyelvileg, árulkodik a hitelességemről. A túlzó perfekcionista, ájtatoskodó, nyelvi panelek mögé rejtőző kifejezésmód az egyenesség hiányára utal. Rejtőzködésre. A nyelv képes arra, hogy miközben becsületesen használom, védelmezzen is. Amikor ezeket a sorokat írom, tisztában vagyok vele, hogy kritikusan fogalmazok, de tudatában vagyok annak, hogy a megfogalmazásom védelmet nyújt. Szeretettel néven nevezni, elsőrenden önkritikát megfogalmazni és saját felelősségemet előtérbe helyezni önvédelem is. A semmi jóra nem vezető, hatékonyságában megkérdőjelezhető vádaskodás és bűnbakképzés, ellenségkép-alkotás helyett személyes felelősség. Kezdeményező szerep. Teljesen értelmetlen bármilyen kritika, ha nem önkritikából táplálkozik és nincs mögötte a személyes elköteleződés a kívánatosnak tartott gyakorlat mellett. Hitelességem abban a feszültségben lesz, hogy kinyilvánítom, magam is részese vagyok annak, amit kritikám tárgyává teszek. Elköteleződés az egyenesség mellett. Igazság-fogalmam firtathatósága.

„Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.”
ApCsel 2,6