Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

– Csak még egy történetet ne!

A szemüveges erőtlenül vonult vissza. Szerette volna elmondani még azt az esetet, amikor nagyon szegények voltak, nem tudták, hogy élnek meg a hónap végén, és akkor egy teljesen váratlan pénz érkezett a postán, aminek sem a feladóját, sem az eredetét nem tudták kideríteni később sem.

– Engem ezek a romantikus novellák hidegen hagynak. Ott van Illés, akit a hollók táplálnak, ott van a három ifjú a tüzes kemencében, nekem ezek csak bibliai mesék. Nem tudom elhelyezni a mai kor kiszámíthatatlanságában.

A szemben ülő fiatalasszony egy véleményen volt a férjével.

– Sőt, én tudok ellenkező eseteket sorolni, amikor Isten végképp magára hagyta azokat, akik számítottak rá: meghaló fiatalokat, lehulló életeket. Vagy ott van például a zsidóság elhagyatottsága a holokauszt idején. Mert lehet arról úgy beszélni, mint Isten cselekedete a történelemben, de amikor lebontjuk személyes sorsokra, akkor a gondviselésbe vetett hitünk azonnal zátonyra fut.

A szemüveges nem tudott erre mit mondani. Neki csak történetei voltak. Igaz, hogy ezekre épült a hite, és arra gondolt, hogy egész életében majd ezeket meséli szószékekről, vagy bárhonnan, de nem volt felkészülve arra, hogy meg is kell védenie őket. Neki ezek csak úgy voltak.

A fiatal pár már-már visszatért a kártyához, amit félbehagytak, számukra lassan befejeződött ez a kis diskurzus két parti között. Érezték, hogy itt ez a téma elakadt, nem is nagyon lehetett már többet mondani ennél. A sikeres harmincasok magabiztosságával irányították sorsukat. A külső szemlélő számára nem akadt bármi, amiben kiszolgáltatottak lettek volna. Még a játékukban is ott volt az a nyugodt tervszerűség, ami általában jellemezte őket. Nyertek is rendesen. Ilyenkor némileg cinkosan egymásra pillantottak, mint akik tudják, hogy ilyen az élet.

– Márpedig ez történetekből áll, bizony!

A parti negyedik résztvevője eddig szótlanul hallgatta a többieket. Már vagy negyedórája várakozott így, kezében az új osztással. Ott kezdődött ez ugyanis, amikor a fiatalasszony az előző menetben egy nagyon csavart kombinációt szeretett volna megjátszani, és viccesen azt mondta, hogy majd Isten gondviselése átsegíti ezen. A bemondást elbukta, de nyert egy újabb bizonyítékot arra, hogy lám, a gondviselés soha nem jön akkor, amikor éppen kellene. Könnyen vette a vereséget, addig végig nyert.

A negyedik résztvevő idősebb volt mindegyiküknél, véletlenül csapódott a játékosok közé, hogy kilegyenek négyen.

– Akkor ez kevés lesz! – A fiatalember azonnal lecsapott, lelkesen, hogy újabb körben bizonyíthatja igazát. – Nézze, én lelkész vagyok. Tudom, hogy hányan használják ezt az egészet saját maguk becsapására. Ahelyett, hogy tevékenyek lennének, dolgoznának, fáradoznának a maguk sorsáért, leülnek és ölbe tett kézzel várakoznak Isten gondviselésére. Higgye el, ez a hit megfosztja az embert attól a késztetéstől, hogy felelősen éljen.

– Tudja, hogy ugyanazt mondja, mint Friedrich Nietzsche? – az öreg nem látszott tudósnak.

– Én hiszek abban, hogy Isten gondot visel a világról úgy általában – fordított egyet mondanivalóján a lelkész –, de ez nem épülhet ilyen csodavárásra. Isten úgy globálisan biztonságban tartja a világot, de itt nincs Illés és nincsenek ifjak a tüzes kemencében.

–  Mi ezeket soha nem vártuk előre, hanem csak úgy megkaptuk. Éppen a váratlansága miatt volt szép – kottyantotta közbe a szemüveges, felbátorodva, hogy pártfogója akadt.

– Meg a megelégedettségi szinttől is függ – a fiatalasszony újra letette kezéből a kártyát. – Ha valaki nagyon kiszolgáltatott, szegény vagy bajban van, azt könnyebben érik csodák, elég csak egy szerencsés fordulat, máris úgy érzi, hogy Isten vele van.

A lelkész most ráébredt a helyzet pikantériájára. Ő, a hívő keresztyén bizonygatja egy diáknak, meg egy ki tudja, kinek, hogy Isten gondviselését nem lehet tetten érni. Próbálta menteni a menthetőt.

– Na, álljunk meg egy kicsit! Én nem mondom, hogy nincs biztonság, hogy Isten ne viselne gondot. Én azt látom veszélyesnek, amikor valaki az eseményeket rövidzárlatosan magyarázza úgy, hogy ez Isten gondviselése volt. Például nézzék ezt a partit. Ha végig tudja vinni a feleségem ezt a bemondott kört, akkor Isten segítette meg? Vagy mivel vesztett, nem segítette meg Isten? Erre alapozva lehet azt mondani, hogy Isten nem visel gondot?

– Igaza lehet – szólt lassan az öreg. – Én nem akarom ezt túl nagy rendszerben látni. Annak idején, sok évvel ezelőtt a feleségemmel házat kezdtünk építeni. Még ő sem nagyon bízott abban, hogy sikerülhet. Minden vágya egy gerendaház volt. Alig volt valamink, nem látszott, hogy be tudjuk fejezni, de most nézzen körül, ebben a házban ül, és szerintem magának is tetszik, pedig lassan renoválásra szorul.  Nem akarok én ebből nagy tételt vonni, de mi ezt Isten tettének tartottuk mindig is. Nem olyan ez, mint egy bibliai ige, nem is nagyon beszélünk róla sokaknak, inkább olyan, hogy is mondjam, mint egy bejegyzés a Bibliánkban. Azt hiszem, hogy akik nem tudnak ilyen történetet az életükben, azok csak beszélnek Istenről, vagy csak emlékeznek rá. Szerintem Isten ilyen történeteken keresztül mutatja meg magát. Persze mindenkinek máshogy. Olykor elbizonytalanodik az ember, hogy tényleg igaz-e ez, de hát ilyen a hit is, naponta vesződünk magunkkal. Az is igaz, hogy mások történetei nem elegek ahhoz, hogy magunk megbizonyosodjunk, de hát ettől olyan személyes.

A lelkész kissé zavartan vette fel a lapjait.

– Szerintem ez így mégis veszélyes... – kezdte, de aztán félbehagyta. – Na, én már nem tudom, hol tartottunk. Inkább osszunk újra!

Aztán egy darabig csak kártyalapok csusszanását lehetett hallani.