Korábbi számok Elküld Nyomtat Gyertyánként

Júliusi este. Éppen megérkeztek, éppen megtalálták a kempinget, éppen jutott bagett, éppen felverték a sátrat, éppen kaptak forró vizet a hollandoktól, miután a saját forralójuk nem passzolt a konnektorba.

Most ülnek az autóban, és várják, hogy elálljon az eső. De az eső csak nem áll el. Ezért az egy estéért jöttek ide. Csak ezért került az útitervbe, a nyaralás záró eseményének. Egy barátjuk mesélte, hogy érdemes eljönni és megnézni ezt a csodát.

Délután még napfényben voltak ott. Bementek a templomba, végigbogarászták a 800 éves üvegablakokat, szerették volna bejárni a labirintust, a középkori zarándokok kedvelt útját, de renoválás miatt csak egy részére léphettek be.

Közben rácsodálkoztak a csendes kisvárosra is. Nem sok minden történik benne, csak a katedrális áll a város közepén évszázadok óta. A többi utca is hangulatos, középkori, de nem nagy forgataggal teljes. Párizs után Chartres kicsinek, jelentéktelennek tűnik. A párizsi mellett a chartres-i Notre-Dame viszont egyáltalán nem jelentéktelen, mégsem kell hosszú sorba beállni, hömpölygő tömeggel sodródni, kordonokat kerülgetni, hogy bejusson az ember. Alig lézeng bent valaki. Az üvegablakok a leghíresebbek itt, több mint 80 százalékuk túlélte a történelem viharait, mert a világháborúk alatt ki is emelték ezeket az üvegtáblákat, hogy biztonságba helyezzék. Folyamatosan újítják, tisztítják, hogy eredeti pompájukban engedjék be kintről a fényt, hogy igaz legyen, ahogy Dsida írja:

Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártir mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, ami lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!

Egy kor Isten-képe, ember-képe, egyház-képe jelenik meg itt összesűrűsödve. A monumentális a parányival szemben, az erős, zárt a környező világgal szemben, a káprázatos, színes a szürkével szemben. Ha belépsz, minden a tiéd: biztonság, hatalom, káprázat, közösség, szentség. Ha belépsz. Ha...

De ezen az estén, ahogy az autóban ülnek, csillognak az esőcseppek a szélvédőn, érzik, el kell indulni. Ezért jöttek. A körülöttük lévő sátrakba behúzódnak a biciklisek, egy motoros már az esőben veri fel az övét. Lakókocsikból fény szűrődik ki, lámpa és monitor fénye. Bent melegebb, biztonságosabb minden. Ha most kiszállnak az autóból, akkor két lehetőség van: maradni vagy elindulni oda, amiért jöttek. Maradni és visszahúzódni a sátorba, vagy elindulni és begyalogolni a városba. Az eső csendesedik. Elindulnak.

A térképen nincs rajta minden, így el is kavarodnak a sötétben. A 21. században nem tűzoszlopra, GPS-re vágynak. Végül a katedrális tornya magasodik eléjük, távolból látni, irányt mutat, ahogy változnak a színei. Ígérete annak, amiben majd részük lesz.

Ahogy közelednek a kacskaringós, középkori utcákon, egy másik templomnál még közelebbinek tűnik a csoda, ahogy az egyik falon kivetítve megjelennek a színek, fények, képek, amiket belülről látnának napközben, mint egy prófécia, ami az eljövendőről beszél. Leírja, elmondja, mégsem tudja visszaadni, csak mutatja tovább az utat a katedrális felé. A következő saroknál is minden sötét, csak a piacot festi meg a fény, ami által a profán hely szakrálissá lesz, hiszen ez is csak előhírnöke az igazinak, a katedrálisnak. Ahogy haladnak tovább, a házakon egy-egy híres ember arca jelenik meg fényfestéssel, mint világossághordozók a sötét világban. „Ti vagytok a világ világossága..."

Odaérnek. „Amikor meglátták a..." Nemcsak látják a színes tornyokat, a fénnyel festett templomkülsőt, hanem hallják mellé a zenét is. Esik az eső, sötét és hűvös van, pedig július közepe. Alig vannak a téren, esernyő alól kandikál ki az a néhány ember. Ők is jobban összehúzzák a dzsekit magukon, de aztán mindez már nem fontos. Mert nem tudnak elszakadni a látványtól, az élménytől.

Kőszent mozdul meg oszlopán, nyolc óra már,
s tompa fény hulló sötétre vár.
S hang szól magasból: testben éltem én,
de mégsem test szerint vitézkedém.

Éj leskedik; a szent beáll a sorba
holt kőnek újra most. Az álla csorba.
Vihar harapta ki, vagy vasfogu pogány?

Eltűnt.
Kezében tábla volt és fény a homlokán.

Radnóti: Chartres

Néhány éve Franciaország gótikus katedrálisait turistalátványosságként kivilágítják, fényfestéssel díszítik esténként. A chartres-i nem csak színez, fest, hanem történetet mesél. Elmondja a templom építését. Megjelennek az építők, akikről nem lehet eldönteni, hogy égi lények vagy földiek. Kőről kőre, oszlopról oszlopra, párkányról párkányra, ablakról ablakra épül a katedrális fényből, az egyház világosságból. Összehangolt csapatmunka, fölülről ihletve, irányítva, mégsem marionett figurák, sokkal inkább artisták, légtornászok az építők. Lélektornászok.
És ott áll a nappal szürkés homlokzat éjjel, a sötétben színesen, ragyogón. Mint egy kifordult világ. Eddig az ember bement a templomba, hogy közösségben legyen Istennel, most a templomot fordítják ki, hogy aki nem lép be, az is átélhesse ezt a közösséget. Isten háza épül 21. századi módon, mégis úgy, ahogy annak idején a betlehemi istállóban: fényből, világosságból. „Én vagyok a világ világossága... - Ti vagytok a..."

Advent. Eljött. Felfordult, sötét világban, ahol már idegenek uralkodnak Isten népén. Nem Jeruzsálemben, a ragyogó, díszes városban, a hömpölygő tömegben, hanem egy barlangban, az éjszakában, angyalsereg énekétől kísérve, csillag ragyogásában. Világosságot hozva. Fénnyel teremtve újjá a világot.
Advent. Eljött. Kifordította a mennyet, hogy betekintést nyerjen az ember az isteni ragyogásba, a mennyei dicsőségbe, a leírhatatlanba, hogy Rajta keresztül láthatóvá legyen a Láthatatlan. Kifordította Önmagát, vállalta az Egyház-Testet is, hogy az Ő fényét árassza a világba.
Advent. Eljött. Megfordítja az egyház nézőpontját, hogy azok szemével is lásson, akik kívül vannak, akik csak szürke homlokzatot látnak, arctalan szobrokat, omló vakolatokat, vastag falakat, zárt kapukat, és ezért nem lépnek be. De Ő őket is látja, értük is eljött.
Advent. Eljött. Kifordítja az életemet is, ahogy a ruhák zsebét mosás előtt, hogy semmi fölösleges ne maradjon benne. Kifordít, hogy belülről is megnézzen, és én is merjem megmutatni, hogy mi van bennem, hogy Ő van bennem. Kifordít, hogy aztán engem is befessen a fényével, hogy rajtam is ragyoghasson a világossága, hogy felépüljön bennem is a Lélek katedrálisa.