Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Szerepjátékot játszani, azt gondolnánk, mindenki tud. Belénk ivódott gyerekkorunkban, nem lehet kijönni a gyakorlatból, nem igaz? Kiskorunkban bármivel eljátszottunk hosszabb-rövidebb ideig, a mai napig vannak a zsebemben dolgok, melyekkel elbíbelődök „csak úgy", a legjobb barátom egy darab fonallal játszik, vidéki gyerekként máig őrzöm a homokba rajzolt képek élményét. Játékot játszani tehát szerepben és szerepen túl is boldogság.

A szerep egy kicsit másról is szól. Szerepet játszani pozitív vagy negatív értelemben vehető kettősséget is jelenthet. Mindenképpen távolságtartást valamitől. Ha olyan lehetőséget kínálunk valakinek, hogy tessék, vegyél fel szemkötőt, legyen az a szereped, hogy te leszel egy játékban a vezetett személy, máris többszörösen aggasztó a helyzet többek számára. Amíg fogod a kezem, teszek lépéseket. Aztán elbizonytalanodom. Aztán egyre nehezebb lesz, ne akarj felemelni, ne is helyezz súlyokat a vállamra, nem bírom el. Vagy... lehet, hogy igen?

A Láthatatlan Színházat keresztények is sokan próbálták, többféle változata ismert. Egyike ezeknek az életen átívelő, a fontos állomásokat megélő utazás, melyben a bátor résztvevők, bizalmat szavazva a vezetőiknek megengedik nekik, hogy végigvezessék őket ezen a tizenöt percen. Ki is van pontosan szerepben? A láthatatlan „színész", aki előbb átvezet a gyermekkorodon, majd esküvőn szegődik társaddá, s a végén pedig elsirat? Vagy a résztvevő színháza ez, ahol megengedjük magunknak is, hogy szerepként tekintsünk az életünkre? Segít-e kívülről látni, segít-e megélni azokat a bizonyos helyzeteket, amelyeket korábban talán elrontottam, talán nem szenteltem nekik elég figyelmet? Segít-e abban, hogy eltolódhassanak a hangsúlyok? Hogy egy kicsit elfelejtsünk a rosszra gondolni?

A Nem Adom Fel Alapítvány legnagyobb része Budapesten tanyázik, de Szegeden, és Borsod megyei kistelepüléseken is vannak bázisai. Fontos helyszínek több szempontból is. A budapesti stábban sokan megváltozott munkaképességűek, a borsodiban jóval több a hátrányos helyzetű és megváltozott munkaképességű is. Amikor pedig ezeket az embereket összeeresztjük, kevés hely van a világon, ahol jobb lenni, mint akkor és ott. A tálcán kínált figyelem meggyőződésem, hogy hegyeket képes megmozgatni. Falakat tud lerombolni. Itt vagyok, beszélgetek veled. Mesélek neked. Velem az történt, hogy oxigénhiánnyal születtem; én csak Bliss-jelekkel kommunikálok; nekem pedig mind a tizenhat unokám lány. Másféle háttérből jöttünk. Budapesti látás-, hallás- és mozgássérültek kétheti rendszerességgel járnak vidékre gyerekfoglalkozásokat tartani. Közösséget fejleszteni. Pontosan tudják, hogy embereket közösséggé formálni csak akkor lehet, ha szívüket-lelküket kitáró emberek közé kerülnek. Ha szerepeket csak játék közben öltenek magukra. Ha nem a valóságot eltakarni, hanem annak a szépségét kiemelni akarják vele. Ha a játékból nem lesznek játszmák, ha nem veszik el közben az a személyesség, amitől működnek ezek a kapcsolatok.

Év elején több alkalommal vehettek részt a borsodiak a láthatatlan színházban. Színháznak hívni nagy szónak tűnik, főleg, ha olyan emberekkel beszélgetsz róla, akik keveset ültek talán a puha zsöllyében. „Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon" – írta volt száz éve Juhász Gyula, s mondták a résztvevők is, ha nem is egyöntetűen. Biztos, hogy nem az a fontos, hogy épp kik csinálták a játékot, de az nagyon fontos, hogy kinek kínálták. Itt kíváncsiak és még bizalmasabbak az emberek, a négyeshatossal ellentétben nem gondolják, hogy megbolondultam, csak mert fürkészem valakinek a tekintetét, kifejezik, ha örülnek, ha megmozgatta őket, és azt is, ha fáj. 

A tapasztalati szakértők érzékenyítő tréningjén nyitott szívvel vesznek részt, ahogy maguk a sérültek sem szerepet játszanak, mikor magukról beszélnek. Személyesen jönnek/gurulnak eléd, megélt példák ismerői, segítséget adó, bátorító emberek. Nem munkatársakként, nem információ-átadókként, sokkal inkább szeretethordozókként vannak jelen. Nincs (és nem is lehet) semmi ennél fontosabb.