belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Szabó Julcsi

Már nem ugyanaz

Janne Teller: Semmi – Budapest Bábszínház

Egy holland tárgyszínházi előadáson szerettem bele a bábszínházba, mikor egy zsebkendő jelezte a narancsnak, hogy nyugodtan elfacsarhatja a kisfiú orrát az illatával, mert ő majd a segítségére siet, ha tüsszentenie kell. Azóta persze sok víz lefolyt már a Dunán, mind Magyarországon, mind Európában, a bábszínházi kultúra szárnyal, és butaság azt hinni, hogy 6 éves kor fölött nem jelenthet semmit az egész. Annál is inkább, mert a dán írónő, Janne Teller Semmi című ifjúsági regényéből Gimesi Dóra által dramatizált előadás a Budapest Bábszínházban például csak 13 éves kortól ajánlott.

Dániában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. – így hirdetik az előadást, és okosan teszik. A darab felforgat, feszültté teszi, nem hagy nyugodni. Napokig. Újrafogalmazásra késztet, függetlenül attól, hogy mennyi idős vagy, mivel foglalkozol. Nem valamihez képest kell hogy megfogalmazd a számodra fontos dolgokat. Nem valamihez képest kell hogy megfogalmazd önmagad. Mi az, amiért érdemes élni?

A történet, amelyben az élet értelme nem 42, hanem annak a megfogalmazása, hogy valamire nem tudjuk a választ, de próbálkozunk. Megpróbálunk megfogalmazni valamit, keretet adni neki – de nem vagyunk még elég felnőttek ahhoz, hogy ez fájdalom, félelem, kegyetlenség nélkül sikerüljön. Olykor túlzásokba esünk. Főleg, ha nyolcadik osztályosok vagyunk, mint a műben szereplők, és semmiféle felnőtt kontroll nincs felettünk. Jobban mondva, ha felnőtt figyelme alatt állva is elragadhat bennünket a csordaszellem. Így történik ez Dagadt Henrikkel is, kinek kissé hóbortos tanáranyukája részéről nemigen jut elegendő figyelem. Vagy a csecsemőként örökbefogadott Sofie, akinek szülei feltehetőleg nem azért nevelték burokban a lányt, hogy ez a burok egy szempillantás alatt olyan darabokra törjön, amit nincs az a ragasztó, ami helyrehozhatna.  

Az előadás bábjainak önálló személyisége van. Bármely európai ország iskolájában hozzájuk hasonló tekintetekkel találkozhatunk. A játszók a világ legtermészetesebb dolgának tekintik a bábozás művészetét – kivételes atmoszférát teremtenek ezzel. Természetes közegben mozognak – legyen az a zenélés, a bábozás vagy egyszerűen maga a közlés. Van mondandójuk. Az a mondandójuk, hogy ne felejtsük el, mit miért csinálunk. Ne felejtsük el, hogy miképp rangsorolunk, és mi számít nekünk az életben. Hogy emlékezzünk arra, mennyire tünékenyek dolgok, és micsoda sebeket lehet szerezni. Vagy csak egészen pici repedéseket, amiket aztán már lehetetlen befoltozni. És ez független attól, hogy épp a kemény srácok vagy a kirekesztettek vagyunk-e az osztályban… vagy a munkahelyen… vagyis az életünkben. Fontos dolog észrevenni, hogy a történet fő kérdésének feltevője, a nihilista lázadó Pierre Anthon, miután feltette kérdését, semmi mást nem csinál, mint a távolban unatkozik. Lehet, hogy SEMMInek nincs értelme, de még mindig jobb élményeket gyűjteni, tapasztalatokat szerezni, társaságban lenni, mint egyedül, a messzeségben bolyongva várni a sült galambot.

Pszichológusok és pszichiáterek receptre kellene hogy felírják ezt az előadást. Felnőtteknek, akiket gyakran emlékeztetni kell, hogy a Fontos Dolgok Halma nem a csillagos ötösökből és a minden szombaton kitakarítandó szobákból áll. És felnőtteknek, akiket gyakran emlékeztetni kell, hogy a Fontos Dolgok Halmát olyan gyerekek tudják csak összeállítani, akiknek megtanították, hogy „mihez képest” kezeljenek dolgokat. 

Az előadás rendezője, Hoffer Károly magára vállalta a látvány megtervezését is. A több oldalról, különbözőképpen grafitizett fadobozok egyszerre szolgálnak iskolapadként, temetőként, grundként a fiataloknak. A maximálisan kihasznált játszótér fontos eleme az összelécelt grundháttér, illetve ugyanígy segítik a teret az előadásban pontosan elhelyezett dalok, melyek mind a fizikailag megjelenített látvány, mind a nézőkben feltételezhetően képződő társadalmi kép vizualizálásában segíthetnek. Hatalmas erénye az előadásnak, hogy nem a maga képére formálja a Quimby-dalokat, hanem többletjelentést ad nekik az előadás fényében. Nem emelek ki egyetlen játszót sem – fontosabbnak tartom, hogy mint csapat lássuk őket, akik együtt zenélnek, együtt énekelnek, együtt hoznak döntéseket – akár jók, akár rosszak azok. Csapatként kellene felelősséget vállalniuk is, de ez már túl „nagy falat” nyolcadik osztályosok számára.

Van-e, volt-e joguk, hogy ekkora elvárásokat támasszanak egymással szemben? A Fontos Dolgok Halma elég. Oda a zászló, a bicikli, a kereszt. Lesz másik kutya is. Ami megmarad: Sofie sebzettsége. Megérte? 

Szereplők: Blasek Gyöngyi, Mórocz Adrienn, Pallai Mara, Spiegl Anna, Ács Norbert, Pethő Gergő, Szolár Tibor, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba

Író: Janne Teller, Színpadi adaptáció: Gimesi Dóra, Zene: Kiss Tibor (Quimby), A regényt fordította: Weyer Szilvia, Asszisztens: Rigó Anna, Látvány, rendező: Hoffer Károly

Fotók: Budapest Bábszínház, Éder Vera

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2018. január 21., vasárnap,
Ágnes napja van.
Tartalom
Vezércikk

Fábián Tibor
Búcsú a fegyverektől
Céltáblás ország, célbalövős jelen, céltáblára szegezett életek...

Gondolkorzó

Szabóné László Lilla
Céltévesztett céltudatosság
Márták és Máriák célkeresztben

Kihívás

Záborszky Zsófia
A legnagyobb kihívás
valóság vs. képmutatás

Felszín

Thoma László
Élet – keret
Megállás egy festmény előtt

Bölcsföldiné Türk Emese
Egy szék újjászületése
Hétköznapi példázat

Magasság

Bella Péter
Mi szél hozott?
A szél hozott

Farkas Zsuzsanna
A könyv
Porlepte valóság

Mélység

Bagdán Zsuzsanna
Szürke
Embernek lenni

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Mi a célom a rám bízottakkal?
Egy lelkész gondolatai

Üzenet

Czapp Enikő
A tekintet iránya
(avagy egy szem cseresznye, és ami erről eszembe jutott)

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Ó, kapitány! Kapitányom!
A címadó verssorról sokaknak nem Whitman költeménye, hanem a Holt költők társaságának utolsó, ikonikus jelenete jut eszébe. Amikor a „bukott” tanár kilépni készül az ajtón, akkor aratja legnagyobb győzelmét. De mi számít az iskolában valódi sikernek?

B. Tóth Klára
Lélekvetületek
(Pirk László kiállításáról)

Kitekintés

Ottucsák Melinda A.
Fészekhagyók és visszatérők
Mi történik, ha a felnőtt gyerek visszatér a szülői házba?

Szabó Julcsi
Már nem ugyanaz
Janne Teller: Semmi – Budapest Bábszínház

Látogatóink száma a mai napon: 8764
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39469729

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat