belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Vezércikk

Pete Violetta

Világít-e a lelked ilyenkor?

Milyen szerencse, hogy karácsony nem tör csak úgy ránk, hanem megelőzi advent.

Emlékszem olyan jó régi fajta fénysorokra. Nekünk piros volt. A legérdekesebb az volt benne, hogy egyesével kellett kicsavarni és egy telephez érinteni az égőket, hogy kiderüljön, hogy miért nem világít az egész füzér. Milyen nehéz volt ez akkor, amikor már felkerült a fára, vagy a teraszkorlátra az égősor.

Van, hogy az ünnepeink, az emlékezetesnek szánt pillanataink csak így egyszerűen nem égnek. Lehet, hogy talán pont olyan apróságon múlik a hiányérzet, mint egy olyan kis égő. Ezért érdemes végigbogarászni talán már jó előre. Érdemes időt szánni az ünnepre való belső, lelki felkészülésre. Milyen szerencse, hogy karácsony nem tör csak úgy ránk, hanem megelőzi advent.

Négy hét áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy ne csak az ajándéklistát, vagy az égősorunkat bogarásszuk végig, hanem vallásgyakorlatunkat is végiggondoljuk, megújítsuk kicsit az imaéletünket, a közösségeink felé forduljunk. Négy hét, amíg késszé kell váljunk az ünnepre, nem csak a családi asztalok megrakására, hanem annak a végtelen szeretetnek az elfogadására, amit a föld egy kisgyermek testébe zárva kapott.

Képes vagy jelen lenni egy ünnepben és megajándékozottnak lenni? Alkalmas vagy-e az alkalomra? Ha még nem egészen, akkor álljunk neki együtt bogarászni!

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 16., kedd,
Csongor napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Világít-e a lelked ilyenkor?
Milyen szerencse, hogy karácsony nem tör csak úgy ránk, hanem megelőzi advent.

Felszín

Jéger-Pete Renáta
Fontossági sorrend
Mivel töltöm ki a sosem-elég időt?

Jeney Edit
Boldog decembert!
Amit a csillag jelöl: magányügy!

Jeney Edit
A Barbie-baba
Ken és az álomház mellől a jászol mellé

Magasság

Tóth Sára
„Megszárad a fű, elhull a virág" - az idő és a bibliai hagyomány
Isten, aki bejelenti: újat cselekszem!

Turcsik Ferenc
„Kör közepén állok..."
...és forgok újra, meg újra, míg advent lesz újra

Turcsik Ferenc
A feneketlen mélység
A vég nélküli idő vakító ámulatában

Mélység

Nagy László
ALKALMAS a MOST éppen számodra?
Hamis elvárás, amikor a jelen minden áldásos ALKALMÁT megtagadjuk egy lehetséges jövőbeli miatt.

Nagy László
Alkalom a változásra
Különleges idők különleges helyzeteket szülnek, és néha új, különleges embert.

Turcsik Ferenc
Durci-murci
Daccal az alkalmaknak: „Csak azért sem akarok még egyszer belelépni ugyanabba a folyóba"

Teljesség

Kiss Gergely István
Istennek emberré
Mi mindennek kellett történni ahhoz, hogy az Istennel találkozni lehessen?

Géczy Katalin
A lehetetlen
Látnom kell Téged!

Fodorné Ablonczy Margit
Megvan az ideje...
„csak" be kell tölteni, amire való

Rácz Róbert
Az ünnepi alkalom gazdagsága
Áron is megvegyétek az alkalmatosságot!

Üzenet

Bölcsföldi András
Az Adventnek rendelt ideje van
A Prédikátor szava ma

Kovács Szilvia
A „most nem" és a „túl késő" után
Kifogásainkon fog az idő vas foga

Kovách János
Hogyan fordulhat jóra egy elrontott születésnap?
Kifejezni valamit abból a szeretetből, amit Isten akar ajándékozni

Áthallások

Békési Sándor
József álma
„...angyal mutatóujja forrasztja a magába zuhant emberhez az Isten üzenetét..."

Tóth Sára
Akkor a sötétség lesz a fény s lesz majd a csönd a tánc
Holtpontján a forgó világnak Isten belép az időbe

Gueth Péter
Kulcs a Mindenség kicsiny boltjához
Régi TITOK új csomagolásban

Réz-Nagy Zoltán
Leleplező karácsony - Bruegel Betleheme
Újra jön, hogy hatalmába kerítsen, megigézzen, vagy kifosszon és összetörjön. Szembesít minket boldogságunkkal, vagy boldogtalanságunkkal.

Miklya Luzsányi Mónika
A szólista - Film és valóság
Barátra van szüksége

Riport

Szerkesztő
Hogyan lesz alkalommá az ünnep?
Kerül-e püspökkenyér az ünnepi asztalra?

Szerkesztő
Készülődés egy kicsit máshogy
- egy vak családanya adventje

Kitekintés

Fekete Zsuzsa
Várakozás
Zöld füvön, nem várt ajkakon hangzik a dal

Miklya Luzsányi Mónika
Ajándék - kicsit másként
Dani az ajándék, akit nem cserélnének be.

Látogatóink száma a mai napon: 10430
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57756939

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat