2011. április
34. szám
Dzsida és az ő Krisztusa
Képek. Képek a fejünkben: magunkról, a másikról, a világról, az Istenről.
Annyi, de annyi van belőlük, hogy mindnyájan nyithatnánk egy-egy kiállítást. Sorra járhatnánk az egymás képeit kiállító galériákat. Sokat profitálhatnánk ebből – mindannyian.
Képek. Képek a fejünkben. Ki az alkotó? Tényleg mi volnánk azok? Mi rajzoltuk, festettük ezeket a láthatatlan, mégis minket meghatározó képeket? Vagy ott van bennük egy-egy idegen ecsetvonás: a szüleinké, a kultúránké, a vallásunké, a papoké, a korunkat meghatározó eszmeáramlatoké, a divaté, vagy épp a hagyományé? Vajon van benne egyáltalán autentikus vonás? Egyetlenegy, ami tőlünk származik, ami belőlünk jött, ami nem felületes, ami mentes minden külsőtől, ami a mi tapasztalatunkon alapul, amiben benne vagyunk, ami mi vagyunk?
Elválasztható-e a kettő egymástól? Idegennek kell-e nevezni mások ecsetvonásait saját képeinken? Mi az idegen és mi az önmagunkkal azonos? Mitől, miért, hogyan, mikor válik azzá? Mikor van itt a képek korrekciójának ideje?
Megannyi kérdés – nem feltétlenül tudom a válaszokat.
Azt tudom, hogy néha kezd átrajzolódni egy-egy kép. Valamiért nem használható a régi formájában tovább. Akkor át kell rajzolnunk, vagy le kell cserélnünk. Az előző századfordulón élt költőnk, Dsida Jenő is ezt tette. Krisztus képével.
Dsida Jenő: Krisztus
Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei.
Ez az ő Krisztusa. Életének egy pontján. Nem tudjuk, milyen volt előtte, nem tudjuk, milyen lett utána. Megmaradt-e szürkének, fáradtnak, hozzánk hasonlónak, egészen emberinek, vagy más vonásokkal is gazdagodott, esetleg újra lecserélődött.
Nem kell azonosulnunk vele, nem kell elfogadnunk. A versben megjelenő gondolat és tett mégis fontos mozzanat – talán mindannyiunknak. Független attól, hogy otthonainkat, templomainkat „díszítik”-e Krisztus-ábrázolások. Mert a fejünkben él egy Krisztus-kép.
Él a lelkünkben is. A kettő nem mindig ugyanaz. Hajlamos vagyok most azt mondani: a fejünkben élőt mások festették. A lelkünkben élőt az Isten. Így talán nem is festők vagyunk, vagy grafikusok. Restaurátorok. Dolgunk, hogy szép lassan, idővel, az életünkben előre haladva, megérzéseinkre, tapasztalásainkra hallgatva lefejtsük a felszín rétegeit.
Nincs más dolgunk a többi fejünkben élő képpel sem…
S akkor lesznek a képek. Amik megszűnnek elválasztóak lenni. Összekötnek minket, hisz ugyanaz a kéz alkotta.
Összekötnek.
Miként a kereszt.
Krisztusé.
Szerkesztő
Jelen vagyok
Ott voltak és megélték - ott vannak és megélik még ma is
Tóth Sára
Önpusztítás vagy önátadás?
Odaszántság és mártíromkodás között néha elmosódnak a határok
Detzky Panni
Böjt személyesen
Koplalás és kopogtatás, lelki méregtelenítés?
Turcsik Ferenc
Hajszálnyi...
Nüánsznyi eltérések - hatalmas különbség
Nagy Dávid
Áldozzunk a tudomány oltárán?!
Amikor beszorulunk az etika és a logika közé
Nagy Dávid
Apokalipszis most?
Honnan tudjuk, hogyha már a végét járjuk…
Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (4)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról
Bella Péter
Rettegés és fájdalom házon belül
Köztünk élő áldozatok – a családon belüli erőszakról
Juhász Ábel
Az „áldozat" etimológiája
Egy szó, és minden, ami mögötte van
Thoma László
Utunk a kereszt felé
Harminc ezüstpénztől az örök életig
Detzky Panni
Jellé válni
Isten és az Ő abszurd szeretete a Via Dolorosán
Makay László
Önfeláldozásból dicséretes
Botorkálunk a kézmosóvíz felé
Thománé Szikora Anita
Szeretsz engem?
Az sohasem volt kérdés, hogy Jézus szereti-e Pétert...
Szakács Gergely
A Hattyú halála
Balerinatánc borotvaélen
Miklya Zsolt
Alma és fája
Áldozat és evangélium groteszk dán filmnyelven
Tóth Sára
Az "Emberek és Istenek" című filmről
„Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék"
Réz-Nagy Zoltán
Egy ajándék kisplasztika, mely az áldozat és megváltás titkát hordozza
Jézus kezébe adni Ábrahám hitét
Czapp Enikő
Kinek a keze festi meg az istenképedet?
Dzsida és az ő Krisztusa
Czapp Enikő
„Húsvét, amely minden hívőket megszentel"
Így ünnepel az ortodoxia
Miklya Luzsányi Mónika
Áldozati formák
Ahogyan az isteneket békítgették és ahogy Isten megbékéltetett
Miklya Luzsányi Mónika
Életáldozat
125 éve született Molnár Mária. Szolgálatára emlékezünk.
Kedvek Vera
Madárlátta ölelés
Magyar reformátusnak lenni – Svédországban
Látogatóink száma a mai napon: 9126
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57856333
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.