Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

1. Tóth Ágnes - 2011-06-01 15:33:26

A pénz az olyan... hogyismondjam... fúj... mammon... bűnös dolog....ráadásul, mint ilyen, a titkos bűnök közé sorolható.

Ezért a gyülekezetben felháborodnak a nyitott perselyen, a presbiterek egy részének fogalma nincs arról, mi az, hogy stóla.

Mindazonáltal nehéz megtalálni azt a bizonyos középutat, mert nem mindig van aranyból, nem fénylik messzire. Amikor a gyülekezet éhbéren tartja a lelkészt, aki viszont cserébe hétfőtől vasárnapig 0-24 órában legyen elérhető. Nonszensz. Ahogyan az is, hogy gátlás nélkül szavazza meg a presbitérium a lelkészi fizetésemelést, holott több marad a lelkésznek ruhára és kajára (merthogy ugye rezsire nem kell költenie), mint az átlag gyülekezeti családnak a teljes havi bevétele. Vagy éppen hétközben láthatatlan, hétvégén érthetetlen - mégis úgy fizetik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne (egy magára valamit adó (világi) cég pedig már rég a kapuján kívülre tessékelte volna a hasonló hozzáállású munkaerőt).

Pénz, pénz.... őszintén kíváncsi vagyok, hogy ebből az "agyontabuizált" közhangulatból mikor tud, akar, mer, fog kimászni a református egyház.

2. erdélyi mária - 2011-06-01 17:07:02

sziasztok..én ehhez csak annyit tennék hozzá bár mindenkinek vannak érdekei isten mégis azt szeretné tőllünk hogy ne csak a  magunk érdekeit tartsuk magunk előtt hanem mások baját is tudni kell észre venni..a másik dolog ,tóth ágnes hozzászollásához én annyit tennék hozzá hogy isten gondoskodik a sajátjairól és ágnes teróllad is ugyan ugy gondoskodik mint más gyülekezeti tagokrol csak sokszor nem vesszük figyelembe vagy észre azokat a dolgokat  vagy azokat a kiskapukat amit elén tár az úr ...

3. Szakács Gergely - 2011-06-02 12:18:31

Köszi a témát, ez engem is régóta foglalkoztat. Több egyházi fórumon is beszéltünk róla. Én három nagy témát látok egyház és pénz kapcsolatában.

1. A fentebb vázolt gyülekezet-presbitérium-lelkész-pénz kérdése. Mi megpróbálunk mindent minél nyíltabban és őszintébben kezelni, pont azért, mert az agyonhallgatásból eddig semmi jó nem sült ki. Az igaz, hogy az Úr gondoskodik az övéiről, ha ezt nem hinnénk, nem tennénk a dolgunkat. De azt se felejtsük el, hogy az Úr másokon keresztül gondoskodik rólunk. Ahogy rajtam keresztül gondokodik a bekopogtató hajléktalanról, a magányos özvegyről, a gyermekeit egyedül nevelő, anyagi nehézségekkel küzdő édesanyáról, úgy a gyülekezetem meg rólam, lelkészről gondoskodik. Ezért kell ezt nagyon tisztán látni. Én könnyen beszélek, mert két izgalmas és újszerű dolgot is meg tudtunk csinálni a gyülekezetben. Az egyik, hogy a stóla összegét a presbitérium határozza meg a lelkésszel való előzetes egyeztetés után. Mióta ezt így csináljuk, nyílttá tettük, azóta a stóla körül nincsenek problémák. A másik a fizetés és elvégzett munka mértéke. Komolyan felmértük az elvégzett munkát napi, heti és havi összesítésben. Azóta senki nem mondja, hogy túl keveset dolgozunk. Érdemes ezen a téren szerevzetfelépítési és működési/működtetési ismereteket szerezni, sokat segít ebben a kérdésben, de ez is egy újabb tabu (lehet-e világi dolgokat behozni az egyházba?)

2. Az lelkészek viszonya a pénzhez. Itt nem az a fontos, hogy kinek mennyi, hanem hogyan válaszolja meg magának a kérdést: meg vagyok fizetve a munkámért, illetve azt nyújtom-e a fizetésemért, amit elvárnak tőlem? Arányos a kettő egymáshoz képest?

Szeretünk álszerénykedni, pénzről nem beszélni, ingyen csinálni mindent. És ez óriási veszélyt rejt magában. Ha valamiért nem kérek/kapok pénzt, azt úgy csinálom, ahogy akarom. Tehát lehetek igénytelen is. Például ha azt mondom a gyászolónak, hogy nincs konkrét összege a temetési stólának, adjon, amennyit akar, akkor könnyen abba a veszélybe kerülök, hogy igénytelen szolgálat lesz a vége. Ha azonban konkrét összegről beszélek, akkor én is tudom, hogy ezért elvárható tőlem a felkészültség és a korrekt temetés. Ez nagyon anyagiasnak, kalmárszemléletnek tűnhet, de nem az. Ha tudom, hogy olyan szolgálatot/munkát végzek,a miért nekem fizetenk, amiért bért kapok, akkor tudom, hogy felelősségem is van. Igényességre sarkall. Ha azonban ez nincs meg, csak lelkesedésből teszem, akkor könnyen kiéghetek. Illetve ha szinte mindent ingyen "szolgálatból" teszek, akkor anyagi nehézségeim lesznek. Több lelkész kolléga életén látom, hogy mivel ezt a szemléletet képviselik, kénytelenek másodállást vállalni, ami a legfontosabbtól vonja el az energiájukat, idejüket.

Azt gondolom a szolgálat sokkal több, mint szolgáltatás, amiért fizetnek. Viszont, ha ennek semmiféle látható köszönete, hálája, anyagi ellenértéke nincs, akkor a szolgálat sokszor még a szolgáltatásnál is igénytelenebb lesz.

3. Az egyház-állam-pénz kapcsolata. Ez talán a legnagyobb tabu. Nem erünk róla beszélni, sőt az állam sem akar erről teljes nyíltsággal beszélni. Jelenleg a közegyházat 97%-ban állami pénzekből tartjuk fönt (ebben benne vannak a kiegészítő normatívák, fejpénzek, stb. is). Ha az állam ezt megvonná, nagyon nagy gondban lennénk. Azonban ha az állam is tisztán kezelné ezt, akkor jóval több lehetőséget adna/adott volna az állam és egyház viszonyának rendezésére, a kárpótlások rendzésére. Ha ez így lenne, létre tudnánk hozni egy olyan anyagi bázist, ami biztosítaná az államtól való függőségünket.

4. Bella Péter - 2011-06-02 12:26:05

Kedves Mária és mindenki.

Gergellyel egyetértve. Én pedig azt látom, hogy sokszor a saját gyülekezete alázza meg a lelkipásztort, hogy kevés (van, ahol 30-40 ezer ft!) fizetést ad, vagy nem adja ki hónapokig a fizetést, esetleg nem vesz fát télire stb. És ha csak a lelkészről van szó, még hagyján, de van, hogy a gyermekei is nélkülöznek, folyamatos lemondás az életük. A lelkész így nem tud végezni a munkáját teljes odaadással, nincs rá se energiája, se kedve, egy idő után. Emellett, ott nem a gondviselésbe vetett hitet kell számonkérni, ahol a gyülekezet (hívő testvérek, nyáj stb.) miatt korog a szolga gyomra.

A másik. Elvárják, főleg városban a lelkésztől, ha tárgyal, ha a gyülekezet érdekében akar elérni valamit, és közben városi vezetőkkel, üzletemberekkel, hivatali elöljárókkal tárgyal, ne úgy nézzenk ki, mint egy ágról szakadt, legyen számítógépe, internete (ez a minimum, meg hár ugye haladni is kell a korral). Külsőségek, de fontos. És nem az önérvényesülés miatt, hanem a gyülekezet érdekében is.

Örülök a cikknek, és jó lenne erről egy nagyobb "kibeszélést" tartani akár kerületi vagy országos szinten.

5. Gueth Péter - 2011-06-02 23:14:14

Ez egy nagyon fontos téma, ami körül túl sok a félreértés. Én gyerekkoromból emlékszem, hogy édesapámnak a lelkészi állása mellé "világi" állást is kellett vállalni, hogy meg tudjunk élni. Így H-P.: 8-16 óra között átlagos, munkába járó állampolgár, 16-8 óra között és hétvégén 0-24 órában pedig református lelkész volt jó néhány szórvánnyal.
A rendszerben - mondjuk ki - van néhány önellentmondás. Egy falusi lelkész, aki folyamatosan szembesül azzal a ténnyel, hogy a faluból, ahol lakik, nagyon sokan, főleg a fiatalok, városra költöznek a jobb megélhetés reményében, továbbá, hogy a gyülekezetben lényegesen több a temetés, mint a keresztelő, többszörösen nehéz helyzetbe kerül. Egyrészt a fogyatkozó gyülekezet anyagi támogatása gyengül, másrészt az emelkedő átlagéletkor jelentősen befolyásolja azt a teret, ahol a gyülekezeti élet és munka működhet. Mivel főleg az idős korosztály problémái és élethelyzetei jelennek meg, a közösség kifelé ha nem is zárt, de minden esetre nagy valószínűséggel nem éppen hívogató a kereső lelkek számára. Ez önmagában, illetve azoknak, akik már úgymond kapun belül vannak nem feltétlen probléma. De akik még keresnek, könnyen jelenthet akadályt ez a megjelenés. Tetszik, nem tetszik ma nagyon sok minden a látszatról szól. És itt nem az ámításra, a tettetésre, mint negatívumra gondolok, hanem az arculatra, a profilra, a dizájnra. Egy nyitott, őszinte ember könnyebben lép tovább, ha nem talál korának, látásmódjának megfelelő kapaszkodót, kapcsolódási pontot és lehet, hogy később ugyan Isten őt újra az elhagyott templom lépcsőjéhez vezeti vissza, a kérdés csak az, hogy mekkora kerülőkre kényszerül addig, és az adott gyülekezet mit tehetett volna, hogy a bejárt kanyarok lerövidüljenek. Ezzel a problémával találkozva, önkéntelenül felvetül az a talán naiv gondolat, hogy épp az ilyen helyen szolgálókat kellene a legjobban biztosítani és segíteni, központilag. Mert hát szép gondolat, hogy vasárnaponként az istentiszteletre össze kellene terelni az egész falut, és akkor minden rendbe jön, csakhogy a terelgetést mégsem lehet rögtön azzal kezdeni, hogy ha jönnek, akkor legyenek szívesek egyházfenntartó járulékot is fizetni, mert a tisztelendőnek is élni kell valamiből. A korgó gyomorral való terelgetés - sajnos - erősen hasonlít az aluljáróban való kéregetéshez. Van, aki szánalomból vesz egy Fedél nélkült. Ahhoz, hogy valóban Isten Igéje vonzza őket a gyülekezetbe fontos, hogy a hívogatás ne legyen terhelve mögöttes szándékkal. Ez azért vastagon aláhúzandó, mert a fogyasztói világ azon szereplői, akik a pultok belső oldalán állnak a legtöbb esetben épp ezt teszik. Szép, tetszetős csomagolás, garancia, finom illatok, színes ígéretek, aztán vásárlás után elő kerül az apró betűs és csillagozott rész. Visszatérve a végeken küszködő lelkészhez, biztos, hogy ő örülne a legjobban, ha a közössége önfenntartó és virágzó hitéletű lenne. Eddig el is lehetne jutni, de időbe telik, és biztosan tovább tart, mint a veremben a krumpli.
Pár hónapja egy budapesti katolikus gyülekezetben jártam. A mise után a plébános lehordta a gyülekezetet, mert az előző vasárnap alig pár százezer forint gyűlt össze, és ez így szerinte nem mehet tovább, a hívek szedjék össze magukat. A helyzet ugyanis az, hogy az egyik családnak villámcsapás miatt leégett a háza, és nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy felújítsák azt, így hát magától értetődik, hogy a közösség adja össze nekik a pénzt. Ez egy lakótelepi gyülekezetben történt, ahová főleg munkás emberek járnak és ahol hetven éve nemhogy templom, de még házak sem voltak. Most pedig a pótszékeken is ketten ülnek, kisgyerekek, fiatalok, középkorúak és idősek.

Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ