belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Szakács Gergely

„Nem félünk a farkastól!"

Kockázatos őszinteség kontra megbetegítő titkok

Gyerekkorunkban szerettünk titkolózni. Az összetartozás érzését adta. Van valami, amiről csak mi tudunk, senki más. A titok szövetségessé tett, de csak addig, míg nem kezdett égetni belülről, és kínlódtunk, mert meg akartuk osztani másokkal is, de nem lehetett, mert titok. Így a titok akár el is emésztett volna, ha nem buggyan ki belőlünk a szó. A következményei is meglettek: „Miért mondtad el, hiszen titok!" – sértődések, örök harag, összeverekedések. Ha egy felnőtt kívülről végignézte, elmosolyodott és azt gondolta: „Gyerekek!"

A felnőtteknek is vannak titkaik. Súlyos titkaik. Amikről nem beszélnek, pedig belülről mardossa őket. Nem árulják el, hogy „szent legyen a béke". Ha kiderül, sértődések, veszekedések, akár tettlegesség, válás is lehet belőle. A gyerekek pedig értetlenül nézik az egészet: „Felnőttek!"

A fenti címet egy régen látott színdarabtól kölcsönöztem. Két házaspárt mutat be, akik egy ünnepség utáni, alkoholtól őszinte éjszakán találkoznak. A darab azt a kérdést feszegeti, lehet-e illúziók nélküli életet élni. Továbbgondolva: lehet-e titkok, tabuk nélküli életet élni? Lehet-e végtelenül őszintén leélni egy életet? Vagy szükségünk van az illúziókra, titkokra, önbecsapásra, hogy élhető életet éljünk?

A családon belüli titkok segítenek, hogy a család életképes, működőképes legyen, egyben maradjon. De a titkok előbb-utóbb rombolni kezdenek, mert amiről nem beszélünk, az attól még létezik és hat – kimondatlanul is, sőt kimondatlanul még erőteljesebben. Amikor a családi tabura fény derül, rendszerint még nehezebbé teszi a család életét. Ekkor döbbennek rá, hogy jobb lett volna nyíltan kezelni a kérdést. De ekkor már késő. Nem lehet meg nem történtté tenni az elmúlt éveket, évtizedeket.
Valaki azt mondta, hogy van különbség tabu és tabu között. Nem azonos fajsúly, ha az öcsém csokit lopott és elhallgatom azzal hogy a nagybátyám a nővéremet megerőszakolta. Ez így van, óriási a különbség. De az elhallgatás ugyanolyan rossz. Mindkét esetben valami lappang a felszín alatt és károsan hat. Ha nem mondom el a bolti lopást, az öcsém megússza. Szövetségessé válok, és lehet, hogy én indítom el őt a lejtőn, mert nem fedtem fel a titkát, ezzel azt üzenve: „Csináld nyugodtan, fedezlek!" Ha az abúzusról van szó, még nehezebb beszélni róla, mert a felnőttek sem hiszik el elsőre – feltéve, ha a gyerek van olyan bátor, és elmondja. Ezzel egy életre nyomorék lesz, és megrendül a felnőttek világába vetett hite. Megdöbbentő volt számomra, hogy a barátaim, ismerőseim körében milyen sokan vannak, akik látszólag egészséges családból származnak, mégis ilyen mély, gyermekkori sérüléseket hordoznak, amit a mai napig nem fedtek fel a családjuk előtt.
Felmerül a kérdés: mi a jobb, egy titokkal leélni hosszú évtizedeket, akár egy egész életet, és hagyni, hogy a titok meghatározzon, befolyásoljon, megnyomorítson, vagy nyíltan kezelni, beszélni róla, még akkor is, ha fáj? Megmondjuk-e a gyereknek, hogy „egyéjszakás" kaland alkalmával fogant és csak miatta házasodtunk össze? Megmondjuk-e a nagypapának, hogy csak napjai vannak hátra? Elmondjam-e a gyerekemnek, hogy azért nem tudom megadni neki mindazt, amire vágyik, mert én sem kaptam meg a szüleimtől?
Nincs megfelelő válasz ezekre a kérdésekre. Mindenkinek magának kell eldöntenie, mit kezd a családi titkokkal, tabukkal. Magában hordozza vagy őszintén felvállalja. Továbbgondolva a kérdést, szövetségesként nem beszélünk róla, hallgatólagosan megegyezve, vagy őszinte család vagyunk, és felvállaljuk ennek a kockázatát? Tudjuk-e vállalni sebeinket, tudjuk-e ápolni a másik sebeit? Tudunk-e közösen gyógyulni és gyógyítani? 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 29., péntek,
Auguszta napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
Az irraconális tabukról és babonás félelmekről
Hinnéd, hogy ma is köztünk élnek?

Gondolkorzó

Adamek Norbert
Érdekeink – mé genoito!
Miből és hogyan éljen meg a templom szégyenkező egere?

Felszín

Miklya Zsolt
Ahol a csendek laknak...
Mesélj a farkasodnak!

Pete Violetta
Ha valami lyukad
Eldughatod, betömheted, titkolhatod. Vagy…?

B. Tóth Klára
Lehet-e tabutlanítani a korunkat?
Mesterséges és természetes feszültségek – hol a feloldás?

Magasság

Juhász Ábel
A tabu működése
Amiről mindenki beszél, csak nem mindegy, hogy hogyan!

Dull Krisztina
Könyörgés a tabuért
Tabukra márpedig szükségünk van

Mélység

Szakács Gergely
„Nem félünk a farkastól!"
Kockázatos őszinteség kontra megbetegítő titkok

Nagy László
A csend mint tabu
Inkább nem akarjuk érzékelni azt, ami körülvesz bennünket?

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (6)

Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Dobóczky László
Félhomály
Öröklődő terhek sherpái vagyunk?

Detzky Panni
Pszichológia vs. vallás
Ugyanazon lélek világi és keresztyén gyógymódja

Teljesség

Detzky Panni
Isteni érintés
Találkozások a Mindenhatóval

Nagy Dávid
Koraesti kövezés
Az ítélkezés súlya

Czapp Enikő
Megérintett érinthetetlen(ek)
Egy dramatikus játék utórezgései

Üzenet

Bella Péter
A hívő ember és a tabu
Te melyik szerepet játszod ma este?

Pete Violetta
Szószékre szorul a kommunikáció
Mediális némasági fogadalom?

Nagy László
Tabuk nélkül
Egy képzeletbeli reality show, ahova bejutottál

Áthallások

Horváth Mariann
Bűneset
Dürer, a maximalista művész és az édenkerti eset

Riport

Pete Violetta
A hangember
Horváth Gergely megtéréséről és rádiós szolgálatáról az MR2-n

Miklya Luzsányi Mónika
Halál – az össztársadalmi tabu
Kísérni olyan úton, melyet egyedül kell befejezni?

Kitekintés

Bölcsföldi András
Egy világtalálkozó kérdőjelei
Miért van világtalálkozó, ha nincs? Miért nincs világtalálkozó, ha van?

Miklya Luzsányi Mónika
Mit, mikor, hogyan?
Kényes témák a gyermeknevelésben

Látogatóink száma a mai napon: 4087
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57523189

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat