belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Koczor Tamás

Gyónás nélküli egyház?

Közösségi vagy egyéni, kabinos vagy szabad…

Igazi gyónás 

Érdekes, hányszor találkozom azzal, hogy a római katolikusok azt gondolják: mi, protestánsok abban különbözünk tőlük, hogy nálunk nincs gyónás. Erre persze szeretettel kijavítjuk őket, hogy létezik nálunk ugyan a magángyónás is, de általában a közösségi gyónást gyakoroljuk, amikor egyszerű feltett kérdésekre válaszolunk, de ez is gyónás, sőt gyónás a javából.
Evangélikus vagyok. Nálunk öt kérdés hangzik el, ebből az első így: „Vallod-e magadat bűnösnek és ezért kárhozatra méltónak?”, mire ezt válaszoljuk együtt: vallom.
A reformátusok ezt mondják: „Hiszitek-e, hogy az Istentől igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtetett első embernek esete folytán ti magatok is mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, akik saját erőtökből Isten ítélő széke előtt meg nem állhattok, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek? Ha igen, válaszoljátok: Én ezt hiszem és vallom.”
Olykor gyülekezeti tagjaink is felvetik, hogy nem igazibb-e az a bűnvallás, amit a katolikusok gyakorolnak, hogy el kell mondaniuk tételesen, miben vétkeztek, szemben azzal, amit mi: a tömegben állva, ellenőrizetlenül kérdésekre kell válaszolnunk? És mi van, ha valaki nem válaszol? Mert még ha a lelkész a legjobb szándékkal biztatja is a jelenlevőket: vonatkoztassanak el attól, hogy egy gyülekezet veszi őket körül éljék át Isten személyes közelségét, úgy válaszoljanak azokra a kérdésekre, hogy Őelőtte állnak – elképzelhető, hogy valaki mégsem válaszol és mégis megy úrvacsorázni.

 

Merjünk néhány gondolattal reagálni ezekre az illetlen kérdésekre! 

A reformáció azon az alapon törölte el a bűnök felsorolásának szükségességét, hogy ez lehetetlen. Az Ágostai Hitvallás ezt írja: „A gyónásról azt tanítják, hogy a külön feloldozást meg kell őrizni a gyülekezetekben, bár az összes vétkek gyónásbeli felsorolása nem szükséges. Mert a zsoltár szerint ez lehetetlen dolog: Kicsoda ismeri a vétkeket? (Zsolt 19,1.3).”
Állok a gyónásnál. Nem lelkészként, hanem gyülekezeti tagként. Elhangzik a kérdés, mivel evangélikus vagyok, így: „Vallod-e magad bűnösnek, és ezért kárhozatra méltónak?”. Ha le tudnám lassítani az időt, hirtelen végig kellene gondolnom minden vétkemet. Jó sok idő kellene hozzá. Másfelől némileg túl vagyok már ezen, hiszen úgy jöttem ide. Ezért most elég a válasznyi pillanat is.
Amikor végiggondoltam bűneimet, leginkább azok nyomasztottak, amik olyan sötétek, hogy nem mondanám el soha senkinek. Lehet, hogy más kondicionáltsággal kinyitnám a szívemet egy pap előtt? Nem hiszem. Félek, hogy ott sem beszélnék azokról, amiket most senki emberfiának el nem mondanék.
Római katolikus barátom azt mondja, nem is kell felsorolni, inkább meg lehet beszélni. Lehet, de akkor is csak a „publikus” vétkeimet beszélném meg. De a barátom azt is mondja, hogy igazam van, a többség mégiscsak felsorol.
Viszont éppen a nem-„publikus” vétkeim miatt veszek részt a gyónásban, és veszem utána az úrvacsorát. A többivel magam is megküzdenék. A gyónófülkében éppen ezeket sorolnám fel. Viszont most öröm tölt el, hiszen arra gondolhatok Isten előtt, ami valóban megrontja az életemet, a titkolt vétkeimre. Így aztán amikor elhangzik a kérdés: „Vallod-e magadat bűnösnek?”, akkor pontosan arra gondolok, ami miatt itt vagyok.

 

Elérkezik a feloldozás 

Ha a gyónófülkében hallanám ezt, akkor tudnám, mire vonatkozna: azokra, amiket felsoroltam. Közben ott szenvednék a saját elhallgatott bűneim miatt, hiszen azokra nem vonatkozik a feloldozás, mert azok nem hangoztak el. Azokat tovább kellene vinnem.
Amikor az istentiszteleten hallom a megbocsátás igéjét mint Isten szavát, tudom, hogy ez pontosan arra vonatkozik, ami miatt ide jöttem. Amikor azt mondja: „hirdetem bűneitek bocsánatát”, én tudom, hogy ezzel a mondattal Isten mire gondol, hiszen már Vele állok szemtől-szemben. A lelkész mit sem sejt abból, hogy milyen mocsok, mélység, eltévelyedettség, hitetlenség tanúja, hiszen tőlem csak ennyit hallott: vallom. És azt is csak sejtheti, hogy Isten irgalma éppen most milyen széles öleléssel fogadta el az ő szavain keresztül a világ egyik legbűnösebbjét, engem. Ebben a titkos örömben talán soha nem részesülhetnek szegény katolikus papok, bár sejtem, nem gondolják, hogy csak a „publikus” vétkek léteznek.
Micsoda szédületes találkozás ez, micsoda irdatlan dráma! Isten igazi mélybe hajolása. Nem csak addig engedem látni, amíg még szalonképes vagyok, hanem kitárom előtte szívem legrejtettebb zugát is, hagyva, hogy megtisztítson, hogy megbocsáthasson.
A gyónás némileg az Istennel való kapcsolatunk megfogalmazódása is: nincs közvetítő, senki nem ellenőrzi gondolataimat, emiatt Isten előtt végtelenül őszinte lehetek.
Hogy nem lenne nálunk gyónás? Nagyon is van.
Szeretek protestáns lenni.

Hozzászólások

1. Katona Viktor - 2012-07-27 10:17:50

Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a katolikus testvéreknél is van közgyónás (ha jól tudom).


2. Tubán József - 2013-10-19 02:19:59

Kedves Tamás!

 

1.

A Prőhle-Agendában és a Liturgikus Könyvben szereplő első kérdés nem az aktuális bűnökre vonatkozik, amiket valóban nem lehet annyi idő alatt végiggondolni, mint amennyit a kérdés feltevése enged. Itt az eredendő bűnről van szó, az Ágostai hitvallás II. cikke értelmében: vagyis hisszük, hogy a magunk erejéből képtelenek vagyunk az Isten iránti bizodalomra és a neki tetsző életre. Erre "életünk filmjének" lepergetése nélkül is készek lehetünk megfelelően válaszolni.

 

2.

Az evangélikus egyházi szertartásokat szabályozó Liturgikus Könyv második kötete megfelelő liturgiát közöl majd a magángyónásra vonatkozóan is - amit egyházunk valóban nem törölt el, ám háromszáz éve nem gyakorol, egyértelműen kálvinista-protestáns hatásra. Nem nekem, és nem is neked kell eldöntened, hogy a Liturgikus Könyv második kötetének kiadása miért késik legalább két éve...

 

3.

Én örülük annak, hogy nem vagyok protestáns. Ennél még jobban örülök annak, hogy lutheránus vagyok - ami az én olvasatomban az "eredeti" apostoli, katolikus, egyetemes egyházhoz való tartozást jelenti.

 

Ölellek:

 

Tubán József



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2018. július 20., péntek,
Illés napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
Szörnyű fegyver
„Mindennapi vétkeinket bocsásd meg nekünk…”

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Gyónás nélküli egyház?
Közösségi vagy egyéni, kabinos vagy szabad…

Felszín

Dobóczky László
Fekete nap
Szembesülés önmagammal

Horváth Zsuzsanna
Pár-beszéd
Végigjárni a történetet

Magasság

Miklya Zsolt
„Ó, irgalmatlan Bárd!”
A megbocsátásról – Jorge Luis Borges, Gergely Ágnes és Arany János nyomán

Mélység

Pete Violetta
Egek ura, a föld száműzöttje
„Szeretném, ha szeretnének…

Nagy Zsuzsanna
Egy tömeggyilkos egyedfejlődése
Beszélnünk kell Kevinről

Szakács Gergely
Merülés
Mersz-e a mélységeidbe nézni?

Teljesség

Tóth Sára
Jóvá lehet-e tenni a jóvátehetetlent?
Feltétel nélkül?

Üzenet

Székely Tamás
Valóban van bocsánat?
Adós rabszolga és úr egy személyben

Áthallások

B. Tóth Klára
Bocsánat vagy bocsika?
Biblia, művészettörténet és a medvebocs

Bradák Soma
Szabadon bocsát
Az emberi tragikum zenébe öntve

Miklya Luzsányi Mónika
Ébredj már fel!
Egy sorozat a megbomló elme határán, harcban a feloldozásért

Riport

Kojsza Péter
Kegyelem, amely kiemel a mélységből
Az alvilágtól Istenig

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Munka nélkül
Létszám- és önbecsülés-leépítés

Látogatóink száma a mai napon: 3668
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 41113350

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat