Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Nagybánhegyesi Református Templomért Alapítvány

Nagybánhegyesi Református Templomért Alapítvány
A Nagybánhegyesi Református Egyházközség presbitériuma 2000.évben Alapítvány létrehozása mellett döntött, templomépítés céljából, valamint egyéb karitatív feladatok felvállalásával.
A Békés megyei Bíróság az Alapítványt 2001. ápr. 24-én hozott végzése alapján 1948.tételszám alatt bejegyezte.
Alapító tagok:
Czibula Vilmos, Csizmadia Ferencné, Fábián József, Földházi Sándorné, Hanesz Jánosné, Illés Gyula, Lusánszky Ferencné, Molnár Gyula, Molnár István, Molnár Tibor,Nagy Károly, Nyist Ottóné,Seres Ferencné, Seres Lajos,Szőcs Ferenc, Trencsán Erzsébet,Tóth Ferenc,Víghné Forrás Margit, Zahorán Tiborné
Az Alapító Okirat szerinti célok:
1. a településen a hitélet gyakorlásához szükséges létesítményekhez segítségnyújtás,
2. a hitoktatás feltételrendszere megteremtésének elősegítése,
3. idősek, rászorult emberek életfeltételeinek javítása,
4. családok segítése,
5. kulturális tevékenység támogatása.
Az Alapítványi vagyon felhasználásának módja:
1. díjak alapítása, kulturális rendezvények szervezése, karitatív tevékenység
2. végzése, pályázatokon való részvétel, magyarországi nemzeti, etnikai közösséggel,
3. határon túli magyarsággal való kapcsolat ápolása.
Az Alapítvány közhasznú.
A templomépítéssel kapcsolatos tervek és költségvetés elkészült, de a terv nem valósult meg. A betétként elhelyezett pénz azonban kamatozott az évek során.
2010-ben az Alapítvány vezetősége újjászerveződött. Új feladatként a meglévő épület felújítása került napirendre, a székhely Nagybánhegyesre került át. A meglévő bankszámla mellett alszámla nyitását írta elő a bíróság a feladat bővülése miatt, a felújítási pénzek kezelésére.

Csatolt dokumentumok:
Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 3, összesen: 18754

  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...