Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Amit a Pátkai Református Egyházról tudni érdemes:

A település Budapesttől mintegy egyórányi autóútra fekszik a Vértes hegység és a Velencei Hegység közötti Zámolyi medence déli részén. Lakossága 1650 fő körül alakul. Nyolc osztályos iskolájának névadója Gárdonyi Géza, aki gyermekkora nyarait itt töltötte. Vak Bottyán kuruc generális 1707-ben e községben tartott haditanácsot, erre az Önkormányzat falán emléktábla emlékeztet. A település mellett fekvő víztározó római eredetű, túlsó partján még pár éve is kerültek elő használati tárgyak. A honfoglalás korából származik a Nemzeti Múzeumban őrzött, Pátkán előkerült fibulapár.
Pátka község neve írásban először egy tizenharmadik századi pápai tizedjegyzékben szerepel, még Patca írásmóddal. Ezzel együtt a hódoltság előtti történetéről nem sokat tudunk. Az bizonyosnak látszik, hogy a 16. és a 17. század fordulóján virágzó település volt, erős, a kálvini reformációt követő gyülekezettel. Alapítási évszámaként 1598 maradt fenn. Nem sokkal később azonban a falu az e vidéket sem elkerülő hadműveletek miatt elnéptelenedett. Lakói szétszéledtek, s csak az 1630-as években települt újra a falu a székesfehérvári pasa rendeletére, főképp protestánsokkal. 1635-re már imaházzal büszkélkedhetett a református közösség, és ebben az időben itt szolgált prédikátor nevét már ismerjük: Atsádi Jánosnak hívták. A korabeli viszonyoknak megfelelően nagy volt a fluktuáció a gyülekezet élén, de a 18. századtól már folyamatos a lelkészek és tanítók sora. Az imaház azonban 100 év alatt tönkrement, 1735-ben szükségessé vált egy új építése. Az ellenreformáció miatt időtálló anyagból lévő épület építéséhez csak nagy nehézségek árán lehetett engedélyt kapni. Végül a régi tető alá sikerült a sárfal helyére kőfalat húzni, és ebbe ablakokat is vágni. Ez a négy fal lett a mai templom kiindulópontja is. A század végére kitoldották hosszában, az 1800-as évek közepén pedig kereszthajót és tornyot építettek hozzá.




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...
  • 2024. április 03., szerda

    Messze megelőzve korukat, épp negyven éve kezdtek gyülekezetépítésbe egy panelvárosban Szénási János és felesége, Gazda Klára lelkipásztorok, akikkel ...
  • 2024. április 02., kedd

    A gyülekezeteket érintő változásokról szólt az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetése.
  • 2024. április 01., hétfő

    Súlyos kríziseket élt meg az életében, mégis érdemtelenül megajándékozottnak érzi magát a monorierdői Dókus Endre Levente.