Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Az Alsóboldogfalvi Református Egyházközség tulajdonképpen Alsóboldogfalva anya- és Újszékely leányegyházközségből áll.
A szászföld (Segesvár-Brassó) irányából a 13C jelzésű út első két Hargita megyei (székely) faluja. 1992-ben Alsóboldogfalván (777 lakosból) 351, míg Újszékelyen (628 lakosból)223 személy vallotta magát reformátusnak. Mindkét faluban valamivel több unitárius vallású ember él.
A reformátusok által 1992-ben alapított Székelyföld Kapuja Egyesület 2005-től egész falura kiterjesztett munkát végez, melynek egyik legfontosabb református szolgálati vonatkozása a havonta megjelenő Székelykapu című lap.
A. boldogfalva 1911-ig Újszékely filiája volt, de 1977-ben megfordult a helyzet és Újszékely lett A. boldogfalva leányegyházközsége. 1919-ben kéziratában így jellemzi az akkori lelkész a gyülekezetet: "Szegény kicsi egyház! Szegény anyagilag, szegény lelkiekben. Öntudat nincsen. Lelkek száma kevés, nem templombajáró -de áldozatkész. Egyházukért vállalják a ravatalt, közmunkát, részes földművelést".
A boldogfavi gyülekezet létszáma szinte mindig növekedett, míg az újszékelyi folyamatosan csökkent.



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...