Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyházközség története

Az egyházközség története

A községben református, római és görög katolikus gyülekezetek élnek.
A református egyházközség történetét az 1700-as évekig tudjuk visszavezetni. Az anarcsi református egyházközség a bákai (Szabolcsbáka) anyaegyháznak volt filiája, melytől a XVIII. század végén különvált és önálló gyülekezetté alakult, amely napjainkig mind az egyháztagok számában mind a hitélet terén növekedett.
A gyülekezet egyik büszkesége a műemléktemploma, amely eredetileg katolikus templom volt és a XIII. században épült. A jelenleg is álló épület a XIII. századi Szent Péter apostol templom falait felhasználva épült a XV. század közepén későgótikus stílusban. Tornya és a templombelső berendezése a XIX. század derekán készült.
A gyülekezet jelenleg mintegy 1000 egyháztagot számlál, melyet a 12 főből álló presbitérium és a lelkipásztor kormányoz.
A gyülekezetben nemrég volt lelkészváltás, melynek során Vincze András, aki 1996-2002 között volt a gyülekezet lelkipásztora, átadta a lelkészi hivatalt és a templom kulcsait Diák Péternek, aki 2002. áprilisától a gyülekezet megválasztott lelkipásztora.
Az egyházközségben élénk gyülekezeti élet folyik. Évente kb. 10-15 keresztelés, 2-3 esketés és 10-15 temetés van. Alkalmaink a kazuális alkalmakat nem tekintve a vasárnap délelőtti és délutáni istentisztelet, a gyermekistentisztelet, a szerdai felnőtt bibliaóra és a szombati ifjúsági óra. Ezek mellet az iskolában rendszeresen tartunk vallásórákat.






Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...