A Bihar megye délnyugati csücskében fekvő Ant az évszázadok során sok mindent megélt település. Egykor nagyközség volt, most kicsiny falucska. Csendje, békessége többeket megihletett már. Manapság nem lakni megy oda az ember, csak pihenni. Történelme tanulságul szolgálhat mindenkinek.

Nagyszalontáról délnek indultam. Elhaladtam a négyszáz éves Csonkatorony mellett, a központon keresztül Arad felé vettem az utat. A hajdúvárost elhagyva lassan Illyéhez közeledtem. Gondolataimban először az motoszkált, vajon megismerneke még Anton az emberek, a harangozó, a kántor. A presbiterek emlékeznek-e még arra a kamaszra, aki annak idej én néha ki-kilátogatott a kis faluba. Vajon olyan-e még az út, mint régen, vajon megvan-e még a nyárfasor a falu bejáratánál? Időközben elhagytam Illyét, és a nyílegyenes úton Keményfoknak haladtam.

Ehhez a mára románok lakta községközponthoz tartozik közigazgatásilag a célállomásom. Mai nevén Avram Iancuban, a község közepe táján áll a tábla, mely az Ant felé, jobbra vezető bekötőutat jelzi. Letérve az országútról hamar elkönyvelhettem: itt bizony semmi nem változott az utóbbi néhány évben. A faluig vezető öt kilométeres útszakasz kavicsos, gödrös, hepehupás. Látszik ugyan, hogy helyenként újrakövezték, de a mezőgazdasági gépek súlyától hamar besüpped a kavicsréteg a kerekek alatt. Az az út csak Antra vezet, onnan nincs tovább.

A falu előtti nyárfasor is áll még, épp ottjártamkor gallyazta az öreg fákat valaki. A falu bejáratánál a több évtizedes helyiségnévtábla rozsdásan, félig kidőlten fogadja a látogatót. Csendesség, nyugalom mindenfelé. Az idegenben az az érzés támad, mintha egy évszázadot visszautazott volna az időben. Az 1900-as évek elejének hangulatát csak az utcán parkoló autók és a háztetőkön lévő parabolaantennák törték meg.

Hétvégi, hideg délelőtt. Az utcákon alig lehetett embereket látni. Egyik helyen épp hordták be a tűzifát az utcáról, odébb, a kocsma előtt pedig néhány kerékpár volt nekitámasztva a kerítésnek. Némi hang kiszűrődött a borgőzös helyiségből, arrább megint a csend honolt. Szokatlan ez a városi ember fülének. Ahányszor ilyen helyre tévedek, elgondolkodom azon, milyen lehetett ez a helység régen, a kezdetek kezdetén, és milyen átalakuláson ment keresztül a történelem folyamán.

Az Árpád-kori település rövid története

Ant történelméről és a helyiek életéről közel húsz éve egy könyv született. Nikolits Árpád író a nyolcvanas évek közepén járt a településen. Elbeszélgetett az emberekkel. Az idősek vallomásait rögzítette és nyersen, valósághűen kötetbe szedte. A mű az ...üres házak mind városra mentek... címet kapta. Az olvasmányos, megrendítő elbeszélésekből kiviláglik a Trianon előtti, illetve a két világháború közötti és utáni időszak kegyetlen valósága.

Nikolits kötetéből kiderül, hogy Ant első írásos emléke 1199-ből való. Emellett számos történelmi, etnográfiai adatot tartalmaz a könyv, amiből nyomon követhető az egykori nagyközség átalakulása. Ant és környéke sok szempontból fontos terület volt a Körös-köz nyugati részén. A település közvetlenül a Fekete- Körös jobb partjára épült. A földbirtokosok sokat pereskedtek ezért az uradalomért. Az egykori, első település ott épült meg, ahol a Fok nevű ér a Körösbe torkollott.

A történelem során elszenvedett ostromok alatt a település csaknem elpusztult, de mindig voltak, akik visszatértek belakni. A Pallas Nagylexikonban ennyi szerepel az Ant címszó alatt: -nagyközség Bihar megyének nagyszalontai járásában. 1891-ben 1099 magyar lakossal. U. P. Nagy- Zerind.. Nikolits Árpád ekként fogalmaz: -A település átélte a tatárdúlást, végigszenvedte a török megszállást, kolera és pestis pusztította a lakosságot. (1863- ban nyolcvanan haltak meg koler ában, 1865-ben negyven újszülöttel gyarapodtak.)

Két világháború vonult át fölöttük, a falu határszéli településsé változott, szinte kettéosztotta őket. 1920-ban 113 gyermek járt hat osztályba. Lakosai száma közel kétezer volt. 1945-ben az analfabéták száma 37, kb. 250-en szóródtak szét a világháborúban. 1960-ban 725-en élnek a faluban. 1981-ben háromszá- zan (de az év folyamán meghaltak 14-en), I.IV. osztályba tizenegy gyerek jár (1986-ban 5) és 20 körül van az ingázó gyermekek száma..

A jelenleg Budapesten élő Nikolits Árpád szépen összefoglalta a főbb jellemvonásokat, nála olvashatók a következ ők is: "Kisebb települések mintájára egyetlen utcára épült, a »Nagysorra«" A későbbi évek során kialakultak a keskeny sikátorok (három is van a faluban), az újabb utcák: Újsor, Telek, Bánát. (...)

A trianoni békeszerződés után, amikor kijelölték az új határt, a határvonal a falu közepén haladt volna keresztül - mondták az öregek; Okos János, Tokaji Ferenc apjuktól hallották -, a falu küldöttsége kérte (megfizette) a francia tiszteket, akik a munkálatokat végezték, hogy legalább a falu végére igazítsák ki a demarkációs vonalat, ne szakítsák kettőbe a falut, ne válasszák el egymástól a testvéreket s rokonokat. Kettőbe szakadt azonban az egyetlen köves út, bezáródott körülöttük a világ.

Szalonta - Zerind közötti országút felé nem volt bekötő út. A jelenlegit csak az ötvenes-hatvanas években építették. Ősszel és tavaszszal három pár ökröt fogtak a szekér elé, úgy is nehezen jutottak ki a kerékagyig felázott földúton.. Ugyanebben az időszakban egész utcasorokat bontottak le. Egyre kevesebben lakták a falut. Sok házat lebontottak, helyüket felszántották. Már akkor elkezdődött az a folyamat, ami a mai napig sem ért véget.

A házakat elkezdték a városiak felvásárolni és hétvégi házakká alakították át azokat. Ha nem kellett az ingatlan, elhordták és építőanyagként máshol használták fel. A házak felvásárlása ma is folyik. A helybéliek elmondták, egyre több váradi foglal helyet magának Anton, de már németek, olaszok is vásároltak ott bagóért telket.

Az egykori nagyközség lakossága a második világégésig általában ezer körüli volt. A háborús időszakokban drasztikusan lecsökkent a lélekszám, a nyugodtabb időkben viszont látványosan emelkedett. A lakosság szinte teljes egészében református volt és az ma is. Ezt bizonyítja, hogy csak egy nagy református templomuk van. A hitélet erősségéről sokszor tanúbizonyságot tettek.

Egyháztörténeti szempontból kiemelkedő volt a korábbi helyettes lelkész, Balla Gábor munkája. A tiszteletes szalontai segédlelkészként szolgált az anti gyülekezetben. Teológiai tanulmányainak végeztével vizsgamunkáját az Anti Református Egyházközség történetéből, ezen belül a két világháború közötti időszak történéseiből írta. Sokat elmondanak az általa előkerített adatok.

A lelkész szakdolgozatát kizárólag az egyházközség korabeli presbiteri jegyzőkönyvéből írta. A mélyreható tanulmány az ott szolgált lelkészek, illetve a gyülekezet problémáival foglalkozik. Nyersen, élesen emeli ki azt, hogy az egyházközség mennyire volt életképes, még akkor is, amikor szinte mindenüket elveszítették az államosításkor, ráadásul akkortájt a templomtorony is ledőlt és átszakítva a tetőt, az oltár elé esett.

Balla Gábor munkája az anti levéltárban, összefoglalója pedig az egyházközséget bemutató internetes oldalon (http:// www.parokia.net/template2.ph p?id=1118) olvasható.

A LELKÉSZ SZAVAI
.Anton a hitélet egyetlen házát a református templom képezi.
Az úgynevezett Nagysorra épült, amely régen a falu egyetlen
utcája volt. Tornya a Fekete-Körös töltésére néz, méretei pedig
jelzik ma is a régi gyülekezet nagyságát és templomépítési
áldozatkészségét. A templom felépítésében a falu lakói csak
önmagukra számíthattak, mert a község református volt ugyan,
de a földesurak, akik körülvették a falut, katolikusok. Az új
templom felépítésére azért volt szükség, mert a régit állandóan
árvízveszély fenyegette, s ahogy a kérelmező levélből is kiderült, a nagysága sem volt már megfelelő. A kérelmet a település elöljárói 1834 szeptemberébenküldték el a földesuraikhoz, gróf Rhédei Ádámhoz és gróf Rhédei Ferenczhez. (...) 1860-ig a templom építés nem kerül szóba az
írásos emlékekben, csupán egy levélből tájékozódhatunk, hogy
a mesteremberek már sürgették a munkálatok megkezdését.
Anton az egyházi élet a virágkorát az első világháború
előtti években, illetve a két háború közötti, viszonylagosan
nyugodt időszakban élte. A település sok földdel rendelkezett,
amely egyházi szempontból megoszlott a lelkész, a taní-
tó és maga az egyház földjeire. Ez az állapot mindaddig fennmaradt, míg az 1950-es évekbeli államosítás fokozatosan el
nem vette e területeket. . írja Balla Gábor tiszteletes.
A gyülekezet állandó lelkészi állást tartott fenn, s két olyan
papja is volt, aki haláláig szolgálta a közösséget: Bagdi János
(1883.1928) és Patai István (1932.1958). Az egyházközs
égnek volt tanítója, aki egyben a kántori tisztséget is betöltötte. Külön lakása volt, fizetségéről
a presbitérium gondoskodott. Az első világháborúban az
egyházközség harangjait elvitték s beöntötték. 1925 nagypénteken húzták fel a toronyba az új, 250 kilogrammos harangot, melyet az erdőgyaraki Biszák József öntött meg. A mai napig ennek zúgása szól a hívekhez.
Patai István lelkészi ideje alatt kezdődött a belmisszió.
.Beindult és szépen működött a Nőszövetség, Férfiszövetség,
Kórus, Ifjúsági Egyesület. Működhetett, hiszen 1045 volt a
református hívek száma a faluban.
A lelki ügyekkel foglalkozó gyűléseket egészen a háború
kezdetéig tartották.
1940-ben Ant átélte fennállása óta a legnehezebb helyzetét:
a presbiteri jegyzőkönyv megrendítő módon írja le azt a fájdalmat, amelyet a templomtorony ledőlése okozott a hívek
lelkében. A torony, átszakítva a templom mennyezetét, az úrasztala helyére dőlt le. Hatalmas javítási munkálat vette
kezdetét, amelyből mindenki kivette a részét. A helyzetet
csak nehezítette, hogy a kijárási tilalom miatt presbiteri gyű-
léseket is alig lehetett tartani..

A KOMMUNIZMUS
MÛVE
A kollektivizálás kezdetekor, az ötvenes években elvették az
egyház földjeit, s nemcsak az ingatlanokat, hanem egyházi tárgyakat is, mint például a kórus által használt harmóniumot.
1954-ben még nagyobb javítás kezdődött a templomon, amit sikeresen befejeztek. .A következő években megindult a falu eln
éptelenedési hulláma, amely súlyosan érintette a reformátuss
ágot is. A népességapadásnak számos oka volt, van: a két vil
ágháború pusztításai, a falusi munkalehetőségek hiánya, a fiatalság csalódottsága a falusi életben és elvándorlása a városba, a határ közelsége, valamint a falu elzártsága. . írta Balla Gábor tiszteletes.
A 90-es években egyre roszszabb helyzetbe kerültek Ant lakói. Akik a helyi mezőgazdasági szövetkezetben dolgoztak,
munkanélkülivé váltak, miután az csődbe ment. Munkalehető-
ség ma sincs a faluban. Az emberek egy része a községközpontban,
Keményfokon, illetve Szalontán, Nagyzerénden dolgozik.
A fő foglalkozás azonban a mezőgazdaság. Sokan kertészkednek,
áruikat pedig a közeli települések, városok és a megyesz
ékhely piacain értékesítik.

ERŐS VÁRUNK
NÉKÜNK AZ ISTEN
Hideg téli napon mentem ki Antra. A Nagysoron lévő templom
mellett áll a parókia, a lelkészi hivatal. Némi mozgoló-
dás csak tizenegy óra tájban kezdődött. A utca vékony hótakar
óban köszöntötte a reggelt, s az istentiszteletre igyekvő emberek kicsiny fekete foltokként jelentek meg a fehér tájban.
Amint közelebb értek és megláttak, megismertek. Elsőre épp
Szűcs Ferenc, egykori tiszteletes igyekezett a lelkészi hivatalba.
Évek óta önkéntesen ő tölti be a kántori tisztséget.
Ami furcsaságnak számít, hogy az emberek nem a templomban,
hanem a parókián gyülekeztek. Télen évek óta ott
tartják az istentiszteleteket. Ott be tudnak fűteni s amennyien
még vannak, bőven elférnek egy 25 négyzetméteres szobá-
ban. A templom ajtaja nyitva volt ugyan, de azon csak a harangoz
ó jár be, hogy megkongassa a rézharangot, szólítván a
gyülekezetet hálaadásra és tanúbizonyság-tételre.
A nők a szobában is külön ülnek a férfiaktól. Összesen tizenh
árman voltunk a december 30-i istentiszteleten, melyen a jelenlegi helyettes lelkész, szalontai segédlelkész, Tolvaj László hirdette Istennek örökké szent és igaz igéjét. A Biblia-felolvasáson Mikeás próféta könyve 6. részének 1-től 7-ig terjedő versei hangzottak el. Mikeás írásának következő, a 6. rész 8. verse szolgálta a prédikáció alapigéjét. .Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre,
és légy alázatos Isteneddel szemben. . olvasható a textus a
Szentírásból. Az evangéliumi részletre építve Tolvaj László
tiszteletes elmondta, hogy ha az Isten megajándékoz bennünket,
azt nem úgy kell meghálálni, hogy azon gondolkodunk, mi
mivel lephetnénk meg őt. És nem is azzal, hogy karácsony tá-
ján enni adunk, pénzt adunk a másiknak, mert titkon azt hiszsz
ük, ezzel visszafizetjük az Úr ajándékát. Nekünk csak meg
kell nyílnunk az Isten előtt, hogy feloldozást, megváltást
nyerjünk az ő egyetlen, érettünk feláldozott fia által.

ANT MA
A parókia hétköznapon zárva van. A templom is. Az iskola rég
nem hangos gyermekzsivajtól, mint ahogy az utcák sem. A né-
hány iskolás a környező településekre jár tanulni. A vasárnapi
istentisztelet után Tolvaj László készségesen segített, megengedte, hogy a lelkészi hivatalban válthassak néhány szót a helyiekkel. Az idős asszonyok egyike rémisztően őszinte vallomással fordult felém. .Én már innen el nem megyek, a halált várom. Jöjjön, amikor jönnie kell. Elegem
van már ebből a szenvedésből.. Azt, hogy az anti emberek
mennyi mindent átéltek, megtudhattuk a fennebb összefoglaltakb
sszefoglaltakból. Az elkeseredettség, a mai kilátástalanság olyan keserű az ottaniakban, hogy lassan a létet
is feladják. Tudja ezt az ifjú tiszteletes is, aznapi prédikációjában ki is emelte: .Ha belefáradunk a
hétköznapokba, elhisszük, hogy nincs már nagyobb baj, nincs nagyobb betegség vagy gyász..
A helyiek szerint még mindig több mint nyolcvan százalékban
magyarok lakják Antot. A faluban megközelítőleg 115-en, 120-
an élnek. A református egyháztagok úgy százan vannak, akik kö-
zül többen már nem is élnek ott, de náluk fizetik az egyházfenntartói járulékot. A lelkész és a presbitérium bízik abban, hogy a hétvégi házat vásárló magyarok is beiratkoznak majd közéjük és ezzel újra nőni fog a gyülekezet.
Ademográfiai adatok azt mutatják, amit mindenfelé tapasztalhatunk.
Tavaly négy temetést tartottak és volt egy keresztelő,
de a gyermek nem helybéli.
Idén van rá esély, hogy egy vagy két konfirmandus elkezdi
a tanulást, hogy bizonyságot tegyen majd hitéről és teljes jogú
tagjává váljon az egyháznak.
Tolvaj László azzal a gondolattal zárta a beszélgetést, ami a
riport egyik fő mondanivalója is: .Ha a végek bajban vannak,
veszélyben van a központ is.. A közösséget szintén jól ismerő
lelkipásztor, Balla Gábor, akit néhány éve a Szatmári Egyházmegye Nagykolcs községébe helyeztek parókus lelkésznek,
elmondta: Ant helyzete tükröt állít a magyar nemzetnek.
A történelmi csapások, a természeti katasztrófák ellenére ezer
éven át megmaradt a falu, és most látszik elvérezni a be nem gyógyított seb miatt, amit a kizsákmányoló rendszer és az elnyomó társadalom ejtett elgyengült test én az ártatlanul a határ innenső oldalán maradt magyar népnek.
Borsi Balázs