Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Becslések szerint Románia lakosságának 15%-a küzd valamilyen függőséggel, legtöbben az alkoholizmussal. Ha a szenvedélybetegek házastársait, szüleit, gyerekeit is az érintettek közé soroljuk (minthogy valóban azok is), akkor az ország legalább egyharmada tapasztalja meg nap mint nap, mit jelent a szenvedély rabsága és a fokozatos testi-lelki leépülés.

Erre a társadalmi szükségre válaszolva alakult meg 1994-ben a romániai Református Mentő Misszió. 1996-ban pedig Bonus Pastor néven létrejött egy alapítvány, mely a misszió életét, működését segíti, támogatja.

Munkánk prevencióból (felvilágosító előadások iskolákban, gyerektáborok, felnőttek informálása a média által), terápiás tevékenységekből (tanácsadás-lelkigondozás, hosszú- és rövidtávú terápia) és utógondozásból (támogató csoportok, családlátogatás, rendszeres találkozók, táborok) áll.

2005 márciusában nyitotta meg kapuit a magyarózdi terápiás központ, melynek bentlakásos programja által 18-45 év közötti férfiak számára nyújtunk segítséget. A terápia ideje 6-9 hónap. Azok között, akik eljutnak a terápia befejezéséig, 88-96%-os a felépülési arány. Istené legyen ezért a dicsőség!

Tanácsadói irodát Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen működtetünk. Ezenkívül Erdély jónéhány településén - hetente vagy kéthetente - támogató csoportok várják azokat, akik úgy érzik, közösség nélkül nem tudják elhordozni speciális problémáikat, illetve változni, fejlődni szeretnének.









Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2018. január 16., kedd

    Anyagi haszonszerzés helyett a társadalmi felelősség vállalására hívták fel a figyelmet keresztyén vállalkozók nemrégiben a Sukorói Értelmiségi Kör ke...
  • 2018. január 16., kedd

    Kilencedik alkalommal rendezik meg idén a kortárs keresztény ikonográfiai biennálét a Kecskeméti Katona József Múzeumban.
  • 2018. január 15., hétfő

    Az Unitárius Egyház zárónyilatkozata a Tordai Országgyűlés 450-ik évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségsorozatról.
  • 2018. január 15., hétfő

    Mindnyájunknak szükségünk van évente egy olyan hétre, amely hitünkben, szolgálatunkban épülést jelent a tanulmányi hetek áldásain túl.
  • 2018. január 14., vasárnap

    Egész napos intenzív ifivezető-képzést tartanak Gazdagréten az ifjúsági munka minden résztvevője számára.
  • 2018. január 12., péntek

    2018. január 23-án, kedden, 10 órakor temetik Tőkéczki László Széchenyi-díjas történészt.
  • 2018. január 12., péntek

    „Igen hasznos, ha felidézzük a szentek emlékezetét, és a szentek szent példáit mindenkinek követésre ajánljuk.” (Második Helvét Hitvallás, XXIV.)
  • 2018. január 10., szerda

    Vajon milyen szerepe van a hitnek a gyógyításban és a gyógyulásban? Miért hisz egy természettudós? Hogyan lehetne rendbe tenni a magyar egészségügyet?...
  • 2018. január 10., szerda

    Látogatóban Nagygalambfalván
  • 2018. január 09., kedd

    2018. január 29-ig kérhetnek támogatás a magyarországi református gyülekezetek a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezetétől (HEKS) a roma gyermeke...